Budapest Szubjektív – Héra Barnabás (Carson Coma)

A Carson Coma az a zenekar, melynek koncertjein a sikító tiniktől kezdve a fiatal felnőtteken át a hátsóbb sorokat megtöltő 40-hez közeli és azon túli arcok mind megtalálhatók. Közös bennük, hogy az elejétől kezdve végigtombolják a koncerteket, és kívülről fújják az olyan slágerek szövegét, mint a Pók, az Én még sohasem, az Immunissá válunk vagy a Feldobom a követ. Viszonylag kevés olyan zenekarról tudunk, amely több generációt is képes ilyen szinten megszólítani. Noha csak 2018-ban alakultak, elég hamar az itthoni gitárzenei szcéna csúcsára törtek, és míg eleinte a 60-as évek hangzása és a vidámabb szövegek jellemezték dalaikat, mára már ott van bennük a társadalomkritika – különösen igaz ez legutóbbi, IV című lemezükre.

A kis klubokból hamar eljutottak a Dürer Kert Nagyterméig, majd megtöltötték a Budapest Parkot, és ma már szinte az összes hazai fesztiválon követelik őket. Április 6-án beveszik az MVM Dome színpadát, és egy fergeteges bulit csapnak, hogy a rajongóikkal együtt ünnepeljék a zenekar 5. születésnapját. Ebből az alkalomból Héra Barnabást, a zenekar dobosát kérdeztük Budapesthez fűződő kapcsolatáról, kedvenc helyeiről és arról, milyen a próbatermi helyzet a fővárosban.

Most pedig nézzük, hogyan látja Héra Barnabás Budapestet!

We Love Budapest: Mi az első dolog, ami eszedbe jut Budapestről?

Héra Barnabás: Az Erzsébet-kilátó. Nagyon magasan van, mindenhonnan látszik, és onnan majdnem mindent lehet látni.

WLB: Melyik a kedvenc budapesti kerületed, környéked, és miért?

H. B.:  Pesten a VIII., Budán a II. A nyolcban vannak a legjobb kocsmák, a II. kerületben pedig a legszebb utcák – modorosan mondhatnám azt is, hogy a VIII. az éjszaka, a II. a nappal. De egyébként a XI. kerület Gellért-hegy alatti része is minden tekintetben príma. Kiváló tájak, fantasztikus vendéglátóhelyek, szép házak, gyönyörű utcák. Kiránduláshoz pedig csak a XII.

WLB: Hogyan nézne ki az ideális budapesti napod, amikor nincs semmi dolgod, és azt csinálsz, amit akarsz, oda mész, ahova akarsz?

H. B.: Egy májusi reggelen kutyát sétáltatok a Városmajorban, a Bartók Béla úton ebédelek, amit egy diszkrét Gellért-hegyi sétával vezetek le. Csendes pihi otthon, aztán este a Margit körút vonzáskörzetének legkiválóbb vendéglátóipari egységeinek végigjárása után átsétálok a hídon, hogy onnantól a csillagok állása alapján közlekedhessek a belvárosban. A napfelkeltét a Várhegyről nézem végig.

WLB: Budapest melyik korszakába utaznál vissza az időben, és miért oda?

H. B.: Amikor még volt Ifipark, de már nem volt olyan szigorú a dresszkód, tehát 1973-ba például – akkor volt 100 éves a város, mondjuk, ezen felbuzdulva 1873 is tök izgalmas lehet, bár ott szerintem félnék, mert nem volt jó a közbiztonság.

A 2010-es évek közepére is szívesen visszautaznék: megnézném újra a Moszkva teret az órával és a kamaszkori énemet, aki mindennap eltöltött ott egy-két órát.

WLB: Hol esik a legjobban a sör/bor/pálinka/üdítő/kávé/tea?

Sör: József-hegyi kilátó

Bor: Bartók - reggel.délben.este

Szörp (üdítő): Pingrumba

Pálinka: Zsír

Tea: Mishto – van tea, de valójában az összes vegán fogás is kiváló ott.

Kávé: Nem kávézom sajnos, nem tudom, hol a legjobb.

WLB: Kedvenc helyed a városban, amit talán kevesen ismernek?

H. B.: Az éjszakai, korábban délutáni séták egyik főbb megállójaként sokszor szolgált már a Bibó István park, amelyet kulturáltan érdemes élvezni a Lövőház utcai krimók teraszzárása után, ha már nincs kedvünk tovább kocsmázni, de nem vetnénk véget a kellemes nyárestének.

WLB: Ha nem lenne határ, és oda költözhetnél Budapesten, ahova csak akarsz, hol élnél legszívesebben?

H. B.: A Várban egy önkormányzati lakást kipróbálnék egyszer! Van még erre lehetőség?

WLB: Rengeteg számotokban foglalkoztok aktualitásokkal és társadalmi problémákkal. A budapestiek szerintetek mennyire érzékenyek, fogékonyak a különféle társadalmi problémákra, szociális kérdésekre? Milyen irányba lehetne még fejlődni?

H. B.: A budapestiekről általánosságban nem tudok beszélni, de ha Budapesten koncertezünk, azt látjuk, hogy az emberek kellő szociális érzékenységgel állnak ezekhez a dalokhoz, üzenetekhez.

WLB: Nemrég megint feljött a hírekben, hogy a jövőben a Hajógyári-szigeten lehet majd egy nagyobb zenei fejlesztés, amely nemcsak rendezvénytermet, de próbatermeket és stúdiókat meg egy egyetemet is magában foglalhat. Ha a próbatermeket, a stúdiókat és a koncerthelyszíneket vesszük, akkor ma Budapesten mi a helyzet? Milyen lehetőségei vannak egy zenekarnak, ha, mondjuk, fel akar venni egy albumot?

H. B.: Az első mondaton túl: nem túl rózsás a próbateremhelyzet, a budapesti zenészek jelentős részének nagyon rossz körülmények között kell próbálnia. Változó, hogy ezt ki hogyan tudja megoldani: sokan saját próbatermet építenek maguknak, de ez nagy befektetést jelent egy több éve működő, sikeres zenekar számára is. Sokan havi díjas próbatermekben zenélnek, vannak, akik csak időszakosan próbálnak, míg az alkotói folyamatot mindig a várostól távol művelik.

A hangfelvétel manapság már bárhogy történhet: otthon, a próbateremben vagy egy stúdióban. A cél szentesíti az eszközt, de azért mindenki azt az eszközt szereti, amelyik a lehető legnyugisabb, legkényelmesebb az egész zenekar számára. Mi például tavaly elvonultunk a városból, hogy felvegyük a IV című korongunkat, és ennél kellemesebb folyamatról álmodni sem mertem volna.

WLB: Melyik az a nagyon extrém budapesti helyszín, ahol alapesetben nem lehetne koncertezni, de ti szívesen összehoznátok ott egyet?

H. B.: Én legszívesebben a Normafán csinálnék egy óriási ingyenes, élő zenés, többszínpados nagyfesztivált, ott pedig nagyon jó lenne fellépni – a környéken élőktől már az ötletért is elnézést szeretnék kérni.

(Borítókép: Komróczki Dia)