Többször is kétségesnek tűnt, hogy valaha vége lesz a januárnak, de végre eljött az első februári hétvége, telis-tele klassz programokkal. 45. alkalommal szemezgethetünk a legfrissebb magyar filmek közül a Magyar Filmszemlén, kulturális utazással és gasztroélményekkel érkezik a Kínai Újévi Fesztivál, a DOME_RELOAD fesztivál keretében pedig a Magyar Zene Háza immerzív moziterme kerül fókuszba.

Február 5., csütörtök

Új kiállítások a Hagyományok Házában

Február 5. és november 29. között két új kiállítás várja a látogatókat a Hagyományok Házában. A Szabad szappanozni című kiállítás azt vizsgálja, mit jelentett és mit jelent ma a tisztaság fogalma. A tárlat a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum gyűjteményére és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak kortárs megközelítésére építve párbeszédet teremt múlt és jelen között. A Tulipán & zsálya – Kertek, korok, népművészet című kiállítás a kertek és a növények világát mutatja be a magyar népművészet nyelvén. Az öt évszázadot átívelő tárlat mintegy 120 tárgyon keresztül vizsgálja a virág- és növénymotívumok jelentését, a közösségek világképét, valamint a természet és a kultúra kapcsolatát. 

További információ

DOME_RELOAD a Magyar Zene Házában

A DOME_RELOAD a Magyar Zene Háza egyedülálló immerzív mozitermét, a Hangdómot ünneplő hagyományos év eleji fesztivál. Február 3. és 8. között exkluzív programmal várják a látogatókat: közönségtalálkozóval egybekötött újrabemutatók idézik fel a legnépszerűbb vetítéseket, miközben két új Hangdóm-film és két új sorozat is bemutatkozik. A Hangdóm-koncertek és a 360°-os koncertfilmek nyitányaként a Meybahar élő fellépése kapcsolódik a DOME 016 – Csontváry: Levante című vetítéshez, emellett két korábbi Magyar Zene Háza-koncert – a Makrohang és a Vad Fruttik előadása – a kupola 360°-os terére és hangrendszerére adaptálva tér vissza. 

További információ

Munich in Budapest – Gasthaus Waltz a Cabrióban

A müncheni Glockenbachviertel negyedben működő Gasthaus Waltz, amelyet az osztrák Markus Hirschler és Stefan Grabler vezet, a klasszikus közép-európai konyha kortárs megközelítéséről ismert. Február 4-én és 5-én az étterem átveszi a Cabrio konyháját és Michelin-díjas, alpesi ihletésű fogásait készíti el. A két estén az osztrák ihletésű kedvencek friss változatai kerülnek a menüre, kiegészülve néhány ritka palackkal, amelyek kizárólag ezen a két estén lesznek elérhetők.

További információ

Magyar Filmszemle 2026

Február 2. és 8. között 45. alkalommal rendezik meg a Magyar Filmszemlét a Corvin moziban. Az idei programban 10 kategóriában mutatkozik be a legfrissebb magyar filmes termés: játékfilmek, rövidfilmek, animációs filmek és sorozatok, dokumentum- és rövid dokumentumfilmek mellett tudományos ismeretterjesztő és portréfilmek, kísérleti alkotások, televíziós sorozatok és videóklipek is versenyeznek. A szemle keretében összesen mintegy 150 alkotás mérettetik meg, a vetítésekre egységesen 1000 forintba kerül a jegy.

További információ

Születésnapi ünnepség a Lumenben

Február 5-én ünnepli a Lumen megnyitásának 18. évfordulóját. Az est egyik kiemelt eseménye a Kislumen falára került tapéta felavatása, amely ezt követően egy rendszeresen cserélődő művészeti felületként is szolgál. Az ünnepi ételkínálatban László Jakab által készített borscs és olívás fusilli tésztasaláta, valamint Lugosi-Horváth Edit csörögefánkja szerepel. A zenei válogatásról Ajtai Petya és Spáh Karcsi gondoskodik. 

További információ

Február 6., péntek

Tematikus nap az Ide Süss Manufaktúrában

Február 6-án tematikus nappal várja a vendégeket az Ide Süss Manufaktúra, Budapest egyik legkisebb újhullámos péksége. Az alkalomra összeállított menüsoron tárkonyos leves szerepel francia paraszt-, illetve teljes kiőrlésű cipóban, emellé desszertként császármorzsa, italként pedig forralt Tubi társul. Az otthonos, mégis enyhén váratlan koncepciót zenei aláfestés kíséri, amelyért Kozma felel ezúttal.

További információ

Harry Potter-kiállítás a szentendrei Green Event Hallban

A szentendrei Green Event Hallba érkezik a Harry Potter: A Kiállítás, a varázsvilág eddigi legnagyobb és legátfogóbb utazótárlata. A kiállítás a Harry Potter-, valamint a Legendás állatok filmek ikonikus jeleneteit, szereplőit, helyszíneit és lényeit mutatja be. A látogatók többek között díszletek között járhatnak, eredeti jelmezeket és kellékeket láthatnak, miközben interaktív galériákban patrónust választhatnak, varázslatokat próbálhatnak ki, kviddicsezhetnek és bájitalt keverhetnek. A kiállítás február 6. és május 1. között látogatható. 

További információ

Fodor Orsolya, Varsányi Péter: Capitalism for Children – bemutató a Trafóban

Fodor Orsolya és Varsányi Péter első közös munkájukban a kapitalizmus megértésére vállalkoznak. Mint minden komoly kutatás, ez is a Quora nevű internetes fórumon kezdődik, onnan pedig egészen egy törzsig ér, ami véletlenül feltalálta a kapitalizmust. Az előadás videó, terepasztaljáték, mockumentary és lecture performance összekapcsolásával tárja fel, hogy mi van a rendszer horizontján innen és túl. A Capitalism for Children című darab február 6-tól látható a Trafó színpadán. 

További információ

Indoor Sörfesztivál 2026

Február 6-án és 7-én érkezik a 9. alkalommal jelentkező Indoor Sörfesztivált. Az Anantara New York Palace Budapest Hotel dísztermeiben zajló eseményen közel 100-féle csapolt sör kóstolható korlátlanul, 1–2 deciliteres adagokban. A kiállítók között hazai és nemzetközi főzdék szerepelnek, többek között az Augustiner Bräustübl, az Erdinger, a Fehér Nyúl Brewery, a Horizont Brewing és a HopTop Brewery. A fesztivál tematikus sörgasztronómiai párosításokkal és különleges ételkínálattal egészül ki.

További információ

Február 7., szombat

Brunch a Marumbában

A Marumba brunchmenüvel bővíti kínálatát, amely utazások inspirálta, markáns ízekre, helyi és szezonális alapanyagokra épül, laktató fogásokkal, Bányai kávéval, matchával és Mimozával kiegészítve. A menüben többek között kovászos toastok különféle zöldséges és tojásos feltétekkel, céklás babhummusz falafellel, zakuszka tönkölylepénnyel, valamint rakott krumpli füstölt harissás gabonakolbászkrémmel is szerepel. Az első brunchhétvégére február 7–8-án kerül sor, február 12-től pedig csütörtöktől vasárnapig érhető el a kínálat. 

További információ

Ügetőfarsang 2026

Február 7-én érkezik az Ügetőfarsang idei kiadása a Kincsem Parkba. A jelmezes hajtás mellett sztárfutam, sulkyhúzó verseny, kibővített étel- és italkínálat, farsangi fánk, jelmezverseny nagy értékű díjakkal, Kincsem Kincskereső Kaland és gyerekprogramok várják az érdeklődőket, de nyereményjátékból sem lesz hiány. Ráadásul az első 500 jelmezben érkező látogatónak egy pohár forralt borral vagy teával kedveskednek. A programon való részvétel ingyenes. 

További információ

Leopard brunch a Kollabban

Február 7-én bruncheseménnyel jelentkezik a Leopard csapata a Kollabban. A Kecskeméti utcából ismert pizzázó november óta van jelen vadkovászos korongjaival a Kollab konyháján, ezúttal pedig tematikus eseményeiből is ízelítőt ad. A kínálatában reggeli pizzák és brunchszendvicsek szerepelnek, kifejezetten erre az alkalomra kreálva. Az ételekhez kiváló kávé és frissítő italok társulnak, a megszokott Leopard-stílusban.

További információ

Kínai Újévi Fesztivál 2026

Február 7-én és 8-án rendezik meg a Kínai Újévi Fesztivált a Chinatown Budapest területén. Az eseményre három kínai kulturális delegáció érkezik, valamint két hivatásos séf Csengduból, akik autentikus szecsuáni utcai ételeket készítenek a fesztivál ideje alatt. A programok között szerepel oroszlán- és sárkánytánc, kungfu- és cirkuszi elemeket is felvonultató előadások, tajcsi- és csikungbemutató, valamint tűzköpés. A látogatók ezek mellett részt vehetnek kalligráfia- és kézműves-foglalkozásokon, megismerkedhetnek a kínai horoszkóppal és hagyományos játékokkal is többek között. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de egyes programok minimális hozzájárulás ellenében látogathatók.

További információ

Vingardium Around the World – Borkóstoló az Apollo Galleryben

A Vingardium február 7-én különleges nemzetközi borkóstolót tart az Apollo Galleryben. A Vingardium Around the World elegáns, sétálókóstolós formában mutatja be 16 ország válogatott tételeit, országonként 3-4 borral. A belépő korlátlan kóstolást biztosít, így széles paletta fedezhető fel Szicíliától Dél-Afrikán át Latin-Amerikáig. A rendezvény a Vingardium eseménysorozat része, ezúttal kizárólag külföldi borvidékekre koncentrálva, a Világ Borai közreműködésével.

További információ

Hot Wheels Monster Trucks Live Show az MVM Dome-ban (x)

A Hot Wheels Monster Trucks Live Glow-N-Fire live show február 7-én és 8-án várja a nézőket az MVM Dome-ban. A közönség vadonatúj élményekre számíthat: bemutatkozik a Rhinomite nevű új szörnyjárgány, valamint soha nem látott Monster Trucks- és FMX-mutatványok teszik még izgalmasabbá az estét a rajongók ikonikus kedvencei mellett. A produkció része egy autózúzó, tűzokádó robotdinoszaurusz is.

További információ

Február 8., vasárnap

Barangolás a Zajnát-hegyeken

A Piliscsaba és Pilisvörösvár között, a Zajnát-hegyeken kanyargó, sűrű fenyvesekkel szegélyezett körtúra tökéletes választás egy kellemes téli napra: a táj változatos, és menet közben nemcsak panorámákkal találkozunk, hanem kisebb-nagyobb sziklákkal is, és ha barlangot is látnánk, még egy kitérőt is tehetünk.

További információ

Születésnap és nemzetközi pizzanap a Bigában

A Pannónia utcai Biga Pizza idén ünnepli első születésnapját. Ennek alkalmából február 7-én minden korong mellé ajándék tiramisu vár a vendégekre. Rögtön másnap érkezik a nemzetközi pizzanap előrehozott megünneplése is: február 8-án három ikonikus Biga pizza fél áron lesz elérhető. A diavola, a tartufo e fico és a mango e miele mellé house-ütemek, klasszikus és saját kreációs koktélok dukálnak.  

További információ

Tematikus programok az ELTE Füvészkertben

Az év első felében gazdag tematikus programsorozattal készül az ELTE Füvészkert, ahol nemcsak számos szakvezetés, de családi napok és gyerekfoglalkozások is várják az érdeklődőket. A trópusi flóra mellett szerepet kapnak a szobanövények, az orchideák, a fán lakó növények és az illóolajok, előadásokkal, gyakorlati bemutatókkal és workshopokkal kísérve. Ezek mellett tavasszal vezetett sétákra, gyümölcsfaoltási bemutatóra és Sakura ünnepre készülhetünk, de a Föld napja, a növények napja és a kaktuszkiállítás sem maradhat el idén sem. 

További információ

Orbit a Dürer Kertben (x)

Gondtalan nyarak nosztalgiája a barátokkal a folyóparton, álomszerű képek és atmoszferikus szintik találkoznak Orbit dalaiban. Debütáló albuma Countless Feelings But So Few Words címmel jelent meg tavaly ősszel. A fiatal német producer kisvárosi hangulatból és természetből szőtt álomvilágát Small Town Friends on Europe Tour címet viselő turnéja keretében hozza el február 8-án a Dürer Kertbe. Az estét Fiona Fiasco nyitja meg. 

További információ

+1: The Callous Daoboys a Dürer Kertben (x)

A The Callous Daoboys könnyedén és kifejezetten szórakoztatóan táncol a műfajok között, legyen szó dühös metálkiáltásokról vagy életigenlő rock and rollról. Az atlantai csapat legutóbb előzenekarként járt hazánkban, most pedig tavasszal kiadott, I Don’t Want To See You In Heaven című lemezükkel térnek vissza február 9-én a Dürer Kertbe. Az estét a fiatal bristoli post-punk banda, a Knives vezeti fel.

További információ

(Borítókép: Juhász Norbert – We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék