A Soroksári út külső szakasza nem éppen szívderítő látvány, de annak, aki tudja, hova nézzen, rejt néhány érdekes meglepetést. Mi a Trafó Erőszak vége programsorozat részeként vettünk részt errefelé egy sétán, amit Gönczi Ambrus ferencvárosi helytörténész tartott. Gönczi korábban kisfilmben is megosztotta a közeli gyárakkal kapcsolatos kutatásait.
Először csődbe ment, aztán sztrájk miatt állt, majd száz évig működött
A kiegyezés után a hadügy a Monarchia közös ügye maradt, 1869-ben megalakult a honvédség. Fejérváry Géza, a Tisza-kormány honvédelmi minisztere pedig
javaslatot tett egy fegyvergyár létrehozására és 200 ezer puska megrendelésére.
Az építkezés 1889-ben indult, a fegyvergyár ügye pedig hamar valóságos mozgalommá dagadt, hiszen magyar katonákat magyar fegyverrel felszerelni az ország függetlenségének is jelképe volt. A millennium időszakának legjelentősebb ipari beruházásába azonban nemcsak magyar, hanem osztrák cégek, pénzintézetek is beszálltak. Az építkezési munkák felelőse Kauser József volt, akinek olyan épületek fűződnek a nevéhez, mint a Kodály körönd jellegzetes bérháza vagy a lóvasút zugligeti végállomása is.
1890-ben nyitottak, ám a gyár rövidesen csődbe ment, amiben annak is szerepe lehetett, hogy a jó hírű cég, amelytől a gépeket megrendelték, hibás árut adott el. A háttérben állítólag a konkurenciától tartó osztrák Werndl fegyvergyár állt, ami addig a Monarchia egyetlen ilyen profilú üzeme volt.
A stájerországi cég ügyes tőzsdei manőverrel milliókat nyert a magyar bukáson,
de a nyitáshoz szükséges tőke jelentős hányadát biztosító osztrák Union Bank is szép summát zsebelhetett be. A gyártelep újabb külföldi tőkebevonás után nyílt újra, és bár az első megrendeléseket sikerült megfelelő minőségben leszállítani, a munka ezután sem zajlott zökkenőmentesen, ugyanis 1893-ban sor került az első sztrájkra. A felbujtók német munkások voltak, akik a rendkívül katonás munkakörülményeket kifogásolták, ám nem értek el változást, így sokan közülük felmondtak, míg magyar társaik inkább folytatták a munkát, ám a sztrájkok ezt az üzemet is végigkísérték az I. világháborúig.
Bár az első időkben folyamatosan változott a tulajdonosi kör, a gyár fokozatosan beindult, munkáslétszám tekintetében 1900-ra az ország első 10 üzeme között szerepeltek, a felügyelőbizottság elnöke pedig egy darabig Mikszáth Kálmán volt. Eközben a termékpaletta is szélesedett, a fegyvergyártás mellett hamar megjelent a gépgyártás is a portfólióban, megkezdődött az újdonságnak számító dízelmotorok gyártása.
A gyár nagy hatású igazgatója Frommer Rudolf volt, akit éppen az I. világháborút megelőző fegyverkezési időszak elején neveztek ki, az ő ideje alatt az üzem leginkább fegyvergyártásra koncentrált. Frommer ugyan nehéz természetű ember volt, de izgalmas karrierutat futott be. Kereskedelmi végzettséget szerzett, a fegyvergyárban is kereskedelmi, pénzügyi területen állt munkába, szépen lépdelt előre a ranglétrán. Eközben érdeklődni kezdett a fegyvertervezés iránt, és kiderült, hogy rendkívüli tehetsége van ehhez. Végül összesen mintegy 150 szabadalmat jelentett be, az általa tervezett fegyverek pedig rangos sportversenyeken is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, Lumniczer Sándor, a háromszoros világ- és Európa-bajnok traplövész is használt Frommer tervezte puskát. Az igazgató egyébként sosem szerzett mérnöki végzettséget, ám eredményeiért a mérnöki kamara tiszteletbeli gépészmérnöki címet adományozott neki.
A gyár Frommer működése alatt tovább növekedett, ma is láthatók a Guth Árpád és Gergely Jenő tervei alapján 1913 és 1915 között készült épületek, melyek építési technológiája, monolit vasbeton szerkezetei a korszakban újdonságnak számítottak. Ekkor készült az Arzenál ma is látható épülete, Menyhért Miklós és Schulek János tervei alapján. A gyár az I. világháborús konjunktúra idején természetesen nagyon jól prosperált, ismét nagyszabású építkezésbe kezdtek, ám mire végeztek, a háború is véget ért, így az új telephelyet végül eladták. Így érkezett meg a környék másik óriásvállalata, a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár a környékre, ők vették meg a telephelyet.
A vesztes háborút lezáró békeszerződés következtében, a hadiiparra vonatkozó tiltások miatt a cég sokáig stagnált, éveket vett igénybe, amíg kialakult az új gyártási profil. A helyzet fokozatos javulása után, 1935-ben az üzem fuzionált a Magyar Fém- és Lámpaárugyár Rt.-vel, így Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár Rt. lett a neve. A cég profiljában a II. világháború előszobájában, a 30-as évek végétől ismét a fegyvergyártás vált hangsúlyossá, a háború beköszöntével pedig újra hatalmas energiával indult be a fegyvergyártás, ebben az időszakban mintegy tízezer ember dolgozott az üzemben.
A gyártelep óriási károkat szenvedett a MÁSODIK világégés alatt, megsemmisült az egyik központi csarnok, felrobbant az üzem szükségleteit kielégítő olajfinomító.
A háború után a tiltó intézkedések következtében csak azért nem állt le a fegyvergyártás, mert sokáig jóvátételre dolgoztak az üzemben, aminek neve hivatalosan Lámpagyár, Lampart Rt volt, az 1949-es államosításkor vették fel a Fémáru- és Szerszámgépgyár NV nevet, innentől több évtizeden át híres esztergagépgyár is működött a területen. Később, 1965-től az üzemet Fegyver- és Gázkészülékgyárnak hívták. Ugyan gyártottak itt Kalasnyikovokat és PPS–41 géppisztolyokat a KGST országai számára, a fő profil egyre békésebb volt, 1975-ben pedig beolvadt az üzembe a Fővárosi Gázkészülékgyártó Vállalat, majd ezt 1984-ben leállították, és megalakult a FÉG Szolgáltató Leányvállalat.
Az 1950-es években indult el a vízmelegítők, majd a cirkók gyártása, de a Héra cserépkályhák is népszerűek voltak, FÉG konvektor pedig MÉG ma is sok lakásban kattog télen.
A hetvenes évei elején járó Margit az 1975-ös fúziót követően dolgozott a gyárban előadóként. Kezdetben a gázgyári rész nem a Soroksári úti telephelyen volt, csak 1985-ben került át ide a részleg. Margit elmondása alapján nagyon nehéz volt megszokni a szigorú körülményeket a korábbi, jóval szabadabb légkör után. Jól emlékszik a közeli laktanyában gyakorlatozó honvédekre, és arra is, hogy a gyárat nagyon szigorúan őrizték, dolgozóként nem is látogatott el az üzem más részeire. Ugyanakkor az üzem fejlett munkásjóléti szolgáltatásokat nyújtott, a többi szocialista nagyvállalathoz hasonlóan volt saját céges üdülőjük (Margit családjával Szigetszentmiklóson járt), kantin, fogorvos és más szolgáltatások jártak a dolgozóknak.
Halló, Fegyver! A Soroksári úti fegyvergyárat százéves fennállása alatt számtalan névvel ajándékozta meg a városlakók azon része, amelynek van kedve ilyesmin mókázni. A dolgozók egymás között sokszor csak „Sorinak” becézték az üzemet, a legszellemesebb elnevezés azonban kétségtelenül a „Lámpuskagyár” volt, amit az errefelé közlekedő buszok vezetői is így mondtak be az itteni megállónál. A nevet állítólag egy kalauz használta először azokban az időkben, mikor az üzem Lámpagyár néven, fű alatt, orosz jóvátételre készített fegyvert. Egy korabeli városi legenda szerint az elkészült fegyverekből leadott tesztlövések hangját azzal próbálták álcázni, hogy azt mondták, éppen selejtezték a hibás izzókat. Ha pedig, már a 70-es években felhívtuk volna telefonon a céget, a titkárnők, ügyinézők állítólag „Halló, Fegyver!” felkiáltással vették volna fel a telefont.
A rendszerváltással, a KGST szétesését követően a FÉG 13 kisebb cégre esett szét. Ezek közül a FÉGARMY foglalkozott fegyvergyártással. A cég akkor hasalt el, mikor 2004-ben bizonyos exportpiacokra fegyverkereskedelmi tilalmat rendeltek el. A gázkészülék- és fűtőberendezés-gyártás azonban 2008-ban újraindult. Bár nem ezen a telephelyen, de újra készülnek FÉG konvektorok, a cég az MPF-csoporton belül működik.
Dzsumbuj, Lidl, prostitúció
A 19. század elején még jórészt szántóföldeket találtunk volna a környéken. Az ipar számára a Ferencvárosi rendező pályaudvar 1877-es megnyitását követően lett igazán vonzó a környék, ahol a honvédség épületei és a fegyvergyár mellett komoly textilipari és vegyipari létesítmények jöttek létre. Ma már nehéz elképzelni, hogy a modern tömegközlekedési hálózat kialakítása előtt sok munkás ezeknek az üzemeknek a tövében meghúzódó telepeken élte le az életét, jobb-rosszabb körülmények között. Egy helytörténész elmondása szerint a régi vegyipari üzemek területe ma is olyan barnamező, amelynek talaját több méter mélységben kellene cserélni, nem véletlen, hogy
már a korabeli munkások közül is sokan szenvedtek különböző légzőszervi megbetegedésekben,
de az üzemekből felcsapó szagok sem voltak mindig kellemesek.
A dolgozók közül azok jártak a legjobban, akik vállalták az ingázást, mondjuk, Pesterzsébetről és kis házas, szinte falusias otthonokból érkeztek a hamar beindult HÉV-közlekedésnek köszönhetően. Nem mindenki élt azonban rossz körülmények között a gyárak árnyékában sem. A mostani munkásszálló helyén annak idején a Kén utcai lakótelep, az ország első kísérleti lakótelepe állt, ahol szakképzett, alsó középosztálybeli munkáscsaládok éltek a kéthetente fizetett lakbér fejében. A Gubacsi út gyárral szembeni oldalán pedig egy nagyon takaros telepet találunk, amelynek néhány emeletes házai az üzemvezetők számára épültek a 20-as években. A legszegényebbek viszont a takaros Kén utcai telep szomszédságában, a Dzsumbujnak nevezett szükséglakótelepen leltek otthonra, ami mára szerencsére a múlté.
A környéken a munkáslakások mellett megtaláljuk a gyárakhoz tartozó közösségi létesítményeket. A Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum rendkívül szép épülete egykor a munkáscsaládok gyermekeinek iskolája volt, a környék sportegyesülete, a Hungária SC pályáját is megtaláltuk volna a közelben, jobb és rosszabb kocsmák, vendéglők, a közösségi élet színterei mellett. Az Arzenál közelében egy ma már edzőteremként funkcionáló, 1950-es évekbeli művelődési ház áll, ami a kulturális igényeket biztosította már a szocializmus időszakában.
A fegyvergyár környéke ma meglehetősen eklektikus képet mutat. Van egy Lidl, egy rendezett kollégium és egy pár kifejezetten igényesen felújított telephely a közelben, a félreeső utcákban viszont prostituáltak grasszálnak. A gyár 13 hektáros területe számtalan kisebb cégnek ad helyet. Az üzemépületek mind építészeti értékeikben, mind stílusukban igen vegyesek, van közöttük szépen felújított műemlék épület, de lebontásért esedező, a szocializmus idején épült tákolmány is. A legismertebb, ahova ma is sokan látogatnak különböző rendezvényekre, az 1915-ös bővítés során épített vasbeton csarnok, az Arzenál, ahol technópartikat, különböző rendezvényeket tartanak. Magyarországon a 2000-es évek elején megszűnt a fegyvergyártás, mostanra azonban újra megélénkült. Összesen hat ilyen üzem működik országszerte, amelyek elsősorban lőfegyverek, de harci járművek gyártásával is foglalkoznak, a „Lámpuskagyárként” emlegetett százéves üzem azonban már a múlté.
Forrás:
(Borítókép: Bodorkós Máté - We Love Budapest)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
