Az osztrák családi cég, a Julius Meinl első budapesti pörkölőüzeme 1910-ben nyílt meg, nem sokkal később pedig már a Budafoki úton működött a korszerűbb, nagyobb gyáruk. A magyarországi Meinl-üzletek a II. világháború után szovjet tulajdonba kerültek, majd 1952-ben államosították őket, ebből jött létre a Csemege Kereskedelmi Vállalat, amely a 60-as évekre az ország legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi cége lett. A szocializmus első évtizedeiben a Csemege árukínálatban és szolgáltatásban úgy viszonyult az átlagos boltokhoz, mint ma a Culinaris a sarki éjjel-nappalihoz. A Csemegén belül 1984-től újra működött Meinl-részleg, a rendszerváltás idején pedig az osztrák anyavállalat 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a vállalatban. Később a Meinl a belga Delhaize-csoporttal fuzionált, az üzletek Smatch és Match néven futottak tovább, majd a 2010-es évek elején végleg kivonultak Magyarországról.
A Csemege prémium-árukínálata és szolgáltatásai nem a semmiből nőttek ki a szocializmus alatt, hanem mélyen gyökerező hagyományhoz kapcsolódtak. A Julius Meinl-féle bolti kultúra pontosan szabályozott szakmai követelményeket követett. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Csemege-kiállításának egyik legérdekesebb tárgya egy 1937-es Julius Meinl-tanonckönyv, amelyből kiderül, hogy a kereskedői munka mennyivel több volt annál, hogy valaki kiadta az árut. A szabályokat néha megmosolyogtató szigorúsággal fogalmazták meg, például: „A vevő előtt tilos reggelizni vagy uzsonnázni. Üzleti ügyeket megőrizni – nem pletykázni”. A legfontosabb elv pedig azóta sem változott:
A vevőnek mindig igaza van.
Az eladó a Csemegében is tanult kereskedő volt, aki ismerte az árut, úgy tudott ajánlani, hogy a helyzet kedves, elegáns maradt, nem csapott tukmálásba. Különösen nagy jelentősége van ennek a hagyománynak, ha tekintetbe vesszük, hogy a klasszikus, pult mögötti áruismeretre, személyes kiszolgálásra épülő kereskedőképzés mára lényegében eltűnt. A mai középfokú kereskedelmi képzések már más, webáruházi, marketinges, digitális ismereteket adnak át.
A Csemege nyugati színvonalú szolgáltatásai közé tartozott a házhoz szállítás is, amelynek már a háború előtt nagy hagyománya volt. A korábbi, személyesebb kapcsolatokra épült kereskedelmi világban természetes volt, hogy nem a vásárló cipelte haza az árut, a boltok sokszor inasokkal juttatták el a csomagokat a háztartásokba. A II. világháború után azonban az államosítás, az áruhiány és az alapélelmiszerekért való sorban állás időszaka után előbb meg kellett teremteni a feltételeket ahhoz, hogy egyáltalán legyen mit hazavinni. A 60-as évekre jobb lett a helyzet. Bár a hiánygazdálkodás nem tűnt el, a Csemegénél saját termelőüzemek indultak, ami segítette a stabilabb kínálat létrejöttét. Ekkor indult el újra a házhoz szállítás, méghozzá ingyenes szolgáltatásként, a rendszert hamarosan olyan vállalatok is átvették, mint például a Közért. A vásárló telefonon leadta a rendelést, a boltban összeállították a csomagot, majd gyalog, biciklivel, kocsival eljuttatták hozzá. A szolgáltatás egészen a rendszerváltás környékéig fennmaradt.
A Csemegének egyébként több olyan szolgáltatása is volt, melyekről hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak az elmúlt években találták ki őket:
- Önkiszolgálás: 1958-ban a Damjanich utcában a Csemege nyitotta meg Magyarország első önkiszolgáló élelmiszerüzletét. Ez óriási váltás volt a korábbi rendszerhez képest, amikor az egyes részlegeken külön kellett kikérni az árut, fizetni a pénztárnál, majd ismét sorban állni a másik részlegen és újra fizetni.
- Kóstolósarok: A Csemegében már akkor működtek kóstolók és látványos termékbemutatók, amikor ezt még nem bolti marketingnek / in-store samplingnek hívták. Egy-egy akcióhoz külön sarkot, enteriőrt és hangulatot teremtettek, például teázáshoz vagy külföldi tematikákhoz.
- Bevásárlókosár-fejlesztés: Az önkiszolgáló vásárláshoz kapcsolódó egyik legfontosabb innováció a bevásárlókosár, amelynek számos változatával kísérleteztek az 50-es években. Korábban az emberek a saját, otthonról hozott kosaraikba pakoltak.
- Saját termelőüzemek: Csemegés különlegesség volt a saját cukrászüzemben készült parfétorta, a hidegkonyhai üzem ünnepi hidegtáljai, a saját rizspuffasztóban előállított Zizi (amely nevét állítólag a cég egykori igazgatója, Házi Zoltán után kapta) vagy a csodásan összeállított Csemege-kosarak, amelyek a csomagolóüzem tudását dicsérték.
- Frissen darált kávé minden otthonba: A boltok jellegzetes illatukat az önkiszolgáló kávédarálónak köszönhették, amelynek segítségével szinte minden magyar otthonba frissen őrölt kávé kerülhetett, már évtizedekkel a specialtyforradalom előtt.
- A magyar Riviérán: A Balatonnál a Csemege nyári, szezonális üzleteket működtetett. Ezek üzemeltetését ígéretes boltvezető-helyettesek végezték munkájuk elismeréseként, bár a valóságban reggeltől estig tartó, kőkemény szezonmunkát jelentettek.
- Intertourist: Az Intertourist a Csemege valutáért árusító prémiumüzletága volt, ahol külföldieknek és valutával rendelkező vásárlóknak kínáltak minőségi magyar termékeket, például herendi porcelánt, Ajka kristályt vagy Pick szalámit. Ez volt a Csemege legjövedelmezőbb üzletága, ami azt is szolgálta, hogy a valuta visszakerüljön a hivatalos forgalomba. Ők már jóval a rendszerváltás előtt áttörték a vasfüggönyt.
Legközelebb ha egy appon keresztül rendelünk valamit házhoz, jusson eszünkbe, hogy a vásárlók kényelmét célzó szolgáltatások története nem a futárok cikázó bringáival kezdődött. Az MNMKK – Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Volt egyszer egy Csemege című kiállítása régi csomagolásokkal, plakátokkal és történetekkel mutatja meg, hogyan változott meg a vásárlás kultúrája, nosztalgiázhatunk gyermekkorunk csillogó üzletének világában. A tárlat összeállításában Jenei Gabriella kurátor mellett Házi Zoltán, a Csemege egykori igazgatója is részt vett, aki időnként személyesen is tart tárlatvezetést. Régen nem volt minden jobb, de a Csemege igen, amiről a kiállításon is meggyőződhetünk.
(Borítókép: BRFK helyszínelési fényképei – Budapest Főváros Levéltára – Fortepan)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
