Nemcsak Nobel-díjas tudósaink és Oscar-díjas rendezőink vannak, hanem a miénk a valaha élt legnagyobb szélhámos is. Trebitsch Ignác kalandor karrierje csupa bizarr fordulat és gátlástalan átverés, olyan, amelyet csak regények lapjain lehet olvasni, ám az övét nem más írta, mint az élet. Meg persze maga Trebitsch.

Először Rejtő Jenőnél olvastam azt a nevet, hogy Trebitsch, méghozzá a Piszkos Fred a kapitányban. Abban szerepel egy különös alvilági figura, Buzgó Mócsing, akit az író „az igazi Trebitsch” eposzi jelzővel látott el, nem véletlenül. A regényszereplő ugyanis nem csupán Rejtő mérhetetlen fantáziájának a terméke volt, hanem egy valóban élt emberről mintázta: 

ő volt Trebitsch Ignác, aki életének 64 éve alatt több emberre való életet is leélt, melynek legfőbb jellemzője az volt, hogy mindenkit átvert, akit csak tudott.

Persze ez azért kicsit leegyszerűsíti a figuráját.

Trebitsch egy kiszámíthatatlan, változékony és sűrűn kavargó világban élt, ő pedig – mint mindenki más is – szerette volna megcsinálni a szerencséjét, és mindent ennek érdekébe állított, ráadásul gátlástalan törtető volt, kissé erkölcstelen, gyorsan és hatékonyan alkalmazkodó, nem utolsósorban pedig kreatív. Bár első ránézésre alakja szórakoztatónak és mulatságosnak tűnik, tartós sikert sosem ért el, mindössze részeredményei voltak, és ha a végpontból nézünk vissza rá, akkor Trebitsch figurája kimondottan tragikus. Vagy minimum tragikomikus. Élete filmre kívánkozik, bár a feldolgozására egy mozi nem lenne elég, de bízunk benne, hogy egyszer majd egy tévésorozatot szán rá valaki. 

Pedig nem úgy kezdődött, ahogy aztán folytatódott

Trebitsch Ignác egy morvaországi gyökerekkel bíró, jómódú zsidó kereskedőcsalád sarjaként látta meg a napvilágot Paks városában az 1879-es év egyik üde tavaszi napján. Ő volt a legfiatalabb a három testvér közül, és mivel a család tehetős volt, nagyon jó nevelést is kapott. Otthon jiddisül és magyarul beszéltek, de a kimondottan jó tanulónak számító, szorgalmas Ignác tízéves korára már beszélt franciául és németül is. Közben a családja 1887-ben Budapestre költözött. A nem sokkal korábban létrejött és elképesztő fejlődésnek indult magyar főváros mágnesként vonzotta a számtalan kínálkozó lehetőséget kihasználni igyekvő, vállalkozókedvű embert, és az idősebb Trebitsch is közéjük tartozott. 

A kisváros Paks után a nagyváros Budapest elkápráztatta a kis Ignácot, és már ekkor mutatkoztak annak jelei, hogy valami félre fogja vinni a tervezett életpályáját. Bár a tanulmányi eredményei nem romlottak le látványosan, de egyre többet maradt ki az iskolából, magyarul lógott. A családja rabbinak szánta, és ez ellen neki sem volt kifogása, ám egy váratlan találkozás, illetve egy családi esemény más irányba terelte. Utóbbi az apja egyik rossz üzleti döntése volt, ami a Trebitscheket tönkre ugyan nem tette, de jelentős pénzmennyiséget veszítettek el, ami a dolgaik átgondolására késztette a családfőt. Ám ez Ignácot még nem biztos, hogy befolyásolta volna, csakhogy szerelmes lett, ami felülírta az eredeti terveit.

Egy szerelem, egy aranyóra és egy nagy utazás kezdete

Trebitsch Ignác már a pozsonyi rabbiképző iskola diákja volt – akkoriban ez a város számított a Monarchián belül a zsidóság központjának –, amikor váratlanul beleszeretett egy Ella nevű színésznőbe. Otthagyta az iskolát, és úgy határozott, ő is színész lesz. Az apja persze nem nézte jó szemmel a hirtelen jött váltást, és ezzel kezdetét vette Trebitsch szélhámos karrierje és élete végéig tartó vándorlása a világban, de hogy önszántából kerekedett-e fel, vagy sem, az nem egészen világos. Egyes források szerint a családfő küldte külföldi tanulmányútra, hogy elfelejtse a szerelmét, máshol viszont az a mendemonda él, hogy Ignác meglépett a családi szigor elől úgy, hogy ellopta az egyik nagynénje értékes aranyóráját, és abból fedezte az utazását. 

Az első jelentősebb állomás Hamburg volt, ahol Trebitsch előbb kikeresztelkedett, az ír presbiteriánusok hitét vette fel, és beiratkozott egy papnevelő intézetbe, csakhogy közben újra szerelemre lobbant, így pap már nem lehetett belőle. A kanadai Montrealba utazott hát, ahol a helyi egyetem teológiai karára iratkozott be, és miután végzett, a presbiteriánus egyház lelkésze lett. Mivel ekkor már nősülhetett, utánautazott a szerelme, akit nőül is vett. Rövid időn belül összerúgta a port a presbiteriánusokkal és átnyargalt az anglikán egyházba, ahol a feladata a zsidó emberek áttérítése volt. Áttéríteni senkit nem tudott, viszont rengeteg pénzt elköltött, és mielőtt megvádolták volna sikkasztással, a családjával együtt elhagyta Kanadát és meg sem állt Angliáig. 

Irány a politika!

Angliában első körben – az anglikán kapcsolatait kihasználva – egy kis falu lelkésze lett, és bár népszerűek voltak a prédikációi, Trebitschnek már kevés volt ez a hivatal. Akkor már egyre inkább a politikai pálya vonzotta, így végül Londonba költözött, ahol még nevet is változtatott: Trebitsch Ignácból lett Ignatius Timothy Tribich Lincoln – utóbbit az amerikai Abraham Lincoln iránti tiszteletből vette fel. Trebitsch kereste a kapcsolatot a politikával, és ekkor került kapcsolatba a liberális párthoz tartozó neves csokoládégyárossal, Benjamin Seebohm Rowntreevel (neki köszönhetjük például a KitKat csokit), aki épp németül szeretett volna tanulni, hősünk pedig történetesen jól beszélte a nyelvet. Összebarátkoztak, Rowntree pedig afféle mentora lett. Három évre Belgiumba küldte, hogy tanulmányozza az ottani munkásosztály helyzetét – Trebitsch persze azt terjesztette, hogy valójában az angol titkosszolgálat ügynökeként tevékenykedett. Valójában erre a pár éves kiküldetésre azért volt szüksége, hogy aztán 1910-ben indulhasson a választáson és bejusson a brit parlamentbe, és közben az állampolgárságot is megkapta. 

A politika azonban költséges és nehéz terep, még az olyan, jó eszű és beszélőkéjű ember számára is, mint amilyen Trebitsch volt. Hogy pénzt szerezzen, a fegyverkereskedő Basil Zaharoff kapcsolatai révén, valamint a brit titkosszolgálat és egy arisztokrata, Sir Henry Dalziel pénzéből a galíciai olajmezőkön vásárolt csővezetékeket. Csakhogy közben a németek és a Monarchia titkosszolgálataival is kapcsolatba került, és mivel kettős ügynöknek gondolták, a britek megvonták tőle az anyagi támogatást. Trebitsch így kénytelen volt a németek segítségét igénybe venni. Ekkor tette át a székhelyét Romániába, ahol vásárolt két olajkutat. Eleinte minden jól ment, a család elképesztő luxusban élt, ám az olajmezők váratlanul kifogytak, Trebitsch pedig tönkrement.

Visszatérva Angliába, korábbi barátja, Rowntree nevében hamisított garancialeveleket, ám lebukott. Bíróság helyett azonban az angol cenzúrahivatalban kapott állást, és közben próbálta felajánlani a szolgálatait mind a brit, mind a német titkosszolgálatnak, de sikertelenül. Mivel érezte, hogy a személye mindenki számára egyre kényelmetlenebb, jobbnak látta, ha Amerikába költözik. Ott pedig – messziről jött ember azt mond, amit akar alapon – könyvet írt Egy nemzetközi kém vallomásai címmel, bár az abban leírtak még csak köszönőviszonyban sem álltak a valósággal. Az amerikaiak végül a britek kérésére letartóztatták Trebitschet, aki egyszer ugyan megszökött, de elkapták, és 1916-ban kiadták Nagy-Britanniának. Három év börtönre ítélték, majd ennek letöltését követően kitoloncolták az országból.

Radikális liberálisból radikális szélsőjobbos

Életének utolsó európai szakasza egészen bizarr irányba sodorta a kalandortermészetű férfit, aki zsidó származása ellenére a német szélsőjobb szolgálatába állt. Ami azért is furcsa, mert miközben Ignác a világban kalandorkodott, addig a bátyja Magyarországon ismert szocialista érzelmű politikussá, közéleti személlyé vált Tarczai Lajos néven. Szabó Ervin köréhez tartozott, a Népszava újságírója volt, majd 1908-ban emigrált Amerikába, mielőtt a hatalom a sarkára lépett volna, mint több párt- és eszmetársának. De vissza az igazi Trebitschez!

A német jobboldali radikálisok puccsra készültek a weimari köztársaságban, és ennek megszervezésében Trebitsch is tevőlegesen részt vett. Az összeesküvők azt szerették volna elérni, hogy ugyanabban az időben ugyanez történjen Bécsben és Budapesten is. Trebitschet amolyan szürke eminenciás közvetítőként elküldték, hogy az osztrák szélsőjobboldallal meg a magyar fehérterror képviselőivel (többek között Prónay Pállal) tárgyaljon. Az osztrákok és a magyarok azonban hezitáltak. A németek viszont türelmetlenek voltak és nem vártak, hanem 1920-ban kirobbantották a Kapp-puccsot. Ám az olyan rosszul szervezett volt, hogy annak ellenére, hogy a szocdem kormány elmenekült, a széles körű társadalmi összefogás hatására a puccsisták 5 nap alatt elbuktak. Trebitsch ekkor Csehszlovákiába szökött, ahol még próbált a franciákkal meg a csehekkel kokettálni, de akkor már oly mértékben kompromittálódott, annyira nem volt megbízható ember, hogy falakba ütközött, vagy ha nem, akkor meg átverték, ezért úgy döntött, elhagyja Európát. 

Végállomás: Kína

Trebitsch Ignác távol-keleti pályafutása már egy hosszan elnyújtott végjáték volt. Kínába utazott, ami Európához képest maga volt a káosz. Az ország több tartományra széthullva katonai diktátrorok kezében volt. A Sanghajba érkező Trebitsch kapcsolatba került a Kuomintanggal és felajánlotta, hogy segít nekik fegyvereket szerezni. Mivel ezt az akadályt sikerrel vette, felajánlotta szolgálatait az egyik legnevesebb tábornoknak, Vunak, hogy szerez számára pénzügyi támogatást Európából, a németektől. Bár ezt sikerrel letárgyalta, a pénz nem érkezett meg, így Vu kegyeiből kiesett, ő pedig – előremenekülve – megkereste a tábornok ellenfeleit, a japán és az angol titkosszolgálatot. Árulásának köszönhetően pedig az általuk támogatott hadurak legyőzték Vut, ennek ellenére ő közvetített a győztes és a vesztes fél között.

Trebitsch persze ezt követően sem állt le. Felbukkant a térség más helyszínein is, mint például a Fülöp-szigeteken, majd Ceylonban, ahol hosszú évekre beköltözött egy buddhista kolostorba, még egy vallásfilozófiai könyvet is írt. Itt érte a hír, hogy az egyik fiát gyilkosság vádjával halálra ítélték Angliában. Oda szeretett volna utazni, de csak Amszterdamig jutott. Ezt követően visszatért a kolostorba, ahol mint szerzetes élt, Csao Kung néven. Ezen a néven élt egészen haláláig hol Sanghajban, hol Pekingben. Egyszer-egyszer megpróbált visszajutni Amerikába, illetve Kanadában és Európában buddhista kolostorokat szeretett volna alapítani, de mindenhonnan lepattant, mert nem bíztak benne, és azt feltételezték róla, hogy kém. 

Amikor, immár a Kínát elfoglaló japánok szolgálatában állva, 64 éves korában elhunyt, Trebitsch – vagyis Csao Kung – temetése kiemelten fontos esemény lett az országban: állítólag a kínai bábkormány összes minisztere részt vett rajta, valamint több százezer civil is. Trebitsch elégedetten pihenhetett meg, a végén mégiscsak révbe ért, bár talán nem úgy tervezte, ahogy történt. Aki szeretne róla többet megtudni, annak ajánljuk figyelmébe Bernard Wasserstein amerikai történész magyarul is megjelent könyvét, melynek a címe Az igazi Trebitsch. 

Források:

(Borítókép: brandstaetter images – Getty Images)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék