Az 1930-as években számos, az elit által kedvelt divatszalon működött a városban: ilyen volt a Förstner nővérek által vezetett szalon, Ferda Manyi, Józsa, Neumann Berta, Rosenthal Béla, Rotschild Ábrahám, Rotschild Klára és Dünn Alice szalonja.
A korai derűs napsütéssel együtt itt vannak a tavaszi gardrobe gondjai is: a hölgyek már hozzákezdtek a tavaszi ruhák megrendeléséhez. Dünn Alice finom kis üzletében nagy a sürgés- forgás. Vezető eleganciájú arisztokrata- és diplomata-hölgyek, amerikai, jugoszláv és még sok más idegen válogat a szebbnél-szebb dolgok között. Dünn Alicénak alig van egy pillanatnyi ideje, hogy megmutassa nekünk tavaszi újdonságait. Láttunk érdekes kétrészes jersey ruhákat, skót kockás robe manteaukat, megkapó összeállítású kosztümöt, jersey ingeket, antilop kabátokat. Minden öv, sál, dísz külön figyelmet érdemel. Talán legjobban egy »Air force blue« selyem gabardin kosztüm tetszett, piros-fehérkockás taft inggel és béléssel, azután egy mustársárga jersey kosztüm, bronzkobaldkék csíkos pulóverrel. Sehol sem látható meglepően szép anyagok teszik ezt az exkluzív ízlésű finom kis üzletet egyedülállóvá. Állandó amerikai összeköttetései révén a vezető newyorki cégek modeljeit láthatjuk Dünn Alicenál és meg tudjuk érteni, miért keresik fel állandóan a legelegánsabb divatdámák
– írta a szalonról 1941-ben a Film, Színház, Irodalom.
Dünn Alice nem volt divatdiktátor a klasszikus értelemben, mint Coco Chanel vagy Anna Wintour, de a 20. század eleji magyar divatszalon-tulajdonosként és divatszakemberként a korabeli pesti divat világában ismert névnek számított. Divattervezőként az 1930-as években jelentősen formálta a pesti dámák öltözködési stílusát. A Belvárosban működő divatszalonja révén
azon üzletasszonyok közé tartozott, akik egy teljes évtizeden át ruhamodelljeikkel irányt szabtak az öltözködési kultúrának, és meghatározó alakjai voltak a pesti divatéletnek.
Divat angolosan
Szülei, Dünn Manó és Klein Zirl Henrietta 1903-ban házasodtak össze Budapesten. Mindketten Galíciában születtek, osztrák állampolgárként. Manó izraelita vallású szabósegédként dolgozott Lehrer Adolf női divatüzletében a Kristóf tér 2. szám alatt, felesége pedig szintén izraelita vallású varrónő volt. A szabósegédből mesterré váló Manó szakmai tudása biztos alapot adott ahhoz, hogy 1906-ban megnyissa saját női divatszalonját a Nádor utca 5. szám alatt. Az üzlet rövid időn belül ismertté és sikeressé vált, jelentős bevételt hozott a tehetséges szabómesternek. Üzlete 1917-ben a Váci utca 9. szám alá költözött, amely egyszerre szolgált a család lakóhelyéül és a szalon új helyszíneként.
A jómódban élő Dünn család három gyermeke, László, Ernő és Alice idegen nyelvi, művészeti és zenei magánórákra járt. A két fiú egyetemi tanulmányait azonban meghiúsította az 1920-ban elfogadott XXV. törvénycikkely, amely korlátozta a zsidó származású hallgatók számát a felsőoktatásban. Emiatt a fiúk bekapcsolódtak apjuk vállalkozásába: László társként csatlakozott a divatüzlethez, míg Ernő egy szőrmeszalonrészleget alakított ki az üzleten belül.
Alice már fiatal lányként is ruhákat rajzolt szabadidejében.
Tehetségét és tudását Jaschik Álmos magániskolájában csiszolta tovább, ahol a neves festő- és iparművész nemcsak rajzot tanított, hanem a színpadi jelmezek és díszletmakettek készítésének fortélyait is átadta tanítványainak. Alice egyik kedvenc időtöltése a mozi volt: az amerikai filmek csillogó, varázslatos világa annyira magával ragadta, hogy arról álmodott, egyszer Amerikába költözik, és olyan csodálatos kosztümöket tervez majd, mint példaképe, a híres hollywoodi jelmeztervező, Adrian Greenberg. Azt, hogy álma élete második felében teljesülni fog, ám nem teljesen úgy, ahogy képzelte, még nem gondolhatta ekkor.
Alice családjának támogatásával 1935 körül nyitotta meg divatszalonját a pesti Türr István utcában a Dünn-divatbirodalom részeként, melyről így számolt be a Színházi Élet:
Az angol stílusról előnyösen ismert Dünn szalon egyik tagja, finom nyugati hangulatú üzletet nyit e héten a Türr István utca 7-ben. Londonban egyre nagyobb tért hódít a jersey és kézzel kötött ruha, mert minden időben nélkülözhetetlen és remekül kihasználható. Ezt vezeti be Dünn Alice új üzletében külföldi tanulmányai alapján.
A kor híres színésznői is az ő ruháit viselték
A zsidótörvények bevezetése előtt a zsidó tulajdonban lévő divatszalonok élénken bekapcsolódtak a hazai filmgyártás világába – köztük Dünn Alice műhelye is. A mozik női közönsége azokra a kosztümökre és ruhákra vágyott, amelyeket a vásznon látott hősnők viseltek, és sokan úgy érezték, hogy a filmben megjelenő darabok megszerzésével egy lépéssel közelebb kerülhetnek kedvenc sztárjaikhoz.
A játékfilmek így a divat fontos közvetítőivé váltak, a filmszínészek pedig stílusikonokká.
Székely István és Gaál Béla romantikus vígjátékaiban a női főszereplők gyakran ezeknek a neves szalonoknak a ruháit hordták. A divatházak nemcsak a filmprodukciók számára készítettek öltözékeket, hanem a színésznők magánruhatárát is gyarapították, sőt, színházi jelmezek tervezésére is rendszeresen felkérték őket. Ily módon a Förstner nővérek, Dünn Alice vagy Neumann Berta szalonja egyaránt hozzájárult a művészeti elit öltözködésének alakításához.
A jelentősebb budapesti divatházakhoz hasonlóan a Dünn-szalon is tudatosan szervezte meg éves bemutatóinak rendjét. Évente négy alkalommal tartottak divateseményt: szeptemberben az őszi kollekciót, decemberben az estélyi ruhákat, márciusban a tavaszi újdonságokat, májusban pedig a nyári darabokat mutatták be a meghívott vendégeknek. Ezekről az eseményekről a korszak egyik ismert divatújságírója rendszeresen beszámolt, és írásaiban Alice-t a Belváros egyik legtehetségesebb tervezőjeként méltatta.
A fiatal tervező munkáit – egyéni hangvételű, angolos eleganciát sugárzó kollekcióit – más lapok divatrovatai is szívesen népszerűsítették. A negyvenes évek elején például a Film, Színház, Irodalom is foglalkozott vele. Bár ebben az időszakban a sajtó már nem számolt be zsidó származású szalontulajdonosok üzleteiről, a Dünn-szalont ez nem érintette hátrányosan: a társadalmi elit köreiben továbbra is ismert és keresett maradt. Az arisztokrácia és a művészvilág nőtagjai mellett magyarországi nagykövetségek, külföldi vállalatok és cégek hazai képviseletei is rendszeresen adtak le megrendeléseket nála.
Mivel Alice négy nyelven beszélt, könnyedén alakított ki közvetlen kapcsolatot külföldi vendégeivel. Jó érzékkel ismerte fel azt is, hogy a divatot követő vezető hölgyek nemcsak a párizsi modellek iránt érdeklődnek, hanem az angolszász stílusú ruhák iránt is. Ebben szerepet játszhatott a korszak „álompárjaként” emlegetett windsori herceg, Edward és felesége, Wallis Simpson kultusza, amely a harmincas évek végén erősen hatott az ízlésvilágra.
Éjszakánként rongyokból varrt ruhát a táborban
A Dünn család már 1939-ben megpróbált kivándorolni az országból.
Végül mindkét fivér elhagyta az országot: László Argentínába emigrált, Ernő pedig az Egyesült Államokba, New Yorkba költözött. A Dünn-divatházak irányítása így Alice-ra hárult, aki 1938 és 44 között egyedül irányította a szalonokat, amelyek ez idő alatt semmit sem veszítettek korábbi rangjukból és presztízsükből. Eredetileg az volt a terve, hogy édesanyjával együtt Párizson keresztül New Yorkba utazik, ám Lengyelország lerohanása és a háború kitörése keresztülhúzta számításaikat.
Mindezek ellenére egyre erősebben foglalkoztatta a gondolat, hogy neki is el kell hagynia az országot. Nem kizárt, hogy ebben szerepet játszott az 1930-as évek egyik ismert pesti jósnőjének, Silbiger Boriskának a hatása is, aki azt jósolta, hogy Alice hamarosan a poklok poklát fogja megjárni, ha marad. Így is lett: annak ellenére, hogy belvárosi üzlete az exkluzív szalonok közé tartozott, vendégköre pedig politikailag és gazdaságilag befolyásos körökből került ki, 1944. március 22-én – három nappal a német megszállás után – elhurcolták. Nem elsősorban zsidó származása miatt, hanem politikai okokból tartották veszélyesnek. Két bátyja külföldön élt, akikkel rendszeresen levelezett, gyakran hallgatta az angolszász rádióadókat, és vevői, barátai között angol és amerikai diplomaták, illetve üzletemberek feleségei is voltak. Mindez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a Horthy-ligetre internálják.
A divattervezőt hamarosan auschwitzi koncentrációs táborba deportálták.
A koncentrációs táborban töltött időszaka alatt egyetlen alkalommal sem beszélt a múltjáról, sem arról, hogy korábban a forgalmas Belvárosban működtetett divatszalont. Míg más női visszaemlékezésekben a ruházat és az öltözködés kiemelt szerepet kapott a tábori létben, az ő esetében mindössze egyetlen ilyen élmény maradt fenn.
Történt ugyanis, hogy
az egyik felügyelőnő felismerte benne az egykori tervezőt, és a táborban fellelhető rongyokból, takarókból ruhák varrására utasította.
Alice, aki korábban párizsi modellek nyomán formálta meg a modern nő stílusát, most kreativitását latba vetve éjszakánként hulladék anyagokból készített szoknyákat és ruhákat. Az a szakmai tudás és múlt, amelyet a tábor szinte teljesen megsemmisített, végül a túlélésének eszközévé vált.
A Csehországból deportált, zsidó származású felügyelőnő a ruhákért cserébe segített neki elkerülni Auschwitzot, és beválogatta a Zschopauban működő repülőgépgyárban induló munkaszázadba. Alice 1945 márciusáig dolgozott a gyárban. Amikor a németek megkezdték a tábor kiürítését, és a foglyokat vonaton Németországba, egy megsemmisítőtáborba akarták szállítani, Alice a vonat ablakán kimászva megszökött, amiről későbbi, angol nyelvű visszaemlékezésében így ír:
Éreztem, ahogy az adrenalin végigszáguld az ereimen, miközben lenyomtam a jobb lábammal és kiegyenesítettem a térdem. Ott álltam, elemelkedve a földtől, egyik ujjal a falba kapaszkodva, amikor a vonat hirtelen újra megindult. Lerántott a helyemről, és ráestem valakire alattam. Egy férfi volt, viszonylag fiatal, úgy harmincas lehetett. Dühöngött, kiabált és káromkodott velem magyarul […]. A vonat ekkor már gyorsulni kezdett. Gyorsan lemásztam a létrán, de amikor az alsó fokhoz értem, ledermedtem. Tudtam, hogy le kell ugranom, de a mozgó vonatról a földre esés gondolata szinte leküzdhetetlen félelemmel töltött el. »Ugorj, te ostoba!« – parancsoltam a testemnek. Engedelmesen a karjaim ellöktek…
Francia hadifoglyok találtak rá, akik elrejtették és bújtatták mindaddig, amíg a szövetséges csapatok el nem érték az egykori munkatábort.
1945. március 14-én szabadult fel, és francia hadifoglyokkal Párizsba ment. Egy évig az ENSZ-nél, illetve az amerikai konzulátuson dolgozott, hogy papírokat szerezzen. 1946 márciusában vándorolt ki az Egyesült Államokba, és New York államban telepedett le, itt is ment férjhez. 1948-ban nyitott üzletet az East 50th Streeten – Alice Dunn–Alterations, Designing, Consultation nevű üzletében ruhatervezéssel és módosításokkal foglalkozott.
1991-ben Boriska’s Prophecy: A True Story of Survival and Renewal Never Told Before címmel megírta visszaemlékezését a koncentrációs táborban töltött időről. A könyvvel iskolákat járt, és a holokausztról tartott előadásokat.
Források:
- Fejes Katalin: Összetört identitás, Epa.oszk
- Fejes Katalin: A nő, aki az 1930-as években diktálta és irányította a divatot: Guthy Böske, Médiakutató
- Ballabás Dániel és Papp József: Hálózatok és kapcsolatok
(Borítókép: Arcanum Digitális Adattár)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
