Már a 19. és a 20. század fordulóján is megjelentek olyan elképzelések, hogy milyen lenne például egy felhőkarcoló az Anker-ház mellett, hogy legyen az egész Tabán egy szállodákkal és irodaházakkal teli fürdőváros, vagy legyen egy olyan hatalmas épület a városban, ami megoldást jelenthet a lakhatási válságra. Ez csak néhány azok közül a tervek közül, amelyek végül a fiókban maradtak. Volt, amit a pénzhiány, volt, amit a világháború, és volt olyan is, amit pont a nagy volumene mosott el.
Szalagház Csillaghegyen
Annak ellenére, hogy a fővárosi lakhatás enyhítése volt az építész vágya, és a közvélemény – meg a nyugati lapok – is pozitívan fogadták a Szalagház-tervet, Zalotay Elemér mégis perifériára került miatta. Elküldték a munkahelyéről, nem publikálták a terveit, először Rózsaszentmártonba, majd a szombathelyi VASITERV-be helyezték mérnöknek. Ezzel a monumentális épülettel már egészen fiatalon elkezdett foglalkozni, ihletője pedig szintén a lakáshiányra adott válaszreakció, Le Corbusier lakógépe volt. Talán ez volt az egyik indok, amiért Zalotay terve nem nyerte el az építészpolitikusok és az állami vezetés tetszését, másrészt a koncepciót 1962-ben lehozta az Interbuild folyóirat, ami a Szalagházat egyenesen a Le Corbusier tervezte Unite d'Habitation utódjaként emlegette.
A Csillaghegyre tervezett épület egy 40 emelet magas, 3 kilométeres, előregyártott elemekből készült monstrum lett volna. A lábakon álló szerkezetben 20 ezer lakást tervezett kb. 70 ezer emberre,
ráadásul a modern építészetre jellemző minőségi lakhatásra is gondolt, hiszen amellett, hogy jól kialakított alaprajzi elrendezésben gondolkozott, a ház a Dunával párhuzamosan, egy erdő mellett állt volna. Sőt, a ma nagyon divatos zöldhomlokzatra is gondolt. Elgondolása szerint az épülethez tartozott volna bölcsőde, óvoda, közösségi helyiségek, takarítószemélyzet, és még az élelmiszer is házhoz jött volna. Bár a tervből sajnos semmi nem lett, Zalotay szinte élete végéig tökéletesítette azt.
Sugárút a Madách tér helyén
A Madách-házak mindig is kitűntek a Károly körút és a környező utcák házai közül. Ez a sűrű tömb és a Madách tér végén lévő „diadalív” picit indokolatlannak tűnik, de ha megismerjük a tervezés mögötti indokot, akkor egyből megértjük, miért is épült fel. Eredetileg egy egész Erzsébetvárost átszelő sugárutat terveztek ide, amivel az 1900-as évek elejére tarthatatlanná vált sűrűn beépült és koszos városrészen szerettek volna enyhíteni. A Dob és a Király utca közötti szakasz kiépítéséről 1908-ban döntött a főváros, ez az új városháza épületének tengelyéből indult volna, egészen a Rottenbiller utcáig, majd a Damjanichon át kiért volna a Városligetig – bár ezt 1914. június 2-án elfogadták, végül nem valósult meg, mert július 28-án kitört az I. világháború.
A 20-as években ismét előkerült a sugárút koncepciója, 1929-ben tervpályázatot írtak ki a Károly körút és a Madách tér, vagyis a sugárút nyitányának építészeti kialakítására. Merész és utópisztikus gondolatokban nem volt hiány: diadalívvel, toronyházzal, szobrokkal és árkádokkal ellátott koncepciók születtek. Ma is számtalanszor átrohanunk a Madách tér végén, a sétány elején átívelő épület alatt, ez Árkay Aladár elgondolásának egy szelete, ám hiába volt ő a nyertes, a bizottság végül egy különös hibridet valósított meg: Árkay nyertes tervét ötvözték Wälder Gyula modernbe hajló, art decós koncepciójával. Az építkezés 1937-ben indult, a tér már egy év után elkészült, azonban
a II. világháború, a pénztelenség és később az újabb urbanisztikai tervek elsodorták a sugárút gondolatát.
A budai zsinagóga
A budai zsinagóga valahol ott lett volna, ahol ma a Postapalota áll. Az 1400 főre tervezett épületre 1912-ben írtak ki pályázatot, amelyre 30-nál is több terv érkezett, a folyamatot pedig komoly szakmai vita kísérte. A díjnyertes munkák között volt többek között Lajta Béla, Gondos Imre és a Löffler testvérek terve is, ám a sok ellentétes vélemény miatt végül egy újabb pályázatot kellett kiírnia a hitközségnek. Az új fordulóban a zsűri még szigorúbb volt: egyetlen művet sem díjaztak, a pályázatot pedig érvénytelennek minősítették. Szerettek volna kiírni egy 3. pályázatot is, ám ekkor már olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a zsűri tökéletesen tisztában van azzal, kivel szeretnék megterveztetni az épületet, így ismét botrány lengte be az egész kezdeményezést. Végül a 3. pályázatot a Löffler testvérek nyerték, de a zsűrit továbbra sem nyűgözték le a tervek: nem találtak olyan munkát, amit fel is építettek volna, több pályázat már nem volt, hiszen az I. világháború, majd a 30-as években egyre erősödő antiszemitizmus elsodorta az egészet.
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Budapest)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
