A következő hét napra bőséges programlistát állítottunk össze nektek, amit érdemes átböngészni, nehogy lemaradjatok valamely számotokra izgalmas eseményről! Csütörtöktől megtekinthetitek az Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című kiállítást, ahol a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájával ismerkedhettek meg, akik már jártasak és szeretik a különleges stílust, azoknak nagyon ajánljuk megnézni! A hosszú hétvégén érdemes részt venni egy panorámatúrán is, amely a Sas-hegyről Budaörsre tart, hogy magatok mögött hagyjátok kicsit a város zaját. A Turbina egyedülálló programmal állt elő: a kedvenc diszkószettjeitekre táncolhattok görkorival a lábatokon. A húsvét jegyében a Budapesti Tavaszi Vásár záró hétvégéje kézműves termékekkel, húsvéti gasztronómiai különlegességekkel és családi programokkal vár titeket. Koncerteken is lazulhattok a héten, elmehettek például Ohnody lemezbemutatójára az Akváriumba vagy a több mint egy évtizede működő improvizációs közösség, a Random Trip koncertjére a Budapest Parkba.

Április 14., csütörtök

Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938)

A Magyar Nemzeti Galéria április 12-én nyitotta meg Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című kiállítását, ahol különleges plakátokat, bútorokat, öltözékeket, filmeket, városi tereket bemutatva kaphatunk átfogó képet a két világháború közötti korszak jellegzetes vizuális kultúrájáról. A kiállítás középpontjában a magyar art deco művészet, kiemelten a plakátművészet és a modern nagyvárosi élet áll. A több mint 250 műtárgy zöme nagyon ritkán szerepel kiállításon, vagy olyan, amit még soha nem láthatott a közönség.

A kiállított tárgyak tükrözik mindazt, ami szerepet játszott a közízlés alakításában: kirajzolódik az új nőideál, a modern divat, a sport és az egészség kultusza, az újdonságok – autó, rádió, hangosfilm –, valamint a szórakozás olyan új formái, mint például a jazzkoncertek, a mulatók, a revük.

További infók 

Krespel tanácsos házak – workshop

Az Architecture Uncomfortable Workshop csapata – Ghyczy Dénes Emil és Szederkényi Lukács – az építészeti alkotás folyamatában hisznek, az ember és a környezet közti egyensúlyt keresik az építészetben. Fontos számukra, hogy megértsék és újragondolják a kortárs népi építészetet, valamint vizsgálják, hogy az ember kényelmi állapota hogyan viszonyul valódi igényeihez és szükségleteihez.
 
Az AUW tagjai vezette workshopon gyertyaházakat készíthetünk gipszből, melyekhez az építéssel párhuzamosan méhviasz gyertyákat is mártunk. A közös alkotómunka egy beszélgetéssel indul, E. T. A. Hoffmann Krespel tanácsos című novellájának egy felolvasott részlete nyomán, érintve az építészeti tervezés és az építés viszonyának kérdését. 

További infók 

Frida Kahlo vacsorája

Frida Kahlo a 20. század egyik legkülönösebb sorsú festője, legizgalmasabb asszonya, legnagyobb hatású, sajátos, csak rá jellemző utat járó művésze. Április 14-én Fridát egy rendhagyó performansz keretén belül Fazakas Júlia színművész személyesíti meg, Sediánszky Nóra író, dramaturg szövegei, Federico García Lorca versei és híres mexikói dalok egymásba fonódásával.
 
Ezen az estén a konyha is rendhagyó menüsorral készül. Marie-Pierre Colle és Guadalupe Rivera 1992-ben jelentette meg a Frida's Fiestas című recept- és emlékgyűjteményt, amely Frida életének meghatározó pillanataiba különleges receptúrákon keresztül nyújt betekintést. A kötetből inspirálódva három különleges ételt tűztek étlapra a szervezők, melyek közt ott van a tradicionális mexikói egytálétel malachússal és rizzsel, de könnyed előételt és desszertet is választhatunk.

További infók

Fran Palermo Spec, A Nyughatatlan, Teddy Queen

Április 14-én három zenekar
 is koncertezik a Gödör színpadán: A Fran Palermót Henri Gonzo énekes-dalszerző alapította 2011 végén Budapesten. A zenekar zenéjét és stílusát különböző műfajok jellemzik, leginkább az indie, a rock and roll, az afropop, sőt a mediterrán hangulat is. A Fran Palermo évek óta a budapesti klubélet megkerülhetetlen zenekara – április 14-i speciális műsorukon nagyzenekaros felállás helyett a zenekar négy zenészével operál.

További infók 

Április 15., péntek

Szeder, Canarro: New York, Párizs, Budapest – lemezbemutató

Fonó színpadán hallhatjuk április 15-én Szedert és a Canarrót. A jól ismert Szeder-slágerek mellett megszólalnak a francia C’est d’air lemez dalai és a tavaly megjelent, cirkuszi hangulatot idéző Kötéltánc is. A Canarro pedig új lemezét, a New York, Párizs, Budapestet mutatja be. A zenekar a nyugat-európai manouche swing egyik legkiemelkedőbb hazai képviselője, amely most Szederrel együtt, az amerikai jazzre jellemző szabadsággal, sodró lendülettel, életörömmel varázsolja elénk a 20-30-as évekbeli kávéházi muzsika izgalmas világát, a francia sanzonokat, a jazzt és a békebeli magyar dalokat.

További infók 

Zola Blood (UK): Two Hearts – lemezbemutató

A brit Zola Blood sokat dicsért debütáló lemeze után májusban jelenteti meg Two Hearts című új EP-jét. A zenekar régóta flörtöl a táncparkettel, a most megjelent Silver Soul is már azt jelzi, hogy a csapat engedett a csábításnak, és egy lüktető, az előzőeknél keményebb, elektronikus hangzást ütnek meg az új anyagon. A változásokról pedig első kézből értesülhetünk április 15-én a Turbinában.

További infók 

Panorámatúra a Sas-hegyről Budaörsre

Móricz Zsigmond körtérről is látható Sas-hegy csak messziről tűnik kopárnak, valójában számtalan ritka, védett állat- és növényfaj otthona. Az április 15-i programot egy rövid kisfilm megtekintésével kezdik a Sas-hegy történetéről, majd szakvezetéses túra során megismerhetjük a hegy rejtett kincseit és a kilátót. Innen indulunk tovább Budaörs felé, ahol útközben lenyűgöző kilátásban gyönyörködhetünk.
 
További infók 

Pontoon Opening Festival 2022

PONTOON idén április 15-én dob horgonyt a Duna-parton, és ennek örömére egy kisebb fesztiválnyi programmal készül minden ünnepelni vágyó számára. Pénteken az Adis Is OK, LAU, Mr. MSTRS, Galactic Jackson felel a nyitóbuliért, szombaton a Sobekin x Pure Lustra számíthatunk. Vasárnap Kantin: WaTa, OIEE, WDE, Timemasterz, Jaky Chan jönnek el a hajóra, a hétfő pedig a jazzelés napja lesz Dudellow + Mulató Aztékokkal és további fellépőkkel.

További infók 

Április 16., szombat

Húsvéti Kraft kézműves vásár

Április 16-án a helyi kézművestermelőket támogathatjuk a Szimpla Kertben, a tavaszra és a húsvétra hangolódva. A legkülönbözőbb dísztárgyak, ékszerekig, gyógynövények mellett finomságok sora vár bennünket számos magyarországi vállalkozó jóvoltából.

További infók 

Ohnody: Sietünk Meghalni – lemezbemutató, vendég: Brenka

Az Ohnody művésznév mögött rejlő Hegyi Dóri 2020-as, nagy sikerű debütlemeze után idén tavasszal új albummal jelentkezik. A Sietünk Meghalni a tőle megszokott nyílt, őszinte és személyes hangvételt viszi tovább, ezúttal olyan kérdéseket pedzeget, mint az érzelmi elfojtás és a kitörés, az elfogadás és az elengedés.
 
Brenka (Dárdai Blanka) 2020 végén kezdte pályafutását, első saját számát decemberben adta ki, amelyet leginkább magyar népzenei motívumok kísértek. A Tudom című száma után Doór (Doór Mátyás) dalszerző-producerrel kezdett el együtt dolgozni, első közös projektjük a Vigyen A Víz volt, ahol szintén keveredett a népzene és az R&B. A dalok erejét sokszor atmoszférájuk adja, amin a népies motívumok és az élő hangszerek finomítanak.

Április 16-án Ohnody és Brenka mellett még számíthatunk fellépőkre: Miller Dávidot, a Várkonyi Csibészeket és Solére-t is hallhatjuk az Akvárium Klub színpadán.    

További infók 

Sakura Vásár

Április harmadik hétvégéjén a Kitsune étterem vásárral és a japán konyha különleges fogásaival vár. Együtt csodálhatjuk a sakura virágzását egy kellemes sakura milk tea mellett, és húsvétra is készülhetünk hagyományos japán termékekkel. Ha már itt járunk, érdemes megkóstolni az étterem specialitásait is, hogy valóban japán módra ünnepeljünk. A vásáron jelen lesz a Japán Cuccok, a HaNa, a Matchameowlatte, a Kimmidoll, az AlbatraozAoi és a Light Mellow Craft.  

További infók 

A húsvét a művészetben – Tárlatvezetés mozivásznon

Áprilistól teljesen új epizóddal térnek vissza az Urániába az Exhibition on Screen filmjei, most ünnepi köntösbenA húsvét a művészetben Phil Grabsky filmje, mely páratlanul átfogó módon mutatja be, hogy a különböző korok kiemelkedő művészei miként dolgozták fel Krisztus halálának és feltámadásának történetét.

A többek között Leonardo, Michelangelo, Caravaggio, Tiziano, Rembrandt, Rubens és Salvador Dalí műveit felvonultató film felvételei Jeruzsálemben, az Egyesült Államokban és Európa különböző helyszínein készültek. Az új epizód premiervetítésén pénteken és vasárnap 15 órátólszombaton 11-től vehetünk részt.
 
További infók 

A nagy koribuli: Moonbase Patel Disco & Husky Joe

Április harmadik szombatján valóra válnak a gurulós álmok: a kedvenc diszkószettjeinkre göröghetünk, foroghatunk egymás és magunk körül, amíg bírjuk. Husky Joe és a Moonbase Patel Disco rakja a kerekek alá valót, akik felváltva állnak majd a DJ-pultnál.

A bátortalanabbaknak lehetőségük lesz a tanulásra is, 14 órától Vépy Viki segít kezdőknek és haladóknak, hogy felkészüljenek az esti gurulós-zenés mulatságra. A buli végére marad a cipőben táncolás, kerék csak a legprofibbakon maradhat, akik bemutatókkal színesítik az önfeledt bulizást, és megmutatják, hogy mi fán is terem a görkori, amikor művészi szinteket üt meg.  

További infók 

Április 17., vasárnap

Húsvéti brunch az InterContinental Budapest éttermében

Április 17-én a húsvétra készül az InterContinental Budapest libanoni étterme, az ARZ Lebanese Restaurant, így egy igazán ráérős, laza ünnepi brunchra látogathatunk el hozzájuk. Ha nincs kedvünk a konyhában tölteni az ünnepeket, akkor nyugodtan bízzuk rá magunkat a hotel éttermének séfjeire, akik gondoskodnak a legkiválóbb húsvéti falatokról. A kísérletező fogások mellett természetesen az ünnep elmaradhatatlan ételei is az asztalra kerülnek, így kóstolhatunk sült bárányt, nyulat és persze az elmaradhatatlan tojásos fogásokat. Az ünnepi hangulatot nemcsak a tradicionális fogások, de a húsvéti dekoráció és az élő zene is garantálja majd, a pompás kilátás a Dunára és a budai várra pedig már csak hab a tortán. (x)

További infók 

A bálteremtől a Tinderig

Hol és hogyan randevúztak Budapest hölgyei és urai az elmúlt 150 évben? Ha Budapest terei mesélni tudnának, mesélnének bálokról, ahol eladósorban lévő kisasszonyok jegyzik be táncrendjükbe aktuális lovagjaikat, cselédlányokról, akik a kimenőnapjukon sétálnak vagy moziba mennek a villamoskalauzzal vagy a boltoslegénnyel, izgatott nőkről és férfiakról, akik egy vakrandin várnak valakit, akivel a Pesti Napló hirdetése révén vagy egy online társkereső oldalon ismerkedtek meg.

Az április 17-i séta során találkozások, randevúk, ismerkedések helyszíneit járjuk be közösen egy sajátos belvárosi időutazás keretében. Rácsodálkozhatunk egy főúri palota báltermére, beleképzelhetjük magunkat a bál izgalmas forgatagába, ahol ráadásul megtanulhatjuk a hölgyek titkos legyezőnyelvét. Végigsétálunk Budapest korzóin, ahol mindenki ott volt valaha, aki látni és látszani kívánt. Meglátogatjuk a közelmúlt évtizedeinek legendás találkahelyeit, beszélünk az internetes ismerkedésről, és betekintünk egy valódi személyes társkereső rendezvény kulisszái mögé.   

További infók 

Bartók Tavasz – Wagner: Parsifal

Wagner kétségkívül a klasszikus zene egyik legmegosztóbb alakja, munkásságát lehet szeretni vagy nem szeretni, de az biztos, hogy operái közül egyet mindenképp látni kell. Április 17-én meg is ragadhatjuk az alkalmat, ugyanis a Bartók Tavasz alkalmával a frissen újranyitott Operaházban Wagner Parsifáljára válthatunk jegyet.

A Szent Grál után kutató Parsifal alakja egész életében foglalkoztatta Wagnert, végül a balga szent utolsó operájának főszereplője és megváltó hőse lett. Az ősbemutatóra 1882-ben került sor, a bayreuthi Festspielhausban, de a művet annyira áthatották a vallásos és filozófiai mozzanatok, hogy az öntudatos alkotó később el is tiltotta a menthetetlenül profánnak vélt operaházakat a Parsifaltól. Szerencsére azóta a darab számos bemutatót megélt, most egy izgalmas és friss feldolgozásban kerül a Magyar Állami Operaház színpadára, ahol az előadás mellett a felújított épületet is megcsodálhatjuk. Az új előadás látványvilágát a Porgy és Bess, valamint A tündérkirálynő után ismét Sebastian Hannak tervezi, a rendezést Almási-Tóth András művészeti igazgató jegyzi. (x)

További infók 

Budapesti Tavaszi Vásár – húsvéti hétvége

A húsvét jegyében a Budapesti Tavaszi Vásár záró hétvégéjén egyedi kézműves termékekkel, húsvéti gasztronómiai különlegességekkel, családi programokkal és foglalkozásokkal (utazó falu, nagy családi tojás vadászat, húsvéti kézművessarok), a Míves Tojás Múzeum állandó kiállításával, nosztalgiakörhintával, hétfőn pedig tojásdíszítő foglalkozással várnak a szervezők a Városháza parkban.

További infók

Bartók Tavasz – A Magyar Állami Népi Együttes húsvéti táncjátéka

Hamarosan itt a húsvéti hosszú hétvége, az ünnep alkalmából pedig a Bartók Tavasz is remek programokkal készül. Április 17-én a Magyar Állami Népi Együttes táncjátékában gyönyörködhetünk a Müpa hangversenytermének színpadán. Az előadás a különböző felekezetek liturgiáit és a Kárpát-medence egymástól távol eső vidékeinek húsvéti népszokásait és énekeit eleveníti fel. Székelyföld és Rábaköz, a Felvidék és a Dél-Alföld kereszténységhez és pogánysághoz kapcsolódó rituáléi kerülnek a középpontba, melyek népdalokkal, vallásos énekekkel, táncmuzsikával kelnek életre. Tökéletes program az egész család számára, ha jobban meg akarjuk ismerni a húsvéti hagyományainkat, vagy tartalmas szórakozásra vágyunk az ünnepi lakoma után. (x)
  
További infók 

Április 18., hétfő

Ráday Húsvét

Zenés, hagyományőrző gasztroprogramokkal ünnepelhetjük az idei húsvétot Fullajtár Andrea, a Manga Cowboy, a Púder Bárszínház és az IF Cafe Jazz Club közös eseményén. Délelőttönként a zenés teraszon Pásztor Dániel szórakoztatja a kicsiket, majd este Az egész földdel szeretkezem című zenés vacsoraesten vehetünk részt, ahol híres művészek szerelmes leveleiből olvas fel nekünk Kaszás Gergő.

A rendezvény két napjának állandó programjaként a részt vevő éttermek étlapjáról, QR-kód beolvasásának segítségével tudhatjuk meg, hogy milyen ételek készültek húsvétkor több száz évvel ezelőtt. A 400 éves recepteket Fullajtár Andrea, Kaszás Gergő, Kovács Tamás, Rujder Vivien, Sztarenki Dóra és Zoltán Áron olvassa fel.  

Egész hétvégén jótékonysági palántavásár is lesz a helyszínen, a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány által létrehozott Krízis Alap javára, amely a háborús kríziskezelésben részt vevő helyi civilek támogatására jött létre.    

További infók 

Húsvét Mascagnival: Parasztbecsület

Pietro Mascagni egyfelvonásosáért valósággal megőrült a világ: váratlanul robbant be az operaéletbe ő maga, és merész, új témát feszegető operája, a Parasztbecsület is, amelyet százak utánoztak utána, s amellyel olyan sikereket aratott, amelyeket később egyetlen művével sem tudott túlszárnyalni. Mascagni a verismo egyik fő művét alkotta meg: operájában mindennapi hősöket láthatunk, akik saját, fékezhetetlen szenvedélyüknek válnak áldozatává. Húsvéthétfőn Kesselyák Gergely karmester vezénylésével hallhatjuk a híres művet.

További infók 

Április 19., kedd

sincology 20–21: könyvbemutató

Bátori Gábor „Jim” sok éve járja az országot kamerájával, hogy a legkülönbözőbb (koncert)helyzetekben örökítse meg a könnyűzene fontos, kiemelkedő pillanatait. Ötödik alkalommal gyűjti kötetbe fotóit, melyet április 19-én a Budapest Park backstage-ben a nagyközönségnek is megmutat. Ezúttal ráadásul egy dupla kiadványról beszélünk, ugyanis a könyv a 2020-as és a 2021-es évet is felöleli.

A történet tehát ezúttal onnan indul, amikor még mit sem sejtettünk arról, hogy teljesen megváltozik az életünk, és fotók formájában követi le azt a hullámvasutat, amit az elmúlt időszak mindannyiunk számára jelentett. A sincologyban időrendben lapozhatjuk végig két év termését, koncert- és sajtófotóit, bemutatva a közvetlen, baráti kapcsolatot a zenekarokkal a jól elkapott backstage-pillanatokon keresztül.

További infók 

Tükör Zene: Párbeszéd két ismeretlenre

Ahogy áthaladunk a téren, sziluettek suhannak el mellettünk. De kire emlékszünk abból az embertömegből, ami körülvesz nap mint nap? Hol vagyunk mi, emberek a képről

Lelkes Botond, a Színház- és Filmművészeti Egyetem színészhallgatója a fent érzékeltetett jelenség feloldására tesz kísérletet: április 19-én a Satöbbi Összművészeti Egyesület mutatja be performanszát a Szimpla Kertben. A zongoraimprovizáció két ismeretlen közötti párbeszéd, szavak nélkül. Egyenként helyet foglalhatunk a művésszel szemben, ő azt játssza, amit lát belőlünk. Mi hallgatjuk a zenét, és kivetítve látjuk az emberi arcot.  

További infók 

A jazz brit királynője – Nubya Garcia a Müpában koncertezik

Ideje félretenni mindent, amit eddig a jazzről gondoltunk, és belehallgatni Nubya Garcia zenéjébe, ugyanis a modern jazz és az elektronikus zene ütemeiből táplálkozó előadó teljesen meg fogja reformálni elképzelésünket a műfajról. Április 19-én a Müpában egy este erejéig Dél-London egyik vibráló klubjában érezhetjük magunkat a jazz brit királynőjének koncertjén. 

Nubya Garcia guyanai és trinidadi szülők gyermekeként látta meg a napvilágot a brit fővárosban, és zenei karrierje üstökösként ívelt felfelé. Hegedülni és brácsázni tanult, majd tízévesen vette kezébe a szaxofont, amelyen őstehetségnek bizonyult. A Camden Jazz Band tagja lett, majd a bostoni Berklee ösztöndíja után a londoni Trinity Laban Conservatoire of Music and Dance-en diplomázott, kitüntetéssel. A patinás amerikai jazzhavilap, a DownBeat pedig beválogatta Garciát ama huszonöt előadó közé, akiket a 2020-as évek meghatározó művészeinek tekinthetünk. 

Még Iggy Pop is úgy vélekedett, ha azon kesergünk, hogy ma már nincsenek igazán jó zenék, akkor hallgassuk meg Nubya Garciát, a rockzene egyik ősatyjára pedig érdemes hallgatni! (x)

További infók

Április 20., szerda

Budapest Park-segélykoncert: Random Trip Allstars

Ismét nagy kalandra invitál a Delov Jávor vezette, több mint egy évtizede működő improvizációs közösség, a Random Trip. A Csak boldog című dalával tavaly a slágerlistákra is visszaköltözött csapat minden évben vadonatúj, grandiózus koncepcióval érkezik a Budapest Park nagyszínpadára, és ez most sincs máshogy: a háború civil károsultjait támogató koncerten huszonhat zenész muzsikál nekünk három órán keresztül, a már ikonná vált előadóktól (Dés László, Sena, Saiid) a Random-bulik legforróbb nevein át (Schoblocher Barbara, Vitáris Iván, Szebényi Dani) azokig a fiatalokig, akik nevét még csak most tanulja a szélesebb közönség, de már komoly dolgokat tettek le az asztalra: Analog Balaton, 6363, Saya Noé. A koronát pedig két külföldi, a közönség számára jól ismert Random családtag, Lylit (ex-Parov Stelar / A) és Big John Whitfield (USA) teszik fel az estére.

További infók 

Múzeum+

MÚZEUM+ programsorozat következő helyszíne április 20-án, szerdán este a Magyar Nemzeti Galéria lesz. A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria közös szervezésű, hosszított nyitvatartású esti eseményeinek fókuszában az életstílus és az életmód kérdésköre áll: a frissen nyíló Art deco Budapest. Plakátok, tárgyak, terek (1925–1938) című időszaki kiállításra reflektálva körbejárjuk, hogy a művészeti élet hogyan reagált az I. világháború okozta társadalmi traumákra s ezzel együtt a mindennapi lét radikális változásaira.

A tárlat középpontjában álló plakátművészetben felfedezhetjük a 20. század eleji modern avantgárd mozgalmak jegyeit, de az elegancia csillogását, az egzotikum varázsát, a sebesség mámorát vagy épp az alvilág borzongató romantikáját is.

További infók 

Szerepeink: fókuszban az őrület, avagy Keresztes Tamás ezer arca

Egy újságíró, egy pszichológus és egy színész izgalmas beszélgetésén vehetünk részt április 20-án a Várkert Bazárban. Lesz szó színházról, lelkileg megterhelő szerepekről, szerepek közötti vándorlásról. Az est során arra keressük a választ, hogy egy színész hogyan tud felkészülni egy szélsőséges mentális betegséggel küzdő személyiség megformálására. Milyen hatással van egy színész személyiségére egy komolyabb lelki felkészülést és kihívást jelentő szerep eljátszása, mennyire könnyű vagy nehéz a ráhangolódás és az előadást követően az elengedés?

A beszélgetés szakértője dr. Bakó Tihamér pszichoanalitikus, pszichodráma-pszichoterapeuta lesz, aki Keresztes Tamás Jászai Mari-díjas színművésszel, a Katona József Színház tagjával és Szily Nóra újságíró, pszichológussal beszélget. 

További infók 

Címkék