A mexikói–magyar pékség, aminek lelke van – Tortuga és Pohánka

Karen Avila nyolc éve érkezett Budapestre egy 10 napos kiruccanásra, de az első órákban beleszeretett a városba, így aztán úgy döntött, itt marad. Az oaxacai lány eredeti szakmájában, tanárként helyezkedett el, és évekig tanított különböző nyelviskolákban, a munkaidő végével azonban titkos szenvedélyének, a sütésnek hódolt. Mint mondja, főzni úgy tanult meg, hogy a nagymamáját nézte, ahogy a konyhában tevékenykedik, de a sütést is autodidakta módon kezdte. Számára mások etetése az alapvető boldogságforrás, de mivel ő volt az okos lány a családban, muszáj volt értelmiségi szakmát tanulnia. Bár titkon mindig arról álmodozott, hogy egyszer lesz egy saját étterme vagy péksége, sokáig maradt a tanítás.

Később találkozott a férjével, aki egyre többször mondogatta neki, hogy valósítsa meg a gyermekkori álmát, és nyissanak egy pékséget. Karen tehát elvégezte a kötelező képzéseket, üzletet keresett, és 2019-ben megnyitotta pici kis pékségét az erzsébetvárosi Wesselényi utcában. A név is, akárcsak maga az üzlet, egy mexikói–magyar egyveleg: a tortuga spanyolul teknőst jelent – nyugalmat sugároznak, és sokáig élnek, reményeim szerint az üzletem is, mondja Karen –, a pohánka pedig a hajdina egyik tájnyelvi elnevezése. Mint mondja, ezzel alapvetően a magyaroknak akart kedvezni, de mint kiderült, a fővárosiak nem nagyon ismerik ezt a szót. A pékséget nagyon piciben kezdték: az első hetekben napi 10 kenyér készült, Karen pedig az üzlet elé, az utcára állt ki kóstoltatni. A vevőköre azonban szép lassan bővült, akárcsak a szortimentje.

Mára mindennap másféle kenyeret sütnek, délelőtt és délután is, a péksütik száma is jócskán megugrott, és folyamatosan nő. Egyrészt mert Karentől lehet kérni – így került a kínálatba anno a kakaós csiga is, ami nélkül, úgy tűnik, nem nagyon tudunk élni –, illetve ő maga is kísérletezik hazai, mexikói és fúziós receptekkel is – előtte azonban kikéri a vevők véleményét is. Így ha elég régen járunk a Tortugába, könnyen meglehet, hogy a mi ízlésünk szerint alakítanak egy kiflit vagy egy babkát – ami egyébként szintén a vendégek megugró érdeklődése nyomán került a pultba. De a magyarok tekercsmániája nyomán született meg az enyhén édeskés tésztából a sajtos-jalapeñós csiga is.

Bár a szortiment nagy része a magyarok számára ismert termékekből kerül ki, azért találunk bőven mexikói sütiket is – az évente négyszer változó szezonális kínálat egyik darabja jelenleg a pan de muertos – vagyis a halottak kenyere –, az a puha, kerek sütemény, amit citrusokkal ízesítenek, és porcukorral szórnak meg. Bár az eredeti mexikói sütemény cipó méretű, a magyar gyomorra gondolva zsemle méretben is kapható. Állandóan kapható a különböző cukros mázakkal lefedett concha, délutánonként pedig a bolillo, ami egy ducibb kifli formájú, mexikói pékáru, Karen egyik legnagyobb kedvence.

A sok finomság mellett azonban van egy olyan előnye a Tortuga és Pohánkának, amivel a budapesti kézművespékségek nagy részét beelőzi: a hangulat. 

Bár imádjuk a dekára kimért, precízen porciózott skandináv kenyérkultúrát követő hazai pékségeket és a self-made pékek birodalmait, Karenéknál olyan a hangulat, hogy már a belépéskor megédesítik a napunkat, pedig még nem ettünk semmi cukrosat. Karen nemzetközi kis csapatában találunk magyar, mexikói és szlovén kollégát is, de összeköti őket az a jókedv és tanulni vágyás, ami süt a pultból. Ráadásul belépéskor csak a pici helyiség pultjának egyik oldalán kínálják a pékárut, a másikon a lányok épp a kenyeret metszik be, a kalácsot fonják, az orejast (a pálmalevél mexikói megfelelőjét) tekerik, közben pedig beszélgetnek. Ettől pedig az az érzésünk támad, hogy nem egy pékségben, hanem valaki konyhájában vagyunk, és tulajdonképpen kedvünk támad megkérdezni, hogy van-e egy fölös kötény, mert beszállnánk.

Valójában mindegy, hogy friss kakaós csigára, foszlós kalácsra, kamut búzából készült kovászos kenyérre, mexikói péksütire vágyunk, vagy csak sok őszinte mosoly és jó hangulat hiányzik a napunkból – a Tortuga és Pohánka pár négyzetméterén mindet megtaláljuk.