Carlos jómódú értelmiségi családban született 1949-ben Venezuelában. Hivatalos neve Iljics Ramírez Sánchez volt, aminek első tagja Leninre utalt, hiszen a kommunista forradalmárt már a terrorista gazdag ügyvéd édesapja is csodálta. Az elkötelezett baloldaliságot tehát a Sakál a családból hozta magával.
Carlos állhatott többek között az 1975-ös, bécsi OPEC-túszdráma hátterében, az 1981-es müncheni bombamerénylet mögött, Franciaországban vonatrobbantások, Nyugat-Berlinben terrorakciók fűződtek a nevéhez. Tevékenységét pedig az iraki állam és a kommunista titkosszolgálatok is támogatták.
Ő volt a leghírhedtebb diktatúrák legsötétebb ügyeinek intézője,
ma már szerencsére börtönben ül. Itt találjuk meglehetősen mocskos „karrierjének” főbb állomásait.
A playboy terrorista
Biztos, hogy elvétve találni olyan példát, amikor egy terroristavezér a hétköznapokban tisztes adófizető, de Carlos nem tartozott a szabályt erősítő kivételek közé. A magyarországi megfigyeléséért felelős dr. Varga József rendőr ezredes így jellemezte:
„…kiszámíthatatlan, öntörvényű, politikai fantazmagóriáktól túlfűtött személyiség volt, aki mindenre és mindennek az ellenkezőjére is képes volt…”
A Varga ezredes által felvázolt képet a Carlos életéről ismert epizódok is megerősíthetik. A későbbi Sakál már akkor playboyéletmódot folytatott, amikor fiatal korában szülei válása után Londonban élt édesanyjával. A Szovjetunióban töltött egyetemi évek pedig úgy értek véget számára, hogy a KGB rájött, hogy nem jó ügynökalapanyag, kicsapongó életet folytatott, így megvonták az egyetemi ösztöndíját és kiutasították az országból.
Budapest, a terroristaparadicsom
Carlos több közel-keleti és szocialista titkosszolgálat számára is elvégezte a piszkos munkát, a terrorizmus pedig jól jövedelmezett. A 70-es években állítólag Fidel Castrónak csempészett drogot, így jutott 5 párizsi lakáshoz, egy darabig pedig Kelet-Berlinben volt a főhadiszállása, ahol 75 ember és a Stasi, a titkosszolgálat segítette munkáját. Budapest politikai változásokkal egyre csökkenő vendégszeretetét pedig közel 6 évig élvezte.
A hidegháború alatti sajátos helyzetben egyébként nem ő volt az egyetlen terrorista, akinek látogatása fölött szemet hunytak a hatóságok, Magyarország mások számára is búvóhelyet biztosított, fegyvereket is eladhattak a különböző szervezeteknek, sőt a magyar katonai titkosszolgálat a drogkereskedelemben is érdekelt lehetett.
Dr. Varga József 1932-ben született Vámosladányban. A Budapesti Református Gimnázium elvégzése után az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd pártvonalon tanult tovább. 1956-tól dolgozott a BM Vizsgálati Főosztályának kémelhárítási alosztályán, később a III/II-8., terrorelhárítással is foglalkozó osztály vezetője lett, 1982-ig alezredesi rangban, majd ezredesként szolgált. Carlos ittléte alatt ő volt kapcsolattartója az államvédelmi hatóságok felé, több mint 20-szor találkoztak. Személyi lapján egyetlen bejegyzés olvasható, ez alapján 1981-ben a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt. 1989-ben vonult nyugdíjba.
1978-ban szükségessé vált az első magyar terrorelhárítási csoport létrehozása, amelynek vezetésével dr. Varga József alezredest (később ezredest) bízták meg. Éppen időben, hiszen 1979 nyarán hamis útlevéllel megérkezett a Ferihegyi repülőtérre a korszak legkeresettebb terroristája, Carlos, a Sakál. Bár a kezdetben mindössze három fővel működő terrorelhárítási csoport nem egyedül vele foglalkozott, Varga alezredes szerint ő jelentette a legnagyobb kihívást, tulajdonképpen a Sakál magyarországi tevékenységén keresztül ismerték meg, hogy is működik egy terrorszervezet. A róla szóló feljegyzéseket a C-79-es akta tartalmazza, amit 90 évre titkosítottak.
Megszerette a magyarokat, innen szervezte terrorhálózatát
A Sakál első beutazásáról Varga ezredes állítólag csak később szerzett tudomást a nyugatnémet bűnügyi rendőrségtől, majd 1979 nyarán az NSZK titkosrendőrsége és a Stasi is arról tájékoztatta a magyar hatóságokat, hogy Carlos valószínűleg Budapesten tartózkodik. Ennek ellenére egyik titkosszolgálat sem tett semmit, mindenki tartott a Carlossal rokonszenvező terrorszervezetek bosszújától. Varga ezredes dr. Beke József doktori dolgozata szerint így jellemezte a helyzetet:
„mindenki a másik szolgálatra várt, hogy történjen valami, de lehetőleg ne az ő országában”
Varga alezredes azt a feladatot kapta Karasz Lajos állambiztonsági miniszterhelyettestől, hogy találkozzon a terroristával, és tudja meg, miért tartózkodik az országban. Ha lehetséges, akkor próbálja meg távozásra bírni, de ne tegyen olyat, amit a terrorvezér provokációnak érezhet. Varga a találkozón aztán azt a választ kapta a Sakáltól, hogy azért van itt, mert remekül tud pihenni nálunk. Meglehetősen bizarr, hogy milyen jó szívvel emlékszik ma is Budapestre a már említett doktori dolgozatban:
„Az első utunk alatt, ha jól emlékszem, valamikor 1979-ben, nagyon megtetszett nekem Budapest. Az emberek nagyon szimpatikusak, udvariasak és vendégszeretők voltak… és nagyon jót lehetett enni, megszerettem a magyar konyhát.”
Persze a nemzetközi terrorizmus elég jól jövedelmezett ahhoz, hogy Carlost ne vágja mellbe a szocialista rögvalóság. Szerelme, Magdalena Kopp és fő harcostársa, helyettese, Johannes Weinrich, akik ekkor még egy párt alkottak, kibéreltek egy II. kerületi villalakást a Vend utcában, a Sakál pedig az Intercontinentalban, abban a hotelben szállt meg, ahol kiutasítása után egy évvel a Queen együttes is lakott.
Kapj el, ha tudsz – magyar módra
Hiába próbálta Varga meggyőzni, hogy a nyugati titkosszolgálatok tudják, hogy itt van, és az ország nem biztonságos számára, Carlos maradt, ezért elrendelték a megfigyelését. Ehhez arra volt szükség, hogy egy olyan helyre költözzön, ahol ez lehetséges. Így a magyar hatóságok megjátszottak egy betörést, aminek következtében Carlos az Intercontinentalból átköltözött a Vend utcai ingatlanba. Ezt a lakást korábban felkészítették a megfigyelésre, ami nem volt túl nehéz, tekintve, hogy az épület tulajdonosa, Lajti Rudolf korábban az Állambiztonsági Szolgálatnak dolgozott, és már édesapja is a múlt rendszer hű katonája volt (Lajti később Marton László szexbotránya kapcsán került a lapokba).
Carlosék tudták, hogy megfigyelik őket, időről időre mégis fontos információk birtokába jutottak általuk a magyar hatóságok, például megtudták, hogy a Securitate megbízásából a Sakál és szervezete robbantást akar végrehajtani a Szabad Európa Rádió müncheni székházánál. Közben persze zajlott a terrorista magánélete is, 1979-ben, állítólag a Vend utcai villában teljesült be a szerelem, amit helyettesének, Johannes Weinrichnek az élettársa, Magdalena Kopp iránt érzett. Weinrich állítólag egy szó nélkül vette tudomásul, hogy élettársa már nem vele van, hanem főnökével, Kopp pedig évekkel később egy kislánnyal is megajándékozta a Sakált.

A Sakál és társai 1979–85 között többször megfordultak a városban, 1979 júniusa és 82 februárja között pedig közel 30-szor lépték át a magyar határt, tehát huzamosabb ideig éltek itt, és több lakást is használtak. Carlos lakhelye a II. kerületi Vend utcában volt, a Hetek 2005-ben ellátogatott a helyszínre megnézni az ingatlant, de az ott lakók nem nyilatkoztak szívesen egykori szomszédjukról. Ezenkívül rebesgetik, hogy a Ménesi úton, a jelenlegi Szent Lujza Szeretetotthon épületében is megfordulhatott a Sakál, aki a Mátyás téren található csoda szép Magda-udvarban is rendelkezhetett egy lakással, és állítólag a régi Horthy-rezidenciából, a később valószínűleg kémelhárító és hírszerző oktatóközpontként működő, 12. kerületi Fácánosból irányította szervezetét budapesti tartózkodása alatt.

A 80-as évek vége felé, ahogy a gazdasági és politikai változások lassanként megrajzolták egy másfajta világ körvonalait, Carlos egyre kínosabbá vált a kelet-európai országok számára, amit csak tetézett, hogy a hétköznapokban sem viselkedett szürke kisemberként. Budapesten például többször előfordult, hogy nyilvános helyen fegyverrel fenyegetett civileket. Egy alkalommal pedig nyugati rendszámú Mercedesével került reflektorfénybe, ugyanis a Belvárosban gyorshajtás miatt ellenőrizni akarta a rendfenntartó szerv az aranyszínű autót, ám félrehúzódás helyett a Sakál úgy döntött, hogy eliszkol a rendőrök elől, tüzet is nyitott rájuk. A városi legenda szerint Carlos panaszt tett a magyar hatóságok ellen, arra hivatkozva, hogy „imperialista ügynökök” áldozata lett.
A Sakál végnapjai
Végezetül az amerikaiak 1984-ben tudomást szereztek arról, hogy Carlos Budapesten bujkál. Ez azért volt kínos, mert hazánkat így felvehették volna a terrorizmust támogató országok közé, és elutasították volna kölcsönkérelmét.

Varga ezredes így megkapta a parancsot, kerülje a feltűnést, de távolítsa el Carlost Budapestről. A tapasztalt rendőr furfangos megoldást eszelt ki. Elhitette a terroristával, hogy a nyugatnémet titkosszolgálat tud arról, hogy itt tartózkodik, ezért a magyar hatóságok már nem tudnak kezeskedni a biztonságáért. Azért, hogy a Sakál valóban úgy érezze, szorul a hurok, a hatóságok munkatársai elkezdték feltűnően, nyugatnémet rendszámú kocsikkal figyelni, ő pedig annyira elhitte ezt a mesét, hogy rá is lőtt az őt követő rendőrökre.

1985-ben ilyen események után Carlos nem lepődött meg, amikor Varga ezredes arra kérte, hagyja el az országot, ami nem biztonságos sem neki, sem szervezete számára. A Sakál ekkor már felkészült arra, hogy mennie kell, csomagjai készen álltak. Csak annyit kért, hogy itt hagyhasson egy ládát, amiben dokumentumok és robbanószerek voltak. Ezért később jobbkeze, Johannes Weinrich jött el, és Jugoszlávia felé kivitte az országból.

A cselt ezek után többször is meg kellett ismételni, mert Carlos megpróbált visszatérni az országba, ám 1986 után már nem léphette át a határt. 1994-ben fogták el Szudánban, jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti Franciaországban.
Források:
- Beke József: A terrorelhárítás kialakulása és fejlődése Magyarországon a hidegháborúban a „C-79-es” akta tükrében – A cikkben szereplő idézetek ebből a forrásból származnak.
- Index.hu
- Válasz.online
- Hetek.hu
- Múlt-kor.hu
- Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára
- Somogyvári D. György: Ahová a Sakál sem térne vissza önszántából, Magyar Hírlap, 2005. november 11.
(Borítókép: Major Kata – We Love Budapest)