Hogyan fért meg a Kádár-korszak puritán hétköznapjaiban egy olyan szolgáltatás, mint a szőrtelenítés? Bár sokak szemében luxusnak számított, a fővárosi nők körében mégis erősebb igény mutatkozott rá, mint vidéken. Ahogy a ruhák rövidülésével egyre több bőrfelület vált láthatóvá, a szőrtelenítés egyre népszerűbbé vált – még ha a kor testképfelfogása a szőrös lábakat teljesen elfogadhatónak is tartotta.

Magyarországon, akárcsak máshol, a szőrtelenítés már a középkorban is létezett, a 18. században pedig elterjedtek az első borotvák. A nőknek szánt, kifejezetten szőrtelenítésre kifejlesztett eszközök a 20. század elején jelentek meg (Gillette 1915-ben alkotta meg a női borotvát), amit szőrtelenítőporok és az 1950-es évektől kezdve gyanták, gyantacsíkok követtek.

Már a háború előtti időkben is végeztek a kozmetikusok olyan kozmetikai luxuskezeléseket, mint az arcfehérítés, mélyhámlasztás, szemölcs- és anyajegy-eltávolítás, vagy a diatermiás géppel végzett szőrtelenítési eljárások. Az 1930-as évektől elérhető diatermás terápia egy rövidhullámú kezelés volt pattanások, szemölcsök, anyajegyek és egyéb bőrhibák kezelésére, valamint a szőrzet eltávolítására. A diaterma az arc és a test melegítésével, magas hőfokon stimulálta a vérkeringést.

Csipesz, borotva, horzsakő

Ekkoriban a magukra sokat adó és/vagy társadalmilag magasabb státuszban lévő nők jártak szőrtelenítésre, akik pedig nem engedhették meg maguknak a kezelést, otthon próbálkoztak megszabadulni rakoncátlan szőrszálaiktól különféle módokon. Az egyik igencsak „kegyetlen” eljárás a horzsakő alkalmazása volt, amelynek a lapjaival kellett ledörzsölni a lábszárat, miután a vízben áztatás kicsit felpuhította a bőrt.

Az 1950-es években azonban nemcsak a szegényebbek, de a tehetősebbek is rákényszerültek ezekre a módszerekre, hiszen

a korszak erőltetett puritanizmusa burzsoá szenvedélynek tartotta a kozmetikai szolgáltatások igénybevételét.

Az egyik okot a politikai propaganda adta, amely azt hangsúlyozta, hogy a nők valódi hivatása nem a „hiábavaló cicomázkodás”, hanem a szocialista társadalom építése. A másik tényező az az általános gazdasági hiány volt, amely az ötvenes években végigkísérte a keleti blokk mindennapjait. Bár a hivatalosan elvárt puritán életmód szigorúan érvényesült, akadt a nők körében egy szűkebb csoport, amely nem mondott le a szépségápolásról: titokban továbbra is felkeresték a kozmetikusokat, vagy a már említett otthoni praktikák mellett igyekeztek kihasználni a szépségipar rejtett lehetőségeit.

Ahogy Sándorffy József, Jókai utcai kozmetikus fogalmazott a Népszava újságírójának 1956 decemberében:

A női hiúság sokszor vetekszik egy-egy forradalom erejével. Tegnap Kispestről, a Cérnagyárból jött egy dolgozó, egy másik nő pedig Zuglóból. A közlekedési nehézségek sem számítanak. Hiszen még a felkelés első hetében, a tűzszünetben is jöttek hölgyek szőrtelenítésre.

Az intim zónák szőrtelenítése szóba sem jöhetett

1956 után Magyarországon a nőideálok tekintetében is fordulat következett be.

A korábban erőltetett, szovjet mintára kialakított nőképet lassan felváltotta egy új szemlélet: ismét divatossá vált a nőiesség hangsúlyozása, a kozmetikushoz járás és a szépségápolás.

Bár a politikai légkör ekkorra már nem tette kérdésessé a divat és a szépségtrendek követését, a társadalom elvárásaihoz és kimondatlan szabályaihoz továbbra is alkalmazkodni kellett. A testápolásról és szőrtelenítésről alkotott nézetek azonban jelentősen különböztek a maiaktól. A ma ismert „teljes szőrtelenség” kultusza akkoriban nem létezett: a szőrtelenítés elsősorban az arc nemkívánatos szőrszálainak, a karoknak és a lábszárnak a kezelésére korlátozódott. Az intim területek szőrtelenítése nem volt elterjedt gyakorlat még az erősen divattudatos nők körében sem, hiszen az itt lévő szőrre ékességként tekintettek.

Az 1960-as években a szőrtelenítés iránti kereslet a kozmetikusoknál visszaesett. Ennek egyik oka lehetett a bizonyos diatermiás gépek használatának betiltása. A korszak állami és szövetkezeti kozmetikáiban ettől kezdve főként gyantát alkalmaztak, illetve hidrogén-peroxiddal világosították a zavaró szőrszálakat. Emiatt sok nő inkább otthon oldotta meg a szőrtelenítést, drogériában kapható szőrtelenítőkrémek (pl. Lipsia), borotvák segítségével, és szépségtanácsadó cikkek útmutatásait követve. A hozzáértők inkább a szőrszálak világosítását tanácsolták otthoni megoldásként: a bajuszhoz 2%-os, míg a lábszárhoz 6%-os hidrogén-peroxid használatát javasolták.

A szőkítést szappanos lemosással és benzinnel zsírtalanított bőrön végezzük. Mindenkor frissen készített hidrogén-hiperoxidos oldatot használjunk, amely négy rész tömény hidrogénből, egy rész szalmiákszeszből és öt rész vízből álljon. Az ecsetelést a szőrszálak mentén vattás pálcikával végezzük, míg a bőrt csípni nem kezdi, akkor hideg vízzel lemossuk, és utána megnyugtató krémet alkalmazunk. Pihés szőrzetnél a hatást fokozhatjuk szappanos habkő-porral való koptatással is

– javasolta a Szépség iskolája című könyv a 70-es években.

A gyantás szőrtelenítést az Állami Fodrászatok és a Szövetkezeti Üzletek biztosították, de erre is megvolt a nők házi megoldása – egy ragacsos állagú szőrtelenítőgél, amit a következőképpen kellett kikeverni:

Forrósítsunk fel egy evőkanál mézet, keverjük el egy fél citrom levével és kenjük fel a szőrös részekre. Amikor rászáradt, ujjbegyünkkel körkörözve eltávolítjuk.

Rövidülő ruhák, előkerülő borotvák

A szőrtelenítés a szoknyák rövidülésével és a testképpel, illetve szexualitással kapcsolatos mentalitásváltozás miatt egyre inkább téma lett a korszakban, ám a szőrtelenített hónalj és fazon továbbra sem volt elvárás sem a strandon, sem ujjatlan ruhák viselésekor.

A szőrtelenítés az 1970-es években még mindig nem tartozott a mindennapos szépségápolási rutinhoz. A kozmetikai gyantázást többnyire csak a nyári hónapokban vették igénybe a nők, és leginkább a lábszár kezelésére korlátozódott. Előfordultak azonban kivételek is: akadtak vendégek, akik a karjukat vagy az intim területeket is rendszeresen gyantáztatták, mert nem tűrtek meg magukon semmiféle szőrt. A korszak kozmetikusai a KHV-tól (Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat) vásárolhattak kész, táblás gyantát, ám ezek gyakran nem voltak megfelelő minőségűek a pontatlan összetétel miatt. Ezért a szakemberek maguk főzték újra, javították fel a gyantát: ha túl világos lett, kristályos gyantát adtak hozzá, ha túl törékeny, akkor méhviaszt. Így szinte minden kozmetikus saját, egyéni receptúrával dolgozott. A kezelésekhez barna színű gyantát spatulával vitték fel, a bőrön maradó nyomokat orvosi benzinnel távolították el, majd legfeljebb hintőport alkalmaztak, speciális utóápoló szereket még nem. A felhasznált gyantacsíkokat sem dobták ki: a kor szokásainak megfelelően felforralták és átszűrték, hogy újrahasználhatók legyenek. Minél sötétebb árnyalatot vett fel a gyanta, annál több alkalommal került már vissza a tégelybe.

A hónalj szőrtelenítése csak a 80-as évek közepétől kezdett divatba jönni. Az otthoni szőrtelenítéshez a szépségápolási tanácsadó könyvek elsősorban különféle szőrtelenítő emulziókat ajánlottak, gyakran illusztrációkkal is bemutatva a használati módot. Például a Depilex nevű folyadékot vattapálcával kellett felvinni a bőrre, majd néhány perc száradás után ecetes vízzel leöblíteni. A gyakorlatban azonban a legtöbb nő a nyolcvanas években továbbra is a borotvát részesítette előnyben, később pedig megjelentek az eldobható borotvák, a villanyborotvák, majd az epilátorok is.

A fürdőruhák szabásának változásával a fazon területe is egyre inkább láthatóvá vált, és a nyolcvanas évek közepéig gyakori volt, hogy a bikiniből kilátszott az intimszőrzet. A nyolcvanas évek végére azonban a nyugati mintákat követve Magyarországon is elterjedtté vált ezen terület szőrtelenítése – gyantával, borotvával vagy szőrtelenítőkrémekkel. Ezt a szemléletváltást erősen befolyásolta a férfiak körében népszerű, meztelen nőket ábrázoló kártyanaptárak és a külföldről becsempészett erotikus magazinok, poszterek világa, amelyek a műhelyek és irodák falain díszítő funkciót is betöltöttek. A teljes szőrtelenség mint testképi norma alapvetően a rendszerváltást követően jelent meg. Ettől az időszaktól kezdve nem pusztán divatnak, hanem társadalmilag is elvárt esztétikai és higiéniai követelménynek számított a szőrtelen női test.

Források:

(Borítókép: Lőrinczi Ákos – Fortepan)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék