Az európai meseirodalom egyik alapkövetként a Csipkerózsika a felnőtté válás évszázados hagyományait ülteti át egy udvari környezetben játszódó, veszélyekkel és szerelemmel átszőtt tündérmesébe. Petipa és Csajkovszkij első közös alkotása elsősorban Charles Perrault a barokk francia udvari kultúra közegét tükröző meséjéből merített ihletet, miközben a Grimm testvérek változatának elemeit is felhasználta.
Az idén novemberben 100. születésnapját ünneplő neves angol koreográfus, Sir Peter Wright éppen 45 éve, 1981-ben az amszterdami Holland Nemzeti Balettel mutatta be saját Csipkerózsika-feldolgozását. A londoni Királyi Balett turnéegyütteseként működő Sadler′s Wells Királyi Balett és az abból alakult Birminghami Királyi Balett igazgatója erősebb dramaturgiai ívet adott Petipa koreográfiájának:
nagyobb szerepet kap benne a történetmesélés, hangsúlyosabbá válik az Auróra hercegnőt védelmező Orgonatündér és a gonosz Carabosse szembenállása, miközben Florimund herceg érzelmi motivációja is világosabbá válik.
A Magyar Nemzeti Balett 2016 tavaszán mutatta be a pazar látványvilágú, nagyszabású produkciót (tervező: Philip Prowse), amelyben 65 balettművész, 7 balettnövendék és 14 segédszínész csaknem 160 szerepet formál meg. Az Operaház felújítása miatt tíz év után tér vissza a darab az együttes műsorára. A magyarországi bemutató négyes szereposztásának főszereplői közül most Melnyik Tatyjana és Balázsi Gergő Ármin tér vissza Auróra és Florimund szerepében. Mellettük a női főszerepben Yakovleva Maria, Beck Maria és Lee Soobin, míg a férfiaknál Hnedchyk Viachaslau, Scrivener Louis és Zhurilov Boris debütál.
A Magyar Állami Operaház Zenekarát David Coleman vezényli, aki több darabot is írt már az Operaház együttese számára, nemzetközileg foglalkoztatott balettkarmesterként pedig számos alkalommal vezényelte már Csajkovszkij mindhárom balettjét. A Csipkerózsika az évadban nyolc alkalommal, 2026. június 6-án délelőtt, 9-én, 10-én, 11-én és 13-án este, 14-én délelőtt, majd 15-én és 16-án este látható a Magyar Állami Operaházban. Az előadásokra ide kattintva lehet jegyet vásárolni.
(Borítókép: Csibi Szilvia – Magyar Állami Operaház)
Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!
Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.
Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!
hirdetés
