Évtizedekig Budapest leghosszabb hídja volt – Az Árpád híd története

A pesti és a budai lakosok által megfogalmazott igény hivatalosan az Erzsébet híd átadásának évére, 1903-ra datálódik, ekkor merültek fel az első konkrét kérések egy újabb átkelőről. Az 1908-as városfejlesztési törvénycikkben rendelték el az építkezést, bár az I. világháború következtében csak 22 évvel később tudták kiírni a pályázatot.

Az eredményhirdetés érdekesen alakult: az első két helyet összevonva ítélték oda négy mérnöknek, végül 1932-ben dr. Kossalka János műegyetemi tanár kapott megbízást a híd tervezésére. Hét év telt el az első kapavágásig, amikor is megkezdték a 928 méter hosszúra és 27,6 méter szélesre tervezett híd felhúzását, inkább a szolid célszerűségre, mintsem az esztétikumra figyelve. Komoly fejtörést okozott a mérnököknek az itt négy ágra szakadó Duna, ezért mind a Hungária körutat, mind a Margitszigetet meg kellett hosszabbítani, hogy a híd arra is „támaszkodhasson” – utóbbit 130 méterrel növelték meg egy újszerűnek ható megoldással.

A II. világháború közbeszólásával 1943-ban félbeszakították a munkálatokat, addig csupán az alépítmény és a budai nyílások egy része készült el. Ebben az állapotában érte a hidat a német csapatok visszavonulása, ami – a többi budapesti híddal ellentétben – robbantás nélkül zajlott, azaz a fővárosi hidak közül egyedül ez a híd úszta meg megsemmisülés nélkül.

Az építkezést 1948-ban folytatták immáron Láng-Miticzky Tibor felügyeletével és kisebb-nagyobb botrányokkal. Minél előbb szerették volna befejezni ugyanis a lehető legkevesebb anyagfelhasználással, hogy több átkelőhelyet lehessen forgalomba helyezni. Ennek következtében a hídpálya a tervezett 27,6 méter helyett mindössze feleakkora lett.

1950. november 7-én történt meg a hivatalos átadás. 

Budapest addigi leghosszabb és legészakibb hídja négy vasszerkezetből állt, amelyek között a Hajógyári-sziget fölött egy 45 méteres, a Margitsziget felett egy 90 méteres vasbeton áthidalás épült. A hídon két villamosvasúti vágánnyal 11 méter széles közúti sáv létesült, valamint két – egy-egy méter széles – járda. Az aktuális politikai helyzetre való tekintettel a Sztálin híd elnevezést kapta. Hat évig viselte ezt a nevet, majd az új politikai szelek elfújták, és 

átkeresztelték a mai napig használatos Árpád hídra.

A kezdeti időkkel ellentétben a hatvanas, hetvenes években izgalommentesen teltek a híd napjai, ha a budai és pesti oldalon beindult lakótelepi építkezések miatt megnövekedett közúti forgalmat nem számítjuk ide. Indokolttá vált a tehát a bővítés, amelynek kezdete különféle okok miatt egészen a hetvenes évtized végéig elhúzódott. Kiszélesítették a forgalmi sávot (a hídon áthaladó 1-es villamos 1984 őszétől a Bécsi úti végállomás és a Lehel út között közlekedett), majd a korszerűsítéseknek köszönhetően a nyolcvanas évek közepére a Flórián téren felül- és aluljárórendszer épült, ami a hídra terelte a forgalmat, továbbá a pesti oldalon megépült a Váci út felüljárója is.

A híd közepén megszüntették a villamosperonokat, a Margitszigetre innentől kezdve csak gyalog vagy busszal lehetett eljutni. Az újabb nagy átadás szintén egy november napon, 5-én esett meg: 1984-et írtunk akkor, és azon a napon lett az Árpád híd Budapest legnagyobb kapacitású dunai átkelője. 1993-ban érte az újabb felújítás, de a tényeket illetően nem történt változás: a mai napig az Árpád híd a főváros talán legforgalmasabb hídja, viszont már a nem a leghosszabb, mivel a 2008-ban átadott közel 2 kilométeres Megyeri híd elvette tőle ezt a címet.