Bár felnőttműsorok már a ’60-as évek közepétől voltak a budapesti éjszaka szórakozóhelyein, a város első, igazi, maszek night-clubja csak 1985-ben nyílt meg. Nevét a hollywoodi Pink Pussycat bár ihlette, és annak ellenére, hogy a bejárat fölött a Rózsaszín Cica név díszelgett, előszeretettel hívták Rózsaszín Cicáknak is. Sőt, valójában egyik elnevezés sem volt teljesen helytálló, állítólag kezdetben a női melleket formázó portálra jobban utaló Rózsaszín Cicinek szerették volna hívni a helyet, ám ez nem volt elég matinéjellegű a forgalmas helyen levő üzlet számára.

Az egykor a Wesselényi utca 58. alatt található erotikus portál és a gésaházakat idéző rácsozat – az ehhez illeszkedő enteriőrrel együtt – a később bankok, plázamozik és komoly irodaházak belső tereit is tervező Máté Tibor belsőépítész egyik első munkája volt. Tükrök, rózsaszín plüsscicával ékesített zongora és parányi, intim hangulatú galéria tartozott a széplányok birodalmához, aki pedig férfiasabb szórakozásra vágyott, mehetett a rózsaszín cseppkőbarlangot idéző biliárdszobába játszani.

A bár tulajdonosa Pásztor Bertalan volt, aki az induláskor, 1985-ben a ’60-as éveket idéző piano barként képzelte el a Rózsaszín Cicát, így kezdetben a hölgyek mellett Koródi Iván, a korszak egyik legjobb bárzongoristája szórakoztatta a vendégeket, az itallapon pedig állítólag háromszázféle alkohol és különleges koktél szerepelt. Sőt, Pásztor elmondása szerint nála lehetett először Jack Danielst kapni a városban. Lassú folyamat volt, egészen 1989-ig tartott, ameddig a hölgyek vonzereje végleg kiszorította a zongoristát a Rózsaszín Cicákból. Az estéknek ekkor már elengedhetetlen résztvevői lettek a vendégek között járkáló, hiányos öltözetű lányok, akik szexuális szolgáltatást ugyan nem nyújtottak, de keresték a vendégek kegyét, akik aztán a kedvességet némi fehérneműbe dugott készpénzzel hálálták meg. A műsor már délután 6 órakor megkezdődött, majd éjszakáig tartott a meztelen tánc. Ennek a kis világnak a békéjét pedig egy korábbi Eb-bronzérmes ökölvívó, Pém László védte kidobóként.

A moncsicsikirályból lett sztriptízpápa

Izgalmas, tipikusan 20. századi élettörténet jutott a Rózsaszín Cicák tulajdonosának, Pásztor Bertalannak. A hölgyek, a pénz és a foci iránt egyaránt rajongó úr kezdetben pincérként dolgozott, majd 1956-ban, akkori szerelmével hagyta el az országot. Ausztráliába utaztak, a lány nagybátyjához, Pásztor pedig bízott abban, hogy rámosolyog majd a szerencse. Luxushajókon kezdett dolgozni, saját bevallása szerint minden kontinensen járt, ám már ekkor is csak a szakmai fogások érdekelték. Későbbi cicabárját is utazásai inspirálták, ekkortájt ismerte meg például a tequilát, ám az sem volt mindegy, hogy hogyan prezentálják az italt. „Akadt […] Tenerifében egy olyan kikötői kocsma, ahol a szokásosnál is több férfi vendég gyűlt össze. Nem volt ez véletlen, hiszen a pult mögött egy igazi spanyol delnő állt, nagy fülbevalóval és duzzadó keblekkel. A poharat pedig nem vízbe mártva nyomta a sóba, hanem úgy, hogy előbb kéjesen végignyalta a pohár szélét. A hatás nem is maradt el…” – mesélte egy vele készített interjúban, ahol a korabeli mixerek munkájáról is beszámolt, leszűrve a tanulságot: a vendégnek mindig kell a show.

A világutazó 1961-ben, édesanyja betegsége miatt tért vissza Budapestre, ahol újra a főváros legmenőbb éttermeiben, a Kis Royalban, a Pipacsban és a Gundelben pincérkedett, de egyidőben gépi kötéssel is foglalkozott, sőt saját butikja volt. A szerelem is rátalált, amikor pedig szíve hölgye kórházba került, egy „élethű” moncsicsit készített számára ajándékba. A kis figura akkora sikert aratott a kórteremben, hogy Pásztor elhatározta, senkit sem fog ezek után megfosztani a saját moncsicsijétől, belefogott a gyártásba.

Ám igazi szerelme az éjszakai élet maradt, a ’80-as évek lehúzásra és olcsó műsorokra épülő kínálatát látva pedig úgy döntött, valami mással tér vissza hozzá. Így nyitotta meg a Rózsaszín Cicákat. Az éjszakai életben csak Berciként ismert figura a focit is szenvedélyesen szerette. A night-clubból befolyt bevétel egy részét ennek érdekében arra fordította, hogy Foci XXI. Század Alapítvány néven létrehozza magán-tehetséggondozó sportakadémiáját, amelyhez bentlakásos kollégium is tartozott volna. A terv megvalósításának a ’90-es évek elején Pásztor többször is nekifutott, ám ez a vállalkozása végül csődbe ment.

Könnyű lányok, nehézfiúk

„Várjuk éjszakai love show-ban való közreműködésre reprezentatív lányok jelentkezését, mindennap 10–14 óra között.” A lányokat több országos lapban, hirdetések útján keresték, nem is csoda, hogy a legcsinosabb, sok esetben napközben az egyetemek padjait koptató szépségek szereztek itt munkát. Bár a legtöbben férjre, gyerekre vágytak, végül általában az lett a sorsuk, hogy nem bírták fél évnél tovább a munkával járó hajtást és vándoroltak a különböző bárok között. Nem szabályos szerződésük értelmében egyébként nem fizetést kaptak, a vendégektől legombolt pénz egy részét tarthatták meg, ami így is busás összegnek számított.

A rendszerváltás körüli években szinte biztosra lehetett venni, hogy ahol szép nők, finom italok és sok pénz akad, ott előbb-utóbb feltűnnek a nehézfiúk, bűnözők is. Nem véletlen tehát, hogy a Rózsaszín Cicákban a rendszerváltás időszakának egyik legnagyobb formátumú alvilági figurája, Drobilich Gábor vagy nemrégiben elítélt egykori mentoráltja, Portik Tamás is sokszor megfordult. A bár egyre inkább kezdett elmerülni az alvilágban, amikor megjelentek a helyen a bűnözői körökkel összefonódott őrző-védő cégek. Pém László, majd az exbirkózó Növényi Norbert cégét követően keményvonalas bűnözők, Prisztás József egykori jobbkeze, Csobolya Attila emberei védték a helyet.

Egy városi legenda szerint Pásztor Bertalan végül nagyszabású csalás áldozata lett. Egy bűnözői csoport palizta be, hogy nem teljesen szabályos módon, ám nem is illegálisan Bécsben nyisson számlát. Két éven át rendszeresen járt az osztrák fővárosba, hogy ott helyezze el megtakarításait. Csakhogy sem a bank, sem az ott megismert alkalmazottak nem voltak valódiak. A bűnözők állítólag külön üzlethelyiséget béreltek, amit berendeztek álbanknak azért, hogy így kopasszák meg áldozataikat. Bár nem tudjuk, hogy az eset valóban megtörtént-e, a Rózsaszín Cica végül 1994-ben bezárt. Pásztor Bertalan, ez a magyar 20. század hullámait találékonyan meglovagoló figura pedig utoljára egy gyilkossági ügy tanújaként tűnt fel a közéletben.

Források: 

• Dezső András: Maffiózók mackónadrágban, 21. Század Kiadó, Budapest, 2019
• 24.hu, Hatalmas rózsaszín női mellek uralták az éjszakát
• Mai Nap, 1989. november 1. Burkovits Ferenc: Ugrani készül a Rózsaszín Cica 
• Reform, 1989. május 19. Kárpáti Tamás: Kissé szűkös ez a Rózsaszín Álomország
• Mai Nap, 1993. március 6. Érsek M. Zoltán: Gátlástalan
• Máté Tibor portfóliója a Nemzeti Galéria gyűjteményéből, Budapest, 2011

(Borítókép: Máté Tibor - Arcanum Digitális Tudománytár)