Benéztünk a műterembe – Itt készült Nemes Márton a Velencei Biennáléra

A Kazinczy utca egyik legjellegzetesebb háza hosszú időn át várta a jobb időket. Néhány hónapja viszont Nemes Márton bérli a helyet, itt rendezte be műtermét, ahol ottjártunkkor éppen a Techno Zen című projektjével készült a Velencei Biennáléra. A műteremnek otthont adó épületet egyébként Fodor Gyula tervezte, aki a Falk Miksa utca csodás házainak jó részéért is felelt.

A műterem

A frissen felújított, legalább 200 négyzetméteres teret betölti a zene és a vibráló színű alkotások. Nemes Márton itt látható művei közül nem mindegyik van készen, a körülöttünk lévő rámák, festékek is jelzik, hogy itt csak látogatásunk idejére szakadt meg a munka. A műterem három részre oszlik, az elsőben, az iroda-konyhában jókora asztal mellett éppen megbeszélés közben találjuk a művészt és munkatársait, hátrébb egy munkaasztal és a félkész alkotások, leghátul pedig egy fújókamra kapott helyet. Ha a vibráló színekről és absztrakt formákról egy technóbulin felszabaduló energia jut eszünkbe, nem járunk messze a valóságtól.

A művésztől nem idegenek a különleges hangulatú műtermek. Bár mostani feladatai Budapesthez kötik, sokat tartózkodik New Yorkban is, ahol egy 1000 négyzetméteres ipari tér várja. „Befolyásolja az alkotást, hogy milyen környezetben készül” – meséli.

„Amikor New Yorkba költöztem, eljött egy orosz kurátor hölgy a műtermembe. Azt mondta, a munkáim erősek, de számára a térrel együtt alkotják magát a műalkotást, a tér maga installációként működik. Ezért is éreztem úgy, hogy akkor tudnék hatékonyan dolgozni a biennálé anyagán, ha lenne hozzá egy külön helyem, ahol készülhetek.”

Nemes végül a VII. kerületi önkormányzatnak köszönhetően költözhetett a csodás, szecessziós épületbe, ami sürgős felújításra szorult, de pár hónap alatt sikerült létrehozni azt a tágas és rendezett munkahelyet, ahova betekinthettünk. Szinte kézzelfogható, ahogyan a művész és a műterem körül elkezdett formálódni a közeg, amiben az alkotások létrejöttek. Nemesnek régi vágya egy olyan típusú alkotóműhely, ami Andy Warhol stúdiójára, a Factoryra hasonlít, ahol Warhol projektjei mellett saját alkotásaikat is elkészíthették a neki dolgozó művészek, de koncertek, más művészeti események is helyet kaphattak. A Kazinczy utcai házban is hasonló élet kezdődött, februárban például Kata Szegedi-divatbemutatót tartottak itt, ha pedig jobban körülnézünk, nemcsak Nemes Márton, hanem Barabás Zsófi és Gresa Márton néhány munkáját is észrevehetjük.

A Techno Zen

Nemes Mártonban már korábban megfogalmazódott egy olyan komplex alkotás gondolata, amiről úgy gondolta, megfelelő lehet ahhoz, hogy a biennálén képviselje vele Magyarországot. Végül 2022-ben, a biennálépályázat leadása előtt mintegy három hónappal Kopeczky Róna kurátorral kezdte pontosabban kidolgozni az anyagot. A végleges tervek mára megvalósultak.

Jelenleg a technikai kivitelezés zajlik. Nemes reggel 7 és 8 között érkezik a műterembe, ahol napközben két munkatárs segít neki, egy asszisztens pedig az adminisztrációval foglalkozik. A közös munka délután 5-6 óra felé fejeződik be, Nemes ezek után általában még egyedül folytatja. A pontos tervek mellett van a kivitelezési folyamatnak egy olyan része is, amit saját bevallása szerint nem tud, de nem is akar száz százalékban kontrollálni. A terven szereplő hatalmas vásznakat például munkatársaival már ráfeszítették a rámákra, az installáció színtartományait pedig pontosan megtervezte a művész, de az, hogy a festékfújás során az árnyalatok pontosan hogyan rétegződnek majd, számára is meglepetés lesz.

A műteremben feltűnnek munkásságának korábbi, meghatározó darabjai is.  Kicsit távolabb, a falnak támasztva látunk egyet a színezett tükrök felhasználásával készült alkotások közül. Ezek a művek sajátos térillúziót keltenek: mintha egy eddig ismeretlen valóságba tekinthetnénk be, amiben  a színes tükröknek köszönhetően egy kicsit másként csillan vissza az általunk ismert külvilág.

Néhány méterrel arrébb, egy szintén korábban készült, spaniferes kép látható, ahol a különböző alkotóelemeket egy spanifer tartja össze, a keret funkcióját betöltve. A képet alkotó valamennyi színes forma külön készül el, a heveder pedig összetartja ezeket.

„Ha egy festményt szét tudok szedni kisebb darabokra, akkor az alkotóelemeket akár cserélhetem is, sőt a festészeti elemeket akár hanggal, fénnyel is helyettesíthetem – mondja a művész. – Ez az össze- és szétszerelhetőség, ami a képeimen látszik, az önmagamban végzett utazás eredménye. Az ember egy idő után rájön, hogy bizonyos kontextusokban másképp viselkedik. A személyisége olyan, mint egy Rubik-kocka, amit sokféleképpen ki lehet rakni.”

Nemes eddigi munkássága bő tíz évet foglal magába, de így is jól kirajzolódnak bizonyos tendenciák. Festészete egyre absztraktabbá és az egyre merészebb technológiai kísérleteknek köszönhetően immerzívebbé is válik. Nemes egyik korábbi munkája, aminek a biennálé anyaga szempontjából is különleges jelentősége van, a Painting of the 21st Century. Az acb Galériában, 2022-ben kiállított multimédia-installációban neonszínekben pompázó, ritmusra változó LED-fal és a levegőt változó ritmusban keringető színes ventilátorok minden érzékszervünkre hatnak. Az alkotás befogadása többrétű, komplex hatását a levegő áramlásán, a fények villódzásán, valamint az arra szabott hangkörnyezeten keresztül fejti ki.

Hasonlóan komplex és immerzív élményt nyújt majd a biennáléra készülő Techno Zen projekt is. A színek és az alkotások elemi energiája nem véletlenül juttatja eszünkbe a technó és rave szubkultúra elemeit, hiszen a művész számára fontos inspirációs forrást jelentettek Londonban töltött évei és elmerülése a közegben. Számára a műtárgy nemcsak festmény, sík nézet, kép vagy hang, hanem egyfajta energia is.

„Egy olyan érzet, ami a tárgy térben elfoglalt helyével együtt jön létre. A tér a legfontosabb szervezőelem, az, hogy az egyes elemek ebben hogyan működnek.”

A műteremben az egymáshoz kapcsolódó műtárgyakat és az elmúlt tíz év alatt bejárt alkotói utat szemlélve egyértelműnek tűnnek az eddigi választások. Azonban ezt csak külső szemlélőként, visszatekintve érezhetjük így. A művész ezen az előadásán például sokat mesélt a nehézségekről, megtorpanásokról is. A Képzőművészeti Egyetemre harmadszorra vették csak fel, közben kis kitérőt tett a Műszaki Egyetem felé, majd Londonban végzett, New York-i első bemutatkozását nem könyveli el egyértelmű sikerként, a biennáléra pedig második jelentkezésével lett sikeres. Tulajdonképpen kevés alkotói pályát láttunk, ami az általunk ismert külső nézőpontból ennyire különös elegyét alkotná a szerencsének és a tudatos döntéseknek. Szerinte viszont egyik sem létezhet a másik nélkül, sőt egyik sem létezik igazán, döntések helyett pedig éppen elég, ha hallgatunk a legelemibb megérzéseinkre.