A szocializmus éveiben a megfigyelés nem csak a titkosszolgálatok rejtett eszközein múlt, a hétköznapok szereplői is a társadalmi kontroll részévé váltak. Házmesterek, házfelügyelők, portások, kollégiumi dolgozók hallgatóztak, ki mikor érkezik, kivel találkozik, és ha kellett, továbbították az információt a megfelelő helyre. Volt, aki önként dalolt, másokat kényszerrel szerveztek be, de egy biztos: bizonyos munkakörökben szinte lehetetlen volt elkerülni a „szem és fül” szerepét.

A szocializmusban a besúgók gyakran olyan pozíciókban vagy munkakörökben helyezkedtek el, amelyekből könnyen hozzáférhettek más emberek magánéletéhez és titkaihoz, így hatékonyan tudtak jelentéseket készíteni a megfigyelt személyekről. A társas- és bérházak lakóinak mindennapjaiba betekintő házmesterek, házfelügyelők, kollégiumi dolgozók, dajkák, portások, recepciósok és közös képviselők közvetlen közelről hallottak beszélgetéseket, könnyen észrevették a „gyanús” viselkedést.

Házmesterek, a „demokrácia frontkatonái”

Házmester: télen havat söpör, nyáron a poros, forró járdát locsolja. Ha a hatóság úgy kívánja, készen áll végrehajtói vagy rendőri szolgálatok elvégzésére. A háziúr kívánságára elromlott klozetot javít, megrepedt vezetéket foltoz. Gyanakszik a vicire, hogy az ismét zsebrevágta a kapupénzt és veszekszik a lakókkal, akik állandóan az udvarra köpdösik a dinnyemagokat. Házmester, aki mindenütt házmester. (Lakó, aki nem lakik sehol.) Házmester: három deciliter borból és két deciliter szódavízből álló kimért ital

– írta 1945-ben a Házfelügyelő című lap.

Az idézet hitelesen szemlélteti a házmesteri munkakör összetett és sokrétű feladatait a korszakban, ahol a házmester több szerepben is megjelent: gondnokként, közbiztonsági őrként, karbantartóként – és persze informátorként.

Magyarországon a házmester alakja a 20. század első felétől a köznyelvben gyakran összekapcsolódott a feljelentések, besúgások, politikai lojalitás-ellenőrzés képével. A két világháború között és a második világháború idején is sok házmester a hatóságok informátora volt (természetesen nem mind), ezért a háború után is rajtuk maradt ez a stigma. A köznyelvben használt „házmesterfasizmus” egyszerre utal a társadalmi kiszolgáltatottságra, amikor egy alacsony rangú, de helyzetét kihasználó ember kis helyi hatalmat gyakorol, és a politikai múlt árnyaira, amikor ez a hatalom a rendszer kiszolgálásával és megfigyeléssel párosult.

1945-ben megkezdődött a csengőfrász korszaka, amikor névtelen feljelentések alapján az állambiztonság emberei késő éjjel becsengettek a kiszemelt lakásokba, és személyeket hurcoltak el. A korábbi hangulat és az új politikai nyomás között a házmesterek (később „házfelügyelők”) kulcsszerepet játszottak. Ez a szerep már 1945-ben is megmutatkozott az újságcikkekben:

Az újságolvasó házmesterek rettegnek és reménykednek. A fasiszták besúgóit és a hazafiak életének megkeserítőit kíméletlenül eltávolítják állásaikból. De a feljelentő, spicliskedő házmester a mocskos múltnak csupán egyik igazsága. A másik igazság: a kiszolgáltatottság.

A házmesterszakma a politikai változások közepette új nevet, szervezeti keretet és ideológiai szerepet kapott: szakszervezetbe tömörültek, kulturális és politikai képzéseken vettek részt, sőt a demokrácia „frontkatonáiként” is tekintettek rájuk.

Mint a Házfelügyelő című lap részletezi:

1945 októberében – a választási kampány közepette – Rákosi Mátyás keresi föl az V. kerületi házfelügyelők nagygyűlését és lelkesítő beszédében minden, a rosszul fizető állása odahagyásában gondolkodó házmester számára mestersége szépségének és örök romantikájának visszaszerzését ígéri. […] A maguk szerény, de fontos területén kitartóan harcoljanak a demokráciáért és befolyásukat, amely foglalkozásukból önként adódik, különösen ama nők körében hasznosítsák, akik politikailag nem elég tájékozottak.

Ennek hatására a házmester többé nem csupán fizikai és rendészeti feladatokat látott el, a házmester politikai szereplő is lett. A házmesternél jobb informátor aligha akadt, hiszen ahogy a Kapuzárás után című mű is taglalja:

…a házfelügyelő tudja, ki mikor jön, ki kivel van, ki csalja meg a házastársát, ki beteg, ki tobzódik a jólétben…

Ráadásul a hatalom arra is ösztönözte a házmestereket, hogy

figyeljék egymás munkáját, legyenek éberek, és ne engedjék eltéríteni magukat a pártvonalról.

A házfelügyelők anyagi helyzete ugyan nem volt a legstabilabb, de hivatásuk becsületének megerősítése, a szovjet mintájú „igazságos” házfelügyelőség víziója, valamint az új lakásépítési hullám ígérete reményt és perspektívát adott számukra.

Mint írják szintén a Házfelügyelőben:

Az új lakóházaknak szüksége lesz házmesterre és segédházmesterre – íme a valódi jelszó, a mozgósító, a perspektívát adó… S az önmagát megújítani mindig kész, az ismétlődő tisztogatásokon átjutó házmester-társadalom ébren őrködik, vigyázza A Nagy Közös Ház álmát.

Járdalocsolás és egy kis besúgás

A házfelügyelők feladatai ebben a korszakban jóval túlmutattak a mai értelemben vett házmesteri munkán. A mindennapi teendők között szerepelt a ház és környezetének rendben tartása (hó- és jégeltakarítás, járdalocsolás, kapu nyitás-zárás, szemétkezelés, kisebb javítások), a házirend betartatása, a lakók és a ház biztonságának felügyelete, sőt közbiztonsági, rendészeti jellegű feladatok (például bejelentés nélküli beköltözések megakadályozása, kapuk őrzése). Emellett adminisztratív szerepük is volt: kapcsolattartás a hatóságokkal, a háztulajdonossal, lakóbizottsággal; szakszervezeti tagság, illetve részvétel a közösségi, kulturális programokon.

A Házfelügyelő egyik száma kitér erre is:

1945-ben a város bár romokban hever, de az embereknek mégiscsak lakniuk kell valahol… és ha egy házban már két főbérlő él, ott házmesternek is kell lennie – hiszen ki más biztosítaná a közbiztonságot, ki más előzné meg azt, hogy egyesek bejelentés nélkül költözzenek be a lakásokba. […] Az éjfél előtt hazaérkező lakó 1 pengőt fizet a házmesternek. Éjfél után a tarifa megháromszorozódik. A szemetet a vicinek kell rendeznie, a szemétpénz őt illeti.

A „gyezsurnaják”

Nemcsak a házmesterektől kellett tartani, hanem a gyezsurnajáktól is, akik a rendszer szigorú őrei voltak bizonyos közösségi terekben. Bár ez a kifejezés orosz eredetű, Magyarországon is ismertté vált, különösen azok számára, akik a szovjet időkben Moszkvába vagy más szovjet területre utaztak. Persze itthon sem volt ismeretlen ez a „megfigyelőtípus”, különösen a koleszokban és a múzeumokban: a gyezsurnaja általában olyan nő volt, aki szállodákban, kollégiumok folyosóin, vonatokon vagy múzeumokban portásként, recepciósként vagy teremőrként vigyázott a rendre és a fegyelemre.

Feladatai közé tartozott a szobakulcsok kezelése, a lakók vagy vendégek nyilvántartása, különféle igazolások kiadása, de előfordult, hogy teát vagy hideg italt is adott. Legfőbb szerepe azonban a folyamatos megfigyelés volt: figyelte, hogy ki mozog a folyosókon, nem visznek-e be vendéget a szobákba, és ellenőrizte, hogy a nyugati vendégek ne térjenek el a számukra kijelölt területektől.

A gyezsurnaják tehát nem csupán látszatfeladatokat láttak el, hanem valójában a rendszer szigorú őrei voltak, akik a társadalmi kontroll fenntartásában játszottak szerepet.

Bár a szocialista Budapesten a házmesterek és a háztartási alkalmazottak nem voltak nyílt politikai diktátorok, mégis jelentős informális kontrollt gyakoroltak a lakóközösségek felett. Mindennapi felügyeletet, és a pletyka, a jelentés és a közösségi nyomás révén pedig eszközei voltak az akkori társadalmi normák fenntartásának.

Források:

(Borítókép: Makovecz Benjamin – Fortepan)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék