Kezdjük talán azzal, hogy a Flórián tér területe sokáig beépített volt, kis utcák hálózták be, amelyek közül a Flórián utca számított amolyan főutcának. A teresedéshez vezető folyamat első lépése az volt, amikor Zichy Miklós elhatározta az 1740-es években, hogy szobrot állíttat a korábban dúlt pestisjárvány legyőzése miatt, valamint hogy ezzel is ellensúlyozza az Óbudát akkoriban gyakran sújtó tűzvészeket. Zichy váratlan halála miatt a szobrokat végül a felesége készíttette el, összesen hármat: az egyik a tér névadója, Szent Flórián, a másik kettő pedig a pestistől és a járványoktól védelmező Szent Károly és Szent Fülöp, aki a földrengésektől óvja a népet. A szobrok eredetileg más-más pontjaira kerültek a területnek, végül 1819-ben vonták őket egybe, egyetlen monumentális szoborcsoportba, melynek környéke pedig – a munkát kereső napszámosoktól kezdve a randizó szerelmesekig – fontos találkozási ponttá kezdett válni Óbudán.
A környék igazi teresedése a II. világháború előtt kezdődött el, amikor belevágtak az Árpád híd megépítésébe, és 1950-ben fejeződött be, amikor átadták a hidat. Első körben 1939 és 1943 között építették, de a II. világháború miatt félbe kellett szakítani. Mondhatni, ez volt a szerencséje: ez volt az egyetlen híd, amit a németek nem robbantottak fel. Így 1948-ban onnan folytatták, ahol abbahagyták.
A Flórián téren találjuk a legnagyobb egybefüggő lakóépületet, a Faluházat (1970), a budapesti plázák elődjét, a Flórián Üzletközpontot (1973–76), valamint a Fürdőmúzeumot (1985), ami arról mesél, hogy itt állt egykor a római katonai tábor, az Aquincum fürdője. 2012 óta pedig Szent Flóriánék is visszakerültek a térre, bár nem az eredeti helyükre.
(Borítókép: Juhász Norbert - We Love Budapest)
