Bár a szórakozás története egyidős az emberiséggel, a házibuli korántsem, a mai, modern értelmében bő 70 éves jelenséggel van dolgunk, létrejöttéhez pedig számtalan társadalmi változás, a fiatalok státuszának átalakulása is hozzájárult. A 20. század elején az ifjúsági kultúra még leginkább a felnőtt minták ismétléséből állt, csak jóval később kaptak nagyobb autonómiát a fiatalok. A század közepe felé kezdett kialakulni a mostani minta, ahol az iskola vagy a család befolyása helyett inkább a média, a közösségi média és a kortárs csoportok kevésbé kontrollált hatása érvényesül. A 20. század közepétől egyre függetlenebbé váltak a fiatalok, a felnőttekkel kapcsolatos ellentétek pedig kiéleződtek, miközben megváltoztak a lakhatási viszonyok, egyre több lett a szabadidő is. Lassan váltak adottá a bulizás alapfeltételei.
A szocialista „orgiáktól” a Kecskeméti utcáig
Izgalmas jelenségek alakították tehát a bulikultúrát, ám míg Nyugaton a jazz, aztán a rock & roll, majd a hippikorszak szabadsága határozta meg, hogy milyen is legyen egy házibuli, így a rendezvény egyértelműen a más ifjúsági szubkultúrákkal és a felnőtt világgal való szembenállás jelképe lett, addig Magyarországon árnyaltabb volt a helyzet. Mivel az 50-es, 60-as években a nyilvános szórakozóhelyek ki voltak téve a központi hatalom folyamatos ellenőrzésének, a szülők sok esetben jobbnak látták, ha – a hatalommal szemben – támogatják, hogy a fiatalok otthon, ellenőrzött, mégis szabadabb körülmények között mulassanak, az pedig nem mindenütt jött szóba, hogy ők eközben rájuk hagyják a lakást. Az időszakról sajátos képet fest az alábbi jelenet, amiről csak azért nem mondjuk, hogy nagyon boomer, mert éppen a boomerek fiatalkoráról szól:
Azonban már az első tudósításokban megjelenik, hogy nagy különbség van házibuli és házibuli között:
Régi formája, mely szerencsére még sok helyen fennmaradt: tízen-tizenketten, nagymama, papa vagy mama jelenléte mellett táncolnak; társasjátékot játszanak; legtöbbször közösen előteremtett enni-innivalót fogyasztanak, majd még kapuzárás előtt elmennek. Legtöbbször a másik szobában a szülők is együtt vannak, s mindkét korosztály kitűnően érzi magát. Akad azonban olyan társaság is, melynek mindez nem elég. Némelyek kihasználva apjuk, anyjuk távollétét, kisebbfajta orgiákat rendeznek
– írja a Család és Iskola című újság. Az etimológiai szótár szerint a buli kifejezés egyébként a kártyajátékok műszava volt, és eredetileg tétet, játszmát jelentett. A németből honosodott meg a magyarban, és csak a 40-es években kezdték a kellemes közös időtöltésre használni a szót. Mindenesetre elsőként 1959-ben egyből három tudósítás is születik a házibulikról, amelyek a hivatalos oktatási nézőpontot, a fiatalok és a szülők véleményét elmondják, és így számolnak be egy átlagos rendezvényről:
Farkaséknál először van »házibuli«. A szülők már hetek óta lázasan készülnek rá. Különböző lakás-átrendezési javaslatok születtek. Melyik szobában legyen a büféasztal? Hány poharat kell kölcsönkérni? Hová tegyék a rádiót?... — ezek voltak az utóbbi hetek állandó témái. Farkas papa külön elutazott Gyöngyösre borért. Sehogy sem akartak lemaradni a többi »házibuli« mögött... Este a Farkas szülők nagyon meglepődtek. Erősen tompított színes fény, kisestélyi ruhás lányok, sűrű cigarettafüst — ők nem egészen így képzelték a diákmulatságot. A hangulat jó volt és egyre emelkedett. Kár, hogy egy pár fiú becsípett, pedig igazán alig ittak.
A cikkben bemutatott rendezvény végül a szülők közbelépésével ér véget, mikor túl hangos lesz a zene, és valaki lekapcsolja a lámpákat. Körülbelül annyira lehetett kínos az egész, mint a bő 30 évvel későbbi Szomszédok házibulis jelenete:
Nagy utat tettünk meg innen a most 40 éves Szandra történetéig, az egyszer biztos:
Házibuli 2002, Kecskeméti utca. 17 éves voltam, elvileg csak a volt általános iskolai, a nyári tábor ifijei és az új középiskolából pár barátom volt meghívva. Lementem a Kálvin térre az egyik barátnőmért (5-10 perc), mire visszaértem, sűrű spanglifüstben a fél Bëlga zenekar, Szabó Simon és pár belvárosi alter arc akkora bulit csapott, hogy kétszer jött ki a rendőrség, én pedig a kádban ültem egy tök ismeretlen fiúval reggelig (ruhában, víz nélkül) és azon drukkoltam, hogy megoldódjon a káosz körülöttem. Nyilván nem oldódott meg, másnap a szomszédok letámadták a hazaérkező nagyszüleimet, és (legálisan) a büdös életben többet házibulit nem rendezhettem, de így is megérte.
A nagy generáció
A 60-as évektől már léteztek olyan ikonikus, ám a belépést szigorú szabályokhoz kötő szórakozóhelyek, mint az Ifipark, a szórakozásnak mégiscsak a házibuli volt a legfontosabb eleme, hiszen élő koncertet ugyan nem, de nagyobb szabadságot és olcsóbb italokat, ételeket biztosított a fiatalabb generáció számára. Bár az igazi ereszd el a hajam akkor kezdődött, ha a szülők elutaztak, néha azért kifejezetten jól jött, ha otthon maradtak. Erről mesélt a 70-es éveiben járó Zsuzsa:
A későbbi férjem egy barátja, Samu meghívott minket magukhoz házibuliba. Annak rendje és módja szerint meg is jelent a társaság, ahol meglepődve tapasztaltuk, hogy Samu sehol sincs, a szülők nyitottak ajtót, ott álltak szegények otthonkában. Samu apukája előkerített pár üveg bort, valahonnan lett szendvics is, így egészen jó hangulat kerekedett. Már jól benne voltunk az éjszakában, amikor elindultunk haza. Az utcán aztán összefutottunk a szintén hazafelé tartó Samuval, aki meglepve érdeklődött, hogy mit keresünk erre. Mi nálad voltunk házibuliban – válaszoltuk. Ekkor derült ki, hogy elment egy másik házibuliba, mivel elfelejtette, hogy sajátot akart rendezni.
Zsuzsának egyébként nem ez az egyetlen sajátos története a korabeli bulikról. Bár már akkor is menő volt, ha az ember egy-egy ismert zenésszel, színésszel szórakozott,
Zsuzsa mégis arra emlékszik legszívesebben, amikor barátnője bulijára Kanadából érkezett francia bohócok vetődtek, akik Édith Piaf-dalokkal szórakoztatták a jónépet,
de olyan is előfordult, hogy a házigazda pulikutyája megőrült a sok ismeretlen ember láttán és a kilógó bokákat megcsipkedve összeterelte a vendégeket a nappali közepére.
Mivel mindenki ismert mindenkit, és az egyes társaságok lazán kapcsolódtak egymáshoz, a nem tartósak mellett sok tartós kapcsolat is született egy-egy ilyen alkalommal. Zsuzsa elmondása szerint már akkor sem mindig lehetett tudni, hogy ki a házigazda. Valaki ismert valakit, aki éppen bulit rendezett, ez pedig már elég is volt ahhoz, hogy megjelenjen egy nagyobb társasággal, mivel közösségi média, telefon híján a bejelentkezés amúgy sem volt megoldható.
Bár ma talán kevésbé megszokott, szerintem a legtöbbünknek megvan még az az élmény, amikor a városban kavargás után kikötünk egy lakásban, ami hangos zene mellett, sötétben úgy fest, mint a Mátrix partijelenete, aztán véletlenül felkapcsolja valaki a villanyt, és feltűnik, hogy egy teljesen átlagosan berendezett, normális otthonban vagyunk. Vagy legalábbis a buli előtt annak indult a környezet. Mondjuk, nem mindenkivel fordul elő, ami
a 60 év körüli Patrikkal egykor megesett, aki a szórakozás hevében egyszer csak kidobta A saját tévéjét a Karinthy Frigyes ÚTra.
Induljon a banzáj!
A 80-as évek házibulijairól nehéz az azonos című Sophie Marceau-film nélkül beszélni. A film után a legtöbb kamasz fiú szerelmes volt Marceau karakterébe, Vicbe, a zene pedig a magyar szalagavatók és panelpartik rongyosra hallgatott lassúzós száma lett.
A rendszerváltás időszakának házibulijairól pedig nagyon sajátos képet fest a Moszkva tér című film, a megszokott találkozóhelyektől a csalamádés hamburgeren át a kiszivárgott értettségikérdésekig.
Az egyre szélesedő egyetemistaréteg, az ő albérleteik és a kollégiumi házibulik sajátos szeletét képviselték a házibulizásnak, csakúgy, mint a panelekben kialakult sajátos közösség. Ugyanakkor a szabadságfaktor egyre kevésbé volt a négy fal közé zárva, lassanként kialakultak az elektronikus zenei színtér sajátos helyszínei, a házibulik egyre inkább integrálódni kezdtek a klubéletbe, gyakran a négy fal között alapoztak, majd innen mentek tovább a szórakozóhelyekre. A házibuli központja ebben a kontextusban a konyha volt, ahol lehetett enni és inni is, a szülők pedig természetesen nem is éltek a csemetékkel.
A 2000-es évek vége felé aztán a közösségi média a házibulizás terén is számtalan újdonságot hozott. A spontán beeső vendégek helyett megérkeztünk az online meghívók világába, a házibuli pedig sokszor a klubok, szórakozóhelyek előszobája. Szórakoztató elem, hogy a házibulik egy része a 90-es évek elektronikus zenei kultúrájához nyúl vissza. Mi legtöbbször csak videóklipekben látunk ilyesmit, elsősorban külföldön alakult ki az a vállfaja a házibuliknak, ami élményben, a szolgáltatások sokszínűségében egy szórakozóhelyet idéz, azonban a helyszín miatt zártabb, jóval kisebb közösséget szólít meg. A házibuli mint szórakozási forma tehát továbbra is változásban van, és nem az eltűnés irányába halad.
Források:
- Földi István: A tanulók szórakozása, Köznevelés, 1959. szeptember 2.
- Vigyázóné András Vera: A Farkas-szülők meglepődnek, Család és Iskola, 1959. június 1.
(Borítókép: Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
