Gyerekeknek hátulgombolós, felnőtteknek vékony nadrág, szoknya, fehér ing, szalmakalap. Savanyú bor a szomjúságra, könnyű, savanyú ételek fogyasztása; lavórban, lemezkádban, teknőben fürdés, fellocsolt udvar és padló. Klímaberendezés híján nem volt más választás, mint ezekkel a módszerekkel védekezni a nagy melegben. Még a mi gyerekkorunkban is ritkaságszámba mentek a hőhullámok, amelyek ma már sajnos nyaraink természetes és kényszerű velejáróinak számítanak. Az ellene való védekezésnek ma már kifinomultabb formái vannak (légkondi), mint egykor, de a főváros utcáit járva ilyenkor is ugyanúgy szenvedünk, mint eleink. Főleg, hogy eddig 18 alkalommal mérték Budapesten a napi legmagasabb hőmérsékletet, és ezzel Szerep község és Kaposvár után Budapest a harmadik város az országban, ahol leggyakrabban dőlnek meg a melegrekordok.
A főváros az elmúlt évtizedekben egyre felkészültebben áll elébe a hőhullámoknak: hűsítőszigeteket hoznak létre a forgalmas, felforrósodó tereken, ivókutakat biztosítanak a köztereken, locsolják az utakat, a parkokat, a síneket a forróság által leginkább sújtott lakóövezeti területeken. De hogy védekeztek egykor a meleg ellen a fővárosiak?
Zsúfolásig megtelt fürdők, kávéházak
Az aszályok sem ismeretlenek manapság, gondoljunk csak az előző évre. Száraz időszakok persze régen is voltak, de kisebb gyakorisággal. A 19. század legnagyobb aszálya Magyarországon 1863-ban tombolt: az Alföldön nem volt termés, éhen haltak az állatok, és az emberek között is éhínség uralkodott, melynek hatásait több éven keresztül sem sikerült kiheverni teljesen. Az aszály a fővárosban is problémákat okozott, még a 20. században is.
Az 1971–1972-es aszály következtében épült meg a Gellért-hegyi víztároló, amely a Filozófusok kertje alatt található, és kétszer 40 ezer köbméter vizet képes tárolni.
Az 1928. júliusi kánikula idején 38 fok uralkodott, az Esti Kurir így nyújt betekintést a budapestiek mindennapjaiba a több halálos áldozattal járó hőhullám idején:
„Elviselhetetlenül tovább tombol a hőség Budapesten. Az éjszaka a pestiek nagy része úgyszólván le sem hunyta a szemét a rekkenő hőség miatt. A kávéházak teraszai a kora reggeli órákig zsúfolva voltak, és szokatlanul népesek voltak a ligeti sétányok és a fővárosi sétaterek padjai is. Ma reggel mindenki, aki csak tehette – s akit nem szólított az izzadó kőrengetegbe halaszthatatlan munka –, rohant ki a zöldbe, a strandokra, az uszodába. A fürdők ma is úgyszólván mindenütt zsúfolásig megteltek a délelőtti órákban és mind többen kerestek enyhülést a szabad Dunában.”
A lap arról is beszámolt, hogy a lakosok számos panaszt és javaslatot is megfogalmaztak, hogyan kellene kezelni az áldatlan helyzetet. A városi tanács ugyanis nem engedélyezte a fürdők és az uszodák éjszakai nyitvatartását. Az emberek elégedetlenségüket fejezték ki amiatt is, hogy a locsolóautók nem öntözték éjszaka az utcákat.
Új divatot teremtett a hőség
1933-ban is hőhullámtól szenvedtek a pestiek. Az Est így írt az esőhiánytól bekövetkező, embert, állatot, növényt érintő hősokkról: „Míg az emberek elég jól állják a kánikulát, a növényzet rengeteget szenved a meleg miatt. A főváros kertészeti hivatala mindent elkövet, hogy a budapesti növényzetet megvédje a nap perzselő sugaraitól. Az óriási hőségben sok növény hőgutát kap.”
A lap azt is megírta, hogy a BKV elődje, a Beszkárt úgy próbált segíteni dolgozóin a nagy melegben, hogy a kocsiszínben tusolókat üzemelt be, sőt meghagyták, hogy a villamosok ablakát állandóan nyitva kell tartani, hogy járjon a levegő. Emellett a 37 fokos hőség új divatot is teremtett Budapesten.
„Eddig a konzervatívok diadalmaskodtak és nem lehetett elérni azt, hogy – mint Amerikában – kabát nélkül járhassanak a férfiak az utcán. A nagy tömeg illendőségből tovább szenvedett, viselte a nyakkendőt és a kabátot. A kánikula azután győzött az illendőségi szabályok fölött és tegnap már ezrével járkáltak kabát nélkül az utcán. Mára már a nyakkendő is lekerült és jólöltözött divatos férfiak ingujjban, nyakkendő nélkül jártak-keltek a főváros utcáin. A könnyű viselet a hivatalokba, gyárakba, munkahelyekre is bevonult. Nemcsak a magánhivatalokban, hanem sok közhivatalban is nyári ingben, nyakkendő nélkül tartózkodnak a tisztviselők. Egyes foglalkozási ágakban pedig csupán kis úszónadrágot viselnek, így a rakodómunkások, építőmunkások.”
Frissensültet enni az árnyékban, frissre sülni a napon
A filmhíradókból is képet kapunk arról, milyen volt a fővárosi tikkasztó nyár. 1957-ben is „trópusi forróság” uralkodott el a városon, árnyékban 37 fokot mértek augusztus 8-án, de Újpesten 40 fokig emelkedett a hőmérséklet – a fővárosi melegrekord 4,2 fokkal magasabb volt a korábbinál. A filmhíradóból kiderül, hogy a legnagyobb problémát a városban a nem megfelelő jégellátás okozta, az emberek már hajnalban hosszú sorokban álltak a jeges előtt, hogy „harcba induljanak a trópusi meleg ellen”, magyarán hogy a jégszekrényüket feltölthessék a legdrágább kinccsel, a jégtömbbel. Felfrissülést a vízpartok jelentettek akkor is, „mintha az egész város kiköltözött volna a Duna hűs hullámaihoz”, tömegek mentek a Római-partra fürödni, „frissensültet enni az árnyékban, vagy frissre sülni a napon”. A Palatinuson 45 fok feletti hőséget mértek. „Várható időjárás: nem tudjuk meddig, a meleg idő tovább tart” – biztatott kevés jóval a bemondó.
„32 fok árnyékban, és mindez május 11-én? Ilyen kánikuláról a legrégebbi feljegyzések sem számolnak be. Közel 8000 budapesti keresett felüdülést a Palatinuson, hatalmas tömeg lepte el a Dagály utcai strandot, és telt ház volt a Gellért fürdőben is. Reméljük, sok-sok ilyen meleg nap vár ránk a nyáron is” – szólt a filmhíradó egy évvel később.
1963-ban is hőség tombolt a fővárosban – tudható meg a Nyári Napok elnevezésű filmhíradóból. „Hazánk közel egy hónapja tartja Európa hőközpontja címét. Ilyen kutya melegben családi rekordokat döntögetnek a Palatinusra igyekvők is. Megéri, mert akinek szerencséje van, még vizet is talál” – utal a bemondó a tumultusra. „A strandolók 20 százaléka szabadságát tölti, 40 százaléka külföldi, a többi csúsztat. Az útfelbontó vállalat dolgozóit látszólag még a kánikula sem érdekli, ilyen melegben még az aszfalt is ragaszkodó, ha tűsarokkal találkozik.Az utca rendjére persze ilyenkor is vigyázni kell, mennie kell a kemencének is. Csak egy szakmát lehet maradék nélkül irigyelni, a türelem jeget terem” – utal a bemondó jegesemberre. A kisfilmből kiderül az is, hogy a „SZOT-ba utaltak” jártak csak igazán jól, hiszen egy hajón hűthetik le magukat a rakparton.
Úszóstrandok a Dunán
Ahogy ma, úgy régen is menekülő útvonalat jelentettek a nagy melegben a strandok, a fürdők. A Dunán Pestnél a 19. században nyíltak az első úszóstrandok, olyan faépítmények, amelyekből a Dunára fektetve készítettek medencét, és még kabinokkal is fel voltak szerelve. A Duna-fürdők, ahogy nevük is utal rá, a folyó vizét használták medencéikben, melyek öntisztulóak voltak, hiszen a Duna sodrása megoldotta a folyamatos vízcserét. Úszófürdők egész sora nyílt később a városban, a Szent Gellért rakparton, Óbudán a Nagyszombat utcánál, a pesti Dráva utcánál, Kelenföldön, a Kopaszi-gátnál és az Országház előtt. Ezek a fürdők ingyenesen voltak látogathatók a 30-as években, 1936 nyarán több mint 100 ezer embert fogadtak.
A II. világháború idején az egyedi, természetközeli élményt és enyhülést nyújtó Duna-fürdők sajnos megszűntek a bombázások miatt, az 50-es években pedig a fahiány és a fertőzésveszély miatt elvetették megnyitásuk gondolatát. Újraélesztésük a mai napig foglalkoztatja a várostervezőket, nagy szükség lenne rájuk a mostani nagy melegekben.
Felhasznált irodalom
