Ha józan paraszti ésszel próbáljuk megfejteni a szót, már közel kerülhetünk az igazsághoz: a frászt hozza ránk, ha váratlanul megszólal a csengő. Nem várunk senkit, hanem épp elmélyülten foglalkozunk valamivel, mondjuk, olvasunk, a külvilág teljesen ki van kapcsolva az életünkből – és akkor egyszer csak belesüvít ebbe az állapotba a csengő érces és zavaró hangja. Összerezzenünk, nem? De. Mindössze ennyi volna a csengőfrász? Hát nem. De hogy egészen pontosak legyünk:
manapság leginkább az előre sejthető, de ismeretlen célú és olyan esemény kapcsán említjük, amihez valamilyen negatív érzelem társul.
Régebben, amikor megszületett, akkor a csengőfrász mást jelentett, egy sokkal mélyebb félelemre, sőt rettegésre utalt, nem pedig egyszerű és csak pillanatnyi összerezzenésre. Az a régi frász gyakran komoly tragédiát sejtetett, méghozzá előre és elkerülhetetlenül.
Honnan ered?
A csengőfrász eredete a Rákosi-korszakba vezet vissza, és innentől kezdve talán már sejti, sőt érti is az olvasó, mire fut majd ki a szó története. A Rákosi Mátyásról elnevezett politikai időszak maga volt a legsötétebb kommunista diktatúra, amihez csak a nyilaskorszak volt mérhető, azzal a különbséggel – és ezzel nem mentegetni akarjuk a magyar nácikat –, hogy az még a háború alatt zajlott, ahhoz kötődött, míg Rákosiék békeidőszakban alázták-gyalázták és félemlítették meg a népet. És ráadásul ez a gyalázat éveken át tartott.
Már a kommunisták hatalomra kerülése is enyhén szólva kérdéses volt, nem tiszta választások eredményeképpen kerültek az ország élére. Aki pedig mocskos eszközökkel kerül oda, az úgy is kormányoz aztán. Rákosiék legalábbis ezt tették. Eleinte csak azokat vegzálták, akik egy kicsit is kritikusan tekintettek rájuk és a döntéseikre meg a hatalmi eszközeikre, akik picit is kilógtak a rendszerből, majd az egyre paranoiásabb és idegesebb országvezetés már bárkire rászállt és bárkit kiiktatott. Pusztán azért, mert nem tetszett neki. A hatalmi őrület majdhogynem letarolta az országot, hogy aztán az 1956-os októberi forradalmat és szabadságharcot eredményezze.
A hatalom mocskos ügyeit elsősorban az Államvédelmi Hatóság intézte, a röviden csak ÁVH-nak hívott szervezet volt az állampolgárok vegzálásának első számú eszköze. Az Andrássy út 60. alatti épületükben, annak pincéjében rengeteg embert kínoztak meg, vertek halálra és tartottak fogva. Az ÁVH 1948 szeptemberében alakult meg, a Belügyminisztérium égisze alatt, de már november legvégén függetlenítették tőle. Emiatt a „függetlenség”, látszólagos sehova nem tartozás miatt pedig még félelemkeltőbb és megfoghatatlanabb lett. Akit beidézett és akiért elment az ÁVH, az semmi jóra nem számíthatott, hisz azért mentek érte, mert a rendszer ellenségének tartották.
Mit jelent?
Egy idő után már nem nagyon idéztek be senkit az Andrássy útra, hanem egyszerűen bevitték az illetőt, és ezzel el is jutunk a csengőfrászhoz. Az ÁVH-sok általában fekete, lefüggönyzött ablakú autóval jártak, méghozzá a büszke szovjet ipar csúcsautójával, a GAZ-M20 Pobjeda (vagy Pobeda) márkájú gépkocsival, ami eredetileg családi autónak készült (a pobjeda szó egyébként ′győzelmet′ jelent magyarul). Bár fekete Pobjedák nappal is járták az utcát, az ÁVH-sok a begyűjtendő emberekért mindig éjszaka mentek, fokozva ezzel is az állampolgári parát. Sosem szóltak előre, nem küldtek idézést, hanem váratlanul törtek rá az emberre hajnalok hajnalán, amikor mindenki az igazak álmát aludta.
A csengőfrász innen ered. Hajnalban, amikor a legmélyebben alszik az ember, az egyébként is csendes sötétségbe egyszer csak beletép a csengő hangja, de nemcsak egyszer, hanem hosszan, merthogy az ÁVH-ügynökök addig nyomták – miközben az ajtót is verték, sőt akár még hangosan kiabáltak is kintről, hogy nyissák ki –, amíg az ott lakók fel nem ébredtek és be nem engedték őket. Persze nem maradtak sokáig. Felcsattant egy-két kurta és félreérthetetlen parancsszó meg elcsattant egy-két pofon, és már mentek is a házigazdával vagy valamelyik családtaggal, ott lakóval, aki ritkán tért vissza később, ép bőrrel pedig szinte sosem úszta meg a dolgot.
A lakosság rettegett a fekete autóktól, pláne a Pobjedáktól és az Államvédelmi Hatóság ügynökeitől. A csengőfrász szó pedig pontosan ezt fejezte ki. Az attól való félelmet, hogy a csengő éjszaka bármikor és bárkinél megszólalhat, és hogy az már-már egyenlő a halálos ítélettel, de egy hosszabb börtönbüntetéssel biztosan, amit ráadásul komoly verés és szadista kínzás is megelőzhetett. Bárkiért elmentek bármilyen indokkal vagy akár indok nélkül is, és természetesen nem tompított a rettegésen az a trükk sem, ha az ember nem szerelt fel vagy éppen leszerelte a csengőt. A csengőfrász akkor is munkált benne, és az ÁVH is ment érte – ha kellett, ha nem. Egyszerűen azért, mert ez volt akkoriban az élet rendje.
(Borítókép: UVATERV – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
