június 4., 09:56
10 szuper program az idei Budapest Pride kínálatából
Idén június 22-én tartják Magyarország legnagyobb emberi jogi békés tüntetését, a Budapest Pride Felvonulást, ami már a 29. alkalom.
Idén június 22-én tartják Magyarország legnagyobb emberi jogi békés tüntetését, a Budapest Pride Felvonulást, ami már a 29. alkalom.
Felidéztük, körbekérdeztünk, és összeszedtük, hogy két óra között hol iszogatnak vagy éppen fejtegetik az élet nagy dolgait az egyetemisták.
Lássuk, merre érdemes megpihenni, lazítani a szombati Budapest Pride ünnepség előtt/alatt/után. Mind biztonságos, együtt gondolkodó hely.
14 helyet ajánlunk nemcsak az éjszakában folyamatosan megfordulóknak, de a kezdő vagy éppen újrakezdő bulizóknak is!
Szétnéztünk a VII. és a VIII. kerületben, és összeszedtük a 12 kedvenc helyünket, kocsmánkat az alternatív-underground univerzumból.
Hova, és főleg miért tűntek el a kétezres évek olyan kultikus romkocsmái, mint a Szóda, Kuplung, Sirály? Hogyan cserélődött le a progresszív művész-törzsvendégi kör a brit legénybúcsúzókra?
A hagyományos szórakozóhelyek és diszkók után, melyek közül az első részben válogattunk, ezúttal az alternatív bulihelyek között kutakodunk.