We Love Budapest: Melyik típusú színész vagy: aki amióta az eszét tudja, mindig is színész akart lenni és szavalt minden iskolai ünnepségen, vagy aki egészen addig nem gondolt rá, amíg egy erős élmény a színészet felé nem fordította?
Lovas Rozi: A kettő között vagyok valahol. Sőt, az első eset egyáltalán nem volt rám jellemző. Semmi jelét nem mutattam annak, hogy szerepelni szeretnék, nem voltam a karácsonyfa előtt verset mondó kislány. Viszont később ez a belső vágy, hogy színész legyek, jóval korábban megérett, megfogalmazódott bennem, mint hogy ki mertem volna mondani. Ez hosszabb érési szakasz volt. Azzal kezdődött, hogy érdekelni kezdett a színház és az irodalom, majd középiskolában az önkifejezés különböző formái.
Sokszínű nevelést kaptam, sportoltam és zenéltem az iskola mellett, rendszeresen jártunk színházba is. Eleven a fantáziám, és a zene különösen jó hatással volt rám, kinyitotta a gondolataimat, történeteket találtam ki, ábrándoztam. De még a felvételi idején sem gondoltam rá, hogy színész legyek. Jó tanuló voltam, simán felvettek az ELTE-re bölcsésznek, a filmelmélet-filmtörténet és olasz szakra. A filmes képzés során jöttem rá, hogy én inkább a kamera túloldalán, előtte szeretnék állni. De még ezután is volt bennem visszahúzó erő, és el kellett telnie még három évnek, mire felvettek a Kaposvári Egyetemre. És kezdetét vette egy új időszámítás. Utólag visszatekintve úgy érzem, hogy abszolút szükség volt azokra a morfondírozós évekre.
WLB: Évekig versenyszerűen teniszeztél, talán az is visszatartott. Női első osztályú csapatban játszottál. Miért lett vége?
L. R.: 5 éves koromban kezdtem a teniszt, és már egészen fiatalon versenyeztem, jól is ment, voltak sikereim. Ez nagyjából 16 éves koromig tartott. Volt két komolyabb sérülésem, ami lassította a fejlődésem, és közben rájöttem, hogy nem szeretek versenyezni. Nem bírtam azt a stresszt, amivel járt. A tenisz egy költséges sport, így hamar meg kellett hoznom a döntést, hogy akarom-e, vagy sem. Nem akartam. Játszani továbbra is játszottam, a női első osztályú csapat csak ezután következett. A mai napig szeretek teniszezni, bírom a közeget is, nem távolodtam el tőle, csak már nem versenyszerűen űzöm, hanem hobbiszinten.
WLB: Olvastam egy érdekes információt rólad: szintiztél egy zenekarban. Ezek szerint a gyermekkori zenetanuláson azt érthetjük, hogy zongoráztál?
Hogy mit válaszolt erre a kérdésre Lovas Rozi, milyen zenekarban játszott, valamint hogyan indult a színészi pályája, hogyan alapította meg többedmagával a Loupe társulatot, mit gondol humorról, színházról, forgatásról, és hogy Budát vagy Pestet szereti-e jobban, megtudhatod az idén 15 éves We Love Budapest, májusban megjelent bookazine-jából. A kiadványt megrendelheted az Inda Press Kiadó oldalán, vagy megvásárolhatod a Relay üzleteiben, valamint a Libri, a Bookline, illetve a Líra könyvesboltokban.
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
