Bár viszonylag sokfelé járok a városban, vannak helyek, amelyek még így is kiesnek a látókörömből, ilyen a pesthidegkúti mozgássérült-lakótelep is, amelynek létezéséről Krusovszky Dénes Budapest Nagyregényben megjelent elbeszéléséből szereztem tudomást. A csendes, gondozott kis kertekkel, virágokkal és „cuki” házakkal teli környék ráadásul nem is a régi idők terméke, hanem a szocializmus végi időszaké, amely mintaprojektként gondolt rá. Megnéztük a lakótelepet, ahol ma már csak néhány házban élnek mozgássérültek, viszont a különös, az angol és holland sorházakat idéző hangulat megmaradt.
A mozgássérültek nemzetközi éve adta a lökést
1981-ben az ENSZ meghirdette a mozgássérültek nemzetközi évét, ami jó alkalom volt arra, hogy egyrészt az addig láthatatlan, különféle otthonokban élő mozgássérültek a társadalom számára láthatóvá váljanak, másrészt – és nyilván ezen volt a hangsúly – a párt megmutassa, hogy törődik az elesettekkel és mindent megtesz a támogatásukért. Így elsődleges céllá vált, hogy építsenek számukra egy lakótelepet, ahol önálló életet élhetnek. Mindehhez persze hozzátartozik az is, hogy eddigre már
a Marczibányi téri mozgássérült-rehabilitációs intézetben élők egy kis csoportja is azon munkálkodott, hogy saját ingatlanra tegyen szert (megalapították a Mozgássérültek Lakásépítő és -Fenntartó Szövetkezetét), hogy a szigorú és rideg intézményi körülményeket maguk mögött hagyva élhessenek.
Az állam tulajdonképpen ezt az ügyet karolta fel – jól mutatott a szalagot átvágó politikusok képe –, és az akkor már nagyjából ismert, de jórészt még beépítetlen, apró hétvégi telkekre felparcellázott Pesthidegkutat látták ideális terepnek egy ilyen típusú telep kiépítésére.
A Fővárosi Tanács eszmei áron juttatta a 2500 négyszögöles telket, az OTP harminc évre mindössze egyszázalékos kamatot számol fel az építési kölcsönre. A jövendő lakóknak ötvenezer forintot kellett befizetniük. Lakásonként még így is több, mint 200 ezer forint hiányzott. A Fővárosi Tanács hárommilliót átutalt a mozgássérülteknek nyitott folyószámlájáról, a budapesti KISZ-bizottság a saját költségvetéséből juttatott, míg a Skála áruházak KISZ-szervezetei nyereménysorsjegyeket árultak, s a több millió forintos bevételt átadták a szövetkezetnek. Jelentkeztek szocialista brigádok a MALÉV-tól, az EMG-ből, a Ganz Villamossági Művektől és más gyárakból – olvasható a Népszabadság 1982. október 27-i számában.
Voltak előzmények
Magyarországon az 50-es években söpört végig a járványos gyermekbénulás, emiatt rengeteg fiatal került különféle intézményekbe, ahol megfelelően gondoskodtak róluk, így például a Rózsadomb tetején lévő szanatóriumban (Szent János Kórház Légzésrehabilitációs Osztálya), a Marczibányi Téri Állami Szociális Intézetben (itt csak nők voltak, és ez volt a Főváros kiemelt mozgássérült-rehabilitációs intézménye), illetve a Május 1. úti Állami Szociális Intézetben (ma Hermina út, itt voltak a férfiak). Felnőtt korukban két út állt előttük: vagy visszakerültek a családjukhoz, ahol nincsenek akadálymentes terek, vagy idősotthonba kerültek, ami fiatalon meglehetősen deprimáló lehetett.
Erre jött egy harmadik opció: a rájuk szabott lakások.
Amikor felmerült a lakótelep építésének ötlete, nem volt teljesen ismeretlen az akadálymentes terek létrehozása. Polinszky Tibor (KÖZTI) építész a 70-es évek végén kifejezetten a mozgásukban korlátozott emberek számára tervezett tereket. Ehhez több nemzetközi példát is megvizsgált, megfigyelte és felmérte a terepet, beszélt az orvosokkal és a mozgássérültekkel az igényekről, követte a mindennapjaikat, és megnézte, hogyan lehet kerekesszékkel is kényelmesen használni a konyhát, fürdőszobát.
Az országban ő volt az egyetlen, akinek volt tapasztalata az akadálymentesítésben, így a pesthidegkúti mozgássérült-lakótelep tervezésében is részt vett.
A városban máshol nincs ilyen
A lakótelep tervezésére a KÖZTI-n belül írtak ki tervpályázatot, amit végül Dévényi Tamás (aki részt vett a Rácz fürdő és a Várkert Bazár felújításában) nyert meg, aki részben a magyar falvakból, részben az északiakra jellemző stílusból merítkezve egymás mellett álló kis (55-60 négyzetméteres) téglaházakat tervezett, a kis méretet pedig kertekkel és lugasokkal próbálták oldani. Ahogy a Budapest100 oldalán olvasható, Polinszky Tibor minden beköltöző családdal egyeztetett, így az ő egyedi igényeik szerint tervezte meg a ház belső elosztását, valamint a konyhabútort is.
Közös volt, hogy a házaknál nem voltak küszöbök, mindegyiknél derékmagasságban volt az ablak, és a villanykapcsolókat is alacsonyan helyezték el. A tereket úgy alakították ki, hogy kerekesszékkel is könnyen tudjanak közlekedni, és semmi ne akadályozza őket a megfordulásban.
A Pinceszer utcai tömb közepén egy számítástechnikai foglalkoztatót is terveztek, hogy a telepre költözőknek legyen munkahelyük is. A Dunai Vasmű által gyártott könnyűszerkezetes épület egyik részében végül a Rodata leányvállalat működött, ahol számítógépes adatfeldolgozást végeztek az ott lakók, az épület másik részében pedig egy ABC-t alakítottak ki.
A telepen alapvetően csak 5 évig éltek volna, terv volt, hogy integrált lakásokat hoznak létre a mozgássérülteknek – országszerte akadálymentes lakásokat szerettek volna építeni (ma a XIII. kerületi passzívházakban találunk erre példát), de ebből végül semmi nem lett. Az első lakók 1982 márciusában költözhettek be a lakásukba, 1983 augusztusáig 8 sorház (40 lakás) épült fel, viszont a második eredményes ütem után alábbhagyott az állami építési szándék, és ezeken túl már nem épült több ház. Így a mai napig 54 lakás található a telepen.
Bár az eredeti lakók közül mára csak kevesen maradtak, így például az eredetileg földszintesre tervezett házakon ma már emeletet is találunk, mégis érdemes ellátogatni a II. kerületi környékre, mert úgy érezhetjük magunkat a házak láttán, mintha egy angliai kisvárosban vagy valahol északon sétálgatnánk.
Források:
- Dalia László: Ablakok derékmagasságban, Népszabadság, 1982
- Krusovszky Dénes: A Kádár-kori akadálymentesítés mintaprojektje volt, ma is lakják a pesthidegkúti mozgássérült-lakótelepet, Magyar Narancs, 2021
- Sóki Diána: „Mindig az volt számomra a fontos, hogy kapcsolódjunk azokhoz, akiknek egy adott épület készül” – Interjú Polinszky Tiborral, Budapest100
- Mozgássérültek lakótelepe, Budapest II., Pinceszer utca, Magyar Építőművészet, 1987
A cikk az Arcanum Újságok felhasználásával készült.
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
