Austinból egészen a József körút 35-ig szállt az újhullámos barbeque füstje, hiszen a Mazel Tov-csoport executive chefjeként ismert Kelemen Áron társával, Hubay Mátyással és csapatával együtt megnyitotta az amerikai ihletésű és piszkosul pöpec Petrolt a Palotanegyed peremén.

Tegyük a szívünkre a kezünket, és lássuk be, hogy a Nagykörút pesti szakaszainak nagy része – tisztelet a kivételnek – azért nem feltétlenül a kifinomult és magas minőségű gasztronómia élménybombákkal és tűzijátékszerű ízkavalkáddal tarkított ünnepéről szól. Napjainkban számos hely az életéért küzd, számos helyen pedig már csak a bedeszkázott ablakokkal találkozni, ahol reményteli új bérlőkre várnak. Vannak persze már-már ikonikus helyek, szó se róla, de a néhány hónapja nyílt és telitalálatnak tűnő Petrollal szerintünk egy új találkozási pont született Józsefváros közepén.

Kelemen Áronéknál a Petrol Beer & Barbeque egy hat éve szárba szökkent szerelem végső virágba borulása, aminek előszele volt a két éve alapult Smoke Riders BBQ cég, ami azóta a Kazinczy utcai Karaván mellett további négy food truckkal várja a jó ár-érték arányú BBQ kedvelőit. A srácok azonban szerettek volna egy frankó, fix BBQ-éttermet, ami egyben vagány kraft sörös kocsma is, így amikor szembejött velük a lokáció, akkor nem haboztak sokat, mivel minden klappolni látszott. Ugyan teljesen szét kellett verniük a helyet, és abszolút a nulláról alakították ki, de a végeredményt látva megérte.

Egyszerre hozza a letisztult indusztrialitást és a – számos csapon lévő – Fehér Nyúl főzdére jellemző pszichedelikus látványvilágot, amit a Tripo által egy hét alatt filccel feldobott rettegett Barbequina boszorkány egész falas rajza dominál, mintegy zárt belső világú BBQ-szentéllyé alakítva a belső teret, ahogy ők mondják: 

„a sörök, a húsok és a végtelen lakomák bensőséges hangulatának templomává.”

„a sörök, a húsok és a végtelen lakomák bensőséges hangulatának templomává.”

Barbequina Bestialis története


„A rettegett Barbequina, aki ismét leszületett, hogy szentélyt teremtsen. A sörök, a húsok és a végtelen lakomák bensőséges hangulatának templomát. Boszorkány Ő a szó legszorosabban vett értelmében. Barbequina nem bűbájjal teremt párhuzamos valóságot, hanem a boszorkánykonyháján készült specialitásaival húzza bele annak élvezőit egy olyan élménybe, amelyet szinte végtelennek éreznek. Hosszas szeánszokon keresztül csábítja alattvalóit. Saját megvilágosodását nem harmadik szeme kinyitásával, hanem a tudatos ízlelés élményével érte el. A lakomákon szinte disznóvá változva habzsolja a szent ételeket. Felszentelt áldozataival mindig a legjobb módon bánik, a legnagyobb tisztelettel készít belőlük lakomát. Az isteni étkek mellett gondoskodik a megfelelő, tökéletes minőségű lőre megteremtéséről is. Légy te is alattvalója, és foglalj helyet asztalánál egy étel által megteremtett spirituális élmény átéléséhez” – mondja Tripsánszki Dávid (Tripo), akinek magát a művet is köszönhetjük.

Az alapvetően texasi és louisianai ihletésű étterem a fővonalas amerikai irány mellett – újhullámos BBQ-helyként – a világ számos tájának barbeque-kínálatából merít, így a füst a mindent összekötő elem. Mindemellett szakít az előétel-leves-főétel kombinációval és a sharing concepten alapuló közösségi étkezés élményét helyezi előtérbe. Ennek tükrében az étlapon szereplő LITER (1700–2500 Ft) a kisebb, kóstolómennyiséget, a GALLON (1800–3900 Ft) pedig a picit nagyobb adagot takarja, míg a SIDE (400–900 Ft) felirat alatt kvázi a köretekkel találkozhatunk. Olyan az egész, mint egy vagány BBQ-tapasbár.

Itt a burgerek általánosan gyenge pontja (a buci) is parádés, van egy elképesztően komplex, füstölt szegyes pho levesük, és még a csirkeszárnynál is jól érezhető a tudatos ízvezetés, aminek részeként remekül játszik egymással a csípősség, a savasság és a kellemes édességérzet. Jelenleg a szmókerezett karfiolt, céklát és édesburgonyát tekintve dolgoznak vegán barbeque-val is, a változatos ázsiai ételek közül elmennek a füstöltkacsamell-saláta vagy például a koreai BBQ irányába, de találunk jalapeño popperst, BBQ-bárányt vagy mexikói szegyes tacót is akár. A köretek közül a füstölt kimcsit emelnénk ki, ami – a számos remek étel mellett – valami egészen fergetegesre sikerült.

Tizennégyféle csapolt és még számos – üveges és dobozos – vagány kraft sör, elképesztő whisky-, rum- és ginkínálat, a körúti teraszra kitett LED-tévén sportközvetítések, egyedi és piszkosul hangulatos belső tér, na és persze egy igazán pöpec BBQ-kajakínálat, ahol szerintünk bárki megtalálja a saját kedvencét, de inkább kedvenceit. Még hogy nem könnyű a Nagykörúton igazán jó helyet találni?! Siessetek, és hagyjátok, hogy Barbequina boszorkány titeket is elvarázsoljon!

Címkék

Elérhetőségek

Petrol Beer & Barbeque 1085 Budapest, József krt. 35. Facebook-oldal Weboldal