A 45. Magyar Filmszemle február 2–8. között zajlik, de az első nap a megnyitóé, az utolsón pedig már csak délelőtt és kora délután van 1-1 vetítés, aznap már a díjkiosztóra készül mindenki. Viszont a közbeeső napokon egymást érik a filmes programok, a vetítések (a Corvin mozi termeiben) és a szakmai beszélgetések (az INGA Kultúrkávézóban). Ezek közül gyűjtöttünk ki párat, amelyeket most mi is napi bontásban ajánlunk.
Február 3.
Délután kezdjük a filmnézést, 15 órától a Corvin mozi Latabár termében, ahol Takó Sándor és Bánovits Ottó dokumentumfilmjét nézhetjük meg, ami három éven át és öt országban forgott. Mint ahogy az a film címéből (Nikola Tesla – A fény gyermeke) is kiderül, a korát megelőző, ellentmondásos és különös életű feltalálót követi nyomon, aki Kelet-Európában született, és élete első szakaszát, az 1880-as évek elejéig itt töltötte. Horvátországban született, tanult Ausztriában, megfordult Prágában és Mariborban, majd Magyarországra költözött. A film alkotói Tesla saját visszaemlékezései alapján követték a feltaláló nyomait, és dolgozták fel élete első, Kelet-Európához kötődő szakaszát.
Maradva a dokumentumfilm-vonalon, még aznap este 21 órától, szintén a Latabár teremben vetítik a magyar–szlovák rendező, Podhradská Lea filmjét, az Apám lányát, ami tavaly már zajos sikert aratott a Verzió Dokumentumfilm-fesztiválon, és valószínűleg a Filmszemlén sem marad tapsok meg díj nélkül. A rendkívül megrázó és felzaklató film egy nyomozás története, és épp ezért már-már thrillerfeszültségű. A rendező 8 éves volt, amikor a nővére elhagyta a szülői házat, azóta még csak nem is beszélt róla a családja, ezért 27 évvel később maga indult el a nyomában, hogy felkutassa, és választ kapjon sok-sok miértre.
Február 4.
A Filmszemle következő napjának első felét a szakmai programoknak áldozzuk, több érdekes beszélgetésen is részt vehetünk majd az INGA Kultúrkávézóban. A 15 órakor kezdődő, Báron György vezette moderálta program vendégei Szirtes Ági, valamint szintén színész lánya, Pálmai Anna. Ők hárman pedig a magyar filmes és színházi élet fontos alakjáról, Szirtes Ádámról beszélgetnek majd, akinek tavaly volt születésének 100. évfordulója. Ezt követően, 17 órától pedig egy égetően aktuális téma kerül terítékre: a film és a mesterséges intelligencia kapcsolata. Marinov Gábor vezetésével Madácsi Imre (Gaston Stúdió) és Molnár Zsombor (Telekom) beszélget majd a témáról.
Este aztán ismét mozizunk: a Corvin mozi Korda termében vetítik 20 órától Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét, ami három idősíkon játszódik, a helyszín viszont ugyanaz, a németországi egyetem kertje, ahol a főszereplő, egy óriási ginkgofa áll. Látszólagos mozdulatlanságban figyeli a körülötte zajló eseményeket, bár a maga sajátos módján azért ezekbe „bele-beleszól”. Varázslatos, mesés, különleges élmény Enyedi Ildikó filmje.
Február 5.
Amióta először láttam Holtai Gábor első nagyjátékfilmjének (Itt érzem magam otthon) előzetesét, azóta várom, hogy láthassam a teljes mozit, ráadásul a forgatókönyvet a kiváló magyar horror-fantasy szerző, Veres Attila írta. A történet izgalmas: Ritát, a főszereplőt (Lovas Rozi) elrabolják, majd az Árpád család lakásában tér magához, ahol azt állítják róla, hogy ő Szilvi, a család régen eltűnt lánya, ő pedig, hogy életben maradjon, felveszi a rá osztott szerepet. Már az előzetes láttán is belénk fagy minden.
Szintén a Korda teremben vetítik aznap este 20 órától Nemes László új filmjét, az 56-os forradalom után pár hónappal, 1957 tavaszán játszódó Árva című mozit, amiben egy anya egyedül neveli 12 éves kisfiát, Andort, mert a férje nem tért haza a II. világháborúból. Ő már tudja, hogy ez így is marad, ám a kisfiú még reménykedik – egészen addig, amíg meg nem jelenik náluk egy férfi, aki azt állítja, ő az apa. A film nemcsak hátborzongató hitelességgel idézi meg 1957-et, de a három főszereplő (Barabás Bojtorján, Waskovics Andrea és Gregory Gadebois) is ritka elképesztő alakítást nyújt. Ha valakit bővebben érdekli Nemes filmje, annak ajánlunk egy másik programot is aznap: a vetítés előtt, az INGA-ban 17 órától mutatják be az Árva filmkönyvét.
Február 6.
A tavalyi mozis felhozatalból az egyik kedvencünk Deák Kristóf Egykutya című filmje volt, ami az éveken át nagy sikerrel futott, azonos című színdarab alapján készült. Az egyetlen helyszínen, egy lakás nappalijában játszódó és mindössze négy szereplőt mozgató mozi váratlan fordulatokban gazdag, és rég eltemetett titkokról meg egykori barátok újratalálkozásáról szól. A film színészei ugyanazok, akik a darabot is előadták: Bakonyi Alexa, Döbrösi Laura, Tenki Dalma és Tóth Károly. Az a fajta film, ami nemcsak pompásan elszórakoztatja a nézőjét, de utána is még sokáig vele, a gondolataiban marad. A filmet a Corvin Kabos termében vetítik 18.30-tól.
Zenei témájú dokumentumfilm is lesz az idei Filmszemlén: a Latabár teremben 20.15-től kezdődik a Csókoljál meg, Kiscsillag!, ami valamilyen különös oknál fogva az ún. tudományos filmek között kerül vetítésre. Már a címből is kiderül, hogy mi a film témája: Lovasi András és Leskovics Gábor közös zenekara, a Kiscsillag, ami tavaly volt 20 éves. A film róluk,
több évtizedre visszatekintő barátságukról, a zenekarról és a zenéről mesél.
Február 7.
A Filmszemle programjában egész estés animációs filmek is szerepelnek. A Kabos teremben 14.45-től kezdik vetíteni a Csongor és Tünde című filmet, ami a magyar animációs film legszebb hagyományait eleveníti fel. A mese klasszikus, Vörösmarty Mihály a szerzője, kinek műve alapján Dargay Attila tervezett filmet készíteni, ám ebből aztán nem lett semmi, csupán karakterrajzok. Ám két tanítványa, Pálfi Zsolt és Máli Csaba ott folytatták a munkát, ahol egykori mesterük abbahagyta. A végeredmény pedig egy rendkívül szórakoztató, minden generáció számára élvezetes rajzfilm lett.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
