Nem kell bemutatni Weiss Manfrédot, hiszen a Csepel Művek megalapítójának korabeli Szilicíum-völgyhöz hasonló üzeme és az ott született találmányok örök nyomot hagytak Magyarország, sőt talán Európa iparán is. Azt azonban kevesebben tudjuk, hogy az idén százéves Globus Konzervgyárat is neki köszönhetjük.
A Weiss fivérek, Weiss Manfréd és Berthold először terménykereskedéssel egészítették ki a szülők cseh szilvalekvárüzemét, ám Manfréd kezdeti üzleti stratégiája alapján olyan terméket keresett, amivel egyeduralkodóvá válhatott egy adott piaci szegmensben. Így született meg 1882-ben a „szelencében eltartható” húskonzerv ötlete, ebből pedig Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyára a Lövölde téren, ám a termék gyártására hamarosan egy másik, Máriássy utcai telephelyet jegyeztek be. A konzervek először a hadsereg számára készültek, az első adag gulyásból Manfréd még Bécsbe, a közös hadügynek is küldött.
A szokások megváltozásával, a sportolás, kempingezés, természetjárás népszerűvé válásával a 20. század elején egyre szélesebb réteg kezdett konzervet fogyasztani. A Globus márkanevet 1924-ben jegyezték be, innen datáljuk a gyár indulását. A kicsi, praktikus dobozban szállítható, már olcsónak számító és finom Globus konzervek a reklámok tanúsága szerint sok „weekendet” könnyítettek meg, sőt egy hirdetés szerint egyenesen „fokozták a weekend-mozgalmat […], változatosabb menüt a legkitűnőbb vendéglők se nyújtanak, ami a kirándulás örömét teljessé teszi.”
A fejlődés a 30-as években is folyamatos volt, a szegedi, kecskeméti és nagykőrösi konzervgyárat is felvásárolták Weissék. A cég a folyamatosan bővülő termékkörön kívül fontosnak tartotta a jó reklámot is, mindig ügyesen pozicionálták újra termékeiket a változó igényeknek megfelelően. Így lettek konzerveik hadtápból a szabadidő, kirándulás, kempingezés elmaradhatatlan kellékei, majd gyors, praktikus háztartási hozzávalók. „Szeretnék én olyan nélkülözhetetlen lenni a színpadon, mint amilyen nélkülözhetetlen a Globus konzerv minden háztartásban!” Ezzel a mondattal reklámozta Honthy Hanna 1937-ben a cég termékeit.
A háborút követően, az államosítás után is töretlen maradt a gyár népszerűsége, 1948-tól Budapesti Konzervipari Nemzeti Vállalatként, majd 1958-tól Budapesti Konzervgyárként működött tovább. A korábbi telephely jelentős károkat szenvedett a háború alatt, így a Maglódi út 47. alatt folytatták a munkát, az 1913-ban sörgyárnak épült igen szép ipari telepen, ami korábban sokáig a Dreherhez tartozott. A múlt rendszerben a Globus termékei nemcsak a szocialista tömbön belül, hanem Nyugaton is sikereket értek el. A Brüsszelben megrendezett Világkiállításon három termékük is aranyérmet szerzett, 1965-ben pedig az exportengedélyt is megkapták.
Ekkoriban az egyik sláger a libamájkonzerv volt, ami akkor is a magyarok kosarába került, ha – mondjuk – külföldön élő rokonaikat szerették volna meglepni. Finom konzerveknek változatlanul menő hirdetés járt, sokan emlékszünk még a „Globus, a jó konzerv!” vagy a „Befőz, megfőz ön helyett a konzervipar” című mottóra, de arra is, amikor a bikinis Sütő Enikő volt a cég reklámarca.
A rendszerváltás a Globus számára sem hozott könnyű éveket, a nagy múltú gyárat 1993-ban privatizálták, 2009-ben pedig új tulajdonost kapott. Ezt követően a Globus védjegyet egyes termékkategóriákra vonatkozóan eladták, így ma három különböző cég, az Unilever, a Hamé és a Globus Konzervipari Zrt. különböző termékei futnak a jól ismert márkanév alatt.
Bár a konzerveket ma már Debrecenben gyártják, az egykori Maglódi úti gyárban pedig falmászóterem működik, azt az innovatív szemléletet, ami a gyárat az elmúlt száz évben átsegítette a változásokon, sikerült megőriznie a Globusnak. A dobozon újszerű nyitófület találtunk, a belsejükben lévő speciális lakkrétegnek köszönhetően pedig nem oldódhat semmi a készítményekbe az edény faláról. A gyártás alatt keletkező hulladék 85 százaléka újrahasznosítható, a környezettudatosság mellett pedig a termék minőségét is javítja, hogy a gyártáshoz a korábbinál 70 százalékkal kevesebb vizet használnak. Így az elmúlt száz évhez hasonlóan most is korszerű és egészséges hozzávalókból készült ételek kerülhetnek a Globus segítségével az asztalunkra.
Források:
- Konzervújság Konzerv- és Paprikaipar, 1999. július 3. Dr. Szenes Endréné: 75 éves a Globus Konzervipari Zrt.
- Színházi Élet, 1930. június 8–14. Ma már nem gond a weekendezés
(Borítókép: Wikimedia Commons)