A H8-as HÉV-vel párhuzamos úton Gödöllő felé haladva egészen váratlan az az impozáns épület, amelyben a CZIN Bistro helyet kapott. A többszintes, modern, tekintélyt parancsoló objektum rideg külseje mögött egy otthonos és barátságos vendéglátóhely vár, ami több mint bisztró.
„Nem vagyok profi vendéglátós”
A tulajdonos, Enyedi András eredeti végzettsége szerint mérnök és közgazdász, azonban több évtizedes médiás tapasztalat van a háta mögött. Ami viszont a CZIN Bistro történetéhez tartozik, az András lokálpatriotizmusa, ugyanis születésétől fogva a környék az otthona.
Lokálpatriótának vallom magam, és nagyon fontosnak tartom ezt az értéket, hogy legyünk lojálisak, hűségesek a környezetünkhöz, próbáljuk meg visszaadni, amit kaptunk tőle. A gasztronómia és a vendéglátás erről szól
– magyarázza. Az évek során, ahogy figyelte a környék benépesülését, megfogalmazódott benne, hogy a helyiek megérdemelnének egy minőségi helyet, hogy ne kelljen a belvárosig menniük az igényes gasztronómiai élményért. Motivációját az is adta, hogy a XVI. kerület környékén élők egy olyan tágas, családbarát egységben találják meg a kikapcsolódást, ahol az ételek mellé valami pluszt is kapnak, egy különleges koktél vagy éppen egy ütős buli keretein belül, mindezt igényes, de nem feszengős környezetben.
Az, hogy mindenki jól érezze magát, mindig is cél volt számára, akár baráti, akár családi, akár céges eseményről volt szó. Nagyapai ágon hentes felmenőkkel rendelkezik, így a gasztronómia bizonyos tekintetben a vérében van, de ami még fontosabb, hogy András a vendég szemével lát és a vendég fejével gondolkodik.
Nem vagyok profi vendéglátós, de verhetetlen vagyok vendégként. Azt gondolom, tulajdonosként ez is legalább olyan fontos, ha azt akarjuk, hogy a vendégek jól érezzék magukat.
Mindenkinek törzsvendégnek kell lennie
Az ingatlan adta magát: az üresen álló, eredetileg is étteremnek tervezett épület minden adottsággal rendelkezik, amiket András keresett. Egy régi, gasztróban jártas ismerőse segített a csapatot összeszedni, akiknek nagy része a nyitás óta fix és szintén környékbeli.
Budapest ezen részén nem jár turista, így a CZIN Bistro tényleg 100%-ban a törzsvendégekre alapoz. Nekik szól mind a kínálat, mind az árazás, mind a programok. A központi lokáció könnyedén megközelíthetővé teszi őket, az ételek között pedig az összes vendég talál kedvére valót, akár klasszikusabb, akár modernebb fogásokat kóstolna. Az étlap az alapanyagok, a technológiai korlátok és a vendégigények nyomán alakult ki, mire megtalálta a végleges formáját. A séfajánlatok tökéletes lehetőséget adnak a kísérletezésre, mi az, amivel ki lehetne egészíteni a meglévő menüt, ami, mondjuk, már így is elég színes.
Csirkepaprikás és vörös tonhal egy helyen
Az étlap nem zavaróan hosszú, de nem is minimalista, több leves és előétel, saláta, főétel és signature-fogás közül választhatunk. A marhalábszárból főtt CZIN gulyásleves (3990 Ft) zöldségeire az asztalnál öntik rá a sűrű, telt ízű paprikás levet. A répa enyhén roppanós, de a krumpli, a zeller és a hús vajpuha. Házi kovászos kenyér jár hozzá, amit a földszinten működő Külvárosi Pék szolgáltat nekik, ahogy a húst is házon belül szerzik be, a lenti hentesüzletből. A lilahagyma-csatnival és pirított kaláccsal tálalt libamájmousse (5990 Ft) légiesen könnyed, elegáns, mégis kiadós előétel. Az enyhén pirult kalácson finoman olvad a habos állagú kence, amivel ízben kifogástalanul harmonizál az édeskés csatni és a fanyar ribizli.
Rántott hús nélkül nincs magyar közönségre szabott étterem, és ezt a CZIN Bistro is tudja: a pankomorzsás csirke mellett óriás borjúbécsivel (8990 Ft) örvendezteti meg a vendégeket. A panírozott 20 dkg borjúszűz citrusos burgonyasalátával érkezik, és egy gerezd citrommal, ahogy Bécsben eszik. András személyes kedvence a rozé kacsamell gombás rizottóval (7490 Ft), ami egy sous vide eljárással készített bőrös kacsamell, ízletes vargányás körettel és szaftos jus-vel megkoronázva. A hús nincs túlsütve, rugalmas és puha. A rizses köret krémes és rengeteg erdei ízt hordoz magában, de a jus adja hozzá a wow-faktort.
Desszertfronton is igyekeztek a trendeknek és a tradícióknak megfelelni: pisztáciaszórásos pisztáciás crème brûlée (3390 Ft) vagy házi vaníliasodós, pirított mandulás aranygaluska (3390 Ft) közül választhatunk.
A borkínálat a belvárosi egységek szintjén vagy afelett mozog, és a házon belül működő kisebb delikátboltból otthonra is vihetünk bizonyos tételekből, míg a lenyűgöző koktélokért hétvégén gyakran jönnek kisebb-nagyobb társaságok. Specialty stílusú kávéik, a matchák és a szezonális különlegességek szintén sok rajongót vonzanak, illetve felfutóban van a brunchvonal is, olyan reggelikkel, mint az Eggs Benedict, a török tojás vagy a saksuka.
Gasztrokomplexum a külvárosban
András nem titkolt célja, hogy a CZIN Bistro köré egy igazi gasztrokomplexumot építsen ki. Az emeleti penthouse-ban már most is vannak kulináris workshopok, de privát programokra is kibérelhető, a rooftop és a terasz adta lehetőségeket pedig még jobban ki akarják használni, ahogy beköszönt a jó idő. Fedél alá hozna például egy termelői piacot, ahol a környékbeli gazdák kapnának teret az árusításra. Ez a lokálpatriotizmus egy kitűzött cél, ami nemcsak az alapanyagokra irányul, hanem arra is, hogy a CZIN Bistro tényleg egy közösségi hely legyen a környéken, ahol a család vagy a baráti társaság apraja-nagyja jóllakik, jól érzi magát, és ahová mindenki szívesen tér vissza.
ELÉRHETŐSÉGEK
CZIN Bistro, Bár és Kávéház
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
