A tér, amit a pestis tett jelentőssé – A Szentlélek tér története

A jó, a nagy és a csúf

Ha Pest felől, az Árpád hídon át érkezik az ember Budára, három tér fogadja. A hídon túl ott a Flórián tér, mint egy végtelen, nagy mező, melyet nagyrészt szocialista bérházak szegélyeznek. Olyan, amilyen, lehet utálni és szeretni (mi például bírjuk), mindenesetre Óbuda egykor modern arcát mutatja, bár az ott álló Flórián üzletközpontra és egy kisváros teljes lakosságának lakóhelyéül szolgáló Faluházra manapság már nehéz lenne ráaggatni a modern jelzőt. A tér békésen terpeszkedik el tehát a híd budai hídfőjénél, ráadásul a Fogadalmi oltárnak vagy másik nevén a Szent Flórián-szoborcsoportnak köszönhetően, a hiedelem szerint legalábbis, védi Budapestet a földrengéstől, a tűzvésztől és a döghaláltól is.

A híd alatt van egy másik tér, a Szentlélek, mely mindig is jelentéktelenebb volt, mint a Flórián, és még mostoha sors is jutott neki. Hiába állnak ott szép régi műemlék épületek, és hiába ér egybe a környék harmadik, egyben legkisebb, de a kerület egykor legfontosabb és legszebb terével, a régi házaktól körbeölelt, festői Fő térrel, a szocialista várostervezés ilyesmikre nem volt tekintettel, sőt, valójában semmire, kizárólag a gyakorlati szempontokat vette figyelembe. Ezért oda tervezték az Árpád hidat, részben a helyére, a húzás pedig így lecsökkentette a Szentlélek tér méretét, és még el is nyomta a híd által, ráadásul évtizedekre egy buszvégálomássá és HÉV-megállóvá jelentéktelenítette el, amin a pár éve kezdődött rehabilitációs munkálatok igyekeznek javítani. Ha az itt található megállók nevében (Szentlélek tér) nincs benne a tér szó, sokáig nem is gondolta volna az arra járó és nem óbudai ember, hogy ott végül is egy tér van. 

Járvány után feltámadás

A még önálló Óbuda városának történelmi központja a mostani Fő tér volt, a közvetlen szomszédságában lévő másik tér pedig akkor nyerte el jelentőségét, amikor az 1738–39-es pestisjárvány – melynek közel 1000 áldozata volt – után nem sokkal, 1740-ben elkészült a Szentháromság-szobor, aminek költségeit a városka földesura, gróf Zichy Péter felesége, Óbuda bírája, Segetha Tamás, valamint tehetősebb polgárai állták. Az adományokból felállított szoborcsoport egyfelől a pestisjárvány áldozatai előtt tisztelgő emlékmű volt, másfelől pedig az óbudaiak hittek abban, hogy ez majd megvédi őket a további pestisjárványoktól és az egyéb hasonló csapásoktól. 

Ezt követően épült fel az a két szép nagy épület, amely jelenleg meghatározza a tér arculatát a tömegközlekedés (buszvégállomás és HÉV) meg az Árpád híd mellett. Előbb a már említett Zichy Péter fia, Miklós építtette fel 1746 és 1752 között az itt álló kastély főépületét, majd pár évvel később, 1754 és 1757 között a melléképületekre is sor került. Az épületegyüttes sorsa később rosszabbra fordult, veszített jelentőségéből, raktárként is működött többek között, majd az 1950-es években szükséglakásokat alakítottak ki benne. Az 1970-es években a főépületet felújították, és művelődési házként működött, majd felosztásra került több múzeum között: a Vasarely, a Kassák és az Óbudai Múzeum működik benne ma is. Továbbá itt találjuk a Térszínházat, ami pont a 2023/2024-es idényre hirdette meg az új kezdetét, illetve egyik kedvenc nyári koncerthelyszínünket, a Kobuci Kertet.

A másik fontos épület az Óbudai Gimnáziumé, ami a kacifántos Szürke Nénék Intézetének Kisdedóvója, Elemi és Polgári Iskolája néven kezdte meg működését 1878-ban. Az ún. szürke nénék kezdetben hárman voltak (a számuk azonban dinamikusan nőtt, a századfordulón már 15-en szolgáltak), a Páli Szent Vincéről elnevezett Szatmári Irgalmas Nővérek közül érkeztek, és szociális, gyógyító meg tanító feladatokat láttak el. Az iskola egy A és egy B épületből áll, első körben csupán az utóbbit kapták meg, de 10 évvel később érkezett hozzá a másik is. Ezek akkor még földszintes házak voltak, de ahogy nőtt meg fejlődött az iskola, úgy növelték ráépítésekkel egyre magasabbra az épületeket is. Az iskolát 1948-ban államosították, 1956 óta pedig kizárólag gimnáziumi oktatás folyik a falai között. Eleinte Martos Flóra nevét viselte, majd a rendszerváltás után váltott a puritán Óbudai Gimnázium névre. 

Hol tér állott, most híd és buszhalom

A II. világháborút követően az 1950-re felépült Árpád híd pecsételte meg a Szentlélek tér sorsát (ekkor át is keresztelték Korvin Ottó térre). Bumfordi módon úgy tervezték oda a hidat, hogy az pont telibe találta a teret, amelynek méretét emiatt jelentősen lecsökkentették. Újabb fordulatot a HÉV 1972-es megérkezése hozott, az ekkor kialakított megállóhoz pedig egy BKV-buszvégállomást is csatoltak. Ezzel vette kezdetét a tér közlekedésicsomópont-karrierje, amit később a hídon, a tér fölött megálló további buszok és a villamos (ami 1984-től áll meg ott) egészített ki. Ezt követően néhány évtizedre megállt az idő a Szentlélek téren, változás mindössze annyi történt, hogy szép lassan erodálódott az egész, és hiába volt mellette Óbuda épített ékszerdoboza, a Fő tér, az nem húzta fel magával. Sokáig nem volt jó letekinteni a Szentlélek térre, amikor az ember az Árpád hídon keresztül átjött Budára. 

Az egyre áldatlanabb állapotok és a szinte már gyomorforgatóan gusztustalan bódék sorsát aztán a 2020-as évek eleje pecsételte meg. Ekkor jelentették be, hogy a teret több hullámban megújítják. Még nincs kész teljesen, de már alakul, és szívesen néz le rá az ember a hídról. A lerobbant bódékat megszüntették, a helyükön modern szolgáltatókomplexum épült, de úgy általában véve rendezték is a teret. Persze itt-ott van még mit alakítani rajta, és ha megnézzük az eredeti látványterveket, akkor azt is látjuk, hogy van, ami még nem valósult meg. De a romlás megállt végre, és lehet, hogy ez nem másnak köszönhető, mint az 1950-ben elbontott, majd 2000-ben visszaépített Szentháromság-szobornak, ami újra védi a teret meg egész Óbudát a romlástól és a csapásoktól.  

(Borítókép: Major Kata - We Love Budapest)