Izlandi kaviár, élő medvebocs és koncepciós per – A Mézes Mackó büfék története

Jó káder, rossz káder

A Mézes Mackó büfé 1955-ben nyitott meg, első egysége a Ferenciek tere közvetlen közelében, a Kígyó utcában volt. A büfélánc mögött az Éttermi és Büfé Vállalat állt, amelyet Onódy Lajos, a korszak egyik legtehetségesebb vállalatvezetője irányított. Onódy amellett, hogy a háború alatt zsidókat és kommunistákat mentett (amiért 1995-ben a Yad Vashem Intézet Világ Igaza kitüntetését is átvehette) focis körökben sem volt ismeretlen, így jó politikai kapcsolatokkal rendelkezett.

Az a típusú figura volt, aki elég nagyvonalúan és rugalmasan kezelte a rá bízott tulajdont, ami többnyire vállalatának érdekében tett „apró szívességek” formájában öltött testet. Sokkal inkább a korszak sajátossága volt, hogy ezek a kis figyelmességek nem mindig voltak elkülöníthetők Onódy személyes érdekeitől sem. Azt azonban nem lehet elvitatni, hogy a körülötte lévő emberek kiválasztásában kizárólag szakmai, nem pedig politikai érvek mozgatták, dolgozóiban pedig maximálisan megbízott. Így volt lehetséges az is, hogy a Mézes Mackó Kígyó utcai első egységének üzletvezetője, a korábban ugyanitt társtulajdonosként csemegeboltot működtető és így a szocialista rendszerben nemkívánatosnak tekintett Tódor Géza lett.

A Mézes Mackó olyan hidegkonyhás ételbár volt, ahol a termékeket elvitelre is lehetett kérni, a legtöbben viszont a pultok mellett állva fogyasztották a büféfinomságokat. A koncepcióhoz az is szorosan hozzátartozott, hogy jóllehet az ételek a Országos Éttermi és Büfé Vállalat üzemi konyhájában készültek, csakúgy, mint a B kategóriás talponállók fogásai, a Mackóban azért kissé feljavították őket, Onódy és Tódor pedig a rangosabb külföldi vendéglátós eseményeken látottakat igyekeztek Budapesten is meghonosítani. A büfékben a szemet gyönyörködtető belső terek, a legújabb konyhatechnikai eszközök és a külsőre is étvágygerjesztő fogások miatt mindenki úgy érezhette magát, mintha Nyugatra csöppent volna, egy elegáns állófogadásra.

Így nem csoda, hogy hamarosan több, összesen hat Mackó büfé nyílt a városban. Az üzletek elnevezései az eredeti nevet variálták, így lett a Széna téri egység Budai Mackó, a váci utcai Édes Mackó (most Anna Café), Baross mackó a József körúti, Mackó Büfé Eszpresszó a Roosevelt téri, Kis Royal Mackó a Márvány utcai egység, további négy helyszínen beülős-grillpultos Bistro Mackó működött. 

A kínálatban aszpikos sonkatekercs, izlandi kaviár, francia- és ököruszály-saláta, hűsítő italkülönlegességek, frissensültek, édes és sós cukrászsütemények, szárnyasok, hal- és sertéskocsonyák, krémkávé szerepeltek.

A legendás Kígyó utcai egység

A Mackó büfék között a legnépszerűbb egység kétségtelenül a Kígyó utcai volt. A picinyke üzlet tükrökkel, Pál Ferenc keramikus padlómozaikjával, élő virágokkal és egy kissé bugyuta versikével ékesített falfestménnyel díszített terében nagy élet zajlott. Ezt pedig részben a bolt vezetőjének, a lelkes és a vendéglátóiparban csak Apának becézett Tódor Gézának is volt köszönhető, a szóbeszéd szerint a büfé gyermekkorunk mesehőseit idéző neve is tőle származik.

Tódorral a 2000-es évek elején a Kovács Boglárka készített interjút, ebben az anyagban mesél a nyitást követő lelkesedésről: 

„A hölgyek és urak hisztériában törtek ki, sikoltoztak a gyönyörűségtől, rendőröknek kellett visszatartani őket, mert például a hazánkban először bemutatott mirelit áru olyan meglepetést okozott, mint amilyet majd később a Beatles.” (Népszabadság, 2001. november 17., Egy medve nem csinál nyarat.)

A legendás üzletvezető fehér köpenyes alakja amúgy teljesen egybeforrt az egységgel. A nyitást követően az utcán szaladgálva hívogatta a sétálókat, hogy kóstolják meg a büfé kínálatát, élő medvebocsot szerzett az állatkertből a Mézes Mackó fennállásának harmadik évfordulójára, a helyen pedig a legcsinosabb hölgyek mérték a kávét, akik között éppúgy megtaláljuk a korszak sztárfocistájának csinos nejét, mint a börtönbüntetését töltő politikai elítélt feleségét, a kávégépet pedig „Teci”, a Belügy ártatlan tekintetű besúgója kezelte.

A büfé gond nélkül vészelte át 1956 eseményeit, pedig Tódor még bent is aludt az üzletben. A Mézes Mackó a rendszerváltásig a város egyik kedvenc helye maradt, ahol olyan látványos akcióktól sem idegenkedtek, mint a pónifogatos gyermeknap (1979-ben) vagy ingyenkakaó osztogatása.

A büféforradalom felfalja gyermekeit

A Mackó-hálózat hihetetlen népszerűségre tett szert. Az 1960-as moszkvai magyar kiállításon külön pavilont kapott, innen rendeltek Nagy Imre születésnapjára ételt az 56-os események előtti nyáron. És jóllehet Kádár nem rajongott az ételbárért, Hruscsov budapesti látogatásakor nagyon jól érezte magát a Mackóban. Nem tudni, hogy a cigányzene, a krémkávé vagy a grillberendezés nyűgözte le jobban, de a protokollebéd mindenképp hosszabbra nyúlt a tervezettnél.

A sikersorozat végére Onódy Lajos és Tódor Géza 1964-es letartóztatása tett pontot. Onódy peréről, annak okairól és következményeiről a mai napig többféle elképzelés kering. A történet rendkívül érdekes, és jól tárja föl a szocialista igazságszolgáltatás visszásságait, részletesebben olvashatunk róla Odze György Sorstöröttek című könyvében is. Onódy bebörtönzését sokan összefüggésbe hozzák a Hruscsov bukását követő hatalmi játszmákkal, szóba került, hogy balatoni érdekeltségei szúrták más, befolyásosabb párttagok szemét, de a külföldi utak és az elegáns étkezdék miatti puszta féltékenység is fölmerül. A hivatalos ok elszámolatlan pártpartik, ellopott húsok és italok, illetve a magas rangú vezetők ingyenes étkezése volt. Pikáns részlet, hogy a pletykák szerint Onódy orgiákat rendezett a kiváltságosok számára, ahol az ország legszebb színésznői csokiba burkolva végeztek olyan munkát, amit csokiba burkolva lehet. Utóbbi, egyébként teljesen megalapozatlan és csak szóbeszéd alapján terjedő híresztelésnek lett áldozata a legendás színésznő, Bara Margit, akit valószínűleg valaki féltékenységből nevesített az orgiák résztvevőjeként, pedig nem is ismerte Onódyt személyesen, a kapcsolatot pedig az étterempápa is tagadta. A Mackó büfék alapítója mindenesetre hosszú időre börtönbe került. 

A 80-as évektől egyre több vendéglátóipari egységet kereszteltek át – az eredeti sikerén felbuzdulva – Mézes Mackó névre, a minőség felhígult, vidéki hurkafőző és másodosztályú cukrászda egyaránt a jól bevált nevet viselte már. A rendszerváltás pedig csak föltette az i-re a pontot, a legendás ételbár a 90-es évek elején bezárt.