We Love Budapest: Hogyan érkezett meg az élsport az életedbe?
Buda Richárd: 14 évesen, 2007-ben kezdtem sportolni, konditerembe járni, és 2009-ben már versenyeztem, de a sport mindig közel állt hozzám, fociztam és versenyszerűen sakkoztam is. Kicsi és vékony voltam, azért kezdtem edzeni, hogy izmos legyek, de azt elég könnyű elérni. Ezután nem volt elég számomra, hogy edzegetek, érdekelt, hogy milyen lehet az erősporthoz, a kondizáshoz köthető versenysport. Indulhattam volna a súlyemelés, az erőemelés vagy akár a testépítés irányába is, de a Fitness 2000-ben, abban a konditeremben, ahova még ma is – már 15 éve – járok, virágzott az erőemelés, nagyon jó volt a csapat, ez pedig fontos volt számomra.
WLB: Az erősport mellett komoly munkád is van, hiszen eközben tűzoltó lettél. Miért ezt a hivatást választottad?
B. R.: Gyerekkori álmom volt. Mikor 2001-ben Sajószentpéterről Pestre költöztünk, anyukám a tűzoltóságon kezdett dolgozni. Sokszor bevitt magával a munkahelyére, nekem pedig megtetszett ez a munka. Mindig azt szoktuk mondani, hogy azt szeretjük a hivatásunkban, hogy életeket mentünk, segítünk a bajbajutottaknak. Ez így is van, de az az igazság, hogy fogalmam sincs, hogy mi tetszik egy 7 éves kisfiúnak, én pedig ennyi idős voltam, mikor elhatároztam, hogy tűzoltó leszek. 2013 májusa óta vagyok beosztott tűzoltó őrmester, 2017 augusztusa óta a IX. kerületben.
WLB: Emlékezhetünk olyan, nagyobb figyelmet kapott tűzesetre, balesetre a városban, amikor részt vettél a mentésben?
B. R.: Kint voltam például a 2019-es Hableány-katasztrófánál, de részt vettem az oltásban, mikor 2014-ben leégett a Kodály körönd egyik palotájának tetőszerkezete. A Ráday utcai kollégiumtűznél pedig valóban fontos szerepünk volt, az első kiérkező egység tagja voltam.
WLB: Ezzel párhuzamosan nagyon szép eredményeid születtek fekvenyomásban is. Mik voltak a sportkarrier főbb állomásai?
B. R.: 16 évesen kezdtem, majd az első komolyabb, nemzetközi versenyem 2011-ben Lettországban volt, Rigában, aztán Las Vegas jött a következő évben. Hatalmas eredménynek számított, hogy kijutottam erre a versenyre, de egyből ki is estem. Amerikában nem volt lehetőségem megfelelően táplálkozni a megmérettetés előtt, ez hirtelen megdobta a súlyomat pár kilóval, így nem tudtam érvényeset nyomni. Minél magasabb szinten űzzük a sportot, annál jobban számítanak ezek az apróságok. A kudarc szerencsére nem szegte kedvemet, mert 2016-ban Prágában aztán megnyertem a Prága Prót, ez volt az első profi, pénzdíjas versenyem. 2018-ban Egerben újabb verseny következett, aztán abbahagytam egy időre. Ezután viszont annyira jól összeállt mögöttem minden, hogy 2021-ben a legjobb eredményeket hoztam.
WLB: Milyen súlyokat nyomtál ezeken a versenyeken?
B. R.: 220-at nyomtam Lettországban, akkor még ifiként, Vegasban 300-at akartam, de az nem sikerült. 2016-ban Prágában már 20 éves kor fölött voltam, így junior kategóriában versenyeztem, ott 350-et nyomtam, azzal nyertem. Az open kategória, a fekvenyomás királya 24-től 40-éves korig tart, ebben is elértem a világcsúcsot. Ez 2021-ben sikerült, a World United Amateur Powerlifting világbajnokságon, Miskolcon. Előtte sikerült 455 kilót kinyomni, ami egyfajta határnak számít a sportban, akkor éreztem úgy, hogy nekem ezt abba kell hagyni. Úgy éreztem, hogy végigjártam az utat, megnyertem, amit lehetett. Én vagyok a legjobb itthon és Európában is, már csak Amerikában vannak ellenfeleim. Ezzel rendben is voltam, megelégedtem.
WLB: A 455 kiló egy nagyon fontos súly a fekvenyomásban. Miért lett úgymond kultikus jelentőségű?
B. R.: Ez a sport Amerikából indult, a 455 kiló pedig 1000 font, ez az USA-ban egy fekvenyomóálom. Tizenketten tudtak ilyen súlyt nyomni a világon, én lettem a tizenharmadik. Azért is különleges eredmény, mert a férfiak 40 év körül vannak fizikálisan a csúcson, én pedig csak 28 voltam.
WLB: 2018-ban abbahagytad, 2021-ben mégis visszatértél a versenyzéshez. Miért döntöttél így?
B. R.: A versenyzést ugyan abbahagytam, de elkezdtem edzősködni, lett egy 15-20 fős csapatom. Velük együtt született meg a döntés, hogy visszatérek, és egy komolyabb, meghívásos versenyre kvalifikálok. Ekkor egy ismerősöm bemutatott nekem egy sportmenedzsert, akivel elkezdtünk készülni. Bár ez az együttműködés hamar kudarcba fulladt, ekkor már megkezdtem a felkészülést, visszacsöppentem a versenyzés világába. Tavaly októberben 482,5-öt sikerült nyomnom. Majdnem 30 kilót vertem a saját magam beállította rekordra. A legjobb évadom volt, mindenféle teher nélküli, igazi „örömfoci”.
WLB: Azt mondod, hogy 40 éves korig még tulajdonképpen felszállóágban vannak a sportolók fekvenyomásban. Ha így vesszük, most is előtted van a karriered egy jó része, ugyanakkor ért már kudarc, és előfordult, hogy azért torpantál meg, mert elérted, amit akartál. Melyik nehézségen hogyan jutottál túl?
B. R.: Las Vegas volt életem első nagyobb kudarcélménye. Sokan anyagilag is bizalmat szavaztak nekem, mindenben számíthattam például a Fitness 2000 tulajdonosára, Pintér Ferencre. Mégsem tudtam úgy teljesíteni, ahogy szerettem volna. Bár versenyzőként egy ilyen eset vastagon benne van a pakliban, és más sportágakban, nagyon jó sportolók is hibáznak, azért ezt helyre kellett tennem magamban, ami fiatalon nehéz volt. A legrosszabb, amivel meg kellett birkóznom, a social media növekvő hatalma volt. Mindig úgy gondoltam, hogy egy sportolót azért támogatnak, mert jobb eredményt ér el, mint egy másik sportoló. Valójában pedig bohócot kell csinálni magadból, hogyha azt akarod, hogy szponzoráljanak. Én ebbe a játékba sose mentem bele, inkább kerestem más utakat.
WLB: Hogyan lendülsz fizikailag és mentálisan csúcsformába egy-egy verseny előtt?
B. R.: A diéta nálunk nem olyan, mint a testépítőknél, hiszen nem kell színpadi formát hozni. Aki komolyan veszi a sportot, az azért a testének, a súlycsoportjának megfelelően étkezik egész évben. A verseny előtt főleg az edzés intenzitásán változtatunk. Átlagban heti 4-5 edzés van, ezt verseny előtt csökkentjük 3-4 edzésre. Ezek sokkal nehezebbek, de több a pihenő közöttük, így kiélezve, időzítve lehet elérni a csúcsformát, amit nem lehet nagyon sokáig tartani. A mentális felkészülés legnehezebb része a lemondás. Ha sportolóként ott akarunk lenni a világ elitjében, akkor nem lehet elmenni bulikázni, mikor kedvünk tartja. Velem előfordult, hogy az egyik legjobb barátom esküvőjén egy kortyot nem ittam, és hazajöttem éjfélkor, mert három nap múlva versenyre kellett mennem. A versenyen aztán ki kell zárni mindent, és összpontosítani, mert abban az adott pillanatban kell leadni a legjobb teljesítményt. Ez inkább koncentráció, pszichésen nehezebb a hónapokon, éveken át tartó lemondás. Erre sok emberi kapcsolat is rámehet.
WLB: Az élsportnak nagyon fontos eleme az adrenalin, amit te tűzoltóként a munkádban is megkapsz, csak más formában. Míg egy világversenyt precíz és monoton felkészülés előz meg, tűzoltóként éppen a váratlan helyzetek jelenthetnek kihívást. Hogyan kezeled az élsport és a hivatásod okozta, különböző jellegű nyomást?
B. R.: A sportban, a fekvenyomásban azt látom, hogy az a jó versenyző, aki ki tudja zárni a stresszt. Ha nagyon izgulunk, akkor szétesünk, és nem a várt eredményt hozza a verseny, oda az egész befektetett munka. Ezt nem engedheti meg magának az ember. Arra az egy órára körülbelül, amikor versenyzek, és abban az egy percben, amíg végrehajtom a gyakorlatot, más tudatállapotban vagyok, egyébként nyugodtan tudok koncentrálni. 15 évvel ezelőtt ez még nálam sem így volt. Mikor a tűzoltóságnál szolgálatban vagyok, és megszólal a sziréna, még nem tudom, hogy téves riasztás történt, vagy egy komoly tűzeset, ez akkor válik nyilvánvalóvá, mikor megérkezem a helyszínre. Mi oda megyünk, ahonnan mások menekülnek. Ha egy lakástűznél nem koncentrálok, hanem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam az izgalom, akkor nem tudok segíteni senkinek.
WLB: Tehát a sportban és a hivatásodnál is fontos, hogy egy adott helyzetben kizárd a világot és csak a feladatra koncentrálj, úgymond, ki tudd kapcsolni az érzelmi oldalt, az izgalmat, a félelmet. Ez a fajta összpontosítás alapvető, sajátos része az egyéniségednek, vagy egy fejleszthető készség?
B. R.: Azért vagyok világrekorder a fekvenyomásban és sikeres a munkámban, tűzoltóként, mert alapvető képességem az összpontosítás. Ugyanakkor azt látom magamon, hogy ez fejleszthető képesség. Muszáj valamilyen szinten kikapcsolnom a félelmet és az izgalmat, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsam egy adott helyzetben. Mivel egész életemben sportoltam, ma már úgy működöm, hogy a szervezetem nagyrészt azt csinálja, amit szeretnék. Ha azt gondolom, hogy nem kell izgulni, akkor nem izgulok. Az évek hoznak egyfajta rutint is, ami segít abban, hogy a stressznek ne a negatív, hanem a pozitív oldalát használjam. Egy komoly tűzesetnél vagy egy világversenynél ma már sokkal könnyebben összpontosítok és osztom be a saját erőmet is.
WLB: Mindkét munkád teljes embert igényel. Hogyan tudod összeegyeztetni ezt a magánélettel?
B. R.: Akik a sportban megelőznek, azok mind főállású versenyzők. Én versenyzek, edző vagyok, és tűzoltó is. A tűzoltóságnál 24 óra szolgálatot 48 óra pihenő követ, ebben az időszakban „naponta” 8-10 órát edzőként dolgozom, emellé építem be a saját edzéseimet. Ezután jön a háztartás, és hogy időt tölthessek a szeretteimmel is. Ebben a sportban két-három verseny fér bele egy szezonba, mert egy hónapig lehet a csúcsformát tartani. Jövőre megint versenyre készülök, a Mr. Olympia és az Arnold Classic lesz a következő állomás, már most elkezdtem kicsit komolyabban edzeni, hogy mire elérkezik az idő, már majdnem topformában legyek. Nagy vágyam, hogy 500 kilót nyomjak, ami a világon csak 10 sportolónak sikerült.
WLB: Úgy tűnik, hogy a hivatásod és a sport teljes mértékben kitöltik az életedet. Mi lesz veled, ha egyszer idősebb leszel, romlani fog a formád, vagy, mondjuk, nyugdíjba mész?
B. R.: 2021-ben, mikor leálltam a versenyekkel, sokan mondták, hogy vigyázzak, hiszen a fekvenyomás több mint tíz éven keresztül prioritást élvezett az életemben. Az aktív sport után sokan nem tudják, mit kezdjenek az energiával, ilyenkor jön az alkoholizmus, a szenvedélybetegségek. Nekem szerencsém volt, nem sérülés vagy kudarcok miatt hagytam abba a sportot, hanem boldogan, a csúcson, és a felszabaduló energiákat azonnal át tudtam csoportosítani az edzősködésbe, a csapatba. Szívesen kiterjeszteném az edzőséget, akár olyan elemekkel is, amikre itthon még nem volt lehetőség. Szemináriumokat tartanék, iskolát alapítanék. Addig fogok versenyezni, amíg élvezem, a munkában és a sportban is a csapat a legfontosabb számomra.
Buda Richárd felkészülését támogatta: Pintér Ferenc és a Fitness 2000 konditerem, a Fornetti Magyarország, a Prémium Média & Sport Management Zrt., Botka István, Sohajda Kristóf, az almaadasvetel.hu
