December elején új helyre költözött a Mihályi Patisserie. Mihályi László cukrászt és csapatát közel két évtizeden át találhattuk meg a váci főtér közelében, ám most szintet léptek. A korábbi helyen maradt a műhely, a vendégtér és kiszolgálás pedig az eddiginél háromszor nagyobb kétszintes üzletbe került. Vác központjában várnak igazi kávéházi hangulattal, többféle édességgel, péksüteményekkel is.

A Mihályi cukrászda 18 éve nyitott meg Vác főterének közelében, hamarosan pedig nemcsak a kisváros, hanem Budapest kedvence is lett. Az elmúlt években Vác sokat változott, a kisváros mára agglomerációnak számít, egyre többen költöznek ide. A szélesedő vásárlói réteg a Mihályi számára növekedést hozott, most pedig eljött a változás ideje, új, nagyobb üzletük a város központi részén, a Vörösházban kapott helyet.

A püspökség egykori gazdasági épülete 1731-ben épült, fordulatos története során nehéz időket is látott, és sokféle funkciót töltött be, az 1848-as szabadságharc alatt például kaszárnyaként működött. A Mihályi Patisserie 2025 decemberében költözött a falak közé, kellemes, az eddiginél háromszor nagyobb, kávéházak világát idéző többszintes térbe. Jelentős ugrás az előző, jóval kisebb üzlethez képest, nagyobb parkolóhely, hatalmas terasz, különterem és 150 fő fogadására szolgáló belső tér áll rendelkezésre. Belépve azonnal megragadja a tekintetet a csodálatos, carrarai márvánnyal fedett pult, amit egy olasz cég készített direkt Mihályiék igényeire szabva. Nemcsak szép, de egyedülálló hűtéstechnikai megoldásokat is tartalmaz. 

Több mint 15 évet dolgoztunk azért, hogy egy ilyen pultot megengedhessünk magunknak 

– meséli Mihályi László. A csodás pultban a vásárlók számára is jól elkülönül a három fontosabb termékkör, a pékáru, a desszertpult és az aprósütemények, bonbonok. A péksüteményfronton hamarosan tovább erősítenek. Egyelőre 5-féle tekerccsel, croissant-nal várnak, ám nemsokára érkezik a látványkemence, így a vendégek is könnyűszerrel nyomon követhetik majd, hogyan készülnek a focacciák, bagettek, sós pékáruk, és bőséges szendvicskínálatra is számíthatunk. Dolgoznak az egész napos reggeli menün, pár hónap múlva már mehetünk hozzájuk egy különleges brunchélményért is. A pult másik oldalán sorakoznak az aprósütemények, bonbonok, hamarosan érkeznek a macaronok. E mellett a rész mellett kaptak helyet a szépen csomagolt mártott magvak, szörpök, így ha gyorsan lenne szükségünk ajándékra, aminek édesszájú ismerőseink örülnek, akkor itt a helyünk. 

Középen továbbra is várnak a Mihályitól megszokott, magas minőségű és lélegzetelállítóan szép desszertek. Ezekből egyszerre nagyjából 15-20-féle közül válogathatunk, az állandó kedvencek mellett általában 3-4 szezonális finomság akad, jelenleg például franciakrémest és gesztenyesupreme-et is kóstolhatunk. A Mihályi signature desszertje, a külsejében és ízében évek óta kiemelkedő, díjnyertes Dobos desszert (3620 Ft) szerencsére semmit sem változott, úgy tűnik, a letisztult elegancia, amivel a klasszikushoz nyúltak, örök érvényű. Gyönyörű a Fekete-erdő desszert (3720 Ft) és az Eszterházy Classic (3390 Ft), de a hagyományos külsejű Rákóczi-túrósban (3390 Ft) és az Operában (3510 Ft) sem fogunk csalódni. Ha a modern, kreatív desszertvonalat keressük, akkor is érdemes felkeresni a Mihályit, Sándor Móric gróf extravaganciáját például az Ördöglovas (3510 Ft) nevű, sötét, kockaforma desszert idézi, amelynek ízeibe egy kevés ánizs, gyömbér és sütőtök is vegyül.

Az italok terén is marad a tőlük megszokott minőség, általuk készített szörpök, limonádék, szezonális finomságok várnak. A fenntarthatósági törekvésekkel is igyekeznek lépést tartani, saját vízszűrős rendszerük segítségével sikerült a keletkező göngyöleg mennyiségét csökkenteni, a beérkező alapanyagok csomagolását is figyelik. A keletkező hulladék ezeknek a lépéseknek köszönhetően harmadára csökkent az utóbbi időszakban. 

Bár a Mihályinál eddig is mindenki megtalálta a számítását, akkor is, ha diplomata-rendszámú autóval érkezett, hogy egy fogadásra vásároljon, és akkor is, ha csak egy gombóc fagyira ugrott be az unokájával, a szolgáltatások köre még több rétegűvé vált. Jöhetünk céges eseményekre, családi ünnepre, de akár egy órácskára, dolgozni is beugorhatunk. Az új, nagyobb vendégtér arra is lehetőséget ad, hogy kulturális irányba is nyissanak, estekkel, programokkal várják a vendégeket. Lesznek különleges vacsorák, művészettörténeti stand-up show, gitárest is várja majd az érdeklődőket. Az itt található édességeknek továbbra is megkérik az árát, abban azonban biztosak lehetünk, hogy a pénzünkért magas minőségű, egyedülálló precizitással készült különlegességet, illetve ehhez méltó környezetet kapunk. Ha pedig felkeressük a váci cukrászdát, maradhatunk is egy kellemes sétára a csinos, barokk kisvárosban.

ELÉRHETŐSÉGEK

Mihályi Patisserie

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék