30 éve szakadt félbe a Kacsamesék

Nem vitás, hogy Antall József halála fontos történelmi mérföldkő, ám gyerekként az ember előbb tudja, ki az a Dagobert bácsi, mint hogy mi az a miniszterelnök. Éppen ezért érezhette úgy minden akkori ovis és kisiskolás, hogy pörgőrúgással terítette le a történelem, mikor 1993. december 12-én Antall József halála miatt a legizgalmasabb résznél szakadt félbe a Kacsamesék. A jelenségre a mostani harmincasok, negyvenesek java része emlékszik, különösen a mese megszakadása miatt érzett harag és értetlenség maradt meg bennünk.

Pedig közvetve éppen Antallnak köszönhettük, hogy a Kacsameséket nézhettük. A rendszerváltás előtt ugyanis szinte elképzelhetetlen lett volna egy külföldi mesefilmes délután a Magyar Televízió 1-es csatornáján. Az 1991-ben indult Walt Disney bemutatja egészen új színt hozott az akkori gyerekek életébe, hamar közönségkedvenc lett, egyes statisztikák szerint két és fél millióan nézték. A legtöbb gyerekes család igyekezett a Walt Disney-re hazaérni, ráadásul a vasárnap délután vetített műsor vége sokunk számára egybeesett a hétvégi gondtalanság végével, ezután többnyire az esti készülődés következett, másnap reggel pedig az iskola.

1993. december 12. is ugyanilyen átlagos vasárnapnak ígérkezett. A mesedélután 16.45-kor indult a Csipet Csapattal, ezt követte a Polly, a műsort pedig a Kacsamesék legújabb, A gonosz bálna című epizódja zárta. Ebben a részben Dagobert bácsi meg akarta nyerni a leggazdagabbak versenyét, vett egy fagyigyárat, pénzét pedig fagyinak álcázva szállította a tengeren. A szállítmány azonban egy tengeri szörny miatt elsüllyedt. A fösvény kacsa éppen megtudta, hogy vagyona odaveszett, a hír pedig kihozta a sodrából: egy asztalon ugrálva kiabálta, hogy: „Egy tengeri szörny felfalta a fagylaltomat!” Még hallottuk, ahogy unokaöccsei megpróbálják megnyugtatni, majd elsötétült a kép, és Chopin gyászindulója csendült fel, valahogy így:

A figyelmesebb szülők ekkor már gondolták, hogy meghalt Antall József, hiszen tudni lehetett, hogy a miniszterelnök súlyos, rákos megbetegedésben szenved, és valószínűleg nem éri meg a karácsonyt. A képernyő elsötétülése után néhány perccel pedig Boross Péter belügyminiszter beszéde következett, amelyben megerősítette a gyászhírt, bár a legtöbb szülő ebből nem hallott sokat, ugyanis a gyerekek nagyjából ekkorra veszítették el a türelmüket, és kezdték megérteni, hogy ebből ma már nem lesz Walt Disney. Akárhogyan reagáltunk is az eseményekre, a mostani harmincasok, negyvenesek, az akkori általános iskolások java része jól emlékszik arra a dühre vagy értetlenségre, amit ekkor érzett. De miért pont erre az eseményre emlékszünk ilyen élénken?

Az Ex Symposion bő tíz évvel ezelőtt külön tematikus számot szentelt annak, hogy milyen volt a rendszerváltás gyerekszemmel, itt jelent meg Jekel András írása, amely részletesen foglalkozik az eseménnyel. Eszerint a mese és a halál fogalmai játszanak nagy szerepet abban, a legtöbben élesen, erős érzelmekkel emlékszünk a történtekre. A mese és a tévénézés célja éppen az, hogy erős érzelmi állapotba kerüljünk, belefeledkezzünk egy másik világba, ezt az élményt pedig a bejelentéssel egyszerre elvették (ráadásul épp a történet csúcspontján) a gyerekektől, így teljesen érthető azoknak a reakciója, akik dühöt éreztek a hír hallatán.

Sokan ezen a ponton szembesültek az elmúlással, szüleik nélkül, váratlanul. A halállal kapcsolatos elképzeléseink gyerekkorban folyamatosan változnak, csak 9 éves korunk körül értjük meg, hogy elkerülhetetlen biológiai folyamatról van szó, a megértést pedig csak nehezíti, hogy az elmúlás sokszor tabutéma, amitől a gyerekeket igyekeznek távol tartani. A helyzetet nehezítette, hogy a legtöbben úgy ültünk a tévé előtt, hogy semmiféle saját élményünk, biztos tudásunk nem volt a témáról, sokan azért nem voltunk mérgesek, mert annyira nem értettük, hogy mi történik.  

Ma már a legtöbben szelídebb érzelmekkel tekintünk vissza az esetre, olyan közös titka ez a harmincas-negyvenes generációnak egy szomorú, történelmi eseményről, amit csak az érthet, aki a bejelentés alkalmával kisiskolás, nagyjából egykorú volt velünk. A Kacsamesék megszakítása kapcsán sokan nem is magára az eseményre vagy a mese aktuális epizódjának részleteire emlékszünk, hanem az ehhez kapcsolódó érzéseinkre vagy éppen valamilyen teljesen mellékes körülményre.

Az ilyen jelenségeket vakuemléknek hívják. A fogalmat először Roger Brown és James Kulik írta le kutatásaik során, olyan eseményekhez kapcsolódóan, mit a Challenger-katasztrófa és a Kennedy-gyilkosság. Ezek az erős meglepődésből származó emlékek egyébként nem mindig pontosak. Emiatt lehetséges az is, hogy sokan nyári napként emlékszünk például a Kacsamesék megszakadásának pillanatára. Egy azonban biztos: a 30 éve történt esemény a legtöbbünkben olyan élénken él, hogy külön Facebook-csoportot is kapott, néhány éve pedig külön mozgalom is indult annak érdekében, hogy a Kacsamesék félbeszakadt epizódját folytassák, bár a Disney+ mesearchívumával ez a hiány már viszonylag könnyen orvosolható.

(Borítókép: Getty Images)