Az amerikai énekes-színész Ellen DeGeneres műsorában beszélt budapesti látogatásáról, aki kifaggatta szabálytalan akciójáról is.

Ahogyan azt annak idején mi is megírtuk, tavalyi látogatása során Will Smith többször is „akciózott” a magyar fővárosban, táncolt a Széchenyi téren, meglátogatta a felújítás alatt lévő Operaházat, és kimászott a Lánchídra is, hogy egy kihívás részese legyen. DeGeneres közölte vele, hogy közel volt ahhoz, hogy le legyen tartóztatva, a színész pedig beleegyezően rábólintott arra, hogy ez valóban egy illegális akció volt.

Azzal magyarázta táncát, hogy a lehető legjobban akarta teljesíteni a kihívást, és meglátta ezt a hidat, kimászott, majd egy barátja még egy drónfelvételt is készített  – nyilatkozta a show-ban a színész.

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés