Amikor Pest, Buda és Óbuda Budapest néven egyesült 1873-ban, a közösségi közlekedés nemcsak gyerekcipőben járt, de eléggé széttagolt is volt, és ez az állapot még jó darabig, 45 éven keresztül fennállt. Az egységesítésre 1918 novemberében került sor, és akkoriban három nagyobb vállalat versengett egymással: a Budai Közúti Vaspálya Társaság (BKVT), a Budapest-Újpest-Rákospalotai Villamos Közúti Vasút (BURV) és a Budapesti Villamos Városi Vasút (BVVV). Az új, egyesítéssel létrejött cég a Budapesti Egyesített Városi Vasutak (BEVV) nevet kapta, és innentől kezdve ez az egy, a főváros irányítása alatt működött vállalat bonyolította Budapest közösségi közlekedését.
A Budapesti Egyesített Városi Vasutak (BEVV) vállalat egy átmeneti képződmény volt, ami mindössze négy évig létezett. 1922. december 27-én szűnt meg, pont aznap, amikor a jogutódját, a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt.-t megalapították. Az új vállalat azonban csak pár nappal később, 1923. január 1-jén kezdett működni. A kezdeti időkben a villamoshálózatot felügyelte, fejlesztette és irányította, majd fokozatosan kiterjesztette fennhatóságát a többi közlekedési eszközre (autóbuszra, siklóra, fogaskerekűre, HÉV-re), majd belevágott a trolihálózat kiépítésébe is.
Első körben tehát a villamosközlekedést fejlesztette az új cég: előbb 1926-ban, majd 1930-ban átszervezte az villamoshálózatot, emellett modern járműveket szerzett be, és új kocsiszíneket is épített. A fogaskerekű 1926-ban került a Beszkárthoz, a sikló két évvel később. A vállalat 1932-ben bekebelezte a Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt.-t, majd a buszhálózat fejlesztése következett. Ez elsősorban az irányítás megszerzését és megszervezését, valamint új járművek megvásárlását és egy új járműtelep (Kelenföld) létesítését jelentette. Ezt követte a trolibuszhálózat fejlesztése. Az első járműveket 1933 és 1944 között Óbudán helyezték üzembe, majd következett a pesti trolihálózat kialakítása, ám közbeszólt a II. világháború, majd ezt követően a vállalat 1949-ben megszűnt, így azt a munkát már nem a Beszkárt fejezte be.
A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. 1949 szeptemberében szűnt meg, és egy elég bonyolult „buszpanama” okozta a vesztét. Persze szó sem volt csalásról vagy gazdasági bűnözésről, hanem az egész a kommunista párt aknamunkájának eredménye volt. Miután az MKP az 1945-ös választást követően csak a harmadik legnagyobb erő lett, elkezdték szorgosan leszalámizni az ellenfeleiket, a kisgazdákat és a szocdemeket. Utóbbiak ültek a Beszkárt vezetőségében, Gerő Ernő pedig a Közlekedésügyi Minisztériumot irányította, így adta magát az ötlet, hogy a baloldali sajtó segítségével a kényszerű buszbeszerzések okán koholnak egy szép kis ügyet, és többek között ez is kikezdi majd a szocdemek népszerűségét. Így is lett, és az addig feddhetetlen vállalat „bemocskolódott”, majd 1949. szeptember 30-án megszűnt.
Amikor a Beszkártot megalapították, a cél az volt, hogy az addig egymással párhuzamosan működő vállalatok versengését megszűntessék és egységesítsék a főváros közösségi közlekedését. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. porba hullásával viszont visszaállt az eredeti helyzet. A BKV csak 1968-ban állt fel, így 20 éven keresztül ismét több, szám szerint három vállalat között aprózódott fel Budapest tömegközlekedése: a villamosok a Fővárosi Villamosvasúthoz, a HÉV a Budapesti Helyiérdekű Vasúthoz, míg a buszok és a trolik pedig a Fővárosi Autóbuszüzemhez kerültek. A Beszkárt emlékét pedig mindössze egyetlen épület őrizte meg: az Akácfa utca 15–23. alatti, 1926-ban felépült neobarokk székház, ami később a BKV székháza lett, sőt, a mai napig az.
