A péksütikkel úgy vagyunk, mint Gombóc Artúr a csokikkal: szeretjük az édeset, a töltöttet, a kereket és a szögletest is. Ez utóbbiból ugyan nem kifejezetten széles a kínálat, a téglalap alakú pizzáiról híres Pizza Művek égisze alatt megnyílt Budapest Bakehouse azonban változtat ezen a tényen. Leveles tésztás, helyben készült péksüteményeket kínálnak, amik egyaránt mutatósak és nagyon finomak is. A signature-nek mondható kockacroissant mellett más formákkal, édes és sós ízekkel is találkozhatunk náluk.

Ideiglenes pizzázóból pékség

A Sütő utcai egység korábban nápolyi pizzázóként működött, azonban az, ahogy a neve is utalt rá, Temporary, azaz ideiglenes projektként futott. 2026 nyarára azonban nemcsak a koncepció, hanem az egész tér is megújult. Tagscherer Márton, akit a legtöbben a Pizza Művekhez kötnek, személyes motivációból ugrott bele a pékáruk világába. Képezte magát, és egy olyan profi segítséget igazolt a Bakehouse-hoz, mint Racskó Réka, aki hazai és külföldi éttermekben és pékségekben szerzett tapasztalatot. Többek között a MÁK, a Stand és a Costes csapataiban is megfordult, majd részt vett a termelő megalapításában, később pedig a nor/ma kreatív fejlesztőjeként folytatta munkáját.

A rétegek kapnak főszerepet

A kínálat a nap első felében elsősorban a leveles tésztás péksüteményekre épül, amiket a Bakehouse alagsori műhelyében készítenek. Nem kovászos, hanem élesztős tésztával dolgoznak, a francia liszt és a vaj pedig alapvetés, ahogy az is, hogy a minőségi alapanyagok a töltelékekben is visszaköszönjenek. Itt nem az a cél, hogy a péksüti „ahogy esik, úgy puffan” módon legyen kézműves: minden darab precízen megtervezett, kézzel készített, szalonképesre tökéletesített termék, aminek a formája legalább annyira fontos, mint az íze.

A látvány egyik kulcsa a laminálás. A leveles tészták rétegei jól láthatóan válnak el egymástól, a formák pedig szándékosan karakteresek és pontosak. Több péksütemény formában sül, amivel egyenletesebb, szabályozottabb végeredményt tudnak elérni – így a croissant-ok és társaik nemcsak finomak, hanem az utcáról belesve is azonnal felkeltik az érdeklődést. A kocka formája a logóban is visszaköszön, illetve megjelenik benne a leveles tészta körvonala és a hajtások rajzolata. A kínálatban olyan formák és kombinációk kaptak helyet, amikkel Budapesten egyelőre kevés helyen vagy egyáltalán nem találkozhatunk.

A slágertermékek egyike az almás hullám, ami nem csak a formája miatt izgalmas. A tésztát még nyers állapotban, kelesztés előtt megforgatják fahéjas cukorban, így a fahéj nemcsak a felszínén jelenik meg, hanem a rétegek közé is bekerül. Ehhez fanyar, savanykás, kompótszerű almatöltelék társul, ami kellemesen ellensúlyozza a vajas, édeskés tésztát.

Szintén nagy kedvenc az áfonyás korona: saját készítésű áfonyalekvár és könnyű, habos diplomatkrém kerül a réteges tésztába, a tetejére pedig friss áfonya. A friss gyümölcs nem pusztán dekoráció, hanem valóban ízes, zamatos. A kockacroissant-ok története tulajdonképpen a Bakehouse-éval is összefonódik: Marcinak tetszett meg először ez a forma, innen indult el az egész koncepció. Jelenleg kétféle ízben készül. Az epres-fehér csokis változat vaníliás krémmel egészül ki, a másik pedig egy Kinder Maxi King által inspirált kombináció: belsejében sós karamell és vaníliás diplomatkrém bújik meg, a tetejét pedig étcsokoládéba mártják, majd pörkölt mogyoróval szórják meg.

A pisztáciás pain suisse – ami szintén feltűnően szép darab – eredetileg nem szerepelt a tervek között, de a zöld magvas termékek iránti rajongás továbbra sem látszik csillapodni. A töltelékhez olasz pisztáciapasztát használnak, amit pörkölt, aprított pisztáciával egészítenek ki, így a krémes és ropogós textúrák egyszerre jelennek meg benne. Persze a klasszikusok sem maradnak ki: a pain au chocolat azoknak is biztos pont, akik egy jól elkészített, csokoládés francia péksüteményért térnének be, míg a danish többféle irányt is felvesz. Az édes változatban vaníliás krém és friss, zamatos gyümölcsök kapnak helyet, a sós verzió pedig habos besamellel és mangalicasonkával egészül ki. Így a délelőtti kínálat nemcsak látványos, hanem elég széles ahhoz is, hogy egy könnyed reggelihez, egy Bagira kávé mellé vagy akár egy komolyabb délelőtti édességvágy kielégítésére is találjunk kedvünkre valót.

Délután jönnek a Pizza Művek pizzái

Délután a Bakehouse-ban átvált a fókusz, és a Pizza Művek jól ismert, sokak által kedvelt pizzái kerülnek főszerepbe. 14 és 16 óra között még párhuzamosan válogathatunk a péksütemények és a pizzák közül, 16 óra után azonban már kizárólag a pizzáké a terep. Így a délelőtti, vajas-leveles vonal után délután egy határozottan sósabb, tartalmasabb irány veszi át a stafétát, ugyanazzal a szemlélettel: jó alapanyagok, karakteres ízek és pontosan kidolgozott tészta. A Budapest Bakehouse ezzel egy új, egész napos gasztrokoncepciót hoz Budapest belvárosába, ahol a francia ihletésű péksütemények, a hazai szezonális alapanyagok, a specialty kávé és a pizza ugyanannak a kísérletező, innovatív gondolkodásnak a részei.

Szokás mondani, hogy a név kötelez, és ezúttal tényleg 100%-ban egyet kell ezzel értsünk: a Sütő utcában tökéletes helye van a Bakehouse péksütijeinek!

ELÉRHETŐSÉGEK

Budapest Bakehouse by Pizza Művek

(Borítókép: Temesvári Levente)

Asztalnál a város – We Love Kuponhét Augusztus 20. és szeptember 6. között!

Első kuponhetünk keretében kuponoldalunk bemutatásával különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok jól ismert budapesti klasszikusokat, de izgalmas újhullámos éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.

Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!

hirdetés

Címkék