A Várkert Bazár mellett nem lehet csak úgy elsétálni: a Várhegy oldalában található neoreneszánsz kert 1875 és 1883 között épült az egyik legnagyobb magyar építész, Ybl Miklós tervei szerint, vagyis amellett, hogy emblematikus szépségű, történelmi jelentőségű is. Egykor csodás díszkert, gloriett, díszkutak, grották és a testőrök házai tartoztak hozzá, később itt működött a szocializmus fiatalságának kultikus szórakozóhelye, az Ifjúsági Park. Ennek bezárása után egészen 2014-ig kellett várni a felújításáig, de ma már újra régi fényében vehetjük birtokba: virágágyások között sétálhatunk, menő éttermekben vacsorázhatunk, múzeumba, rendezvényre, sőt jógára, kermoziba és koncertre is jöhetünk. Egy mozgólépcső pedig a Budai Várba való feljutást is megkönnyíti.
(Borítókép: Balkányi László - We Love Budapest)
Újra jön a We Love Kuponhét október 28. és november 14. között!
Első kuponhetünk sikerén felbuzdulva folytatás következik: most ismét különleges kedvezményekben és ajánlatokban részesülhettek, új kuponoldalunk bemutatásával. Ezzel szeretnénk meghálálni, hogy olvastok minket. A résztvevő helyek között találtok éttermeket, pékségeket, bisztrókat, pizzériákat és bárokat is.
Részleteket ezen a linket találtok, felfedezésre fel!
hirdetés
