Minden idők egyik legnagyobb rocksztárja, Freddie Mercury előtt tiszteleg a Zene Háza május 1-jén megnyílt új, időszaki kiállítása. Apropóját két jeles évforduló is adja, hiszen az ikonikus művész idén ünnepelné 80. születésnapját, illetve a Queennel negyven éve adott legendás stadionkoncertet Magyarországon, ami ráadásul az első nyugati sztárzenekar által tartott gigantikus rockesemény volt a vasfüggöny mögött.

A kettős évforduló ad igazi aktualitást a Zene Háza és a világsztár emlékét ápoló World of Freddie közös tárlatának, amely több száz eredeti, személyes tárgyon és történeten keresztül, élményalapú installációk segítségével mutatja meg Freddie Mercury kevésbé ismert, emberi arcát. A személyes történeteket a kiállítás narrátoraként Peter Freestone, Freddie személyi asszisztense és barátja meséli el.

Horn Márton, a Magyar Zene Háza intézményigazgatója, a kiállítás társkurátora így mesél erről:

Freddie Mercury életművének globális hatása megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor a magyar közönség számára személyes jelentéssel is bír. Az 1986-os budapesti koncert szimbolikusan tovább repesztette az omladozó szocializmus falait, a »Tavaszi szél vizet áraszt« című népdal magyar nyelvű előadása pedig egy különleges közösségi élményt teremtett a hazai zeneszeretőkben. Éppen ezért ez a kiállítás nemcsak egy nemzetközi ikonról szól, hanem kicsit a mi történetünkről is. Univerzalitásának köszönhetően pedig azt gondolom, hogy egy olyan kiállítást hoztunk létre, amely külföldön is számot tarthat az érdeklődésre.

9 tematikus tér mesél Freddie-ről

A világ egyik legkarizmatikusabb frontemberéről szóló kiállítás kilenc tematikus téren vezeti végig a látogatókat, miközben a nyilvánosság számára ismert Freddie-kép fokozatosan válik egyre élesebbé és részletgazdagabbá. A mindenki által ismert színpadi sztár képe mögött így először tárul fel Freddie Mercury személyes oldala.

A tárlat a világsztár színpadi karakterével indul, megismerhetjük a fellépés előtti és utáni rituáléit, turnéinak hétköznapjait, valamint kivételes kreativitását és precizitását, amely már az analóg korszakban is látványos, egyedi koncertélményt teremtett. Bepillanthatunk legfontosabb koncertjeibe is, köztük a Queen által uralt Live Aid segélykoncertbe, amely a történelem egyik legnagyobb élő zenei eseménye volt, a televíziós közvetítésnek köszönhetően több mint másfél milliárd nézővel világszerte.

Külön fejezet foglalkozik az 1986-os budapesti koncerttel, amely a korszak egyik meghatározó eseményeként idehaza nemcsak zenei, hanem társadalmi és kulturális jelentőséggel is bírt. Megszólalnak a filmre is vett koncert szervezői és megvalósítói, köztük Hegedűs László koncertszervező, Mihály György producer, valamint az előzenekarként fellépő Z’Zi Labor frontembere, Janicsák István, akik személyes visszaemlékezéseiken keresztül idézik fel az esemény történelmi jelentőségét.

Személyes történetek és visszaemlékezések

Freddie Mercury emberi oldalát közeli barátainak és munkatársainak személyes történetei elevenítik meg: visszaemlékezéseiken keresztül egy intimebb, árnyaltabb portré rajzolódik ki a világsztárról.

Peter Freestone, Freddie személyi asszisztense és közeli barátja, aki 12 éven át élt együtt vele, a mai napig csodálattal gondol rá:

Minden szempontból lenyűgözött. Mint ember és mint művész egyaránt. Az énekes-dalszerző szempontjából jól hallható a különbség a hetvenes évek eleje és a nyolcvanas évek vége között, hogy ezekben az évtizedekben mennyire érett és sokoldalú lett, miközben dőlt belőle az őserő. Sosem járt énektanárhoz, egyszerűen ez jött belőle. És csak nyomta és nyomta. A legmagasabb hangokat is. Miközben folyamatosan feszegette mind a saját, mind a műfaji határokat. Az életműre a koronát szerintem az 1988. októberi »Barcelona« albummal tette fel.

Peter Freestone mellett a kiállításban megszólalnak többek között Richard Young és Denis ORegan fotóművészek, Mike Moran, a Barcelona album társszerző-producere, Diana Moseley jelmeztervező, Rudi Dolezal rendező, Terry Giddings testőr, Chris Chesney és Tim Staffell egykori zenésztárs, Graeme Moyle brit orvos, HIV/AIDS-specialista.

Mándli Endre Vazul, a Zene Háza kiállítási osztályvezetője és a tárlat társkurátora azt emelte ki, hogy a Freddie című kiállítás új szemszögből mutatja meg az eddig ismert képet a világsztárról:

Kurátorként különösen izgalmas volt közel kerülni Freddie Mercury személyiségének gyökereihez, majd ezt a felfedezést a közönség elé tárni. A kiállítás végére egy olyan összetett kép rajzolódik ki róla, amelyben a művészi teljesítmény és az emberi történetek egyszerre vannak jelen. A tárlat nemcsak emléket állít, hanem azt is megmutatja, hogy Freddie kísérletezése, a popzenében véghez vitt határfeszegetése és újításai a mai napig sokakat inspirálnak.

A kiállításban az interaktív installációk mellett több száz eredeti, értékes tárgy is megjelenik – színpadi kosztümök, köztük a budapesti koncerten viselt ikonikus dzseki és cipő, a Live Aiden viselt trikó, egy köntös a Bohemian Rapsody klipjéből, az ikonikus mikrofonállványa, a ’70-es évekbeli Martin-gitárja, eredeti, kézzel írt dalszövegek, saját rajzok, a különféle utazások alatt vásárolt antik tárgyak, Freddie kedvenc Scrabble-je, valamint a Garden Lodge-ból származó bútorok. Az eredeti tárgyakat a World of Freddie és további gyűjtők biztosították a kiállításhoz.

Ez a kiállítás több év gyűjtőmunkájának és előkészítésének eredménye. Célunk az volt, hogy Freddie Mercury történetét egy személyesebb nézőpontból mutassuk be. Eredeti tárgyakra, személyes emlékekre és kortárs technológiai megoldásokra építve egy közvetlen és hiteles élményt hoztunk létre

– mondta Tomáš Hykel, a World of Freddie alapítója.

A kiállításmegnyitón Freddie közeli barátai és munkatársai, valamint az 1986-os budapesti koncert szervezői is részt vettek, és személyes történetekkel hozták közelebb Freddie Mercury figuráját. A kiállítást közösen nézte meg B. Tóth László, Chris Chesney, Rudi Dolezal, Peter Freestone, Terry Giddings, Janicsák István, Koós György, Losonci Teri, Daina Moseley, Mike Moran, Denis O'Regan, Tim Staffell.

A Zene Háza időszaki kiállításai egy jól kirajzolódó gondolati ívet követnek: a magyar popzene történetét bemutató 2023-as tárlat után a nemzetközi és hazai dívák hatását vizsgáló kiállítás következett (2024), majd a harmadik időszaki kiállítás a tradicionális zenén keresztül különböző kultúrákat hozott közelebb a közönséghez (2025). A most nyíló Freddie-kiállítás egy olyan saját fejlesztésű tárlat, amely alkalmas arra, hogy utazó kiállításként nemzetközi kiállítóterekben is megjelenjen. Jegyek itt kaphatók.

(Borítókép: Mohai Balázs)

Freddie-kiállítás a Magyar Zene Házában

Program adatai

2026. május 1., péntek - 2027. február 28., vasárnap
Május 1. és 2027. február 28. között Freddie Mercury és a Queen 1986-os budapesti koncertjének 40. évfordulójára emlékezik a Magyar Zene Háza kiállítása. 

Megjelent első bookazine-unk, ne maradj le róla!

Már 15 éve lélegzünk összhangban a fővárossal. Jubileumi kiadványunkban mindent megtalálsz, ami magazinunk és eddigi munkánk esszenciája. Gasztronómia, kultúra, városi legendák és Budapest arcai, interjúk, történetek és a legjobb helyek – úgy, ahogyan mi látjuk a fővárost.

Rendeld meg itt vagy keresd a nagyobb könyvesboltokban!

hirdetés

Címkék