Róbert bácsi, a „szegények apostola”
Feinsilber Róbert, akit mindenki csak Róbert bácsinak hívott, hatalmas népszerűségnek örvendett, hiszen odaadó karitatív tevékenységéről volt híres Budapesten. A Jemenből származó, az 1910-es években Budapestre érkező zsidó származású kalandor a húszas évek második felében kezdett meleg teát osztogatni a rászorulóknak, és éjjeli menedékhelyet is fenntartott a számukra. Ingyenkonyhái nyíltak a Kálvin és a Kálvária téren, a Heller téren, a Városligetben, valamint az Almássy téren, ahol naponta 2-300 adag levest is kimért. Nem csoda hát, ha nemcsak az emberek szerették, de a bankok, cégek is támogatták rendszeresen adományaikkal.
Ő maga is szeretett a jó ember álarcában tetszelegni. A Magyarság 1929. július 18-ai számában megjelent önéletrajzában meglehetősen szerénytelenül ír magáról:
Ami a vagyonomból megmaradt még, azt felajánlottam az öngyilkosok és a szegénysorba jutott emberek megsegítésére. Folytatom ezt a munkát mindaddig, amíg csak mozogni tudok. A vagyonom ugyan már jórészben elfogyott, de ma már segítenek engem azok az emberek, akiket én mentettem meg, akiket visszaadtam az életnek. A Vásárcsarnokban a kereskedők között akadnak ismerősök, és mindenütt adnak segítséget. Úgy érzem, az a legnagyobb boldogság, ha enyhíthetek mások szenvedésein. Az élet célja és értelme számomra a JÓTÉKONYSÁG. Ha halálomkor lesz még némi vagyonom, azt is az utolsó fillérig a szegényekre hagyom. Az a kívánságom, ha meghalok, a legegyszerűbb fakoporsóban temessenek, és a gyászszertartáson megtakarított filléreket is adják az éhező, elesett embereknek. Még csak egyet: Nem röstellem, hogy zsidó voltam. Elvégre a tizenkét apostol is zsidó volt.
Csakhogy aztán az 1930-as évek elején egy kereskedő testvérpár feljelentést tett Róbert bácsi ellen azért, mert uzsorakamatra adott nekik nagy összegű hiteleket. Kiderült, hogy a gazdagoktól gyűjtött élelem és ruházat nagy része sosem került a rászorulókhoz, ahogy az összegyűjtött pénzek javát is elsikkasztotta Róbert bácsi, aki az adományoknak köszönhetően két házat is vásárolt Bécsben. Mivel nem volt magyar állampolgár, eljárást sem tudtak indítani ellene, de kiutasították az országból. Hamarosan Onkel Robert néven nyitott öngyilkosokat segítő irodát, az osztrák rendőrség is együttműködött vele. Csakhogy itt is botrányba keveredett, amely nyomán az őt felkereső magyar újságíróknak budapesti éveiről is nyilatkozott:
nem a szegényektől loptam, mert nekik mindig megadtam, ami kellett, csak okosan gazdálkodtam azokkal a morzsákkal, amiket a gazdagok juttattak.
Róbert bácsi 92 éves korában, egy steinhofi tébolydában hunyt el.
László László, a géplakatos spiritiszta médium
Valószínűleg bántalmazott gyermekkora is szerepet játszik abban, hogy az Erzsébetvárosban 1899-ben született fiú, László László hírhedt kalandorrá váljon. Miután 16 évesen dezertált a lengyel légióból, élete végéig menekült a törvény elől. Egy betörőbandához csatlakozott, hogy barátnője felhagyhasson a prostitúcióval, ám mivel ez nem történt meg, László mindössze 17 évesen alkoholbeteg lett, és kihágásai miatt többször törvényszék elé került, de a szerencse vele maradt: az őszirózsás forradalom alatt amnesztiával szabadult.
A háború után antikommunista csoportosulás tagja lett, amiért a Tanácsköztársaság alatt halálra ítélték, de ebből a helyzetből is szerencsésen megmenekült. Nem sokkal később hadifogságba esett, majd gyűjtőtáborba került, ahol rendszeresen verték és éheztették. Ezután úgy tűnt, kicsit lecsillapodott: az újlipótvárosi Sziget utcába (ma Radnóti Miklós utca) költözött, és megpróbált eredeti szakmájából, az elektrotechnikusságból megélni, de a lopások és betörések jobb és könnyebben megszerezhető jövedelmet jelentettek a számára.
Aztán 1921-ben az akkor divatos spiritizmus felé fordult az érdeklődése: megalapította a Nincstelenek klubját, ahol médiumnak adta ki magát. László László akkora szuggesztiós erővel rendelkezett, olyan átéléssel beszélt a túlvilági élet szépségeiről, hogy a klub tizenhat tagja közül hatan öngyilkosságot követtek el.
Azt beszélték, lopásai során is hipnotikus képességeivel hatástalanította a cselédeket.
Ugyanennek az évnek a végén a Visegrádi utcában egy nőismerősével, Knéz Emmivel kettős öngyilkosságot kíséreltek meg: a nő belehalt, László természetesen könnyebb sérülésekkel túlélte, ezért ismét a törvény elé kellett állnia. Bár több szélhámosságot is rá lehetett volna húzni, mivel megállapították, hogy beszámíthatatlan és „beteg idegzetű”, megint megúszta a börtönt.
Ekkor már a spiritizmus magyarországi szervezete, a Magyar Metapszichikai Társaság is próbálta leleplezni a csalót, de László szuggesztiós képessége rájuk is hatott: 1922 nyarára már szentül hitték, hogy valódi médium, aki fényjelenségek előidézésére és nehéz tárgyak akarattal történő mozgatására képes, száját pedig miniatűr szellemkezek, -fejek és -lábak is elhagyták. László az európai spiritizmus egyik legfontosabb alakjává vált, pszichiátereket, pszichológusokat is átvert mutatványaival, mígnem 1923 végén egy telepatikus, Schenk Jenő rántotta le róla a leplet.
Kiderült, hogy a szellemkezek és -fejek vattából készülnek, amit előbb vízbe mártott, majd libazsírral kent be.
László László nem menekülhetett tovább a sorsa elől: 1924-ben elkapták, és hosszú bűnlajstroma miatt hatévnyi, a Margit körúti fogházban letöltendő szigorított börtönbüntetésre ítélték, de három évvel később szabadulhatott. Feltaláló, majd festő lett, újra megjárta a börtönt, megházasodott, túlélt egy újabb öngyilkossági kísérletet, majd ismét lopásra adta a fejét. Újabb elfogásakor kötél általi halálra ítélték, végül mégis életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. Gyomorfekélyben hunyt el, 1948-ban.
Trebitsch Ignác, lelkész, buddhista szerzetes
Trebitsch Ignác a két világháború között talán a leghírhedtebb politikai kalandor volt a világon, Pesttől New Yorkig, Münchentől Londonig, Rotterdamtól Sanghajig szinte mindenhol felbukkant. Az átváltozóművész igazi „identitáskaméleon” volt, hiszen élete során egy személyben volt
rabbinövendék, anglikán misszionárius, pap, párttitkár, grafológus, képviselő, kém, hajózási szakértő, politikai ágens, sajtófőnök, államszervezési tanácsadó, forradalmi vezérkari főnök, kolduló szerzetes, nyelvtanár, bibliakutató, buddhista pap.
1879-ben született egy ortodox rabbi fiaként Pakson, de „kalandorkodásai” során gyakran megfordult Budapesten is. Még tizenéves korában sikerült felvételt nyernie a Magyar Királyi Magyar Színművészeti Akadémiára, ahol szinte semmit sem csinált. Ehelyett azzal töltötte az idejét, hogy újságoknak adott el úti beszámolókat a dél-amerikai kalandjairól – ahol amúgy soha nem járt.
A rendőrségnek hamarosan szemet szúrt Trebitsch ténykedése, aki egyidőben kisebb lopásokra adta a fejét. Ellopott például egy aranyórát a nővére lakásából, majd annyi pénzért adta el, hogy Nagy-Britanniába utazhasson belőle. Hamarosan megkeresztelkedett, majd visszautazott a kontinensre, ahol egy lutheránus szemináriumban kezdett tanulni. Nem sokkal később misszionáriusként kapott munkát Kanadában, először protestánsként, majd presbiteriánusként, de dolgozott az anglikán egyháznak is. A század elején plébános lett az angliai Kent megyében, aztán Kelet-Európa felé fordult a figyelme, és arra próbálta rávenni a befektetőket, hogy fordítsák a pénzüket a romániai olajmezők kiszáradt kútjainak a kiszivattyúzására.
Volt parlamenti képviselő és kém is, de legfurcsább „alakváltozása” talán az, amikor buddhista szerzetessé, bódhiszattvává avatták, és 12 csillagot égettek a fejbőrébe. Ám még keleti bölcsként is mozgatta a külpolitikai szálakat: ellenállást akart szítani Tibetben, majd Hitlert próbálta meggyőzni spiritiszta képességeiről. Amikor a japán megszállás alatt lévő Sanghajban a náci törvények szerinti zsidóként a gettóba zárás fenyegette, a Hitlernek tett ajánlat fenyegetéssé vált: azt írta, hogy a briteknek odaadja a csodafegyver terveit, ha a Führer nem hagy fel gaztetteivel. Erre azonban nem került sor: gettóba vitték, majd kórházba került, ahonnan már nem került ki élve. Máig nem tudni biztosan, megölték-e.
Bósa István, az álorvos, álügyvéd
Bósa István, a 20. század második felének legnagyobb kalandora még a gimnáziumot sem végezte el, de ez egyáltalán nem jelentett számára akadályt ahhoz, hogy pszichiáterként, MÁV-kereskedelmi vezetőként vagy oktatótisztként dolgozzon, milliós üzleteket kössön, vagy épp egyházközösséget vezessen lelkészi végzettség nélkül. Igaz, utóbbi szerepébe bukott bele először, miután az egyik esti szertartást követően letartóztatták. Ám ahogy a kalandorokat, úgy Bósát sem lehetett túl sokáig feltartóztatni. Szabadulása után – természetesen mindennemű végzettség nélkül – orvosként kezdett dolgozni. Ideggyógyászként 47 embert kezelt, és még főorvos is lett, mígnem az egyik betege egy tévesen beadott szívgyógyszer következtében meghalt.
Újabb börtönévek következtek, majd Bósa MÁV-pályafenntartási felügyelőként bukkant fel újra, és eladott egy kisebb vasútállomást, majd börtönbüntetése után újra megpályázott egy állást a MÁV-nál, ahol ezúttal szakszervezeti vezetőként alkalmazták.
Neve akkor lett országosan ismert, amikor eladta a Nyugati Pályaudvar tetőszerkezetét egy német cégnek.
Egyszer ücsörögtem a Nyugatiban, felnéztem, és kész volt a terv. Kikerestem a Közbeszerzési Közlönyben a legnagyobb acélfelvásárlókat, és írtam nekik. Egy német férfi azonnal jelentkezett, napokon belül itt volt 40 ezer márkával. Felállványozták a pályaudvart, és elkezdődött a bontás. Valakinek gyanús lett a művelet, és elkezdték az eladót keresni. Én azonban ekkor már a Szegedre tartó gyorsvonaton ültem
– mesélte később a Blikknek.
Bósa ügyvédként is kipróbálta magát: az a hír járja, hogy miatta módosították a Btk.-ban a csecsemőgyilkosságért járó büntetést 2–8 évről életfogytiglanra. 2010-ben szabadult, a legutóbbi hírek szerint hajléktalanként él.
Az utcán élek, de nem vagyok csöves! Mindennap fürdöm, különben nem engednének be az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtárába, ahol az időm nagy részét töltöm. Nagyon fontos, hogy az elmémet karbantartsam, rengeteget olvasok, hátha még jó lesz valamire ez a nagy tudás
– mondta Bósa sejtetően a lapnak.
Források:
- Nyáry Krisztián: Róbert bácsi, huppa.hu
- Vincze Miklós: Libazsíros spiritisztából lett betörő László László, a filmvászonra való kalandor Nagypályás kalandorok: Az igazi Trebitsch, 24.hu
- Lakat Eszter: Az utcára került az ország legnagyobb csalója, aki eladta a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetét, blikk.hu
(Borítókép: Imagno – Getty Images)
