A Rákóczi út külső szakasza – a Keleti előtt – nem az a része a városnak, ahol csak úgy, kedvtelésből sokan lófrálnának. A Rumi Café sem az a hely, amit kiszúrunk a buszról, hogy na, ide biztosan bemegyünk – nincs rajta semmi feltűnő, sem pozitív, sem negatív irányban, beleolvad a kicsit megszürkült kapualjak közegébe. Pedig ha valaki szereti a perzsa konyhát, nyitott erre a kulináris hagyományokban gazdag, sem a törökre, sem az arabra, sem az indiaira nem hasonlító, de picit mindegyikre emlékeztető gasztronómiára, akkor a legjobb helyen jár.
A Karimi család 10 éve érkezett Teheránból, az édesapa, Ali Akbar és a fia, Ali Asghar 2020-ban nyitotta meg a Rumit, úgy vélték, hogy jók a helyi perzsa éttermek, de hiányzik belőlük valami, amitől olyan lesz az étel, mintha egy egész asszonykórus készítette volna otthon valami családi ünnepre, sok szeretettel. Mondhatnánk, hogy házias, de a kulturális különbségek miatt nem ez a legtalálóbb szó. Mindenesetre mikor megnyitották a Rumit, a család beállt mögé, volt, aki felszolgált, volt, aki menedzselte, az anyuka pedig a konyhát vette birtokba. A nyitás után nem sokkal jött a Covid, és bár a kiszállítás megmentette őket, de csak az idei évtől vannak megint fellendülőben.
A helyi iráni közösség tagjai lelkesen látogatják őket, de szeretnék, ha a magyarok is jobban megismernék az iráni ételeket. Tavaly hoztak egy teheráni séfet, mert – mint megtudtuk – a perzsa konyha nem az a hely, ahol egy ember is könnyedén tud teljesíteni, különösen nem egy étterem esetében. Az ételek nagy része ugyanis lassan, különleges odafigyelés mellett készül, aprólékos és sokösszetevős, így szerették volna, ha az örökölt háziasszonyi szív és a tapasztalat mellé egy profi is kerül a konyhára, meséli Nora Karimi, a tulajdonos lánya, aki szintén kiveszi a részét a munkából, most például minket vezet be az iráni konyha rejtelmeibe.
Az étlapnak három nagy szakasza van, van egy pizzarészleg, amit nem kóstoltunk, de elmondás alapján ez is egyfajta iráni pizza, nem az olasz vonal. Mi viszont a perzsa konyha kevésbé ismert arcára voltunk kíváncsiak, úgyhogy a faszenes húsok és a perzsa specialitások felé vettük az irányt.
A perzsa konyha alfája és ómegája a rizs – tudjuk meg Nóritól –, a basmati rizshez hasonló, hosszú szemű, pergős rizs főzésének hosszadalmas és különleges alaptechnikája van, rengeteg mosással és öblítéssel, hogy a keményítőtől teljesen megszabadított rizs tényleg szemenként válogatható legyen. A jó perzsa rizst – nem vicc – főzés közben is leöblítik egyszer a tökéletes végeredmény érdekében, de van olyan technika is, mikor vékonyra karikázott, olajban sült krumplit vagy kenyeret tesznek az edény aljára, hogy a rizs oda ne égjen. A ropogósra sült kiegészítő egyébként minden esetben jutalomfalatnak minősül, annyira finom.
A sáfrány szintén nagyon fontos alkotóelem, köretekre, húsokra egyaránt használják. Bár vannak külön levesek, előételek, köretek és főételek, étkezésnél általában minden egyszerre kerül az asztalra – a desszertet leszámítva –, így egy padlizsánkrémet, ami ez esetben nem egy törökös/arabos vonal, hanem teljesen más irány, nyugodtan tunkolhatunk házi kenyérrel, de fogyaszthatjuk a sült húsok mellé is, salátaként. Egy a lényeg: a perzsa konyha nem egy magányos műfaj, érdemes többen összegyűlni, bár a most trendi sok kis tányér pár falat étellel sok pénzért vonalhoz képest itt sok esetben egy nagy tányér van, amiről mindenki vehet magának.
Elsőként egy előétel-válogatás érkezett – ilyen egyébként van az étlapon, de nem bírtunk magunkkal, és pakoltunk még rá ezt-azt külön is. A mast-o-khiar az iráni tzatziki, egy fűszeres, mentás, joghurtos uborkasaláta. Náluk is van hummusz – kicsit tömörebb, neutrálisabb fajta –, falafel – ami hozza, amit egy falafelnek tudnia kell – és hagymás, petrezselymes, uborkás paradicsomsaláta, ami a Balkántól Iránig mindenhol népszerű, ezeket bármelyik kezdőnek jó szívvel ajánljuk.
Az extrák közé tartozott egy olívabogyós, diós, gránátalmamelaszos előétel, a zeytoon parvardeh, ami nekünk speciel nagyon ízlett, de a karakteres ízét nem biztos, hogy mindenki azonnal megszereti. A savanyított, félkeményre főzőtt karfiol, répa, paprika, hagyma szintén haladó szint, de nagyon jól megy a füstös húsokhoz. A kétféle padlizsánsaláta volt talán a kedvencünk a gazdag tálról: a kicsit pikáns, paradicsomos, grillezett padlizsánkrém, a mirza ghassemi és a krémes, joghurtos, fűszeres kashke bademjan.Az előételek mellé nagyon megy a barbari, az a puha, meleg, helyben készült, a török pidéhez hasonló, szezámos laposkenyér, amit főleg reggelire esznek, de szerencsére felkerült az étlapra, mert behozhatatlan előnye van a bolti pitákkal szemben.
A grillszakasz szintén nagyon izgalmas, bátran válogathatunk akár adagonként, de érdemes kipróbálni egy többszemélyes mixtálat is, ahol többféle hússal és páccal ismerkedhetünk. A kezdők a joojeh kebabbal, a hagyományos, faszénen sült sáfrányos csirkével nem nagyon nyúlhatnak mellé. A csirkehús sajnos sokszor kiszárad a sütéstől, itt viszont csirkemell létére is szaftos marad, azzal a mennyei füstaromával, ami a faszenes húsokra és zöldségekre jellemző.
A kebab kududeh birka- és marhakeverék minicsevapok, míg a negini kebab – az egyik kedvencünk – darált bárány és borjú keveréke, sáfrányos csirkekockákkal vegyesen nyársra tűzve. A kebab shishlik, vagyis a faszénen sült bárányborda, a borjúfilé nyárson vagy a sáfrányos sült csirkeszárnyak pedig annak jó választás, aki a darált húsos, micses világnál konkrétabb húsélményre vágyik.
Ha tudtunk volna még enni, biztos megkóstoltuk volna az olyan, tradicionális perzsa egytálételeket is, mint a szárított citromos ghormeh sabzi, de mivel a grillek és a krémek teljesen eltelítettek, ezt majd egy következő alkalommal tesszük meg. A Rumi Café egy nagyon kedves, családias hely, igazi szívélyes kiszolgálással, jól elkészített, autentikus ételekkel. Ha ismerkedni szeretnénk a perzsa konyhával – kezdőként vagy haladóként –, biztos, hogy ez a legmegfelelőbb hely a városban.
ELÉRHETŐSÉGEK
Rumi Café & Restaurant
