március 26., 10:12
Forró éjszakák a Rózsaszín Cicákban – Ilyen volt Budapest első igazi sztriptízbárja
A könnyű lányok csak úgy vonzották a nehézfiúkat Budapest első, maszek night-clubjában.
A könnyű lányok csak úgy vonzották a nehézfiúkat Budapest első, maszek night-clubjában.
Nem kell hozzá nyugdíjasnak lenni, hogy fel tudjuk idézni a rendszerváltás előtti időszak meghatározó magyar termékeit.
Antall József halálából egészen másra emlékeznek az akkori szülők és gyerekek. Vajon miért?
Nem kifejezés, mennyire pazar a TechnoCool – Új irányok a kilencvenes évek magyar képzőművészetében című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. 2024. február 11-ig nézhető meg.
A zokni sok mindent elárul viselőjéről, hiszen lehet átlagos, retró, felemás, vicces, feliratos, mintás és művészi(eskedő). A ZOKNI kontent márka darabjaira pedig egy kicsit minden egyszerre jellemző!
A rendszerváltás utáni nyugati nyitás lázában vetette meg lábát itthon is svéd bútoráruház: ilyen volt az első IKEA nyitása.
Retrosorozatunk új fejezetében az első Adidas bolt nyitásáról lesz szó.