„Nálam az extrovertáltság egy tanult, felvett skill” – Interjú Sárospataki Alberttel

We Love Budapest: Nemsokára előadsz a Forbes Flow x Influencer Summiton, ami idén első alkalommal egy tető alá hozza az üzleti élet szereplőit és az influenszereket. Az előadók között üzleti véleményvezérként vagy feltüntetve – ez mit takar?

Sárospataki Albert: Engem, Németh Kornélt, Gazsi Zolit (a Rossmann és az Eisberg ügyvezetői – a szerk.) és más üzletembereket alapvetően a Forbes Flow-ra kértek föl, ehhez csatlakozott később az Influencer Summit. Így több klasszikus influenszer is csatlakozott az előadókhoz, akik az influenszerkedésből élnek, ezért kértünk egy megkülönböztető címet hozzájuk képest, hogy a közönség is értse, mi nem a szuper széles tömegeket kiszolgáló tartalomgyártók közé tartozunk, hanem üzleti oldalról osztjuk meg szerényebb méretű közönségnek esetenként a gondolatainkat. Mi nem reklámozunk pénzért semmit, nem élünk influenszerkedésből, üzletemberek vagyunk, csak jóval láthatóbbak az átlagnál, amit felelősségteljesen és értékteremtés-szemlélettel építünk.

WLB: Húzódik esetleg valamiféle ellentét a két szektor között? Főleg az idősebb generáció hajlamos nem komolyan venni a fiatal tartalomgyártókat.

S. A.: Ők is komolyak, én nem becsülöm le őket, sőt meglepően szép eredményeket érnek el sokan. A saját területükön ők is kiemelkedő egyéniségek. Egyszerűen nem ugyanazokban a körökben mozgunk, és nem ugyanazokat a csatornákat használjuk, mások a céljaink. Alapvetően teljesen más a célközönségünk. Nekem nem ez a típusú láthatóság a fontos. Mindenki másban érzi jól magát, és ez így van rendjén. Én kifejezetten jó kapcsolatot ápolok jóformán minden szereplővel, tisztelettel vagyok mindenki felé.

WLB: Így, hogy szerepelsz a Cápák közöttben, „látható” vagy te is. Többet szerepelsz a sajtóban, akár lehetnél klasszikus influenszer is.

S. A.: Én inkább az eredményeimet, üzleti és értékvezérelt gondolatvilágomat közvetítem a különböző csatornákon, amit inkább vállalkozói körökben figyelnek, követnek jobban. Nincsenek és nem is lesznek Sárospataki Albert fan page oldalak, pedig könnyen megtehetném, és valószínűleg sikerrel is tudnám építeni. Az eredményesség mértékegysége nálam nem a követők száma, és ebben elég tudatos vagyok. A Facebook- és az Instagram-oldalam privát, nekem nem fontos, hogy nagy követőszámmal rendelkezzek. Ha valaki követni szeretne, akkor javaslom a LinkedInt, ott elég sok mindent megosztok, nem korlátozok jóformán semmit, és ott valóban azokat az értékeket és üzleti eredményeket osztom meg, amit bárkivel szívesen megosztanék. Én a Billingónál abszolút egy szakmai és értékvezérelt típusú láthatóságot választottam, ami nem egy bohóckodós, minden felületre tartalomtengert gyártó karakter, hanem azt keresem, hogy hogyan tudunk úgy láthatóvá válni, hogy ezzel a vállalkozásunkat és a környezetünket értékvezérelten, eredményorientáltan építsük.

WLB: Tehát egy tudatos imidzsépítő munkában vagy te is?

S. A.: Abszolút. Csak valószínűleg nem a klasszikus módszerekkel. Én is látom a trendeket, ha néha felmegyek az Instára, TikTokra, hogy alapvetően a minél több tartalomgyártás hódít nagy teret. Én speciel nem ilyen típusú karakternek tartom magam, sőt elég introvertált vagyok. Ez lehet, hogy nem tűnik fel a tévéképernyőn, de ettől függetlenül nálam az extrovertáltság egy tanult, felvett skill.

WLB: Nem megterhelő introvertáltként, hogy extrovertáltnak kell lenned?

S. A.: Nem. Hozzátartozik a munkámhoz.

WLB: Már nagyon fiatalon belevágtál különböző vállalkozásokba. 17 évesen táplálékkiegészítő-boltot nyitottál, pizzásdobozok tetejét is megpróbáltad értékesíteni. 20 évesen egy milliárdos buszos utaztató céget vittél. Ha most 20 éves lennél, akkor mibe vágnád a fejszéd?

S. A.: Ha most 20 éves lennék és választhatnék, akkor valószínűleg valamilyen digitális irányban gondolkodnék. Ebben látom most azt a típusú perspektívát és jövőt, amiben szerintem elég nagyot és maradandót lehet alkotni.

WLB: A 2008-as válság aztán a buszos vállalkozásodat is bedöntötte, a nulláról kellett építkezned. Innen hogyan vezetett aztán az út a Billingóhoz?

S. A.: Nagyon sok víz lefolyt a Dunán a kettő között. Abban az 5 évben azért több vállalkozásom is volt, amit sikerrel fel tudtam építeni. Oldtimeres járművek restaurálásával és eladásával is foglalkoztunk 2010 környékén, pont a válság után. Utána meg különböző termékek értékesítésével foglalkoztam a lealkudtuk.hu, Bónusz Brigád, Kuponvilág és hasonló oldalakon. Ezekkel elég nagy sikereket tudtam elérni, ezeken az oldalakon topértékesítőnek számítottam. 2014-ben egy befektetésem lett gyakorlatilag a Billingo. Volt egy soproni webes manufaktúra, akikkel munkakapcsolatban voltam, és akik 2013-ban írtak saját maguknak egy számlázóprogramot, mert át akartak állni kézi számlázásról online-ra, és amit találtak a piacon, az nem volt sem szép, sem egyszerű. Ki akartak lépni vele a piacra, és 2014-ben megbeszéltük, hogy közös céget alapítunk köré, onnantól ennek a cégnek én lettem az ügyvezetője.

WLB: Hogyan lett ebből sikersztori?

S. A.: 2014-ben 65 versenytársunk volt. Nekünk egy feladatunk volt: a figyelmet megszerezni. Megnéztük, hogyan működött a konkurencia, és miben tudunk különbözni tőlük. Azt láttuk, hogy a többi számlázó magáz, mi tegeztük az ügyfeleket. Ez nem mindenkinek tetszett, kivertük a biztosítékot. Volt olyan Facebook-reklámunk, amin egy zokni-szandál, egy szilikonos melltartópánt és egy kézi számlatömb volt látható, és fölé volt írva: egy a közös bennük, hogy mindegyik ciki. Nyilván ez nagyon sok embert kiborított, sok negatív kommentet kaptunk, hogy cseréljük le a marketingesünket. Igazából ezzel vitát szerettünk volna indítani az emberek között, és felhívni arra a figyelmet, hogy válasszák a digitális megoldást. De ami a lényeg, hogy nagyon fontosak voltak már az elejétől az integrációs kérdések: webáruházakhoz, könyvelőprogramokhoz, minél több rendszerhez kiépítettük az integrációs kapcsolatokat, hogy az automata számlázás működjön. Ezt sem nagyon tudták mások. Maga a szoftver már akkor is mobilra, tabletre volt optimalizálva, bárhol tudtad használni, online volt. Alapvetően kifejezetten figyeltünk azokra a dolgokra, ami – mondjuk – másnál nem volt jellemző. Fiatalos volt a megjelenésünk is, született egy kabalafiguránk, Billy – az is vitatható volt, hogy miért kell kabalafigura egy számlázóhoz. Megosztóvá váltunk, de ez a megosztás pont azt eredményezte, hogy elkezdtünk kitűnni a többiek közül. Kialakult egy kis billingós közösség, akik elkezdték követni a márkát, pont azért, mert volt egy egyéniségünk, egyediségünk. Emiatt a 65. helyről 2017 végére már a második helyre tudtunk felkúszni.

WLB: Hogyan lettél vezérigazgatóból és vállalkozóból 2024-re mégis befektető, Cápa?

S. A.: Alapvetően nekem mindig is voltak befektetéseim, egyéb cégeim; lényegében a Billingo is az volt, csak nagyobb és láthatóbb lett. A Cápák közöttben aztán jobban tudtam azt láthatóvá tenni, hogy egyébként van egy befektetői sapkám. De a napom nagy részét ma is a Billingo viszi el, legalább 8 órában viszem, és emellett csinálom az egyéb befektetéseimet.

WLB: Álltál te is azon az oldalon, amikor a pitchen kellett előadnod a saját ötletedet?

S. A.: Igen, a Billingo folyamatosan tőkét igényelt a növekedéshez. Volt egy 900 milliós tőkebefektetésünk 2021-ben, azért azt annyira nem volt egyszerű nyélbe ütni. Azért nagyon sokat kellett nekem is pitchelnem, több tőkebefektető társaság is kioffolt minket. Az, hogy mi ezt el tudtuk érni, az messze nem volt könnyű, sőt egy nagyon rögös út volt.

WLB: Akkor ez nem egy ilyen húszperces pitch volt, mint a műsorban.

S. A.: Egy közel egyéves folyamat volt, tele szenvedéssel. Nagyon sokan mondják azt, hogy nekünk csak megszületni volt nehéz, és a Billingo igazából az állam által segítette piacon futott be, amin könnyű volt végigmenni. Ez messze nem így van, hiszen amikor elindultunk, ugyanúgy 65 másik számlázónak is pont ugyanennyi esélye volt, mint nekünk. Valójában nagyon súlyos szereplők is versenytársaink voltak. Mindenkinek pont ugyanolyan esélyei és lehetőségei voltak ezeken a pontokon. Több olyan időszak is volt, amikor nem is tudtuk, hogy miből fogunk fizetést adni a kollégáknak.

WLB: A realitás, felteszem, inkább ez. A valóságban nem köttetnek befektetői ajánlatok 20 perc alatt, ami aztán megváltoztatja egy cég életét. Vagy igen?

S. A.: Szerintem vannak ilyen helyzetek. Az embereknek szerintem vannak olyan 10 percnyi lehetőségeik, amikor a megfelelő személynek strukturáltan előadva az információkat felkelthetik az érdeklődését. Alapvetően a Cápáknál egy picit többet, egy-másfél órát vannak benn a vállalkozók, és a tévében ennek egy kis vágata megy le. Ha valaki arra jól felkészül, jó válaszokat ad, hoz egy releváns és jó ajánlatot, és egyébként jó a csapat, a termék, és a piac által már validált is – tehát nem az van, hogy csak az ötletét hozza be, hanem már történtek eladások –, akkor abból lehet deal. Az egy másik kérdés, hogy utána lesznek még személyes találkozók, amikor még elmehet bármilyen irányba a dolog.

WLB: A hetedik évadban sok mindenre igent mondtál: vízkőtelenítő vállalkozás, fiatalító tabletta, sör, autóillatosító, gin-tonik. Mind meg is valósul?

S. A.: Most már azért látom a trendeket: nagyjából körülbelül a feléből lesz valójában is komoly együttműködés, befektetés. A másik felénél valami kiderül, ami elrontja azt az üzletet, akár üzleti, akár pénzügyi, akár emberi oldalról.

WLB: Nagyon izgalmas, feszültséggel teli az egész műsor: végre igazi emberek ülnek a zsűriben is, valóságos emberi sorsok, cégek sorsa dől el. Jó lenne elhinni, hogy ez tényleg igazi.

S. A.: Egyébként érdekes, sokan szokták azt mondani, hogy ez biztos kamu, csak megjátsszuk az egészet. Ezen én is elgondolkoztam régen. De ez tényleg valós. Tényleg nem tudjuk, hogy ki jön be. Fogalmunk sincs. Ott tudjuk meg, nem tudunk felkészülni. Tényleg megvan az a hatás, hogy nekünk ott egységnyi idő alatt a lehető legtöbb információt ügyesen ki kell szedni a vállalkozóból, és abból kell egy döntést hozni. És ebből valamikor jó döntés, valamikor rossz születik. Nekem is volt már olyan, hogy utólag elgondolkodtam, hogy adhattam volna másik ajánlatot, vagy mégsem kellett volna ajánlatot adnom. Egy nagyon-nagyon tanulságos folyamat. Ebből próbálok meg valahogy olyan értéket adni a közönségnek, amiből ők tényleg tudnak tanulni. És mindig megpróbálom objektíven és korrekten megfogalmazni az érveimet a vállalkozóknak, hogy ha, mondjuk, kapnak egy nemet, az miért van.

WLB: Mi az, ami neked imponál egy vállalkozóban?

S. A.: Nekem nagyon fontos az elkötelezettség, az alázat, tehát az, hogy ne csak a hobbija legyen. A megfelelő kérdésekből kiderül, hogy valakinek ez csak side projektje vagy sem, és mennyire csak a pénzért csinálja. Ha csak a meggazdagodás reményében építi az üzletet, ott már látod, hogy valami nem oké, abból nem lesz igazán nagy dolog. Kell lennie egy olyan missziónak és egy olyan problémának, amit tényleg meg akar oldani az adott termékkel vagy szolgáltatással.

WLB: Pénzt keresni mindenki szeretne, nem?

S. A.: Ez igaz, csak az optimális esetben a pénz valamilyen jó missziónak az eredményterméke. A Billingónál nekünk az elsődleges célunk az, hogy hatással legyünk a magyar vállalkozói versenyképességre, időt spóroljunk meg a vállalkozóknak, nagyobb átlátást biztosítsunk, és leegyszerűsítsük az ő adminisztrációjukat. Ha jól csináljuk a munkánkat, azt a vállalkozók azzal honorálják, hogy regisztrálnak, előfizetnek a szolgáltatásainkra. Tehát az, hogy pénz áll a házhoz, az valaminek az eredménye. De hogyha mi azért építenénk a Billingót, hogy pénzt szerezzünk, minél több osztalékot vegyünk ki, és egyébként leszarjuk az ügyfeleket, akkor valószínűleg az ügyfelek érezni fogják, hogy itt valami nem oké. Ez nem azzal a szívvel van építve, és nem azzal a szemlélettel, ami valóban az ő érdekeiket szolgálja. Az ügyfelek tökéletesen érzik, ha az adott termék vagy szolgáltatás valóban az ő kiszolgálásukért történik, és nem valaki vagy valakik öncélú meggazdagodásáért.

WLB: Ha valakinek van nagyon jó ötlete, és a szíve-lelke benne…

S. A.: …az nyilván nem elég. Attól még lehet strukturálatlan vállalkozó. Nagyon sok olyat látok, aki szerelmes a projektjébe, de nem látja a fától az erdőt, bukásra van ítélve, mert nincs átgondolva. Ezek mellett vannak még azok az objektív dolgok, hogy milyen csapat van mögötte, milyen szakmaisággal építi, érti-e a piacot, érti-e a problémát, megvan-e a célközönsége, van-e már validációja, tényleg adott-e már el az adott termékből vagy szolgáltatásból.

WLB: Azt én is észrevettem, hogy a műsorban inkább azok kapnak igent, akik már létrehoztak valamit, és csak szintet akarnak lépni – az ötlet nem elég.

S. A.: Ötlettel teli van a padlás. Nekem is rengeteg ötletem van, de nem csinálom meg őket. Ahhoz idő kell, fókusz kell, csapat kell, egy csomó minden kell. És az, hogy valakinek vannak ötletei, az közel sem elég ahhoz, hogy azok meg is valósuljanak. Ezeket egy az egyben ki is szűrjük. Nagyon sokan írnak egyébként nekem LinkedInen és egyéb fórumokon, hogy van egy ötletük, hallgassam meg, de nem tudom meghallgatni őket, mert nem érdekelnek ötletek. Van, aki olyan keveset ír, hogy vissza se írok. Vannak erre egyébként olyan tőkebefektető társaságok, akik ilyen szintű ötletekbe fektetnek, de ezek általában azért nem mindig szoktak annyira jól sikerülni, mert nagyon pici pénzért nagy részesedést kérnek kemény feltételekkel, ami a későbbiekben elég sok feszültséget szokott okozni.

WLB: Mi a We Love Budapestnél az elmúlt években nagyon sok jó ötletet láttunk vállalkozásokra, szolgáltatókra, éttermekre, és sajnos sok bukást is. És ez nem mindig az adott vállalkozón múlik, mert volt itt Covid, infláció, elvándorlás, sok külső tényező. Te követed ezt a szektort?

S. A.: Hellyel-közzel, és totál egyetértek veled, hogy egyszerűen nagyon nehéz megmondani, hogy min múlik egy üzletnek a sikeressége. Én Balatonfüreden laktam nyolc évet, a Silver udvarban van a Karolina Kávéház. Az udvarban körülötte szinte csak vendéglátóegységek voltak, és a Karolina még csak nem is a legjobb helyen volt. De ő volt az egyetlen abból az udvarból, ami még bővülni is tudott, tehát ő lett Füred első számú, országos hírű cukrászdája, az összes többi folyamatosan cserélgette a gazdáit, és üresen tátongott. És tényleg érthetetlen volt még füredi szemmel is, hogy hogyhogy nem tud ott más is életképes lenni. Ez csak az én teljesen szubjektív véleményem, de szerintem ott a tulajdonosok tényleg egy missziót teljesítettek be, és ők mindennap ott voltak a pult mögött. Beletették a szívüket-lelküket, és gyakorlatilag az ő energiájuk és az ő jelenlétük építette azt a helyet. Az összes többinél soha nem voltak ott a tulajdonosok, hanem mindenki befektetésként tekintett rá, felvett alkalmazottakat, üzletvezetőt. Ez egy nagyon nagy különbség, hogy ha te valamit csinálsz, akkor abba tényleg beleállsz, te vagy ott, te foglalkozol a vendégekkel, a te jó szavad tartja ott és csalogatja vissza őket. Ez szerintem a többi hasonló cégre is ugyanúgy ráhúzható.

WLB: Egy interjúban említetted, hogy nagyon sokan kérnek tőled időpontot, és nem szereted, ha felkészületlenek, és visszaélnek az időddel. Kihívás volt így érkeznem a találkozásunkra.

S. A.: Mivel nagyon figyelek az időmre, most már nehezen tudják elrabolni. Ez régen messze nem így volt, mert akkor még nem szűrtem meg ennyire a dolgokat. Igazából interjúkat, ha értéket tudunk teremteni, nagyon szívesen adok, ha abból vélhetően el tud majd vinni magával valamit az olvasó. Nagyon sok olyan megkeresésem volt főleg az utóbbi időben, ami nem feltétlenül az értékteremtésről szólt, például hogy hol lakunk, vagy milyen autóval járok. Én ezt nem tartom értékteremtésnek, sőt szerintem full felesleges információ az emberek számára. Majdhogynem mindegy a médium; csak az üzenet a fontos számomra, hogy ne hülyeségekről beszéljünk, hogy melyik ruhamárkát szeretem a legjobban, mert szerintem ez nem fontos a nap végén. Az esetek 95 százalék fölötti részében nem jönnek létre találkozók, úgyhogy elég jól figyelek az időmre, és hogy hasznos dolgokkal töltsem a mindennapjaimat.