A sztálinizmus magyar megfelelőjét szállító Rákosi Mátyás és rendszere megbukott, de ami utána következett, csak hellyel-közzel oldotta meg az egyre nyomasztóbb helyzetet. A társadalom, elsősorban a fiatalság szervezkedett, bár forradalomra azért ők sem készültek. A lényeg: az elégedettlenség továbbra is megmaradt, és a társadalom egy jelentős része bátrabban emelt szót a problémákkal szemben. A szovjet típusú vezetés korábban nemcsak a konkurens pártokat, az ellenzéket számolta fel, hanem mindazokat a lapokat is, amelyek egy kicsit is kritikusak voltak az új hatalommal szemben. Így 1956. október 23-án mindössze pár napilapot vásárolhatott meg az ember, melyek természetesen szinte alig fogalmaztak meg kritikát – óvatos kritikát – az ország vezetésével szemben.
Szabad Nép
A Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) központi lapjában – ami 1942-ben indult és a forradalom alatt szűnt meg – a nap legfontosabb, a magyarországi történésekre is hatással lévő külpolitikai híre természetesen az akkor már egy ideje gyűrűző lengyelországi események voltak. Még a nyáron munkásfelkelés tört ki Poznańban, amit ugyan levertek a kormányerők, de a változást már nem lehetett megállítani, és a sztálinista vezetés helyére új arcok kerültek, élükön Władysław Gomułkával, aki reformokat és valódi demokráciát szeretett volna megvalósítani. Az új lengyel vezető október 20-án mondta el híres beszédét, amiben elítélte a sztálinizmust és a személyi kultuszt. Ez a beszéd aztán a Szabad Nép október 23-i számában megjelent teljes terjedelmében. Ezenkívül még arról számolt be a lap, hogy Jugoszlávia baráti tárgyalásokat folyatat a magyar, valamint a román kormánnyal.
A belpolitikai hírek elsősorban a lengyelek mellett leghangosabban kiálló és akkor már egy ideje országszerte szervezkedő magyar fiatalságról, az egyetemistákról szóltak. Ők egyfelől keresték az utat a munkás és paraszt fiatalok felé, hogy szövetséget kössenek velük, másfelől pedig békés tüntetést hirdettek több városban (pl. Debrecenben, Budapesten). A fővárosban megalakult a bölcsészek körében a Március 15. Kör, ami a felsőoktatás rendjét szerette volna megreformálni, továbbá azt elérni, hogy a fiatalság politikai-társadalmi kérdésekben jóval öntudatosabb legyen. Általánosságban pedig visszakövetelték a pártvezetésbe Nagy Imrét meg a többi reformpárti politikust, miközben Rákosi Mátyást és a hasonszőrűeket pedig kizárták volna. Ugyanezt követelte az értelmiségiek (exegyetemisták) által létrehozott Petőfi Kör.
Nemcsak politikai hír jelent meg 1956. október 23-a reggelén, bár az tény, hogy aznap az újság 90%-át az vitte el. Azért röviden másról is szó esett. Például arról, hogy az évszakhoz képest szokatlanul enyhe volt az idő, aznapra 20 fokot jósolt a meteorológia. A Duna vízállása magas volt, Budapestnél 212 centiméter (a közepes 160-200 közötti). A totón nem volt 13+1-es, de még 13-as találat sem, ellenben kilencen értek el 12 találatot (nyereményük egyenként: 68 478 Ft), 215-en 11 találatot (2866 Ft) és 2798-an 10 találatot (293 Ft). A nap legnevezetesebb sporteseménye, amit reggel olvashattak a magyarok a Szabad Népben, az volt, hogy az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) véglegesítette az 1956. évi nyári olimpiai játékokra – amit az ausztráliai Melbourne-ben rendeztek meg november 22. és december 8. között – utazó úszó- és vízilabdaedzők névsorát. Ezen az olimpián zajlott le egy hónappal a forradalom leverését követően a melbourne-i vérfürdőként elhíresült meccs, amikor a később aranyérmet nyert magyar és a bronzérmes szovjet csapat összecsapott egymással, és a nyilvánvaló politikai feszültésg miatt elszabadultak az indulatok mind a medencében, mind a nézőtéren.
Magyar Nemzet
A Hazafias Népfront lapja is részletesen tárgyalta az aznapi számában a lengyel helyzetet, ugyanakkor más külpolitikai eseményekről is beszámolt. Például arról, hogy az amerikaiak fegyverkeznek és hidrogén- meg atombomba-kísérleteket folytatnak, bezzeg a számunkra baráti Szovjetunió nem, ők inkább azok befejezésére szólították fel a tengerentúliakat – mindhiába. A Magyar Nemzet nem hallgatta el azt sem, mit nyilatkozott az egyik galád kapitalista ez ügyben:
Clinton Anderson, demokratapárti szenátor, a Kongresszusi atomerő-bizottság elnöke kijelentette, hogy az Egyesült Államok már most több hidrogénbombával rendelkezik, mint amennyi az egész világ megsemmisítéséhez szükséges. Hozzáfűzte, lehetséges, hogy ha tovább folytatják a hidrogén- és atomkísérleteket, akkor azok ugyanolyan pusztításokat okoznak a földön, mint amilyenekkel egy atomháború járna.
A lap érintette még Algéria függetlenségi törekvéseit, azt, hogy a belga miniszterelnök a Szovjetunióba látogatott, foglalkozott kicsit a szuezi válsággal és bővebben a spanyolországi nemzetközi brigádok megalakulásának huszadik évfordulójával. Ugyanakkor a magyar egyetemisták szervezkedéséről kimondottan szűkszavúan számolt be, pedig az aznap kirobbant forradalomban óriási szerepe volt a fiatalságnak is. Persze ezt akkor, amikor az újság készült és nyomdába került, még nem lehetett sejteni. De azért a szervezkedésük már akkor is országos és eléggé nyilvánvaló volt.
Azt viszont a Magyar Nemzet október 23-i számából tudhattuk meg, méghozzá a Magyar Nemzeti Bank közlése alapján, hogy ha valaki akkoriban nyugati országba utazott, egységesen 120 Ft-nak megfelelő valutát vihetett magával (ez napjainkban 65-75 ezer Ft). Kivéve azok, akik társasutazás keretében utaztak, mert abban az esetben a szállás és az utazás költségeit az IBUSZ levonta belőle. Az is kiderült a lapból, hogy felütötte a fejét a piramisjáték, vagy ahogy akkoriban nevezték: a Piramida-játék! Ez kis befektetés mellett óriási pénzzel kecsegtetett, de ahogy a Magyar Nemzet megírta: aki ezzel házal, az mind csaló. Mint ahogy Kaszab Béla perecesi lakos is az volt. A férfi Prágából keltezve írt önmagának levelet, és ebben azt állította, hogy hatalmas összeget örökölt. E levél felmutatásával több hiszékeny elvtársát sikerült átvernie és tőlük pénzt kicsalnia nagyjából 20 000 forint értékben. Csak hát lebukott. Ám nem ő volt az egyetlen gazember, akit valamilyen törvénysértés miatt elkaptak:
A Somogy megyei Görgeteg községben panaszt emeltek a dolgozó parasztok Szabó István begyűjtési megbízott ellen. Kifogásolták, hogy Szabó a rendeleteket megszegve önkényesen végzi a munkáját. Legutóbb Naszládi József egyéni gazdánál előzetes értesítés nélkül erőszakos módon transzferálást hajtatott végre. A házban talált valamennyi gabonát, így a vetőmagot is felsepertette és elvitette. A járásbíróság Szabó István ellen az eljárást megindította.
A tragikus hírek már akkor is nagyot mentek a sajtóban. A dunaegyházi Béke termelőszövetkezetben például olyan nagy tűz ütött ki, hogy több mint 63 000 forint értékű kár keletkezett. Halálos szerencsétlenség is történt: egy háborúból visszamaradt aknát talált egy iskolás gyerek Rigósberek település erdős részén, miközben a családja marháit legeltette. Az óvatlan 12 esztendős ifj. Zsebük József a kezébe vette, majd egy szintén ott talált honvédségi szuronnyal megpiszkálta. Az akna felrobbant, a gyerek pedig meghalt. Eközben a fővárosban elfogtak két kiskorú (13 éves) bűnözőt, akik több helyszínen, például a Royal Szállodában és a Corvin Áruházban számos zsebtolvajlást követtek el.
A szokatlanul enyhe időjárás mellett a Magyar Nemzet sem tudott elmenni. Mint írták – úgy tűnik, ez 70 évvel ezelőtt is probléma volt –, már hónapok óta tart a száraz, meleg idő, ami leginkább a Földközi-tenger vidékére illő volt a lap szerint, nem pedig hazánkba. Az Országos Meteorológiai Intézet azt a magyarázatot adta erre, hogy a szokatlanul meleg időt az áramlatok eltolódása okozza: a nyugatról keletre vonuló esőfrontok, melyek déli részébe esett eddig Magyarország, észak felé tolódtak el. Így a mi jellegzetes őszi időjárásunk a Balti-tenger vidékén volt tapasztalható, nálunk pedig a Földközi-tenger vidékére jellemző. De azért a feltartóztathatatlanul közeledő hidegre hívta fel a figyelmet a Röltex hirdetése, mely szerint aki az ő tollpaplanjaikat használja, az egész télen jól alszik.
Két új film premierjének hirdetése is megjelent a napilapban, bár erre október 25-én került volna sor, és a harci események okán nagy valószínűséggel mindkettőé elmaradt. Ahogy elmaradt a forradalom kitörésének napján a Magyar Televízió kísérleti adása is, ami a gyerekeknek rajzfilmet, a felnőtteknek pedig híradót és egy filmet ígért az újság programajánlója szerint. Az egyik A zalameai bíró című német film volt, amit egyébként a mozikban is terveztek bemutatni egy dicső szovjet alkotás társaságában. Utóbbi egy nagyáruház mindennapjairól szóló, A kirakat mögött című mozi volt. A forradalom kitörésének napján az Operában az Anyegin, az Erkelben A trubadúr, az Operettszínházban a Csárdáskirálynő, a Nemzetiben pedig az Ármány és szerelem volt műsoron.
A lap sporthírei között természetesen a foci és az NB I. állása vitte a prímet. A bajnokság már erősen a végéhez közeledett, túl voltak a csapatok az utolsó körön is, de ahhoz, hogy lezáruljon, le kellett játszani jó pár elmaradt és pótlásra váró meccset. A lap hosszabb cikkben számolt be ezekről, miközben a szerző az esélyeket is latolgatta – a Honvéd és az akkor Vörös Lobogó néven futó MTK volt esélyes az első helyre. Csakhogy a forradalom kitörése miatt a bajnokságot végül nem tudták befejezni, és így bajnokot sem avattak.
Népszava
A szakszervezetek napilapja az összes olyan kül- és belpolitkai hírről beszámolt, persze csak visszafogottan, amiről a másik két, már említett lap is. Ám volt itt még más is. Például egy kereskedelmi egyezmény ügye Csehszlovákia és Magyarország között, amiről korábban mindössze annyi jelent meg, hogy a mi borunkért cserébe ők sört adnak nekünk, csak nem a számunkra megfelelő arányban, így felháborodott olvasói levelek árasztották el a szerkesztőséget a rossz üzlet miatt. Szükség volt egy tisztázó cikkre, ehhez pedig a Külkereskedelmi Minisztérium állásfoglalását is kikérte a lap. Eszerint félreértés történt, mert nemcsak bort cseréltünk sörre, hanem különféle közszükségleti termékeket is, és ha mindezek arányát összevetette az ember, akkor az derült ki: ez az üzlet mindkét fél számára ugyanolyan jó. Legalábbis a minisztérium szerint, mert a cikkíróban azért maradt némi szkepszis.
A szakszervezetek lapja természetesen a szakszervezeti híreket sem hagyta ki. Ezek sorából három emelkedett ki aznap. A bányászok saját lakáshoz jutását, a házak elkészültét az anyaghiány gátolta akkoriban, ám a cikk szerint végre elhatározás és ötlet született arra, hogy ennek az áldatlan helyzetnek hogyan vessenek véget. Közben a postások szakszervezete azt érte el, hogy a dolgozóiknak üzemorvos és rendszeres orvosi vizsgálat járjon, mert ilyen nekik korábban nem volt. A lap közölte a Magyar Játékfilmgyártó Vállalat Szakszervezeti Bizottságának közleményét is: ez egyfelől üdvözölte a művészszakszervezet korábbi években megnyirbált hatáskörének visszaadását, másfelől tett néhány javaslatot is, hogy a helyzetük még jobb legyen.
A sporthírek között egy rövid beszámoló említi, hogy a Szovjetunió csapata Párizsba utazott, ahol a francia válogatottal mérte össze az erejét. A lap szerint a szovjetek hősiesen küzdöttek, nem adták fel a harcot, és fölényben játszottak – ennek ellenére valahogy mégiscsak ők húzták a rövidebbet, mert a hazaiak nyertek 2:1-re, sőt vezettek 2:0-ra is, a szovjeteknek pedig csak a mérkőzés vége felé sikerült a szépítés.
Népsport
Az említett focimeccs kapcsán a Népszavával ellentétben a sportnapilap Népsport – igaz, francia lapokra hivatkozva – azt írta, hogy a szovjet csapat nehezen talált magára, jórészt gyengén, enerváltan, elképzelés nélkül játszott, miközben a franciák csapata pedig végre összeállt és megérdemelten győzött. A játékukat a magyar válogatottéhoz hasonlították, ami akkoriban nagy szó volt, ugyanis akkor a magyar foci a világ élvonalába tartozott, a csapat pedig az egyik legjobb és legerősebb nemzeti válogatottnak számított.
Az október 23-i lapszám elsősorban az NB I-ről és az olimpiáról szólt, ezekről írt és latolgatta az esélyeket. A hazai focibajnokság kapcsán például leírták, hogy még bármi megtörténhet, de persze arra senki nem számított, még a szakértő sportújságírók sem, hogy ez a bármi a még aznap este kirobbanó forradalom lesz, ami miatt végül a bajnokság is csonka maradt. Szintén az esélyeket latolgatta a lap az olimpia kapcsán: sorra vette a legesélyesebb nemzeteket, majd a kajak-kenusok lehetséges aranyéremszámait jósolta meg. Az újság 2-3 érmet remélt tőlük, de végül csak egyet hoztak a 3 ezüst- és 3 bronzérem mellett.
A lap természetesen tele volt eredményekkel is: külföldi focibajnokságok, ifjúsági sporteredmények, barátságos meccsek. Mint egy rendes sportlap, úgy a Népsport is minél több sportágat igyekezett érinteni, és a problémákat sem hallgatta el. Az 1956. október 23-i szám például beszámolt a budapesti középiskolások úszóbajnokságáról, amit rossz szervezésűnek írt le a cikk szerzője, de a versenyzőket sem kímélte, akik szerinte morálisan megbuktak. Voltak ugyanis olyan, dobogós helyezést elérő úszók, akik kihagyták a díjkiosztót. Egy sztálinvárosi (a mai Dunaújváros) testneveléstanár pedig olvasói levélben számolt be arról, hogy milyen égető probléma az uszodák hiánya vidéken. A vidéki gyerekek nagy része – ahol se folyó, se tó nincs a település közelében – nem tud úszni, és akik tudnak, ők is más-más színvonalon, a profitól az épphogy nem merül el a vízben szintig. De ha lenne sok uszoda, az megoldaná az áldatlan helyzetet.
Szabad Ifjúság
Valószínűleg már az 1950-es években is elsősorban a fiatalabb korosztályok képviselői jártak moziba, merthogy ez az egyetlen a vizsgált napilapok sorában, amiben részletes moziműsort találni. Ebből megtudjuk, hogy a hazai filmklasszikusok közül épp akkor került a moziba a Hannibál tanár úr, miközben még egy két évvel korábbi magyar sikerfilm is műsoron volt, a Rákóczi hadnagya című kalandfilm. Egyébként nagyrészt a szocialista blokkból érkezett filmeket nézhettek a filmrajongók, de azért be-becsúszott egy-egy olasz, francia vagy angol film is. Játszották például A bagdadi tolvajt, ami a Korda fivérek produceri munkáinak legsikeresebb darabja volt, vagy az Alain Delon előtti filmes korszak francia szívtiprójának, Gérard Philipe-nek két moziját is, A királylány a feleségem és Az ördög szépsége című filmeket.
De nem csak ebben tért el a lap a többitől. A kötelező és legfontosabb politikai híreket (lengyel helyzet, jugoszláv–magyar tárgyalások, a spanyol milíciák kerek évfordulója) ugyan lehozta a Szabad Ifjúság is, de a többi újsággal ellentétben leginkább a szervezkedő hazai egyetemistákkal foglalkoztak, az egyes ifjúsági szervezetek eseményeivel, javaslataival, véleményeivel. Ami végül is logikus. Ahogy a szakszervezeti Népszava kiemelten foglalkozott szakszervezeti hírekkel, úgy a Szabad Ifjúság azokkal a hírekkel, amelyek a saját célközönségét érintették. Arra viszont, hogy a sporthírek közül miért pont az éppen akkor – egyébként jórészt magyar sikerekkel – véget ért finn–magyar atlétikai összecsapást emelte ki a lap, nem tudunk magyarázatot adni, de lehet, hogy az ifjúság az atlétikát jobban szerette, mint a focit, amelynek fejleményeiről viszont kimondottan szűkre szabottan írt a lap.
A legérdekesebb része a lapnak az az oldal, ahol a véleménycikkek jelentek meg, és ahol ekkor már hosszas vita folyt cikkek és olvasói levelek formájában Rákosi Mátyásról és a róla elnevezett korról. A lap egyik legismertebb szerzője, egyben szerkesztője Tábori András volt, aki markáns véleménycikket fogalmazott meg a politikusról és arról az időszakról, amikor a hatalmat gyakorolta, és kimondottan éles hangon írt róla, kritikus volt vele szemben. Ami nem csoda, hisz Tábori, aki tagja volt a Petőfi Körnek is, már a korabeli sajtót is kritizálta bátortalansága és a hatalommal való megalkuvása miatt egy korábbi véleménycikkében. A lap október 23-i számában közöltek egy olvasói véleményt, ami Tábori Rákosi-cikkére érkezett, és amire ő maga válaszolt egy újabb írással. A kereskedelemben dolgozó olvasó megvédte Rákosit, elkente a vele és rendszerével kapcsolatos problémákat, bagatellizálta a személyi kultusz időszakának szörnyűségeit:
Nem vitás, hogy követett el hibákat, de azt hiszem az ő helyében más is követett volna el. A forradalom viharában egy országot elvezetni, annyi gond és probléma között nem éppen egy könnyű feladat. De ott voltak a Központi Vezetőség többi tagjai, a párt legelső őrhelyén álló tagjai, elvtársak, akik látták a hibákat. Miért nem vetették fel a hibákat, miért nem használták a bírálat fegyverét és miért csak most vetik fel a Rákosi-kultusz problémáját?
Hosszú válaszcikkében Tábori András kitartott korábbi véleménye mellett, ugyanakkor rávilágított arra is, hogy Rákosi Mátyás és a kommunista párt nem egy és ugyanaz, és azért, mert Rákosi bűnös, attól még a párt nem az, és csak az a tény, hogy Rákosi volt a párt feje, még nem mentesíti őt a bűnei alól. De a nagy problémának a tájékozatlanságot tekinti, bár nem fejti ki, hogy ez kinek a hibája, a sajtóé, a politikáé vagy mindkettőé:
Néhány megjegyzésemet, amelyet Tóth István elvtárs leveléhez fűzök, csak azzal kezdhetem: ez a jó szándéktól fűtött levél számomra világosan bizonyítja, hogy a nép, különösen az ifjúság még nem ismeri eléggé a való helyzetet Rákosiról és politikai irányvonaláról.
Ha volt abban az időben valamennyire kritikus hang az újságok valamelyikében, akkor a Szabad Ifjúságban. Részben ennek is volt köszönhető, hogy október 23-a után nem jelent, nem jelenhetett meg többé a lap. A szerkesztőség tagjai a forrongó fiatalság mellé álltak – hisz maguk is azok voltak –, ami miatt a forradalom leverése után már dolgozni sem tudtak. Például az idézett Tábori Andrást – bár börtönbe végül nem került, de büntetésképpen – évekig nem engedték még csak szerkesztőségek közelébe sem.
Esti Budapest
A Fővárosi Tanács és a budapesti pártbizottság közös napilapja több szempontból is speciális eset volt. Az egyik az volt, hogy szorosan a fővároshoz kötődött, ezért olyan cikkeket is tartalmaztak egyes lapszámok, amiket a normál hetilapok nem. Voltak benne például várostörténeti és városismereti cikkek. A sportrovatban népszerűsítették a budapesti és környéki kirándulóhelyeket. A kultúrrovat pedig nemcsak felsorolta a fővárosi színházak és mozik műsorát, hanem egy-egy előadást, eseményt kiemelve mutatott be, az október 23-i lapszámban például a Madách Kamara Bernard Shaw-előadását. A legérdekesebb azonban a Nem járja! címen futó rovat volt, ami egy-egy mondatban kiemelte a fővárosban tapasztalható anomáliákat. Október 23-án például megtudhattuk a következőket: a Nagy Lajos király úti lakótelepen a gyógyszertár még nem nyitott meg; az Ofotért üzleteiben továbbra sem kapható 9x12-es normál fényes fehér vékony papír; tartós hiánycikk a 34-es tornacipő; a KERAVILL 10. fiókjában megvásárolt kerékpárcsengő pedig annyira gyatra minőség, hogy egy hét alatt elhasználódik.
A lap megjelenés szempontjából sem olyan volt, mint a többi napilap: nem reggel jelent meg, hanem később. Bár nem is este, ahogy a neve sugallta, hanem délután 4 és 5 óra között került utcára. Akkor még más sajtóviszonyok voltak, mint közösségi médiás napjainkban, amikor a bulváron kívül más nyomtatott napilap meg sem tud élni a piacon. Bár az 1956. október 23-i Esti Budapest délután jelent meg, az addig lezajlott események nem jelentek meg az újságban, így a politikai hírek nagyjából ugyanazok voltak, mint a többi napilapban: a jugoszláv–magyar tárgyalások, a lengyel helyzet és a szervezkedő hazai fiatalság.
A fővárosi lapban azonban éles hangú, kritikus cikkek is megjelentek aznap. Asbóth László Merre tartunk, hova vezet az útunk? című cikkében például arra mutatott rá – de persze nem magától, hanem, mint írta, a budapesti autóbuszvezetők által a lap felé feltett kérdésre válaszolva –, hogy Rákosi bukása és a sztálinista úttól való eltérés nem hozta el a megtisztulást, amolyan mismásolás lett csak belőle, félig-meddig lett elvégezve a feladat. Ezért a cikkíró szerint az lenne a célravezető, hogy
„minél előbb üljön össze a Központi Vezetőség, tisztázza a fennálló politikai és gazdasági helyzetet és biztosítsa végre az igazi pártegység megteremtésének feltételét!”
Eközben egy másik publicisztika, mely a „Tavasz októberben″ címet kapta, így, idézőjellel, mintha Asbóth cikkét akarta volna ellensúlyozni. Nem tagadta, hogy épp forrong az ország, ugyanakkor világossá tette azt is, hogy az imperialista restaurációs erők is kihasználhatják ezt a helyzetet. A névtelen szerző a józan ész alapján történő megújulás mellett tört lándzsát, és a kommunista pártot biztosította a sajtó teljes körű támogatásáról – miközben utalt arra a szintén 56-ban (nyáron) folyt Petőfi Kör-vitára is, ami az újságok szerepéről folyt. Az Esti Budapest szerzője, ellentétben a korábban idézett Szabad Ifjúság újságírójával, elutasította a sajtó kritikáját, hogy az megalkuvó és gyáva lenne. Az Esti Budapestnek is ez volt az utolsó száma. Október 27-én ugyan kiadtak egy rendkívüli számot, ám azután nem jelent már meg a lap, helyét az Esti Hírlap vette át a forradalom leverését követően.
Irodalmi Újság
Az utolsó lap, ami 1956. október 23-án megjelent, a magyar írók hetilapja volt, melynek szerkesztőbizottságában olyanok foglaltak helyet, mint Zelk Zoltán, Örkény István vagy Németh László. Az újság aktív szerepet vállalt a forradalom során. Október 23-án mindössze egy egyoldalas különszámot adtak ki, amiben a magyar írók forradalom mellett kiálló kiáltványa volt olvasható, illetve a Lengyel Írók Szövetségének címzett rövid nyílt levelük. Nagyon másban reménykedtek, mint ami aztán történt, például az, hogy a lap többé nem jelent meg. A forradalom leverése után az Irodalmi Újságot betiltották, 1957 márciusában indult újra, „konszolidált″ formában és új néven: Élet és Irodalomként jelent meg, ami a mai napig működik.
(Borítókép: Bor Ambrus – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
