Az Oasis és a Beady Eye egykori frontembere június elején adta ki második szólólemezének első kislemezdalát, melyhez most egy Budapesten, Etyeken és a környéken forgatott klip is megjelent.

Nemrég a Foals is nálunk forgatott videóklipet, most pedig újabb brit előadó döntött a magyarországi helyszínek mellett. Liam Gallagher már tavaly is lelkesen posztolgatott a Twitteren Budapestről, amikor a Sziget Fesztivál vendége volt, talán ez is közrejátszott benne, hogy végül a fővárosban és az etyeki Korda Filmstúdióban, illetve további vidéki helyszíneken készült el a Shockwave című dal klipje. A rendező az a François Rousselet volt, aki korábban már olyan nevekkel is együtt dolgozott, mint a Justice, Kanye West, a Muse és Jack White.

Liam Gallagher második albuma egyébként szeptember 20-án jelenik meg Why Me? Why Not. címmel, a Warner Records gondozásában.