Régi korok bűneseteinek megismerése azért a legérdekesebb, mert sokkal többet elmondanak a kor szokásairól, hangulatáról, az emberek világszemléletéről, mint komoly társadalomtörténeti tanulmányok. A Hekus Dönci néven ismert gyilkos története a világháború és a kommunista hatalomátvétel közti rövid időszakba enged bepillantást.

A Hekus Dönci néven ismert bűnöző története a világháborút közvetlenül követő időszak egyik sajtószenzációja volt. Közel nyolcvan év távlatából az eset nem azért érdekes, mert egy különösen kegyetlen bűnelkövetőről van szó. Nem is azért, mert Hekus Dönci kalandos módon szökött meg a rendőrségről. Sokkal inkább azért, mert történetében annyi minden benne van, ami jellemzi a háború lezárása utáni és a nyílt kommunista hatalomátvétel közötti rövid időszakot: a „feketézés” és a statáriális bíróság világa, de politikai üzenetek is hozzákapcsolódnak a történethez. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy a Mészáros István nevet viselő gyilkos hosszú évtizedekig az utolsó bűnöző volt, akiről a lapok szenzációhajhász cikkekben emlékezhettek meg. Rákosi és Kádár uralma alatt a hivatalos propaganda szerint a kommunista és a szocialista társadalom nem termelt ki magából antiszociális egyéneket, így nyilván a zsurnaliszták sem faraghattak „sztárbűnözőt” senkiből sem.

Gyilkosság a Párisi Nagy Áruházban

Mészáros István 1920-ban született Aradon, majd Szegeden és Makón élt. Borbélysegédként dolgozott, megházasodott. A II. világháború alatt azonban Budapestre került, itt enyhébb kihágásokat követett el. Alapvetően a zavaros időszakot használta ki,

„feketézett”, kisebb bűncselekményekben vett részt, időnként csak „hesszelőként”, vagyis őrt állt, míg társai kifosztottak egy üzletet.

A fiatal bűnöző 1947-ben került a közvélemény érdeklődésének a középpontjába (nevét természetesen ekkor még nem ismerték). Április 3-án öt óra felé a Párisi Nagy Áruház (Andrássy út 39.) gépésze lement az alagsorba, hogy az ott aktiválható csengővel jelezze a zárórát. Egy furcsa, ballonkabátot viselő férfival találkozott, aki azzal magyarázkodott, hogy a mellékhelyiséget keresi, majd elsietett. Pár méterrel később a gépész egy földön fekvő, fiatal nőre lett figyelmes. A lány alsóteste le volt meztelenítve, a feje pedig súlyosan vérzett. A kórházban még annyit el tudott mondani, hogy 16 éves, Hradics Erzsébetnek hívják. A ballonkabátos idegent, aki bántotta, nem ismerte előtte, nem sokkal zárás előtt csalta be az áruházba.

Eközben a gépész a szomszédos házba futó alak után rohant. A gépész megkérte a házmestert, hogy zárja be a kapukat, amíg a rendőrök megérkeznek. A házfelügyelő teljesítette a kérést, ám a gyanús alak addigra kereket oldott. Bejutott az egyik lakásba, onnan kimászott a tetőre, majd a szomszéd házra átmászva eltűnt. Viszont megtalálták a kabátját, a kalapját és a táskáját. Ezeket a rendőrök valami okból a szomszédos Párisi Nagy Áruházban helyezték el. Itt következett be a hatalmas blamázs, ami miatt okkal kárhoztatták a korabeli rendőrséget. Az ijedősnek nem mondható elkövető másnap visszatért a helyszínre egy Horváth Ödön néven kiállított rendőrigazolványt lobogtatva, az ott szolgálatot teljesítő rendőr pedig könnyelműen átadta neki a bűnjeleket. Az eset azért is volt arcvesztés a szolgálatok számára, mivel Horváth Ödön néven már kerestek egy elkövetőt, akit egy járőr meggyilkolásával gyanúsítottak.

Kommantinger Sándor és Horváth Ödön ellopott iratai

Az eset nem sokkal Hradics Erzsébet halála előtt történt. 1947. március 10-én a XII. kerületben találták meg Horváth Lajos próbaidős rendőr holttestét, akivel pisztollyal végeztek. A tett helyszínétől nem messze egy gyógyszertár állt, ahova betörtek ugyanazon az estén, és kozmetikumokat, illetve gyógyszereket vittek el. A holttest mellett ott volt a nyitott jegyzőkönyv, amiben Horváth az utolsó feljegyzését kezdte leírni (valószínűleg eközben kapta a halálos lövéseket). A dokumentumban a Kommantinger Sándor név volt felírva, így a hatóság ezen a nyomon indult el.

A fővárosban két ilyen nevű embert találtak, az egyikükkel kapcsolatban semmi gyanúsat nem fedeztek fel a rendőrök. Ő viszont elmondta, hogy bejelentőlapját (akkoriban még nem létezett személyi igazolvány, az emberek mindenféle egyéb irattal azonosították magukat) még 1945-ben ellopták tőle az Üllői úti sporttelepen. A másik a „Kommantinger” Csáky Panzióban lakott, őt nem találták meg, viszont a leírások alapján pontosan úgy nézett ki, mint a párisi nagy áruházi gyilkosság tettese. Az Üllői úti lopás pedig összekapcsolódott egy másik üggyel. Ugyanabban az időben Horváth Ödön, a Fradi labdarúgója is jelentette, hogy ellopták az arcképes igazolványát ugyanarról a helyről. („Hekus Dönci” ebből hamisított egy rendőrigazolványt.) A hatóság fejében itt összeértek a szálak, egyaránt keresést rendelt el Kommantinger Sándor és Horváth Ödön néven magukat igazoló emberek ellen.

Csak az egyik gyilkosságot ismerte be

A bűnügy következő fejezete novemberben következett be. Egy Király utcai, orvosi műszerekkel foglalkozó kereskedő telefonált a rendőrségnek, hogy egy – a hatóság által közzétett személyleírással rendelkező – gyanús alak orvosi műszereket akar neki eladni. Azt mondta, jöjjenek gyorsan, addig szóval tartja őt. (A derék boltos azt is feltételezte, hogy a műszerek lopottak. Gyanúja tökéletesen igaznak bizonyult.) A legenda szerint a kezdő nyomozó, Szumega József villamossal sietett a helyszínre, ahol ártalmatlanná tette a kettős gyilkost. Utána érkeztek meg autóval felettesei, akik learatták a siker babérjait.

A kihallgatás során derült ki, hogy az újságok által már ismert figurává faragott Hekus Dönci polgári neve Mészáros István.

Hradics Erzsébet meggyilkolását nem tagadta, azt mondta, hogy azzal csalta be az áruházba, hogy csokoládét vesz neki.

Beteg ember vagyok… Az orvosaim is bizonyíthatják, hogy nekem állandóan nő kell. A lány nagyon felizgatott a Párisiban, ilyenkor olyan vagyok, mint az állat… Ha nem kapok nőt, őrjöngök. Ezért öltem

– hangzott „védekezése”. Azt is elismerte, hogy ő az Üllői úti besurranó igazolványtolvaj, a rendőrgyilkosságot azonban következetesen tagadta. Azt mondta, ezt betörőtársa követte el, ám az orvosszakértői vélemény nem támasztotta alá, amit mondott.

A gyilkosságok valódi körülményeiről csak találgatni lehet. A korabeli újságokban lehet olvasni olyat, hogy Hradics Erzsébet „férjet akart fogni” magának, ezért volt „könnyen kapható”, ezért ment le az alagsorba Mészárossal. Az is elképzelhető, hogy a fiatal, árvaházat is megjárt lány kisebb lopásokat követett el, „Hekus Dönci” pedig áruházi őrnek adta ki magát, így vitte le a tett helyszínére. A csokoládé ígérete mint momentum azonban jól jellemezte a kort. 1947-re az előző évekhez képest hatalmas bőség volt az áruházakban, illetve a forint kibocsátásával az infláció is a múlté volt. Újra az élet apró, de vonzó realitásai közé tartozott édességet venni a boltban. A rendőrgyilkosság pedig nem tervezet esemény volt. Mészárost igazoltatta a rendőr, ő pedig átadta az igazolványt. Így is gyanús maradt, ezért a későbbi áldozat rákérdezett Kommantinger Sándor anyjának a nevére (ez benne volt az iratban), viszont Mészáros ezt nem tanulta be. A valószínűleg lelkiismeret nélkül létező Mészáros számára a helyzet „megoldását” a gyilkosság jelentette.

Szökés után a Győrbe tartó vonaton kapták el

Nem sokkal a letartóztatás után történt az este, amely még inkább a sajtó figyelmének középpontjába helyezte Mészárost.

A Markó utcában a kétszeres gyilkos valahogyan megszabadult a bilincsétől, kiugrott az ablakon és elmenekült, de ugrás közben kitörte a lábát.

Egy taxiba ült be, a sofőrnek azt hazudta, hogy villamosbalesetben sérült meg, erre az orvoshoz vitte őt. Ekkor már minden újságban ott volt a fényképe, de hatalmas szerencséje volt, sem a taxis, sem a doktor nem ismerte fel. Sőt, bár az egészségügyi ellátás előtt Sztrogof Mihályként mutatkozott be, ez sem keltett gyanút a Jules Verne regényeiben bizonyára kevéssé járatos orvos számára. Mészáros terve az volt, hogy Nyugatra szökik, vonatra szállt, de nem kapott ülőhelyet, és a lába annyira fájt, hogy le kellett szállnia. Rövid pihenés után folytatni akarta az útját, de a Győrbe tartó vonaton sikerült egy ÁVO-s hadnagy mellé ülnie, aki felismerte, majd az utasokat ellenőrző rendőrrel együtt letartóztatta.

Már a fegyver birtoklása is elég lett volna a halálos ítélethez

Mivel 1947-ben még működött statáriális bíróság, a tárgyalás már november 11-én megkezdődött. Az ítéletről lehetett sejteni előre, hogy a lehető legsúlyosabb lesz. Ebben az időszakban már maga a lőfegyver birtoklása elég lett volna a halálos ítélethez, és ehhez jött hozzá Hradics Erzsébet meggyilkolása. (Horváth Lajos megölésével kapcsolatban a bíróság nem látta egyértelműen igazolhatónak, hogy azt Mészáros követte el.) A halálos ítélet után a vádlott azonnal kegyelmi kérvényt nyújtott be, a rögtönítélő bíróság pedig kegyelmi tanáccsá alakult, és úgy döntöttek, a kérvényt felterjesztik a köztársasági elnökhöz. Tildy Zoltán elutasította a kérést, így Mészáros Istvánt 1947 novemberének egyik utolsó napján felakasztották. A kivégzésről így írt a Kossuth Népe:

A rákoskeresztúri köztemetőnél lévő gyűjtőfogház előtt már délelőtt hatalmas tömeg gyülekezett, hogy tanúja legyen Hekus Dönci — polgári néven Mészáros István — kivégzésének. Taxin, villamoson, magánkocsikon, motorkerékpárokon jönnek a pesti alvilág alakjai. Bőrmellényes, irhabundás, bilgeri csizmás férfiak, feltűnően öltözött nők sorakoznak a gyűjtőfogház vaskapuja előtt és türelmesen várakoznak arra, hogy hírt kapjanak a kivégzés időpontjáról.

Dicstelen életére alapozva 1972-ben készült film Hekus lettem címmel.

Az exnyilas, aki a kommunista belügyminiszter alkalmatlanságát igazolta?

A korabeli filmhíradó is beszámolt a tárgyalásról, a következő szavakkal emlékeznek meg az esetről. „Az ügyészség Markó utcai épületében összeült a rögtönítélő bíróság, hogy ítélkezzen az elvetemült gengszter, Mészáros István, alvilági nevén Hekus Dönci felett… Demokratikus rendőrségünk páratlan gyorsasággal ismét elfogta, és bírái elé állította. Bevonul a bíróság, hogy ítéletet hirdessen a volt fegyveres nyilas, csendőrnyomozó, a fasiszta időben »M 32« fedőnév alatt kémelhárító.” Hekus Döncivel kapcsolatban a mai napig gyakran elhangzik, hogy nyilas volt, Szálasi alatt besúgóként és vallatóként tevékenykedett. Bezsenyi Tamás kriminológus szerint ez nem igaz, Mészáros kisstílű bűnözői életmódot folytatott a háború alatt, a profiljába nem illenek bele ezek az ügyek. (Amik miatt amúgy meg sem vádolta a korabeli bíróság.)

Egy másik érdekes politikai szál is kibontakozik az ügyben.

A kisgazda újságokban megjelent „Hekus Lonci”, az alkalmatlan rendőr figurája, a névvel utaltak a rendőrség által a Mészáros-ügyben elkövetett balfogásokra is. (Az alak megteremtésének van egy erősen szexista szála. Lonci, vagyis Ilona nő, a korban ezzel még inkább sulykolni tudták a hozzá kapcsolódó inkompetenciát.) Az 1947-es évben még nem történt meg a teljes kommunista hatalomátvétel, de erős jelek már érzékelhetőek voltak. Ezek egyike, hogy szovjet nyomásra a kormányban a belügyi tárcát és ezzel együtt a rendőrséget a kommunisták kapták meg. A kisgazdák az esetet jó apropónak találták, hogy „bemutassanak” az ekkor már érezhetően az egyeduralom felé törekvő szélsőbaloldalnak. Az ilyenfajta, talán nem túl ízléses, de jogos kritika azonban az utolsó napjait élte 1947-ben, mint ahogy a Hekus Dönci kivégzésével „sajtószenzációvá” avanzsált gengsztervilág is hosszú időre véget ért Magyarországon.

Forrás:

(Borítókép: illusztráció, Polyák Attila – We Love Budapest)

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék