A Ráday utcából a II. kerületbe
Egy új hely esetében fontos, hogy milyen fazonok állnak a pult mögött. A Retek utcában tavaly augusztusban megnyílt Fülesben két olyan figura fogad, akiket mintha direkt egymáshoz rajzolt volna meg a Teremtő.
A két tulaj, a brit–magyar Wright Zoli és a teljes mértékben magyar Kabdebó Matyi úgy festenek egymás mellett, mint a klasszikus vígjátéki párosok: Stan és Pan vagy Bud Spencer és Terence Hill. Sőt, egészen rajzfilmszerű karakterek (a logójukban látható két állatalak is ők ketten lennének), mintha valamelyik felnőtteket megcélzó, bizarr és abszurd humorú animációból (Ren & Stimpy vagy Two Stupid Dogs, hogy két klasszikus példát említsek) csöppentek volna a II. kerületbe. Pedig máshonnan jöttek: a IX. kerületből, közelebbről a Ráday utcából.

A Rádayban volt az a jazzkocsma, ahol Matyi a pultban teljesített szolgálatot, Zoli pedig, mivel a közelben lakott, néha beült egy sörre. Egy alkalommal úgy alakult, hogy ketten maradtak a helyen, hát szóba elegyedtek egymással, aztán barátok lettek, sőt egy ideig kollégák is, mert aztán Zoli is dolgozott ezen a helyen.
Ami egyszer csak bezárt, de a srácok akkor már fél éve mást csináltak: tervezték, keresték, majd kialakították a saját helyüket, amire végül a II. kerületben leltek rá. A Retek utca Városmajor felőli végében található pincében több vendéglátóipari egység működött az évek során, de egyik sem tudott tartósan gyökeret ereszteni, így amikor Zoli és Matyi helyet kerestek, a pince épp üresen állt.

A barátságos Füles
A fiúk a barátaik segítségével pofozták ki a Fülest, majd tavaly augusztus végén megnyitottak. Hétfőn ugyan szünnapot tartanak, de a többi napon nagy-nagy barátsággal és mosollyal várják a vendégeket 17 órától. Kedden, szerdán és vasárnap 2-kor, csütörtökön 3-kor, pénteken és szombaton pedig 4-kor zárnak. Vagyis az éjszakai baglyok számíthatnak rájuk.
A barátság a hely meghatározó jellemzője. A pult fölé, egymás mellé festett apró, színes figurák például azokat a barátaikat ábrázolják, akik tanácsokkal vagy konkrét munkával segítették a Füles megszületését. Aztán létezik a hét Fülese titulus, ami egy szimpatikus gesztus: Zoli és Matyi vasárnaponként kiválasztanak egyet a vendégek közül, aki a következő héten mindent 10% kedvezménnyel fogyaszthat.

Ugyancsak barátságos vonás, hogy a falakra rajzfilmszerű graffitiket festett Matyi barátnője és az egyik barátjuk. (Aki bővebben is kíváncsi rájuk, a rajzaikat itt, illetve itt nézheti meg, érdemes mindkét tehetséges művészpalántát bekövetni.) A rajzfilmszerűség nem véletlen, de már érintettük, hogy két, szinte rajzolt karakter vezeti a Fülest. A harsány falfestésekből süt, ami egy kocsmánál talán evidencia: a bohémság. Amikor ránézünk a háromszemű asszonyságra vagy a tátott szájú kapitányra, rögvest sört akarunk rendelni – ez már-már automatizmus. Apró, de idetartozó érdekesség, hogy miután a Rádayban megszűnt a jazzkocsma, az ottani törzsvendégek egy része követte a fiúkat a Retek utcai Fülesbe. Mert olyan jó fejek és barátságosak.

Ami az estébe belefér
A Füles egy kultúrkocsma, és az összetett szónak épp olyan hangsúlyos az első fele is, mint a második. Elsősorban zenei programok jellemzők a helyen, hiszen Matyi is zenél. Alter zenekarok éppúgy fellépnek itt, mint egy szál gitáros produkciók, de elektronikus zenei bulikat is tartanak, hétvégente pedig Füles diszkó várja a táncolni vágyókat.
A zászlóshajó viszont az úgynevezett Jazzcsütörtök, amikor jazzerek állnak ki a közönség elé örömzenélni. A hely egyébként nem olyan nagy, de bő 40 ember kényelmesen elfér itt. A zenén túl egyéb programok is lesznek, mert terv akad bőven: irodalmi estek éppúgy beférnek ide, mint kisebb színházi produkciók, de jelenleg is tartanak beszélgetős esteket (Kérsz egy Fülest? címmel), és még társasjátékozni is lehet.

Zoli és Matyi bő fél éve nyitotta meg a Fülest. A srácok nagyon bizakodók, mert most úgy fest, a lehető legjobb irányba halad a hely. Már törzsvendégeik is vannak, és nemcsak azok, akik a Rádayból követték őket, hanem olyanok is, akik már a Retek utcában találtak rájuk.
Árérzékeny korunkban az is sokat számít, hogy a fiúk úgy lőtték be a Fülest, hogy a csumpi becsületsüllyesztők lehetetlenül alacsony és a környékbeli, menő bárok (lásd Nemdebár, Sárkány és Easy) magasabb árai közé essenek.
Persze magasabb árfekvésű ital itt is kapható. A sörök 980 és 1800 Ft között, 1 deci bor ára 500 és 1800 Ft között mozog, a long drinkekért 1400–2400 forintot kell fizetni, egy eszpresszó 650 forintba kerül, a 4 centes röviditalok között pedig éppúgy vannak 1300 forintosak, mint 4400-asok, bár ez utóbbi már a különlegesség kategóriájába sorolható rum. Az biztos, hogy az árak is tükrözik az alapkoncepciót: minden legyen nagyon barátságos.

Elérhetőségek
Füles
1024 Budapest, Retek utca 36.