1990 októberében négy napon át, október 25. és 28. között megbénult az ország. Először csak a nagyobb budapesti útvonalakon, majd a vidéki főutakon is taxisok és hozzájuk csatlakozó magánfuvarozók állták útját az autóval közlekedőknek, a benzinárak drasztikus, közel 60 százalékos emelkedése miatti tiltakozásul. A kormány és a taxisok 12 forintos literenkénti kompenzációban egyeztek meg, és 28-án este mindenki haza ment. Az 1956 utáni első igazi tömegtüntetésbe majdnem belebukott az első szabadon választott kormány, az állam és az állampolgárok egyaránt csak tanulták még a demokráciát.
Az előzmények
1990 októbere: bő fél évvel járunk a rendszerváltást követő első szabad választás után, a Szovjetunió recseg-ropog, a szovjet csapatok éppen vonulnak ki Magyarországról, az alig 34 évvel korábban történt 56-os események még élénken élnek a köztudatban. Hazánkat rendesen hókon vágta a szabad élet, hiába nyíltak ki a határok, a nyugati életszínvonal nem lépett át rajtuk, a gazdaság romokban hevert, a mesterségesen alacsony tartott árak után harminc százalékos drágulás következett be. A tervgazdaságról piacgazdaságra való átállás során megszűnt az állami ár- és bérszabályozás, az ország küzdött a költségvetési hiánnyal, elszabadult az infláció, a Szovjetunióból pedig akadozva érkezett az olaj. Bár a régió volt szocialista országaiban sem volt különb a helyzet, ám a kormányba vetett bizalom megrendült, ahogy azt a helyhatósági választások is mutatták. A helyzetet tetézték a világgazdasági változások, augusztusban kitört az öbölháború, jelentősen megnőtt a benzin világpiaci ára.
A környező országok benzinhelyzetét áttekintve azt látjuk, hogy Magyarországon közel sem voltak annyira rosszak a viszonyok, mint például Csehszlovákiában, ahol 1990 nyarán jelentősen emelkedtek a benzinárak, októberben pedig átmeneti kvótát, egyfajta jegyrendszert vezettek be. Romániában csak 1991 novemberében ugrottak meg a benzinárak, előtte viszont csak jegyre lehetett üzemanyagot kapni. Olyan szűkösek voltak a lehetőségek, hogy ha valaki, mondjuk, Kolozsvárról autóval akarta meglátogatni Székelyföld belsejében élő ismerősét, annak rokonok, barátok és feketézők segítségét kellett igénybe vennie, hogy városról városra evickélve szerezze meg az ehhez szükséges üzemanyagot. Magyarországon ennél lényegesen jobb volt a helyzet, még úgy is, hogy az országnak mindössze 4-5 napnyi üzemanyag-tartalék állt rendelkezésére, ami felvásárlási láz esetén akár gazdasági összeomláshoz is vezethetett volna. A drágulás bejelentése előtt 34-36 Ft volt egy liter benzin, ezt követte az 56 százalékos drágulás.
Az életszínvonal helyett a benzinárak zárkóztak fel egy csapásra az osztrák átlaghoz.
Taxisélet Magyarországon
Pedig év elején még a taxisok tűntek a rendszerváltás nyerteseinek. Vállalkozóként akár az átlagbér háromszorosát is megkereshették a korabeli sajtó szerint, ráadásul a maguk urai voltak. Saját autó, rugalmas munkaidő, nem is csoda, hogy sokan választották ezt a munkát, országszerte 20 ezer engedélyes taxis működött, annyi, mint New Yorkban, ötezer pedig feketén dolgozott. Aztán az év második felében a magyar taxisok is elkezdték érezni a visszaesést, egyre kevesebb lett az utas, az elszabaduló infláció miatt sokan, különösen azok, akik hitelre vásárolt autóval végezték a munkájukat, nehéz helyzetbe kerültek. A benzináremelés következtében az addigi ezerforintos nagyságrendről fuvaronként pár száz forintra esett volna vissza a nyereségük. Ráadásul nem kellett már akkor sem gazdasági szakembernek lenni ahhoz, hogy egy ilyen mérvű emelésnek átfogó következményei vannak, az üzemanyag-drágulásától az élelmiszer és minden egyéb is drágul.
4 nap krónikája
- 1990. október 25. (csütörtök)
Az Antall József vezette kormány 1990. október 25-én bejelentette, hogy a benzin és a gázolaj fogyasztói árát átlagosan 56%-kal megemelik. Bár felmerült, hogy az áremelést két lépésben hajtsák végre, nem ez lett a végső döntés. A bejelentés ugyan váratlanul érte a lakosságot, ám korábban is lehetett valamit sejteni, október 19-én például már megjelent a Népszavában egy cikk, ami meglebegtette a drasztikus emelést, aki pedig valamennyire tisztában volt a körülöttünk zajló gazdasági folyamatokkal, szintén sejtette, hogy tarthatatlanok az addigi benzinárak. Sokakat éppen az háborított fel, hogy a kormány ennek ellenére nem kommunikált. Ebben egyébként nemcsak az új, szabad kormány érthető kommunikációs gyakorlatlansága játszott szerepet, hanem az is, hogy Antall József amerikai útját követően súlyos betegen kórházba vonult, távollétében pedig Horváth Balázs belügyminiszter helyettesítette őt.
Az emberek közül sokan egyébként sem hitték el, hogy valóban megtörtént a rendszerváltás. Így gondolkodott a ma már hetvenes éveiben járó Zoltán, aki egyike volt azoknak, akik a kialakult helyzetben is megmaradtak a kormány támogatóinak:
Sejtettem, hogy valami készül, és csak azért nem vettem pluszbenzint, mert amúgy is tartottam otthon annyit, amennyi elég volt ahhoz, hogy Bécsig eljussunk a családdal. Nem hittem el, hogy az oroszok tényleg csak úgy kivonulnak, ezért készen álltunk arra, hogy ha megváltozik a helyzet, mi bepattanunk a kocsiba és meg se állunk a határig.
A kormány áremelésre vonatkozó döntése a taxisokat és a magánfuvarozókat érintette a legsúlyosabban, mivel jövedelmük közvetlenül az üzemanyagköltségektől függött, ugyanakkor mindenki tisztában volt azzal, hogy az emelést mindenki megérzi majd. Október 25-én délután spontán tiltakozásba kezdtek Budapesten. A Parlament előtt szóvivőjük, Horváth Pál vezetésével követelték a döntés visszavonását, ám Siklós Csaba közlekedési miniszter elutasította a kérésüket, annyit ígért, hogy tárgyalni fog róla a parlament. A taxisok erre lezárták a hidakat. Később a Lánchídon újra beindult a közlekedés, mikor a kormány hajlandónak mutatkozott a tárgyalásokra.
- Október 26. (péntek)
A taxisok reggel először a belváros forgalmas csomópontjait foglalták el, majd a hidakat zárták le, estére pedig országos szintűre dagadt az akció. Bár már közvetlenül a blokád után is megjelent az a vélekedés, hogy szervezett puccskísérletről volt szó a kormány ellen (például Csurka István beszélt erről), számtalan anyag készült a blokád szervezőivel, ők pedig kitartottak amellett, hogy spontán jött létre a demonstráció, amit – lévén a mobiltelefon csak 20 év múlva terjedt el – CB-rádión koordináltak. Ilyen eszközök akkoriban csak a rendőrség és a hadsereg számára álltak rendelkezésre, a technikai fejlettség nagyban hozzájárult a sikerhez.
László Balázs kormányszóvivő reggel törvénytelennek nevezte a taxisok akcióját, mivel azt nem jelentették be 3 nappal korábban. A nap legérdekesebb eseménye kétségtelenül a rendőri erődemonstráció volt az Árpád híd pesti hídfőjénél. Bár annak megítélése, hogy valójában mi történt és ki szervezte az akciót, ma is megosztja az országot, voltaképp itt dőlt el, hogy milyen is lesz egy tömegdemonstráció a demokratikus Magyarországon.
Az útzárat fenntartó taxisok az Árpád hídon már farkasszemet néztek a gumibotokkal felszerelt rendőrökkel,
az erőszakos oszlatás lehetősége is felmerült, végül a rendőrök olyan parancsot kaptak, hogy ne lépjenek fel erővel, Barna Sándor budapesti rendőrfőkapitány pedig beszédében is megerősítette, hogy ha erőszakos fellépésre kényszerítik a rendőrséget, akkor ő lemond. Így történt, hogy egy egész országra kiterjedő ellenállás során az agresszió maximum csúnya szavakban merült ki.
Nagyon bosszantott a taxisok álláspontja, ezért kimentem az Osztapenkóhoz megnézni, hogy mi a helyzet. Itt ismerőssel is találkoztam, akivel együtt kiabáltuk a fuvarozóknak: Eszközök vagytok! Így is gondoltam, szerintem eszközök voltak az ellenzék kezében. Egyre dühösebb lettem, mivel ellenzéki politikusokat is észrevettem a taxisok oldalán, de nem akartam senkinek megráncigálni a gallérját, ezért inkább átmentem a Szabadság hídhoz. A keskeny híd lezárásához elegendő volt néhány autó, és a hangulat is nyugodt volt
– meséli Zoltán. A lezárásokat ugyan a taxisok kezdték, ám hamarosan magánfuvarozók, teherautó-sofőrök is csatlakoztak hozzájuk. Ennek ellenére nem minden taxis értett egyet a blokád szervezőivel. A hetvenes éveiben járó Jóska, bár taxisként dolgozott, nem vett részt a blokádban, ahogy a legtöbb olyan kollégája sem, akit jól ismert. Mivel a blokád résztvevői a fuvarozást folytatni kívánó taxisokat sem engedték át a torlaszokon, a személyszállítás is szünetelt, Jóska pedig úgy döntött, hogy kihasználja a kényszerű szabadságot, így számára azért lett emlékezetes a taxisblokád időszaka, mert sokat biciklizett a kisfiával.
Délután, a tárgyalások szünetében a bankban dolgozó Zsuzsa felhívta édesanyját, hogy figyelmeztesse őt a kialakult helyzetre. Az idős asszony azonnal a közértbe rohant:
Lehet, hogy van itthon kenyér, de én már 1956-ban is vettem.
– mondta, és igaza lett. A fővároson délutánra, mikor a taxisok és a kormány tárgyalásai folytatódtak, úrrá lett a kenyérláz, hatalmas sorok álltak a pékségek, közértek előtt, annak ellenére, hogy a taxisok átengedték a mentőket és az élelmiszert szállító autókat is. Az ellátás ennek ellenére sem volt zökkenőmentes, ugyanis a kialakult sorokban nehéz volt az előrejutás. Erről számolt be Jutka is, akinél éppen ekkor, a vártnál pár héttel korábban indult be a szülés, így mentőautóval szállították kórházba. A szirénázó mentőautót ugyan átengedték, de rövid időre meg kellett állniuk, mivel ellenőrizték, hogy nem szállítanak-e – 1956-hoz hasonlóan – fegyvereket a mentővel.
Este 6-kor kezdődtek újra a tárgyalások, amelyek során a kormány végül ígéretet tett egyfajta kompenzációra, ami lehűtötte a kedélyeket. Ám este, Göncz Árpád köztársasági elnök beszéde után, amelyben az áremelés felfüggesztését és a blokád feloldását kérte, újra fordult a hangulat, folytatódott a blokád.
- Október 27. (szombat)
A nap ismét teljes blokáddal indult, országosan mintegy 6000 helyen volt útzár, ami 105 helységet érintett. Bár hajnalra ideiglenes megállapodás született a taxisok és a kormány között, és előbbiek ígéretet tettek a blokád felfüggesztésére, a fuvarozók többsége nem értett egyet ezzel, folytatták a tüntetést, az SZDSZ a tüntetők mellé állt. A város eközben látszólag teljesen megbénult, annak ellenére is, hogy aki, mondjuk, ismerte a kis utcákat, akár autóval is eljuthatott Budán vagy Pesten belül a céljához. A két városrész között azonban nem volt forgalom, mivel a hidakat továbbra is lezárták, a nagyobb csomópontokon pedig szintén autós barikádok torlaszolták el az utakat.
A taxisok között volt az ötvenes éveiben járó Attila. A jogsija friss volt, így még nem fuvarozhatott, de taxis rokona oldalán a Margit hídnál vett részt a blokádban. Ma is szeretettel emlékszik a lakosság támogatására, amely elmondása szerint tisztában volt azzal, hogy nemcsak a taxisokat, hanem rövid időn belül őket is sújtják majd az áremelés következményei. A korabeli újságok is arról számoltak be, hogy az utca népének bő háromnegyede gondolja úgy, hogy a többség a taxisokat támogatja. Bár a megfogalmazás furcsa, a közállapotokról érdekes képet fest. Attila elmondása szerint nagyon szervezetten zajlott az akció, a blokádban részt vevők egymást leadott rendszámok alapján engedték át a torlaszokon, mivel ők is tudták, hogy vannak olyanok, akik próbálják kihasználni a helyzetet és folytatni a személyszállítást. A források ennek ellenére egyetértenek abban, hogy mintegy tízezer fuvarozó és taxis vehetett részt a blokádban.
Délután megszólalt Európa is a kérdésben. Helmut Kohl német és Franz Vranitzky osztrák kancellár is jelezte, hogy segítene orvosolni a benzinproblémát. Este a magyar kormány azt jelentette be, hogy esélyt lát benzinárkedvezményre, -kompenzációra, cserébe viszont az útzárak megszüntetését kéri. Este 11-kor azonban a Belügyminisztérium erőteljes, a korábbitól elütő hangvételű közleménye újra felszította a hangulatot, bár nem sokkal később a nyilatkozatot jegyző Szabó Győző országos rendőrfőkapitány megerősítette, hogy továbbra sem lesz erőszakos oszlatás.
- Október 28. (vasárnap)
A tévényilvános egyeztető tárgyalások délben tovább folytatódtak, végül este 9 körül elfogadták a taxisok a 12 forintos literenkénti kompenzációt, és arról is biztosították őket, hogy nem lesz elszámoltatás a be nem jelentett demonstráció miatt. Így a blokád végül megszűnt, a hidak újra járhatók lettek.
Ezt követte Antall József híres „pizsamás interjúja″ a kórházból, amelyben a gazdasági helyzetre reagált. A tanácskozás közben az MDF-es Lezsák Sándor és Gyarmati Dezső (szintén be nem jelentett) kormányt támogató tüntetése zajlott.
Mi vagyunk a nép!
– kiabálta a több ezer ellentüntető, köztük Zoltán, aki szintén ezen az eseményen vett részt. Hazafelé többedmagával a Margit hídon sétált át, eközben pedig szemügyre vette a taxisok oszladozó demonstrációját. Talán Attila mellett is elhaladt útja során.
Utórezgések
A Fidesz frakcióvezetője, Orbán Viktor a válság lezárulta után tartott beszédében bírálta a kormányt. Kijelentette, hogy félrevezették a közvéleményt, mivel még a bejelentést megelőzően is tagadták az üzemanyagár-emelést.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán Göncz Árpád köztársasági elnök a parlament elé terjesztette a közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslatot, hogy a blokádban részt vevő taxisokat ne számoltassák el, hiszen az akkori jogszabályok szerint jogsértést követtek el, mivel a demonstrációt nem jelentették be 3 nappal korábban, és akadályozták közérdekű üzemek működését. Már ekkor megjelentek azok a hangok, amelyek szerint a háttérben „ellenforradalmi″ erők álltak és voltaképp puccskísérlet történt. Bár ez nem nyert egyértelmű bizonyítást, több helyen is olvashatunk róla. Az eseményeket a 2022-ben készült, Blokád című film is feldolgozza, itt pedig Horváth Pál, a taxisok egykori vezetője fejti ki véleményét a filmmel kapcsolatban és számol be a történtekről a saját szemszögéből.
(Borítókép: Szalay Zoltán – Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
