Az 1950-es és 60-as években a repülés egyet jelentett az ünnepéllyel, különlegességgel, és a stewardessek a pilótákhoz hasonlóan sztárként éltek az utasok emlékezetében. A légi közlekedés varázsa nem csupán a technikai újításokból fakadt, hanem azokból az emberekből is, akik szolgálatot teljesítettek a fedélzeten.

A mesterség gyökerei: óceánról az égre

A stewardessi hivatás eredetileg nem a repüléshez, hanem a hajózáshoz kötődött: először a nagy óceánjárókon jelentek meg olyan női munkatársak, akiknek az volt a feladatuk, hogy gondoskodjanak az utasok kényelméről. Az 1930-as években aztán megkezdődött a légi közlekedés nőiesedése is. Az amerikai Ellen Churchöt tartják a világ első női légiutas-kísérőjének, aki 1930-ban egy 14 személyes Boeing 80–A típusú gépen szolgált „légi ápolónőként”. Európában az első ilyen munkát vállaló nő Nelly Diener volt, akit rövid szolgálati ideje alatt az „ég angyalaként” (Engel der Lüfte) emlegettek – ő 1934-ben vesztette életét egy repülőgép-szerencsétlenségben.

Az új hivatás gyorsan vonzóvá vált, de nem volt könnyű bekerülni. A kiválasztás szigorú feltételekhez kötődött: a jó fizikum, az erős idegrendszer, a repülés tűrése, a nyelvtudás és a kifogástalan megjelenés mind alapelvárásnak számított. A korabeli repülőgépek távol álltak a mai komforttól – zajosabbak, hidegebbek és rázósabbak voltak.

Az első magyar légikisasszonyok

Magyarországon először a Malert (Magyar Légiforgalmi Részvénytársaság) járatain jelentek meg a stewardessek. 1935-től elindultak a London–Budapest, illetve a Róma–Budapest vonalak, de az első hivatalos, magyar légikisasszonyok 1939. április 17-én szálltak fel a Budaörsi repülőtérről, az SM–75-ös utasszállító fedélzetén. A két hölgy gróf Kreith Kitty és Weiss Marcella gyógyszerész volt. Megfeleltek a felvételi kritériumoknak (mindketten beszéltek angolul, franciául, olaszul és németül), és sikeresen elvégezték az utaskísérő-tanfolyamot.

A Malert-stewardessek kék színű angol kiskosztümöt és sportsapkát viseltek. Hatvany Lili írónő a következőket jegyezte le a légiutas-kísérőkkel kapcsolatban:

A stewardess úgy oda, mint vissza, feltűnően csinos fiatal leány volt (oda barna, vissza szőke). Sötétkék, jólszabott kabát-szoknya uniformist viselt és kis fehér sapkát. A stewardess minden nyelven beszél és az a kötelessége, hogy kellemessé tegye az utazást. […] A fiatal hölgyek oly szeretetteljesen teljesítik kötelességüket, hogy minden egyes utas meggyőződése, hogy ez a meleg érdeklődés személyes szimpátián alapul.

A Pesti Hírlap publicistája pedig így indokolta a női túlsúlyt a fedélzeti személyzetnél:

A nőkben van meg csupán az erélynek, határozottságnak, tapintatnak és ügyességnek az az együttese, amely kifelé derűs, mosolygó és jólesően megnyugtató varázsban oldódik fel.

A stuvik

A II. világháború végét követően a magyar polgári légi forgalom is újraindult. 1946-ban megalakult a Magyar–Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt. (Maszovlet), és 1947. január 27-én elindult az első hivatalos magyar stewardesstanfolyam is. 150 jelentkező közül mindössze 11 főt vettek fel, a képzés pedig rendkívül átfogó volt: repüléstan, betegápolás, meteorológia, nyelvoktatás, légi jog és utaskezelés egyaránt szerepelt a tematikában.

A vizsgák után négy stewardess kapta meg az egyenruháját: Kubányi Virginia, Medvey Mária, Székely Zsuzsa és Treer Ágota. A téli ruházat sötétkék szövet, a nyári világos árnyalatú drapp volt. A légiutas-kísérők fizetése kiemelkedőnek számított: 1000 forint felett kerestek veszélyességi pótlékkal együtt. A fedélzeti munka alapvetően hasonló volt a maihoz – útlevél-ellenőrzés, utasok köszöntése, kávé és szendvics felszolgálása –, ám sokkal kalandosabb. A rossz időjárás miatt gyakran külföldi reptereken ragadtak a gépek, és ilyenkor a személyzetnek kellett szállást keresnie. Az Li–2-es gépeken ráadásul szűk terek és hideg kabinok várták a személyzetet.

1954-ben Magyarország teljesen kivásárolta a szovjet részesedést a Maszovletből, így megalakult a Malév. Az első hivatalos légiutas-kísérője Gerőfi Sándorné Ibolya volt, aki 2023-ban, 92 éves korában hunyt el. Nemcsak stewardess volt, hanem az egész magyar légiutaskísérő-rendszer megalapozója is: ő dolgozta ki az oktatási anyagokat, az egyenruhát, ő vezette be a „stuvi” elnevezést is a stewardessekre.

Ennek a 10 pesti lánynak, a jövő magyar légikisasszonyainak a féléves tananyagban az idegen nyelvismerettől a bonyolult műszaki tárgyakig sok mindent meg kell tanulniuk. A felszolgálás művészete 2 fő tantárgyuk közé tartozik. Vizsgafeladat egyelőre szilárd talajon. Ugyanez repülőgépen már több ügyességet kíván. De hát gyakorlat teszi a mestert. S fél esztendei kemény munka után a szó szoros értelmében szárnyra kelnek az újdonsült magyar légikisasszonyok

– számoltak be a stuvik munkájáról a híradóban.

Egy tragikus sors: Latabár Mária

A Malév történetének egyik legsúlyosabb tragédiája 1962. november 23-án történt. A párizsi Le Bourget repülőtér közelében a 355-ös járat lezuhant. A fedélzeten tartózkodott Latabár Árpád lánya, a mindössze 20 éves Latabár Mária is, aki két éve szolgált már stewardessként. A vizsgálatok szerint a balesetet valószínűleg az Il–18-as konstrukciós hibája okozta, de a szovjet nyomás miatt ez végül nem szerepelt a hivatalos zárójelentésben. Egyes feltételezések szerint a gépen több tonna drogot is szállítottak – ezek a vádak azonban soha nem kerültek nyilvánosan kivizsgálásra a hidegháborús légkör miatt.

„Itt szép lehetsz, de okosnak is kell lenned”

Az 1950-es, 60-as években a repülés még ünnepnek számított, és a stewardessek, illetve a pilóták sztárként, ikonként éltek az utasok szemében. Ez az időszak volt a magyar légi közlekedés hőskora, és olyannyira felkapottak voltak a stuvik, hogy 1967-ben légikisasszony-vetélkedőt is tartottak, ahol 10 ország stewardesse mérettette meg magát:

Az ötletet és a szereplőket valóban a légből kaptuk, pontosabban azoknak a hatalmas gépmadaraknak a fedélzetéről, amelyeken 10 európai ország légikisasszonyai érkeztek Budapestre. »Itt szép lehetsz, de okosnak is kell lenned«, tartja a stewardessmondás. Mert bizony sokféle ismeretet követel meg a szolgálat. Egy kis bemelegítés a hideg télben – városismeretből. A vetélkedő a legkülönfélébb feladványokban bővelkedett. Voltak kérdések valuták átszámításáról, népművészeti tárgyak felismeréséről, földrajzi tájékozottságból, meteorológiából, képzőművészetből. A légitársaságok 10 bájos üdvöskéje jól vizsgázott a legkülönfélébb szakismeretekből. Itt bizony nincs helye légből kapott válasznak. Úgy látszik, nem is olyan könnyű ez a hivatás, mint amilyen könnyű gondolatban messzi tájakra repülni. A Malév első, nemzetközi tapasztalatcserének is beillő vetélkedője sikeres volt, és a földre szállt angyalok, ha nem is inkognitóban, de mindenesetre civilben tehették meg kedélyes budapesti búcsúsétájukat. Búcsúzóul még néhány szál virág a legifjabb közlekedési kollégáktól: az úttörő vasutasoktól

– számoltak be a különleges eseményről a Filmhíradóban.

A 70-es években megjelent az első olyan könyv Magyarországon, amely betekintést engedett a Malév személyzetének hétköznapjaiba. Ez volt A levegőből élünk, amely két stewardess történeteit tartalmazta. A kötet lapjain Tolnai Klári és Simon Eszter meséltek az akkori légi közlekedés szépségeiről, izgalmairól, illetve nehézségeiről, például nehezen kezelhető utasokról vagy váratlan helyzetekről. Tőlük tudjuk, hogy a Malév járatain nem voltak számozott helyek, és a dohányzás engedélyezett volt a fedélzeten, ami ma már elképzelhetetlen. Arról is beszámolnak, hogy mekkora élmény volt akkoriban utazni – Tito Gobbinak, Louis Armstrongnak vagy Jurij Gagarinnak narancslevet felszolgálni. A két stewardesst gyakran hívták raportra is. Egyszer például a Népszava megkérdezte Simon Esztert, hogy ki a jó utas, mire a stewardess meggondolatlanul azt felelte: „aki nem jön el”. Hiába mondta, hogy ez csak vicc, az újság ezzel a szalagcímmel jelentette meg a számot.

A stewardessel útközben lehet beszélgetni, de nem illő akkor lefoglalni, amikor millió teendője között szemmel láthatóan azt sem tudja, hol áll a feje. A stewardessnek kötelessége az utas minden kérdésére válaszolni, ezért nem illik neki kellemetlen kérdéseket feltenni, sem tőle, sem magánélete felől érdeklődni. A stewardessnek illik mosolyogni, az utasnak illik a mosolyt nem félreérteni. A konyha a stewardess magánbirodalma, nem illik tehát a felszállás után megjelenni a »mi lesz lányok ebédre?« csatakiáltással

– írták könyvükben, amelynek megjelenését későbbre tervezte a kiadó, azonban a Malév 1971-es koppenhágai balesete miatt előrébb hozták. A Bostonból Budapest irányába tartó Il–18-as a repülőtér megközelítése közben Dánia partjainál viharba került, és a Balti-tengerbe zuhant. Ezen a repülőgépen teljesített szolgálatot a könyv egyik szerzője, Tolnai Klári is. A baleset szomorú apropót adott a kötet kiadásának.

Források:

(Borítókép: Bojár Sándor – Fortepan)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék