Az öltözködés nem csupán divat, hanem a társadalmi folyamatok kifejeződése is. A női nadrág nemcsak praktikus viselet volt, hanem a női szabadság és mozgalmasság jelképévé vált, miközben kritikák és ellenérzések is kísérték annak elfogadását. A nadrágot viselő nőket gyakran férfiasnak vagy a társadalmi rendet megkérdőjelezőnek tartották, ami negatívan befolyásolja házasodási esélyeiket. Egy ízben a női nadrág látványa majdnem lincselésig fajult az Operánál.

A 19. század második felében az egész országban jelentős modernizáció zajlott. A városiasodás, iparosodás, polgárosodás átalakította a középosztály életmódját és öltözködési szokásait is. Persze ez az átmenet nem ment gördülékenyen: a 19. században Magyarországon a nők fő munkájának a háztartás vezetését tartották, míg a férfimunkát a közvélemény általában értékesebbnek vélte. A vagyonos nőket is csak korlátozott cselekvőképességgel ismerték el, tulajdonjogaikat gyakran férfi rokonok gyakorolták. A jogi rendszer különbséget tett a nemek között, és

a nők férjhez menetelükig gyámság alatt álltak egészen 1974-ig (!).

Az iparfejlesztési politikák hatására a század végére nőtt a női ipari munkavállalók aránya, főként a textiliparban és az élelmiszeriparban, de sokan dolgoztak még például dohány- és gyufagyárakban is. A nők nagy része azonban még mindig mezőgazdasági vagy házicselédi munkát végzett, és a diplomás, értelmiségi pályára lépő nők aránya nagyon alacsony volt. A női munkák körében karitatív, betegápolási és varrói tevékenységek domináltak.

A nők társadalmi szerepének változása, mind a politikai, mind a kulturális téren megnőtt aktivitásuk hatással volt az öltözködés-reformmozgalomra is. Ezek a változások lehetővé tették és indokolták a racionálisabb, mozgékonyabb viseleteket. A reformruházat megjelenését az orvosok is szorgalmazták, hiszen a könnyebb, higiénikusabb viselet sokkal egészségesebb volt, mint a szoros fűzés.

„Le akarják húzni a nőről a szoknyát”

A női nadrágviseletről szóló első említések a 19. század elejére nyúlnak vissza, amikor a bécsi divatlapok egy olyan lovaglóruhát mutattak be, amelyet gombok segítségével nadrággá lehetett alakítani. Később, a század közepén az amerikai feminista Elizabeth Smith Miller szabadidős tevékenységekhez kezdett nadrágot hordani, ami nagy hatással volt barátnőjére, Amelie Bloomerre. Bloomer ezután a The Lily című lap hasábjain kezdte el terjeszteni és népszerűsíteni a női nadrágviselés új formáját.

Paul Poiret volt az első nagy párizsi divattervező, aki a női nadrágviselet lehetőségével foglalkozott az 1910-es években, és gyakran öltöztette modelljeit ilyen ruhadarabba. Ruhái szabadabb mozgást biztosítottak a nőknek, ami friss változásként jelent meg a hazai és nemzetközi sajtóban. 1911 őszén Budapestre látogatott, és ő volt az első divattervező, aki hivatalosan bemutatta kollekcióját a magyar közönség előtt – a bemutató vegyes fogadtatást kapott.

Az új divattrendek európai terjedésével Magyarországon is felkapott témává vált a női nadrág. Mivel az öltözködés változásai szorosan összefonódtak a női emancipációval, és az ebből fakadó ellenérzések leginkább a női nadrágviselés kapcsán jelentkeztek erőteljesen. A női nadrágot a szabadság és a női jogok szimbólumaként értelmezték, de ezzel párhuzamosan a társadalom jelentős része ezt a viseletet elfogadhatatlannak vagy botrányosnak tartotta, összekapcsolva azt a hagyományos nemi szerepek megkérdőjelezésével. Ahogy a Pesti Hírlap egyik újságírója fogalmazott:

Arról van szó, hogy a ruhareform általánossá legyen. Az a nagy reform, amely a nőről le akarja húzni a szoknyát s a nadrágot tartja a szabadság jelképének. A női jogok nem férnek el szoknyában, csak nadrágban tudnak érvényesülni. Ezt tartja a női jogok serege. – A férfi hatalmát látja s azt is, hogy a férfi nadrágban jár. Bizonyos tehát, hogy a nadrág a hatalom. A szoknya a gyöngeség.

Vége a világnak, ha a nők szoknyanadrágban fognak járni

Az 1911-es év elején már a lapok megjósolták, hogy divatba jön a nadrág a hölgyek körében is – persze nem olyan, amilyet a férfiak hordanak, hanem olyan, mint amilyet Törökországban a háremhölgyek viselnek már évszázadok óta. Az 1911. március 13-i napot tekintik mérföldkőnek, amikor először jelent meg a nadrágszoknya magyar közterületen: „A szoknyanadrág, amelynek budapesti szerepléséről egyes fantasztikus hírek a világsajtót is bejárták, ma este hét óra tájban jelent meg először a Kossuth Lajos utcai korzón, és csakhamar rengeteg bámulója akadt. Az új divat hívét, egy alacsony termetű hölgyet, néhány perc alatt nagy, gúnyolódó tömeg vette körül, amely egyre gyarapodott. Rendőri beavatkozásra nem került a dolog, mert a nadrágszoknya tulajdonosa, megelégelvén az utána hömpölygő tömeg sértő megjegyzéseit, jobbnak látta a mindinkább ellenségessé és tolakodóvá váló tüntetés elől a Nemzeti Színház előtt kocsiba ülni és a tüntetők fülsiketítő lármája közben gyorsan elhajtatni” – írta a Budapesti Hírlap.

Szintén 1911-ben a Pesti Napló beszámolt egy budapesti incidensről: egy előkelő budapesti hölgytársaság két tagja nadrágban érkezett az Operaház egyik előadására, és még mielőtt helyet foglaltak volna, a közönség egy része hangos kiáltásokkal, megszégyenítő módon figyelmeztette őket öltözékük miatt. Végül az egész színház harsány kiabálással követelte, hogy vegyék le a nadrágot. Ez a botrányos eset a társadalmi ellenállást és az akkor még elfogadhatatlannak tartott női nadrágviseletet is jól tükrözte:

Harsogó nevetés követte ezeket a kiáltásokat s a hölgyek ijedten igyekeztek nadrágszoknyáikat eltakarni a függöny felgördültéig. A függönyt fölhúzták, de az énekesek és énekesnők képtelenek voltak belefogni az énekbe, mert a lárma és nevetés szakadatlanul tartott tovább. Egy hölgy még tettlegességre is vetemedett, amennyiben megragadta a fiatalabbik nadrágszoknyás nő karját és minden ellenkezése ellenére fogva tartotta, hogy mindenki meggyőződést szerezhessen róla, milyen undok látványt nyújt egy nő nadrágban. Az egész közönség fölkelt helyéről és a látcsövek mind a legújabb divat két hordozójára szegeződtek. Még a karzatról is lerohantak az emberek, hogy a divatkirálynőket, akik e pillanatban minden máshoz hasonlítottak, csak királynőkhöz nem, megbámulják. […] A színházi botrány híre azonban, amely a nadrágszoknya miatt támadt, közben már az utcára is átterjedt, s óriási embertömeg várta a nőket, de a hosszú felöltőjük miatt a nadrágszoknya nem volt látható. Legvégül még a rendőrség is kénytelen volt beavatkozni a dologba s két rendőr kísérte a hölgyeket kocsijukig.

Mai szemmel nagyon izgalmas, hogy a Budapesti Hírlap 1913-ban beszámolt egy Anno 2013 című színdarabról, amelyben a nők szerepe és a női nadrágviselet témája is felbukkant. A darab a teljes egyenjogúság és az egyformán osztott munkamegosztás ideáját vetítette előre, ahol a férfiak és nők egyenlően végzik a házimunkát. A lap elutasítóan viszonyult a műhöz, nem csupán a nadrág miatt, hanem az új társadalmi rendtől való félelem miatt is. Hasonló jellegű cikk jelent meg 1911-ben is, amelyben a berlini állatkertben egy kutya beszélni kezdett, és az etológiai elmélkedés végül aggodalmas jövendőmondássá vált a női nadrágviselésről is:

„Ámbár a XI. században egy római klastrom romjai alatt talált jövendölés azt mondja: Ha az asszonyok férfiakká változnak és nadrágban kezdenek járni, vagy ha az állatok emberi nyelven kezdenek szólani, akkor nagyon közel lészen a világ vége. Egyelőre még csak a nők kezdenek szoknyanadrágban járni” – írják.

A szétvetett lábakat egy férfi sem tartja esztétikusnak

Az élclapok is folyamatosan reagáltak az új trendre: rajzok, anekdoták és versek jelentek meg a női nadrágról, ami azt mutatta, hogy a nadrág nemcsak divat volt, hanem kulturális jelenség is – sokak számára provokatív, mások számára pedig újszerű, modern megoldás. Persze az élclapok, amelyek kiemelten foglalkoztak a női öltözködés témakörével is, mindig előszeretettel figurázták ki a legújabb divatot: a hatalmas kalapokat, az abroncsos szoknyát és a fűzőt ugyanúgy, mint később a női nadrágot.

Az élclapokban a női nadrágviselethez kapcsolódó viccek elsősorban a nők térnyeréséhez (választójogi harc, bővülő oktatási lehetőségek, valamint a társadalmi helyeken, mint kaszinók, kávézók, bárok és sporttevékenységek megjelenése) társultak. Ezek a viccek más ruhadarabok karikatúrájától eltérően nem pusztán túlzásként ábrázolták a ruhákat (például a szoros fűző), hanem értelmezésük szorosan kötődött a kor társadalmi és politikai változásaihoz. Jól mutatja ezt az alábbi vers a nadrág természetellenességének kihangsúlyozásával:

Joga van itt minden elemnek, Egyedül nincsen a női nemnek: A hónak is joga van havazni, Nincsen a nőnek joga szavazni. A szélnek is van itt joga fújni: Nincs joga nőnek nadrágba bújni.

A 19. századi magyar élclapok egyik kedvelt témája volt a kibontakozó sportélet, amelyen belül különösen a mozgás és a női nadrágviselet kapcsolata kapott nagy figyelmet. A női kerékpáros-öltözék ekkor jellemzően elegáns selyemblúzból, bő térdnadrágból és alá húzott fekete harisnyából állt. Hiába szülték praktikussági okok a nadrág viseletét, mégis gyakran vált a vicclapok kedvenc témájává. A kerékpározást megkönnyítő nadrágot és az azt viselő nőket egyaránt gúnyolták, és kiemelték az ezzel járó izzadt és kivörösödött arcot, a hajlott vállat és a szétvetett lábakat, amiket egy férfi sem találhat esztétikusnak…

A színházak és kabarék is gyorsan felismerték a nadrágszoknyában rejlő üzleti lehetőségeket: Budapesten a Városligeti Színház külön műsorral, a Szoknyanadrág című darabbal csalogatta a közönséget, miközben vidéken szintén nőtt a nadrágszoknya divatjának népszerűsége. Fedák Sári a Király Színházban lépett fel nadrágszoknyában a Babuska című operettben, és más színésznők is viseltek nadrágszoknyát különböző színházakban. Bár a sajtó (beleértve a pletyka- és humorlapokat) és a színház kulcsszerepet játszott abban, hogy a nadrág téma lett, és nyilvános viták tárgya, a kezdeti ellenállás ellenére a női nadrág fokozatosan elfogadottá vált. A pesti nők nadrágviselete fokozatosan alakult ki a 19–20. század fordulóján, a társadalmi modernizáció, a divatforradalom és a sajtóviták összjátéka révén.

Források:

(Borítókép: Fortepan)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék