Bulizni jó, és kell is! Bár nem mindenki szeret, amivel nincs semmi baj, vagy előfordul, hogy néha kiégünk és visszavonulunk, néha pedig 1-1 szuper hely nyitása visszaadja a csillogást az éjszakában. E tekintetben pedig azt vehetjük észre, hogy Budapest változékony, sőt eklektikus, és legalább háromévente változik az arculata. Ami olyan esetekben, mint a Valyo vagy a Kuplung bezárásakor meglehetősen fájó tud lenni, de például egy új összművészeti tér és bulihelyszín, mint a Turbina nyitása újra áramlóvá teszi a fővárosi éjszakai életet! Ha kell, ha nem, néha muszáj elengedni magunkat, olykor elég gyakran szeretjük is, emiatt pedig hiteles tippeket tudunk adni nemcsak az éjszakában folyamatosan megfordulóknak, de a kezdő vagy éppen újrakezdő bulizóknak is!
1/14
Központ
A
„Madách téri miniállam”
egyik fő mozgatórugója a Központ! Ha 24/7 nem is, de a hét minden napján többé-kevésbé kora hajnalig talál itt az ember mindenféle jóságot. Aki gyakran jár ide, az sokszor futhat bele ismerős arcokba, ezért is olyan már a hely közege, mint egy nagycsalád, ahova egyedül is bátran lenézhetünk, mert legalább egy embert biztosan ismerni fogunk! Minden egyes héten napokra lebontva közzéteszik és tudósítanak bennünket arról, hogy mi várható a következőn. Érdemes sokszor visszalátogatni a Facebook-oldalukra, mert akusztikus koncertektől kezdve kis jammelgetéseken át a hajnalba nyúló DJ-szettekig tartják a frontot úgy, ahogy egy fáradt hétfő este, ugyanúgy egy hétlevezető vasárnapon is. Mióta pedig kialakították a lenti pincerészen az ironikusan
ún.
„Melankólia Clubot”, azóta van hova menni táncolni egy depresszív hétköznap este is. Ha nem fért bele a hétvégébe a tánc, vagy csak egy utálatos kedden vagyunk túl, akkor vegyük az irányt az éjszaka magjába, vagyis a Központba!
2/14
Turbina
Az underground közeg már nagyon vágyott egy olyan helyre, mint a Turbina, ami 2021. októberi nyitása után csak röpke fél évig volt jelentős események, vásárok, kiállítások, koncertek és bulik színtere. Napturbina-eseményeikkel pedig sikerült elterjeszteniük a nappalibuli-kultúrát is, és már ezzel is sokat tettek hozzá a fővárosi szórakoztatóipar fejlődéséhez! Sajnos nyár elején a turbinásoknak be kellett zárniuk, de olyannyira a szívekhez nőtt a hely, hogy sokan utána is emlegették, kérdezgették egymástól, „mikor nyit már?”, „ugye nem zárt be örökre?”, különböző dátumok keringtek a levegőben. Nem hiába nem mondtunk le róla, mert március eleji újranyitásával helyreállt a világ rendje, hiszen egy olyan összművészeti kulturális tetthely, mint a Turbina, amely ráadásul nagyon rövid idő alatt vált kultikussá, mindig is hiánypótló lesz Budapesten.
3/14
a38
Ha fel kell zavarni az állóvizet, akkor hol máshol, ha nem az A38 Hajó gyomrában? Itt bent észrevétlenül lüktet olykor a deep house, olykor az indie, de keményebb veretős bulikat is szerveznek ide. Olyan izgalmas tematikus eseményt is életre keltettek, mint a Zene & Látvány programsorozat, amelyen különböző stílusú zenekarokat és előadókat ötvöznek egy-egy magyar márka divatbemutatójával, így ebbe a más kontextusba helyezve segítik a két művészeti ág önkifejezését. Nemcsak a belföldi koncertekre összpontosítanak, hanem előszeretettel hívnak kisebb-nagyobb szubkultúrákban ismert és szeretett külföldi előadókat is, mint például a
popkultúra fenoménjét, a
februárban náluk járt orosz Monetochkat, az izgalmas szentpétervári dark electro zenekart, a Shortparist vagy az elektronikus tánczene 90-es években meghatározó alakját, Josh Winket.
4/14
akvá
Az Akvárium Klub olyannyira eklektikus, hogy három termében egyszerre akár három különböző buli vagy koncert is mehet párhuzamosan. Ide a hely adottsága miatt előszeretettel hívnak nagyobb külföldi előadókat is, sőt fesztivált is rendeztek itt tavaly nyáron, a Reflektort, amin elég nívós együttesek és DJ-k léptek fel mind magyar, mind nemzetközi viszonylatban. Az Akváriumban mindig folyik valami (a heringpartin kívül), hétköznap kisebb előadóknak adnak teret, de olyan, már nemzetközileg is népszerű események is előfordulnak itt, mint a Techno Yoga. Érdemes akkor is benevezni 1-2 bulira vagy koncertre, ha teljesen „vakon“ vagyunk a zenét illetően, mert tud olyan extra zenei élményt adni, hogy rögtön a kedvencünkké válik egy-egy számunkra új zenekar vagy előadó.
5/14
Toldi
Ha meg szeretnének rendesen „toldani" az estét, akkor irány a Toldi! Ez a hely egy olyan csomópontja a budapesti éjszakai életnek, ahol nemcsak nagyon sok különböző ember gyűlik össze, hanem sokféle zenei stílus is elfér egymás mellett. Sokszor pedig tematizálják az eseményeket, de érdekes kollaborációk helyszíne is a Toldi. A klubszezont színesítik görkoridiszkóval, mozi mivoltából adódóan filmpremierpartival, de volt már példa DJ-workshoppal egybekötött bulira is. Hétköznap a hiphopra, a funkyütemekre, a jazzhangzásra vagy egy harmonikus elektronikára vágyók csemegézhetnek a repertoárból, hétvégén pedig késő hajnalba nyúló füstös technóra és eszeveszett rave-ekre is számíthatunk. De egy-egy hétvégi napon a Women on Women vagy a HELLO Queer Pop Party kedvelői is koptathatják a táncteret. A Toldi egy olyan régi motorosa a hazai bulikultúrának, amely újabb és újabb ötleteivel mindig a fejünkben van, és felmerül opcióként, ha elhangzik az örök kérdés: na, ma este hova menjünk bulizni?
6/14
Dürer
A Dürer Kert már jó ideje elköltözött az eredeti és megszokott Ajtósi Dürer sorról, de a rock, a metál, az indie és az elektronika nem hagyott alább, ugyanúgy fűti a XI. kerületi Öböl utcai helyszínt, ahogy a régit is. A klubszezon egyik vibráló helye immár a Duna partján bújik meg, s ha valaki nem ismeri még annyira ezt az indusztriális környéket vagy az új területét a szórakozóhelynek, nem is sejtheti, hogy milyen energiák szabadulnak fel ott. A Dürert sem lehet (szerencsére) beskatulyázni, hogy itt csak ilyen és ilyen stílusú koncertek vagy partik vannak, épp ez a jó benne, hogy bármely közeg számára ideális lehet egy-egy este, és még átjárás is lehet közöttük, természetesen csakis akkor, ha nyitottak vagyunk és hiszünk benne, hogy egy másik stílus is tartogathat meglepetést számunkra. Ezenkívül az évtizedes múltú fesztiválnak, a Tilos Maratonnak is állandó hostja a Dürer, aminél kevés jobb nyárkezdő fesztiválról tudunk.
7/14
gólya
A Gólya 2019-es Orczy útra költözése után (jóval messzebb a belvárosi fiatalok komfortzónájától) ugyanolyan ikonikus és közkedvelt helynek számít, mint régebben. Sokan mondják, hogy még jobb is a réginél. De miért is ne lenne jobb? Nagyobb tér, több szint, tetőterasz is van, hát kell ennél több? Mindennek a tetejébe pedig érezhető a Gólya szellemiségében a közösségi összefogás, ami abból is ered, hogy szövetkezeti alapon működtetik, emellett pedig próbálják bevonni a környéken lakókat is különféle programokkal. A hely tehát egy éjjel-nappal aktív közösségi és kulturális színtér, amely egy otthonos és barátságos közeg formálására törekedett mindig is. Tartanak itt acid-, punk-, folk-, indie- és technóbulikat, kisebb-nagyobb koncerteket, néha a Beat on the Brat-bulik szintipopos, beates és klasszikus popos hangulatát is becsempészik ide. Jó ideje pedig rendszeresen helyet adnak a DRAGVOLUTION eseményeknek is. Néha piros neonfények és acid electro vibrációk, olykor retró kocsmahangulat és ismerkedés a tetőterasz-cigizőben. Mindez egyszerre jellemzi ezt a talán kicsit megosztó, de annál nagyszerűbb és szerethetőbb közösséget!
8/14
Auróra
Az Auróra már légkörében és környezetében is az érzékenyítésre törekszik a VIII. kerület sűrűjében, névadó utcájában. Korosztálytól, szociális helyzettől függetlenül térhet be ide és szórakozhat bárki zavartalanul, és ami a legfontosabb, anélkül, hogy ki lenne nézve. Kint néhány cigi mellett futnak az eszmecserék tini- és középkorúak között, bent csörrenek a poharak a pultnál különböző életfilozófiák fölött, lent a pincében pedig bulitól függően elszállós raverek, színes punkok, láncos rockerek szédülhetnek és őrülhetnek meg a zenére. Jó, hogy vannak ilyen helyek, mint az Auróra és a fentebb említett Gólya, és szerencsére néha már a turisták is felfedezik ezeket, ami már csak azért is előnyös, mert így kapnak igazi képet az itthoni underground kultúráról, ami nagyon fontos, ugyanis az határozottan nem csak a hétkerbe vagy a Deák térre orientálódik.
9/14
instant-fogas
Amikor külföldről idelátogató barátok a technó és a rave – de mindenesetre az elektronikus zene – híveként próbálnak megtéríteni, akkor az Instant egy kötelező program. Nem tudják, mire számítsanak, de magam is meglepődöm újra és újra, hogy mivé nőtte ki magát az Instant-Fogas Komplexum, amely több mint 10 éves, és 2017-ben a két szórakozóhely, a FogasHáz és az Instant egyesülése által jött létre. És milyen jót tett nekik ez az összefogás, mert van itt minden: rockdiszkó, hiphop, pop, psytrance, technó, R’n’B és Drum & Bass, de ma már sokszor koncertek helye is. Mindenbe belekóstolhatunk, teremről teremre járva, ismerkedhetünk zenékkel, más nemzetekkel, vagy egyszerűen csak élvezhetjük a hely multikulturális szellemét. Lehet, hogy aztán észre sem vesszük, s már hajnal lesz, mert itt tényleg minden egyes nap hajnalig lehet tolni a táncot. Az Instant-Fogas tipikusan az a number one hely, amiről a turisták először értesülnek, de mi is ellátogathatunk ide egy-egy este, mert sokszínűségének köszönhetően megtalálhatjuk a számunkra érdekeset benne.
11/14
Manyi
Ma már a legtöbb klub Budapesten nem arról szól, hogy kinyitnak éjszakára, és akkor lehet jönni koncertezni, partizni hajnalig, hanem sok közülük egyre inkább egy minden elemében összművészeti és kulturális tér is, ami általában napközben is aktív, szervezkedik, szórakoztat és közösséget épít. A MANYI is pont ilyen, és ha ilyen funkcionalitásában összetett és nagyszerű helyet kapunk, akkor könnyen törzshelyévé válik az embernek. Főleg, hogy amit az ember el tud képzelni, az itt meg is történik: koncertek, irodalmi felolvasóestek, beszélgetések, standup- és színházelőadások, vásárok, jógaórák, de egy sima baráti társasággal beülős kocsmázás is, miközben a háttérben a DJ-pulton ügyködnek, aminek előbb-utóbb hajnalba nyúló tánc lesz vége. Ki itt belép, az tényleg hagyjon fel minden reménnyel, hogy időben haza fog érni...
12/14
Gödör
A Gödör a Király utca 50. szám alatti helyét harmadjára találta meg, és úgy tűnik, hogy itt már legyökerezik végre, és nem költözik tovább. A sok mindent megélt alter hely a kortárs kocsma, közösségi tér, szubkulturális találkozási pont és klubkoncertes jellegét szerencsére erre az új bázisra is magával vitte, hogy szórakoztassa régi-új közönségét. Előfordulhat itt élő zenés kis koncert, random jammelés, kiállítás vagy olyan érdekes táncos esemény is, amelyről akár egy új tetoválással is távozhatunk. Ha a belvárosban keresünk nem belvárosi, hanem sokkal inkább underground
helyet, akkor ássuk bele magunkat a Gödör mélyébe!
13/14
Edith
Vörös tónusú művészlebujként híresült el, a 80-as évek vége óta megkerülhetetlen a hajdani hely, amit akkor még Piaf Bárnak hívtak. A Nagymező utcai hely azért is számított olyan különlegesnek, mert a bejárati ajtón volt egy kémlelőnyílás, így csak megszűrve engedték be az embereket, amire itthon még nem nagyon volt példa, és szerencsére azóta sincs. Most Edithként született újjá, kialakítva az előző bárra utaló enteriőrjét, mellyel érezhető a Piaf maga mögött hagyott misztikuma. Mostanában szerdától vagy csütörtöktől egész hétvégéig a pincerészt kisebb koncertek, DJ-szettek, olykor pedig kiállítások vagy előadások töltik meg. Ha nem egy átlagos bulizásra vágyunk, és szeretnénk egy kicsit különlegesebb élménnyel gazdagodni egy olyan helyen, aminek történelme van, akkor az Edithben lógó hatalmas csillárok és a vörös fények és árnyékok gondoskodnak erről!