Bár sem a tér, sem az utca nem viseli Döbrentei Gábor teljes nevét, mégis olyan volumenű ember volt ő, aki megérdemli, hogy egyből vágja mindenki, hogy bizony az egykori költő és királyi tanácsos a névadó. Bebizonyította, hogy Dugovics Titusz élő személy volt, megalkotta a történelem szavunkat, és a reformkor magyar nemzeti törekvéseinek egyik fontos és jelképes cselekedete is az ő nevéhez fűződik: elérte, hogy a Buda külterületén fekvő dűlők német neveit magyarosítsák. Így született meg többek között Csillebérc, Kelenföld, Farkasrét, Kútvölgy, Naphegy, Pasarét, Sasad vagy Zugliget neve.
A névadó Döbrentei
Döbrentei Gábor 1785-ben született a Veszprém vármegyében található Somlószőlősön, és az, hogy pont Budán neveztek el róla egy utcát meg egy teret, egyáltalán nem véletlen. Döbrentei a reformkor jeles alakja volt, így a magyar nemzeti törekvések egyik fontos szereplője is. 1844-ben a Honderű nevű lapban cikksorozatot indított el Visszamagyarosítás Pesten címmel, és írásaival azt kívánta elérni, hogy a budai oldal külterületei visszakapják eredeti magyar nevüket a német helyett. Döbrentei összesen 56 névváltoztatásra tett javaslatot, és végül sikert ért el: Buda város közgyűlése 1847. június 11-én határozatban mondta ki a régi-új nevek visszaállítását, amit pár nappal később ünnepélyes keretek között meg is tettek. Amely területnek viszont nem volt régi magyar neve, ott egyszerűen lefordították a német nevet magyarra.
Az esemény neve dűlőkeresztelő lett, 1847. június 19-én, a Tündérhegyen zajlott, és a korabeli lapok is beszámoltak róla. A névadó csoport Döbrentei vezetésével fölsétált az akkor még Am Himmelnek nevezett hegycsúcsra, ahol ünnepélyes keretek között kihirdették a határozatot: a környéken található hegyek és völgyek német nevét magyarra cserélték, és így lett például az Am Himmelből Tündér-hegy. A Döbrenteiék által adományozott nevek nagy része a mai napig használatban van, de nemcsak hegyek, hanem városrészek és utcák nevének formájában is. Csak néhány példa a végül több mint 60 névből: Csillebérc, Kelenföld, Farkasrét, Kútvölgy, Naphegy, Pasarét, Sasad, Zugliget, Csatárka, Gazdagrét, Mártonhegy, Németvölgy, Őrmező, Pálvölgy, Sashegy, Rézmál, Svábhegy, Szépvölgy, Szemlőhegy, Törökvész és Vérhalom.
Döbrentei Gábor nemcsak ennyit tett Budáért, hanem jóval többet, fontos tisztségeket is betöltött. 1835-től a budai kerületek első albiztosa volt, 1841-től főbiztosa lett, 1844-ben pedig királyi tanácsosi kinevezést kapott. Budán hunyt el, 1851-ben, egy márciusi napon, 65 éves korában. A Döbrentei utcát és teret néhány évtizeddel később, 1879-ben nevezték el róla, és még a váltakozó politikai klímának is ellen tudott állni, mert azóta is így hívják a két közterületet. Nem véletlenül ezen a környéken lett névadó: itt is élt, az Apród utca és a Döbrentei utca (korábban Széchenyi út) sarkán egykor állt házban.
Döbrentei, a tudós ember
Döbrentei Gábor kedvenc városa Buda volt, bár tartósan csak 1824-től élt itt. Előtte megfordult többek között Sopronban, Lipcsében és Marosvásárhelyen. Budán első körben 1820 és 1823 között élt, majd egy évre Bécsbe költözött, hogy aztán visszatérjen és végleg letelepedjen Budán. 1825-ben Pozsonyban ismerkedett össze Széchenyi Istvánnal, akivel baráti viszonyt ápolt, így nem csoda, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elődjének számító Magyar Tudós Társaság felállításában is aktívan részt vett: az alapszabályt kidolgozó bizottság tagja és jegyzője volt, valamint 1831 és 1836 között az akadémia első titkára, 1833-tól 1835-ig pedig az évkönyveit is szerkesztette.
Bár a történelem szavunkat Döbrentei alkotta meg, ennél sokkal izgalmasabb az esete Dugovics Titusszal, aminek a végeredménye a legenda és a kultusz megszületése volt. Hogy a hős várvédő valós személy volt-e, azt sokan kétségbe volták, egészen addig, amíg Döbrentei meg nem írta 1824-ben a Dugovics Titus, ki magát, csakhogy nemzete győzzön, halálra szánta Belgrádban című cikkét a Tudományos Gyűjteménybe. A tudományos alapossággal elkészített írás több bizonyítékot is az olvasók elé tárt, melyeket Döbrentei egy vasi nemestől, Dugovics Imrétől kapott. Ő azt állította, hogy a nándorfehérvári hős a felmenője, ezt alátámasztandó átnyújtott három iratot Döbrenteinek. Az egyik egy 1459-ből származó oklevél volt, melyben Mátyás király Dugovics fiának, Bertalannak adományozta a Pozsony vármegyei Tejfalut, cserébe az apa önfeláldozó hősiességéért. A másik két irat, egy 1588-as okirat és egy Bercsényi Miklóstól származó menlevél, is név szerint említi a Nándorfehérvárnál hősi halált halt Dugovics Tituszt. E nemesi levelek megfelelő bizonyítékok voltak Döbrentei számára, a cikk hatására pedig széles körben és gyorsan elterjedt a nándorfehérvári hős legendája, valamint kultusza.
Alkotói tevékenysége
Bár Döbrentei Gábor elsősorban író volt, különösebben nagy tehetségnek már saját korában sem számított. Elsősorban hatalmas műveltségéért tisztelték, műfordításai okán (angolból Shakespeare-t fordított) és az irodalmi élet érdekében kifejtett széles körű tevékenysége miatt, melynek érdekében komolynak számító kapcsolatrendszerét is gyakran megmozgatta. Mivel írói tehetségét szerényebbnek tartották, így az irodalmi élettől egy idő után elszigetelődött. Talán ezért is fordult a színház felé:1833 és 1835 között Fáy Andrással együtt irányította a budai színtársulatot. Egy dolgot viszont nem vitathatunk el tőle
mint írótól: ő a magyar ifjúsági irodalom egyik megteremtője. Nevéhez fűződik még az ún. Döbrentei-kódex is, ami az egyik nagy becsben tartott nyelvemlékünk. Egy Halábori Bertalan nevű pap írta 1508-ban, a Zsoltárokat, az Énekek énekét, a Jób könyvét, valamint az Evangéliumokat és az Episztolákat tartalmazza. A gyulafehérvári püspöki könyvtárban lelhető fel.
